- Megüli az ember lelkét

- Úgy sejtem, nem ez élete eddigi legkönnyebb szerepe…

- Operai szempontból különösen nehéz darab ez, színészet-centrikus. A karakterek mind lelkileg megnyomorítottak a különböző szociális problémáik miatt. Többször megtapasztaltam a próbafolyamat során, hogy nehéz Juniort magam mögött hagyni. A lelki vívódás ugyanakkor szükséges a színpadra.

- Junior homoszexuális, ami miatt apja iszonyodik tőle. Húgával, Dedevel abnormális a viszonya, a sógora pedig korábban a szeretője volt. Az elején mennyire érezte át, hogy ez kőkemény lesz?

- Fokozatosan fedeztem fel a mélységeit. Nekem ez az első modern darabom, így először csak a zeneieket vettem észre. Aztán az ember végigolvassa a szöveget meg a kis zárójeles megjegyzéseket, hogy mi folyik a színpadon – és onnantól nem kérdés, mekkora színészi kihívás. Junior szerepe mindent tálcán kínál, amit csak csinálni lehet egy színpadon. De megüli az ember lelkét.

- Nem szeretném egydimenziós műfajnak beállítani az operát, de nagyon-nagyon ritka, hogy ennyire előtérbe tud kerülni a színészi játék.

- Mondanám, hogy ennek technikai okai vannak, legalábbis ez az, amire hivatkoznak a nagy operaházak. Hogy náluk az ilyen típusú színház nem biztos, hogy működne. Legalábbis ezt hisszük. Ilyen kisebb társulatoknál, mint e Neue Oper Wien, meg lehet ezt csinálni. De én úgy hiszem, hogy ez a jövő a nagyobb operaházak számára is. Még egyelőre tartja magát a régi énekes tradíció, hogy a vokális teljesítmény a fő, minden más ignorálható. De szerintem nem tartható.

- Különösen az egyre népszerűbb moziközvetítések korában nem, ahol egészen közelről láthatjuk az arcokat, gesztusokat…

- Pontosan. A közönség is változik: nem nagyon mozgatja meg, ha azt látja, hogy az énekes csak félig van benne a történetben.

- Mi volt a legnehezebb a próbafolyamat során?

- Junior és az apja, Sam kapcsolata, mert nekem – hála az égnek – nem ilyen gyerekkorom volt. Édesapám minden tekintetben elfogadott engem, biztos vagyok benne, hogy az sem okozott volna problémát, ha homoszexuális vagyok. Ezért nem volt egyszerű magam belehelyezni abba a szituációba, hogy meg akarok felelni, de nem az én döntésem, hogy elfogadnak-e, hiszen a természetem ellen való volna, ha más lennék. Ez amúgy sem egyszerű munka: előadóként jól ismerjük egymást, ezért, ha a karaktereink viszonya és a mi viszonyunk nem egyezik, akkor annullálni kell a szimpátiát a színpadon.

- Milyennek érzi a zenét?

- Kevésbé őrült-modern, mint először gondoltam. Aki először énekel modern operát, az bizonyos félelmekkel vág bele. Nagyon sok a jazzes elem a partitúrában, a váltások visznek magukkal és egyben alátámasztják Junior heves váltakozásait. Ebben a darabban minden ponton lehetne azonnali katasztrófa és megoldás is – ez a hullámzás teszi igazán érdekessé.

- Megbarátkozott a modern operával?

- Pár éve még ódzkodtam tőle. Kobéra karmester úr egyébként modern zene-professzorom volt az egyetemen, és meg sem kérdezett a szerep kapcsán, hiszen azt gondolta az óra alatti arckifejezéseim alapján, hogy nem igazán a modern opera rajongója. Aztán az ügynökömmel való beszélgetés során derült ki, hogy nyitott vagyok rá. Örömteli felfedezés volt. Amúgy is: fiatal vagyok: nekem most nem az a dolgom, hogy konvencionálisan repertoárdarabokat énekeljek, hanem hogy csináljak mindent, ami új és még nem volt. Majd amikor már ezzel az újjal híres leszek, és megöregedtem, mondogatom a fiataloknak, hogy bezzeg az én időmben!

Infó: Leonard Bernstein: A Quiet Place

Április 9. és 10., Müpa – Fesztiválszínház

A Neue Oper Wiennel közös produkció

Közreműködők: UMZE Kamaraegyüttes, a Wiener Kammerchor szólistái

Rendező: Philipp M. Krenn

Vezényel: Walter Kobéra