Csak azért is szocialista

Az MSZP az elmúlt nyolc évben három parlamenti választáson háromféle technikával próbált nyerni, de mindháromszor vesztett, és még a Fidesz-kormány kétharmados többségét sem tudta megakadályozni. 2010-ben egyedül, 2014-ben közös listával, most pedig az úgynevezett koordinált indulással bukta el a választásokat. Józan ésszel azt hinné az ember, hogy a párt ilyen esetben a bukás okait próbálja meg elemezni. De az MSZP egyik vezetője néhány nappal az április 8-i vereség után máris arról kezdett nyilatkozgatni, kivel, milyen szövetségben induljon el a párt a jövő évi EP-választásokon. Matematikailag kétségkívül ki lehet rakni még néhány formulát addig, amíg egy-két ciklus múlva teljesen elfogynak a választók.

De bölcsebb lenne szembenézni az igazsággal. A Magyar Szocialista Párt megszűnt kormányváltó néppárt lenni. Jórészt éppen azért, mert vezetői az elmúlt nyolc esztendőben állandóan azzal foglalkoztak, hogy milyen technikával, összefogással, jelöltállítási trükkökkel tudják megőrizni a kormányváltó nagypárti státuszt. Az állandó szövetségkeresés lázában jelentéktelen kispártok előtt is megalázkodtak, és kényszeresen meg akartak felelni a liberális médiának. Eközben megsértették a tagság jelentős részét, és hagytak széthullani komplett vidéki szervezeteket. S ami a legsúlyosabb hiba, a párt tartalmilag is kiüresedett, kevesen tudnák ma megmondani, hogy valójában mitől is szocialista a magát szocialistának nevező párt?

Az elmúlt években a pártvezetés legfőbb célja a kispártok kegyeinek elnyerése és a választási csodatechnika feltalálása volt. Holott a parlamenti választásokon ideológiák, világnézetek, történelem- és nemzetértelmezések versenyeznek egymással, és a Fidesz ezekkel nagyon is felszerelte magát. Az MSZP „világnézete” ezzel szemben a kényszeres megfelelni akarás volt, olyan erőknek, amelyek amúgy a párt szétverését kívánták. Jellemző, hogy ezek közül sokan most is az MSZP haláláról fantáziálgatnak, miközben a szocialisták mégiscsak a második legnagyobb ellenzéki párt maradtak, az agyonreklámozott „alternatív” erők pedig csúnyán elbuktak a választásokon.

Az MSZP előtt két út áll. Az egyik a teljes önfeladás, valamifajta új pártmasszába való beolvadás útja. Nehéz persze elképzelni, hogy egy ilyen új blokk mitől nyerné meg a következő választásokat, hiszen ez az ötlet már 2014-ben is megbukott. De néhány exszoci ideig-óráig díszfunkciót kaphatna egy efféle blokkban.

A másik út önmagunk gerinces vállalása. A következő két-három évben a 2022-es választásokra szóló csodarecept keresése helyett az MSZP baloldali identitását kell helyreállítani. Megmaradni szocialistának a névben, a tartalomban pedig visszatérni a szocialista értékekhez, az eddiginél sokkal markánsabban képviselve a közösségi társadalom értékeit és ethoszát. Egyszerre vállalva az orbáni féldiktatúra és a neoliberális kapitalizmus kritikáját. Hiszen a nemzeti és szociális lózungok mögött a Fidesz-rezsim a hazai oligarchák és a nyugati multik szövetségére épül, amit a mostani győzelmük feletti német örömködés is jól jelez.

A közel másfél évszázados magyar szocialista mozgalmat a nehéz időkben a plebejus öntudat és a baloldali kultúra tartotta meg. Ezeket az értékeket kell újra felfedezni és integrálni. A vidék apátiáját látva, bármilyen nehéznek látszik is, el kell indítani egy agrárszocialista mozgalmat, és idővel egy új földreform lehetőségét is meg lehet vizsgálni. Az alkotmányosság határain belül élni kell parlamenten kívüli eszközökkel is. De elsősorban nem budapesti tüntetésekkel, hanem azoknak a helyi civil kezdeményezéseknek a támogatásával, amelyek az oktatási, egészségügyi intézmények, a környezetvédelem botrányos ügyei ellen szerveződnek. Intézményes kapcsolatot lenne érdemes kiépíteni a Nyugaton dolgozó és tanuló magyarokkal, akik élőben tapasztalhatják a szakszervezetek erejét és az újbaloldali mozgalmak dinamikáját.

