Varga Péter;
koncert;BTF;Bécsi Filharmonikus Zenekar;
2018-04-09 07:46:00
Azért is jó, hogy van egy ilyen modern, jó, nagybefogadó képességű hangversenytermünk, mert a világ egyik legjobb zenekarának sem derogál, hogy fellépjen benne, rendszeresen hazánkba jöjjön. (Ez régebben nem így volt.) A Bécsi Filharmonikusok olyan műsort és szólistát hoztak, ami arra hívott fel, mindenképpen látogassunk el hangversenyükre. (Ez sem feltétlenül volt mindig így.) Az mindenesetre előzetesen furcsának tűnt, hogy a műsor első felében két hatalmas zongoraverseny szerepel, általában egy is elég szokott lenni, esetleg – de inkább kötelezően – szerepel előtte egy nyitány, vagy annak megfelelő rövidebb mű, majd a második részben jön, ami jön; népszerű választás például Sztravinszkij Petruskája. (Például, amikor a milanói Scala zenekara járt itt pár hónapja.) Tehát első szám a Beethoven c-moll, és miért ne? Hát például azért, mert az első percek után nyilvánvalóvá vált: a zenekar, de még inkább a karmester nem tud semmit kezdeni a művel. Lejátsszák a hangokat, szépen szólnak a hangszerek, jól zongorázik a szólista, csak éppen manapság, amikor Beethovent illik újragondolni, illik róla, vele sokkal többet elmondani, ez egyszerűen kevés.
Yefim Bronfman
Andrés Orozco-Estrada hallhatólag nem tudott semmi mást adni, mint a kottát lejátszatni erre mesterfokon képes zenészeivel, de ez még a Bécsi Filharmonikusokkal is messze volt attól, hogy élményt adjon. Hogy a zongorista ennél többre lett volna képes, az a szólórészekben és a kádenciákban hallatszott, de hát itt komoly szerepe volt kísérőinek. Bartók II. zongoraversenyében hangsúlyosan előtérben van a szólista, rögtön az elején energikusan hatásosan kezdett Bronfman. Jól igazodott hozzá a zenekar, arra törekedett, hogy vele tartsanak Bartók világába. A muzsikusok nem riadtak vissza az élesebb, érdesebb hangzások kihangsúlyozásától, nem kerekítették le az éleket. Szépen szóltak a második tétel jellegzetes bartóki éjszaka zenéjében, és a fináléban mindhárman –karmester, zenekar, zongorista – ellentmondást nem tűrő erővel, virtuozitással adták tudtunkra, milyen nagyszerű művet is játszanak. Végül is Bronfman huszonegy évvel ezelőtt Garmmy-díjat kapott a Bartók zongoraversenyek felvételéért… A taps és ováció is jóval erőteljesebb volt, mint a Beethoven után. Megérdemelten. Azt szokták, mondani, egy ilyen mű, minta Petruska, jutalomjáték egy olyan zenekar számára, mint a Bécsiek, de ez nem nekik volt jutalom, hanem nekünk, akik addigra megbékéltünk a nem túl izgalmas Beethovennel, miután a fellépők Bartók zenéjében megmutatták, mire képesek valójában. A Filharmonikusoknak aztán nem volt semmi gondja a sűrű zenekari szövettel, a színeket erős ecsetvonásokkal festették, az orosz népi hős kalandjait szinte filmen láttuk. És a ráadásként megszólaló Ruszlán és Ludmilla nyitányt ennél jobban, gyorsabban, egyénibb hangsúlyokkal tényleg nem lehet játszani.
Andrés Oroczo-Estrada
Infó:
Beethoven: c-moll zongoraverseny, Bartók: II. zongoraverseny, Sztravinszkij: Petruska, Yefim Bronfman (zongora)
Bécsi Filharmonikus Zenekar, Karmester: Andrés Orozco-Estrada
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2018. április. 6.