Forradalom mint kortárs művészet

Politikai és művészet elválaszthatatlan Ukrajnában. A Ludwig Múzeumban látható az első európai kiállítás, amely átfogó képet ad a kortárs ukrán képzőművészetről.

A Szovjetunió összeomlása, a korrupció ellen fellépő 2004-es narancsos forradalom és az EU-s csatlakozást támogató Majdan téri tüntetéssorozat, illetve a Krím-félsziget 2014-es orosz elcsatolása nemcsak Ukrajna elmúlt három évtizedének történelmét tagolja, hanem művészettörténetét is. A kiállítás címe, a Permanens forradalom nem a marxista elméletre utal, hanem arra, hogy az egymást érő politikai változások és forradalmak nemcsak befolyásolták a művészek témaválasztását, hanem a forradalmak aktivistái gyakran maguk is művészek.

A Ludwig Múzeum egyik célkitűzése, hogy bemutassa a posztszovjet térség képzőművészetét, így 2016-ban Albánia és Koszovó, idén pedig Ukrajna kortárs művészetéből nyílt kiállítás, ráadásul ez az első olyan európai tárlat, ahol nagy merítést kapunk az ukrán művészeti szcénából. A sajtót a kiállítás kurátorai, Alisza Lozskina és Konsztantyin Akinsa kísérte végig a tárlaton. Többek között az ő iránymutatásuk alapján összeszedtünk pár műalkotást, amelyek miatt érdemes megnézni a kiállítást.

A bemutatott művekre inkább a nagy formátum jellemző, nemcsak sokatmondóak, de látványosak is. Ilyen például Zsanna Kadirova szobra, amely Ukrajna térképét és a kiszakadt Krím-félszigetet idézi. A műalkotás egy elhagyott gyár falából készült, amelynek egyik oldala megégett, másikon pedig szovjet tapéta látható. A fal jelképezi az ukrán társadalom szétesettségét, a rombolás és szakadás okozta traumatizáltságot és a védelmet nyújtó falak sérülékenységét. Hasonlóan nagy és látványos a látogatókat fogadó Igor Petrov ikonikus fotója, amelyen egy gázmaszkos tüntető lép ki a lángok közül, illetve Nyikita Salennij fotósorozata. Ő klasszikus festményeket alkot újra – például Rembrandt Dr. Tulp anatómiája című képét – a majdani tüntetést leverő Berkut különleges rendőri alakulat tagjaival a főszerepben.

SZOVJETUNIÓ ÉS KRÍM - A forradalmak aktivistái gyakran maguk is művészek – erre utal a kiállítás címe

Több műalkotás állítja középpontba egy-egy társadalmi csoport tragédiáját. Alekszandr Csekmenyov Személyi igazolvány című fotósorozata az 1990-es években készült, amikor a szovjet dokumentumokat lecserélték ukránra. Az idős emberek a hivatalos kép elkészülte közben fehér háttér előtt ülnek, körülöttük megszokott környezetük, ami nyomorról és elhagyatottságról árulkodik. Arszen Szavadov a 90-es években a délkelet-ukrajnai bányászok és balettruhás előadóművészek részvételével zajlott abszurd performanszról készített fotókat, amelyek a munkások kilátástalanságát és a szovjet birodalom és ipara szétesését mutatják. Roman Mihajlov installációja egy feldolgozatlan traumáról, a krími tatárok deportálásáról szól. A mű része többek között egy “könyv”, amelynek lapjai a tatárokat elszállító tehervagon anyagából készültek.

Az ukrajnai események fontos lenyomatai a személyes élményekből alkotott műalkotások. Alevtyina Kahidze rajzokból, videoperformaszból és propagandaanyagokból készült műve azt dolgozza fel, hogyan tartotta fenn a kapcsolatot édesanyjával, aki a szakadárok által megszállt donyecki régióban él. Vlada Ralko 2013-tól 2015-ig pedig minden nap dokumentálta az eseményeket, és egy rajznaplóban próbálta azonnal megragadni az emlékezet által még el nem torzított élményeit.

ÁTFOGÓ KÉP - A Ludwig egyik célja, hogy bemutassa a posztszovjettérség képzőművészetét

A “legjobb” bizonyíték arra, hogy a művészet fontos szerepet játszik társadalmi változások idején az, ha lerombolják a műalkotásokat, mert üzenetük vagy az általuk ébresztett emlékek miatt a társadalom egyes csoportjai nem tűrik el ezeket. Az egyik ilyen projekt a náci és kommunista rezsimek szimbólumainak betiltását, szétzúzását, újrahasznosítását, kidekorálását dokumentálja. A művészet elpusztítására adott reakció Marija Kulikovszka performansza is. Ő saját testéről mintázta szobrait, amelyeket egy donyecki intézményben állítottak ki, a területet elfoglaló szakadárok azonban szétlőtték a szobrokat. A művész válaszul 2015-ben saját maga verte szét a szobrait egy londoni galériában, a Ludwigban ennek a performansznak a dokumentációja látható. David Csicskan Elveszett lehetőség című kiállítása 2017 februárjában arra kérdezett rá, hogy mi volt és mivé lehetett volna a Majdan. A 2013-14-es események kritizálása azonban máig érzékenyen érinti az ukrán társadalmat. A megnyitó után azonnal neonáci csoportok fenyegették meg a művészt, kiállítását pedig szétverték. A mostani kiállításon a pogrom fotó- és videódokumentációja látható, amely jelzi, hogy a művészet szülhet erőszakot, de az erőszakból is művészet születik, így mindig az utóbbi kerekedik felül.

Infó

Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet

Ludwig Múzeum

Megtekinthető június 24-ig.

A kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program.