A parlamenti választás időbeli közelsége még nehezíti az okok tárgyilagos elemzését, de kíséreljük meg. Első számú felelős a teljes ellenzék (demokratikus és nem demokratikus részét is beleértve), részben azért, mert impotens volt, részben azért, mert vak. (Én is vak voltam, ezt be kell vallanom. Azért, mert nem feltételeztem a vakságot a magyar vidékről, elsősorban a falvakról.) Egy éve még nem voltam vak, de a vásárhelyi példa engem is illúziókba ringatott. Második felelős a megtévesztett vidéki lakosság. Három-négy olyan körzetben is 50 százalék körüli eredményt ért el a kormánypárti jelölt, ahol az előéletét botrány színezte. Harmadik maga Soros, de csupán azért, mert van, lehet rá mutogatni. Negyedik felelős a nyilvánosság, elsősorban azok a nyomtatott és netes lapok, amelyek vagy tudatosan megtévesztették a népet, vagy nem voltak eléggé erélyesek. Ötödik felelős a kormányzó koalíció. Hatodik önmagában az LMP és a Jobbik, de ők csak a levegőben lógó kétharmadért. S a hetedik felelős természetesen én vagyok.
Most jönnek a vigaszszavak. A legfontosabb állításom az, hogy minden rosszban van valami jó. Ezúttal az, hogy nem lett az ellenzéknek egyszerű többsége. Az tovább amortizálta volna, így pedig el lehet kezdeni a padlóról való felállást. Majd meglátjuk, hogyan sikerül. Új gárdával, új hozzáállással, tisztább lappal. S a Momentum jelzéséről (hogy nem biztos a négy év kitöltése) azt mondom, nem szeretném, ha beteljesülő jóslat lenne. Ki kell töltenie ennek a társaságnak a négy évet, benne a 2020 utáni kettőt. Mindkét felének, a kormánypártoknak és az ellenzéknek egyaránt. Egyék meg, amit főztek. Na persze, mi is enni fogjuk.
Feltételezhetjük, hogy a harmadik ciklusukat kezdő ellenzéki pártoknak nagyon tetszik ez a helyzet. Miért? Mert 2010 után négy évük volt arra, hogy kiismerjék a kétharmad napi működését. Biodíszletek lettek, emlékszünk ennek részleteire. Aztán 2014-ben néhány párt megpróbált összefogni, a másik kettő pedig saját erejében bízott. Újabb kétharmad lett az eredmény. Lett tehát megint négy évük, hogy kiismerjék a kétharmaddal induló, majd erős többségre visszafejlődő illiberális parlament további működését. Ismét biodíszletek lettek. A harmadik nekifutás úgy sikerült, hogy egy évvel a választások előtt egyeztetés címen kimondta az egyik párt miniszterelnök-jelöltje az „utánam” jelszót, majd hátranézve látta, hogy senki sem követi. Bukása után három párt között lett némi kooperáció. Az a másik kettő ismét a saját erejében bízott. Ezek után most szinte indigóval kopírozódott le az előző választás eredménye, dacára a nagyobb választói részvételnek. Szépek tehát a kilátások az újabb négy éven át tartó biodíszlet-szerepre.
Feltehetjük a kérdést a teljes önállósághoz kétszer is ragaszkodó Jobbiknak és LMP-nek: jobb lett így? Feltehetjük a kérdést a külön listákhoz ragaszkodó összes többi ellenzéki pártnak: jobb lett így? És feltehetjük a kérdést a nyolc éve ellenzéki szerepben „parádézó” valamennyi pártnak: érdemes volt benevezni ebbe az idei választásba? (Már ismerve, kiismerve az egyáltalán nem demokratikus választási és finanszírozási törvényeket.) Nem a kormányváltás volt a cél, hanem a túlélés, a megélhetési politizálás?
Ha pedig a címben feltett kérdésre – valamilyen csoda folytán – az összes vesztes párt nemmel válaszolna, azt azzal tehetné hitelessé, ha nem venne részt a következő négy évben a parlamenti bábjátékban. (Ez lehetőségként rögtön a választás utáni napon fel is merült az egyik tv-csatornán.) De nem a mandátumokat kellene visszaadni. Ehelyett létrehozhatnák a párhuzamos, alternatív parlamentet, ahol egyenes adásban egyrészt szabadon tárgyalhatnák az „állami parlament” napirendjére kerülő témákat, másrészt saját tematikát kialakítva, az általuk legfontosabbnak tartott kérdéseket megvitatva, a „legkisebb közös többszörös” konszenzusát kialakítva készülhetnének fel a következő menetre.
Tavaly május 5-én jelent meg az első írásom ebben a lapban, benne a hazai pártviszonyoknak egyedül megfelelő és arányos listás választási rendszert javasoltam. Igazolva látom a véleményemet. Az idei szavazólapjaimon 12 egyéni jelölt és 23 párt szerepelt. Most majd 16 párttól és a kerületemben 8 egyéni indulótól kell visszavenni a felvett kampánypénzt. Egy másik írásomban a pártok vagy a választók bojkottját javasoltam egy demokratikusabb választási eljárás kikényszerítése érdekében. Pusztába kiáltott szó maradt. A harmadik kétharmad is úgy jött létre, hogy a győztesekre adott (egyéni és listás) szavazatok nem érték el az összes voks 49 százalékát.
