Száz erőműt, ezeret!

A korábbiaknál visszafogottabb áramigény-előrejelzéssel állt elő az állami Mavir. Így megkérdőjelezhető több erőműberuházás is.

Visszavett áramfogyasztás-emelkedési előrejelzéséből az állami Mavir. Most megjelent tavalyi elemzésük ugyanakkor 2016-os alapon továbbra is folyamatos növekedést vetít előre.

Az anyagot azért érdemes némiképp szétszálazni, mert azt általában több száz-, illetve ezermilliárdos erőműberuházások – például Paks 2 – szükségességét alátámasztó háttértanulmányként tálalják. A módszer mindeddig mégis kevéssé igazolta önnön létjogosultságát. Az elmúlt évtizedek során több, végül kidobott pénznek bizonyuló erőműberuházást hoztak tető alá. Ennek legfőbb bizonyítéka épp az Orbán-kabinet által támadott jelentős árambehozatal.

A hazai erőműpark elvben képes a belföldi igények kielégítésére: a beépített kapacitás közel 9 ezer megawatt (MW), míg a csúcsigények nem érik el a 7 ezer MW-t. Ugyanakkor a hazai erőművek jó része – köztük több új - drágábban termel a környékbelieknél. Vagyis versenyképtelenek. (Emiatt állt le a Tiszai és a Vértesi Erőmű, a Dunamentit a kormányközeli MET mentette meg, az E.ON által újonnan felhúzott, kisebb méretű Nyíregyházi és Debreceni Erőmű áramtermelését leállították, a nagyobb elképzelések közül pedig a kukában kötött ki például a Mol és a CEZ százhalombattai, a csődbe ment EMFESZ nyírtassi, a svájci Advanced Power szegedi, illetve az MVM-System Consulting vásárosnaményi terve is.)

A hazai kereskedők ma termelési helytől függetlenül a legolcsóbb áramot vehetik meg. Ha az Orbán-kurzus bármely okból gátolná a behozatalt, az áramáremelkedéshez és a gazdasági versenyképesség romlásához vezetne. Legalábbis tehát életképes erőműberuházásokra lenne szükség. Ennek megítélésében az Orbán-kabineten és szakértőin visszafogott józanság tükröződik. A kormány gazdasági érvei mögött inkább politikai megfontolások sejlenek fel: ésszerű ellenvetéseket is lesöpörnek ugyanis az asztalról. Ilyen például a több ezermilliárdnyi adóforintból tervezett Paks 2, amely csak akkor térül meg, ha a jövőben nő a piaci áramár és a kereslet. Arra a kérdésre viszont, hogy mi lesz, ha nem, nem felelnek. Az árampiaci kilátások már ma szétfeszítik a hagyományos megközelítés kereteit. Egyre inkább teret nyer az önellátás, például a napelem, a kis háztartásiaktól egészen az ipariakig. Ez, bár szintén igényt elégít ki, a Mavir rendszerében nem jelenik meg, pontos nyilvántartásán dolgoznak. Ma már egy fél atomerőművet tesz ki a kis gázüzemű „motorok” összesített termelése is. A nagyarányú szél- és napelemberuházásokat támogató német példa alapján sokan inkább zuhanó, olykor még a 0 alá is benéző áramárakat jósolnak. Az Orbán-kabinet ehhez képest – a szaktanácsok ellenére - betiltotta az új szélerőmű-telepítéseket. Bár az állami napelemprogram felpörgetése megkésett, a várakozások e tekintetben vérmesek. A takarékosságpárti EU pedig az informatikára alapozva napon belül változó áramárakkal szoktatná a háztartásokat az ellátórendszerhez alkalmazkodó fogyasztáshoz.

A Mavir friss kimutatása 2020-ig évi 0,2 százalékos bővüléssel számol, ami ezután 1 százalékra nőne, majd 0,95 százalékra mérséklődne. Közölnek egy ennél némileg alacsonyabb és kissé magasabb változatot is. A jövendőbeni növekedést grafikonokkal ábrázolják, számadatok nélkül. Jóslataik háttereként többek között a GKI, az EU és a Nemzetközi Energiaügynökség elemzéseit említik.

