Talán nem ok nélkül való Sajó Sándor A vén bolond című versét idézni ezekben az órákban: „Úgyis elnyel a sír szája / Gyáva népnek nincs hazája / Világ népe mind megveti / Még az ég is kineveti.” Nem is feltétlenül az irodalmi emelkedettség, hanem inkább annak végiggondolása céljából, bejött-e valaha ennek az országnak, ha a vezetői a gyávaságra építettek politikát. Mert hogy a vezetőknek bejött, arra szép számmal találni példát – de most az a kérdés, hogy lehet-e jövőt építeni a félelemre.
Arra a tévképzetre, amelyben hihetővé válik, hogy a Fidesz által esetlegesen elvesztett választás másnapján burkabolt nyílik a fővárosban, a szomszédunkba (vagy a lakásunkba) az Iszlám Állam terroristái költöznek, és kiéhezett muszlim hordák várják a határnál, hogy az asszonyainkat, a leányainkat, vagy legalább a kecskéinket meggyalázhassák.
Orbán Viktor pártjának a magyar história talán legbékésebb nyolc évében sikerült – ahogy mifelénk újabban szokás: százmilliárdok elköltésével, néhány pártközeli reklám- és médiacéget dúsgazdaggá téve – létrehozni ezt a pszichózist. A két ciklus óta zavartalanul kormányzó „néppárt” úgy készül nekifutni a szavazásnak, hogy semmi más ajánlata nincs az embereknek, csak az: válassz minket, és akkor nem kell félned olyasmitől, amitől józan magyar embernek amúgy sem lenne oka félni. És közben paradox módon, de nagyon kiszámítottan másféle, reálisabb félelmek is gerjednek: utoljára sok évvel az előző rendszerváltás előtt volt annyi szorongó, suttogva beszélő, semmit leírni és hangosan kimondani nem merő ember körülöttünk, mint most.
A választáson múlik ez is: élünk tovább a félelemben – ha beválik nekik, maguktól nem fogják abbahagyni –, fizetővendéggé válva a saját hazánkban, vagy bátran behúzzuk az ikszet valaki (bárki-) másnak a neve mellé, és elküldjük őket oda, ahol anélkül retteghetnek, hogy a mi életünket megmérgeznék.