Minél jobban megszilárdul a jobboldali rezsim Magyarországon, annál nagyobb szükség lesz egy radikális baloldali ellenzékre. Van egy magyar kifejezés, amelyik szép mindenki számára, akiben él az önállóság, a szabad gondolkodás, az örök lázadás igénye. S utálatos mindenkinek, aki szolgalelkű, örök megalkuvó. Csakazértis. Az MSZP, a szervezett magyar baloldal megmaradásának és majdani megerősödésének egyetlen valódi útja a csakazértis makacssága lehet. Csakazértis szocialistának, csakazértis baloldalinak, csakazértis egy igazságosabb társadalom elkötelezettjének, csakazértis büszke ellenzékinek kell maradni.

Persze egyszer majd megint keresni kell az összefogást a többi ellenzéki mozgalommal a kormányváltásra. De ahhoz előbb egy erős, önálló, magabiztos baloldali párttá kell válni.

2018.04.16 08:01

Kofi Annan maga volt az ENSZ

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének korábbi főtitkára, Kofi Annan halála okozta megrázkódtatás óta az a kérdés foglalkoztatott, hogy mi tette őt ennyire kivételessé. Véleményem szerint egyszerűen az, hogy Kofi Annan egyszerre volt páratlan és mégis közülünk való. Különleges globális vezető volt, akiben jóformán bárki megláthatta saját magát. A messzi szegénységben, válságok között és reménytelenségben élők szövetségesükre találtak benne, a kezdő ENSZ-kollégák nyomdokaiban járnak, úgy a fiatalok is, akiknek a végsőkig azt mondta, hogy „mindig emlékezzetek arra, hogy soha nem vagytok túl fiatalok ahhoz, hogy vezessetek, mi pedig soha nem leszünk túl idősek ahhoz, hogy tanuljunk”. Korunkban csak kevesek tudták úgy összehozni, megnyugtatni és egyesíteni az embereket egy közös cél iránt a közös emberiségünk érdekében, mint Kofi Annan tudta. Egy régi vicc szerint a diplomácia művészete az, hogy semmit nem mondunk, különösen úgy, hogy közben beszélünk. Kofi Annan mindent ki tudott fejezni néha még anélkül is, hogy akár egy szót is kiejtett volna. Ez a benne mélyről jövő méltóságból, erkölcsi meggyőződésből és emberiességből fakadt. Gyengéd, ütemes hangja mindenkit mosolyra csalt és zenének hallottuk. Szavai viszont erősek és bölcsek voltak. És minél súlyosabb volt egy helyzet, hangja annál halkabb lett. Mi pedig egyre jobban figyeltünk, ahogy a világ is. Cserébe mindannyian részesültünk bölcsességéből. Kofi Annan bátor volt és minden helyzetben felszólalt miközben intenzív önvizsgálatot tartott. Miként elődje Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár, úgy ő is szinte misztikusan hitt abban, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete a jó előmozdítója a csapásokkal teli világban. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy figyelemreméltó eredményeket érjen el. Kofi Annan számos ötletet és kezdeményezést indított el, ideértve a millenniumi fejlesztési célokat és a „Nagyobb szabadságban” című jelentésében foglalt korszakalkotó reformokat. Kinyitotta az Egyesült Nemzetek Szervezetének ajtaját és közelebb hozta az emberekhez világszerte. Új partnereket vont be a környezetvédelembe, az emberi jogok védelmébe, valamint a HIV/AIDS és más gyilkos betegségek elleni harcba. Kofi Annan maga volt az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Egyesült Nemzetek Szervezete maga volt Kofi Annan. Kofi jó barátom is volt. Életünknek számos pontján közösen haladtunk. Amikor Kelet-Timorban az emberek önrendelkezést akartak, akkor Kofi Annan az ENSZ részéről, én pedig Portugália miniszterelnökeként, közösen dolgoztunk azon, hogy támogassuk helyzetük békés megoldását. Amikor az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának új vezetésre volt szüksége, akkor Kofi bízva bennem felkért arra, hogy én vezessem a főbiztosságot, majd rendületlenül támogatta a leginkább rászorultak védelmét és azt, hogy menedéket kapjanak. Most, hogy Kofi irodájában ülök, folyamatosan ösztönöz az ő tisztessége, dinamizmusa és elkötelezettsége. Számára a közöny volt a világ legerősebb mérge. Még főtitkári kinevezését követően is tovább dolgozott a diplomácia élvonalában. Segített a kenyai választásokat követő erőszak enyhítésében és mindent megtett, hogy politikai megoldást találjon a Szíriában zajló kegyetlen háborúra, valamint segített a mianmari rohingyákat megillető igazságszolgáltatás és jogok biztosításában. Kofi számos világot fogott össze, északot és délt, keletet és nyugatot. Mégis számára a legbiztosabb kapocs mindig afrikai gyökerei és identitása maradt. A nagy Nelson Mandelának, akit Madibának is hívtak, saját beceneve volt Kofi számára. Úgy hívta, hogy “vezetőm”. Ez nem tréfa. Kofi mindannyiunk vezetője volt. Mindig úgy fogok emlékezni rá, ahogy legutóbb az ENSZ-ben láttam. Nyugodt volt, mégis határozott, aki készen áll a nevetésre, de mindig érzi a súlyát annak a munkának, amit végzünk. Eltávozott közülünk és mérhetetlenül hiányozni fog nekünk. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy ha nagyon figyelünk, akkor hallani fogjuk Kofi Annan szavait és bölcs tanácsait. Hallom, ahogy mondja, hogy „kérlek, folytassátok”. „Tudjátok, mit kell tennetek. Vigyázzatok egymásra. Vigyázzatok a bolygónkra. Vegyétek észre az embert mindenkiben. És támogassátok az Egyesült Nemzetek Szervezetét, a helyet, ahol mindannyian összegyűlhetünk, hogy megoldjuk problémáinkat, és ahol egy jobb jövőt építhetünk mindannyiunk számára”. Gondosan figyeljünk a kegyelem és az ész hangjára, amely az erkölcs és a szolidaritás hangja. Erre a hangra világunknak nagyobb szüksége van, mint valaha. Amikor nyugtalan és zavaros időnkben ellenállásba ütközünk, akkor mindig Kofi Annan öröksége inspiráljon bennünket és vezessen az a tudat, hogy ő továbbra is beszél hozzánk és sürget, hogy elérjük azokat a célokat, amelyeknek az életét szentelte és valóban előremozdította világunkat.
A szerző az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára. Beszédét a Kofi Annan életútjának szentelt megemlékezésen mondta el szeptember 21-én, az ENSZ Közgyűlésben.
2018.09.21 11:52

