Epilógus

Előrebocsátom: minden tiszteletem azoké, akik a tapasztalt anomáliákat szorgalmasan dokumentálják egy későbbi vizsgálat lefolytatása érdekében. Érthetetlen például az érvénytelen szavazatok magas száma sok szavazókörben; pláne, hogy e jelenség elsősorban az ellenzéki lista vonatkozásában tapasztalható. Kérdéseket vetnek fel a technikai malőrök, melyek akár az eredmények manipulálására is alkalmat adhattak. Az úgynevezett kamupártok meglepően jó szereplése néhol. Én személy szerint pedig azt sem értem, az eredményhirdetés jelentős csúszásának ismeretében mire föl kapott a Nemzeti Választási Iroda elnöke milliós jutalmat a választások lebonyolítását követően. A gyanús körülmények kétségtelenül kivizsgálást igényelnek tehát, hogy tisztán lássuk, történt-e vajon injúria.

Megtehetné az ellenzék azt is, hogy megismétli a 2002-es cirkuszt, csak éppen ellenkező előjellel. Emlékeztetőül: bő másfél évtizede a Fidesznek a választási vereségükbe belenyugodni nem tudó vezetői kiáltottak választási csalást, illetve hallgatólagosan támogatták azokat a militáns elemeket, akik ennek okán felfordulást rendeztek a fővárosban.

Gyurcsány Ferenc, illetve Tóth Zoltán törvénysértést sejtető mostani szavai leginkább mégis a felelősség elhárítására szolgálnak. Felelősek az ellenzéki pártok képviselői ugyanis abban, hogy elfogadták a rezsim által felállított játékszabályokat, holott az EBESZ képviselője is szóvá tette a napokban az esélyegyenlőség hiányát a választási kampányt illetően. Mentségükre legyen mondva, hogy a hódmezővásárhelyi diadalt követően elhittük mindannyian: leváltható akár ez a kabinet is demokratikus akaratképző mechanizmusok révén. A bojkott mint opció lekerült akkor a napirendről. Kérdés persze, a választások tisztaságának kétséges volta miatt ugyanezek az ellenzéki politikusok vevők-e most Gulyás Mártonnak arra a javaslatára, miszerint tiltakozásképpen ne vegyék fel a mandátumukat.

A legnagyobb felelősség azonban bennünket, választópolgárokat terhel. Az Orbán-kormány úgyszólván teljes választási kampányát a menekültválságra építette fel, mi pedig a hisztériakeltés tökéletes alanyainak bizonyultunk. A lakájmédia által szüntelenül mantrázott xenofób rigmusok bűvöletében elfelejtettük, tulajdonképpen mi vesz bennünket körül immáron nyolc esztendeje. Kiderült: a más bőrszínű és vallású emberektől jobban tartunk, mint életkörülményeink további drasztikus romlásától, mely a szociális érzéketlenségéről hírhedt Fidesz elsöprő győzelmének köszönhetően különben prognosztizálható. Nem zavar bennünket a szemünk előtt folyó szemérmetlen korrupció, a folyamatos forráskivonás a már most is kritikus állapotban lévő társadalmi ellátórendszerekből – egyetlen kikötésünk, hogy a szomszédunk véletlenül se legyen „migráns”.

Fogalmam sincs tehát, megalapozott-e vajon a választási csalás többek által felvetett gyanúja. A hazai közhangulat jó ismerőjeként azonban kijelenthetem: nem volt szükség az eredmények manipulálására ahhoz, hogy újabb négy esztendőre úrrá legyen rajtunk a reménytelenség.