Többhelyütt felhívják a figyelmet, hogy az előrejelzés a korábbiaknál szerényebb. Ennek alátámasztásául – igaz, kötelezettségük alapján – egy ábrára vetítik korábbi jóslataikat. Kétségtelen: a 2001 és 2007 között született elemzések jócskán túlbecsülték a 2010 utáni fogyasztást. Ennek oka kétségkívül a 2008-ban kezdődő, az áramfogyasztást visszavető gazdasági válság. A visszaesés előtti érték csak 2015-re tért magához, azóta pedig alig változik. Miközben a 2016-os fogyasztás körülbelül 44 terawattóra (TWh), addig az említett előrejelzések 48-51 TWh-t mutatnak. A különbség már most egy nagyobb erőmű termelését teszi ki. Ha a fogyasztás netán a gazdasági fejlődés ellenére se nőne vagy akár visszaesne, Paks 2-re a tervezett átadás pillanatában semmi szükség nem lenne.

A túlbecslést a Mavir az általuk bekért adatok bizonytalanságaival magyarázza. „Felmerülhet, hogy az engedélyesek előrejelzései túlzottan optimisták, de ez nem felesleges beruházásokat generál, hisz rövid távra pontosabb becslést lehet adni” - érvelnek. Megjegyezendő, a Mavir-előrejelzés évtizedes távlatú beruházások hivatkozási alapjául szolgál.

A 2009-2013-as anyagokon még kevéssé tükröződik az önbírálat: bár az előrejelzés kiinduló értékét a kijózanító tényadatok nyomán csökkentették, az emelkedési ív nem változott. A derűs jövőkép csak 2014-től fátyolosodott el kissé. Mivel ezt az akkor egyre vérmesebb gazdasági kilátások épp kevéssé támasztották alá, a szerényebb ívek inkább önkritikaként hatnak. A tanulmány a korábbiakhoz képest annyiban is komolyodott, hogy immár nem egyetlen vélt éves növekedési értéket szoroznak fel évtizedekre előre: az ív immáron néha meg-megtörik. Mindazonáltal az emelkedési ütem továbbra se valószínűsíti, hogy a Mavir lefelé tévedjen.

Az energetika említett fejlődési irányainak hatását az anyag bizonytalannak nevezi. Példaként a – fogyasztást inkább felfelé húzó – e-autók megjelenését említik. A nagyberuházási igényeket mérséklő önellátást – azon belül a háztáji napelemeket – 0,2 százalékos „torzító hatásként” említik, az energiahatékonyság csökkenő jelentősége mellett.

A Mavir szerint a jövőre nézve áramfogyasztási visszaeséssel számolni "értelmetlen".

A behozatalt kockázatosnak tartják

A Mavir fogyasztáselőrejelzésével – hagyományosan - együtt közölt részletes erőműépítési előrejelzés üzenete egyszerű: erőművet építeni, sokat és gyorsan. Mint többször megismétlik, a jelenlegi 8576 MW-s össz-teljesítőképességből a húszas évek közepére 4800-5000 MW marad meg. (Ez döntően nagyerőműveket érint, ám a kiserőművek szerepét nem tartják jelentősnek.) Az általuk számított igénynövekedés alapján 15 év alatt szerintük több mint 7 ezer MW telepítésére lenne szükség. Ennek forrásául elsősorban a befektetői ígéreteket tekintik át.

Ez – legalábbis a nagyerőművek terén - kétségkívül kijózanító: Paks 2-t leszámítva az általuk felsorolt elképzelések – Tisza II, Szeged, Almásfüzitő - kevéssé állnak stabil lábakon. Miközben a hazai áramtermelés 80 százalékát a Paksi Atomerőmű és a lignitalapú Mátrai Erőmű adja, utóbbi jövője továbbra is homályba vész. A kiserőművek frontján nagyobb fejlődési lehetőséget látnak. (A méretek puszta összeadása kapcsán megemlítendőek az erőműtípusok közötti különbségek: míg az atomerőmű éjjel is termel, amikor nincs rá szükség, addig a napelem sötétben igénycsúcsok idején se ad áramot.)

Bár a hazai erőműszükséglet-nyomást részben kiolthatná az árambehozatal, a Mavir szerint ez "kockázatosabb" a határokon belüli áramtermelőknél. E megközelítés illeszkedik az Orbán-kabinet politikájához, ugyanakkor számos szakértő vitatja. Utóbbiak szerint ugyanis az összefüggő áramhálózatok ma már az ellátás egyensúlyát legalábbis térségi szinten biztosítják. Nincs arra példa, hogy egy-egy szomszédos erőmű politikai okokból megtagadott volna bárminő áramvásárlási igényt.