Közpénzen szórakoznak

Közpénzen szórakoznak, pedig szórakoztatniuk kellene. Andy Vajna sportcsatornái, a Spíler 1 és Spíler 2 szinte ugyanúgy állami forrásból működnek (van piaci bevételük, de átirányított közforrások nélkül nem maradnának életben), mint az M4 Sport. Magyarországon jelenleg  három államilag finanszírozott sportcsatorna létezik, ami agyrém. A rájuk évente elköltött közpénz több tízmilliárd forint. Ennyit fizetnek az adófizetők többek között az is, hogy két, kiemelt érdeklődésre számot tartó sorozat, a labdarúgó Bajnokok Ligája és a spanyol bajnokság olyan csatornára kerülhessen (Spíler 2), amelyet az ország lakosságának mindössze egy százaléka láthat. 
Aztán, amikor a Spíler gondol egyet, egy hétvégére átteszi a spanyol bajnokikat a Spíler 1-re, hogy aztán megint visszakerüljenek a mérkőzések a „láthatatlan csatornára”. Azokkal szórakozik a tévétársaság, akiknek a pénzéből létezik.
A kormánypropaganda szerint migránsválsággal küzdő, ezért hanyatló Németországban ez (is) máshogy működik. Ott két sportcsatorna van összesen, egyiket sem támogatja az állam: a Skysport előfizetésekből és hirdetési bevételekből tartja el magát, üzleti beszámolója szerint tavaly 5,2 millióan fizették ki a választott csomagtól függő havi 10-60 euró közötti díjat, ezen kívül Ausztriában is volt további 700 ezer ügyfele. 
A német Sport1 országos lefedettségű és elérhetőségű, a reklámbevételeiből működik, tulajdonosa a Constantin médiacég. Az állam nem ad egy centet sem egyik sportcsatornának sem, talál jobb helyet is annak a pénznek - így aztán a komoly identitásproblémáktól szenvedő, morális válságban lévő Németországban nem várnak hat-nyolc-tíz órát betegek az ellátásra a kórházak sürgősségi osztályán.
Persze lehet, hogy jobb lett volna a baráti Orosz- vagy Törökországgal, esetleg Kirgizisztánnal példálózni. Mert ezekben az országokban, ahogy nálunk is, minden a legnagyobb rendben van.
2018.09.21 08:15