Nagy N. Péter: Más választást!

Ellenzéki egységet követelnek a tüntetők. Majd' egy évtizede teszik. Nem érdekli őket, hogy szinte semmiben nem értenek egyet a megszólítottak. Háború idején mit számít, hogy a békepártok mit akarnak majd később? Előbb legyen béke, semmi más nem érdekes.

A körülmények felmérése

Az ellenzék képtelen felfogni, hogy semmi nem számít már, amit egyébként gondol az életről. Amiért politizálni kezdett. Most már csak egy látszik fontosnak – például a százezernyi tüntető számára -, a közös ellenfél. Lehet, hogy erre a helyzetre rámennek a baloldali pártok – a liberálisok már erre a sorsra jutottak –, de gondolja-e valaki, hogy a Fidesz-nyomás alól ki lehet törni kegyetlenül nagy áldozatok nélkül? Ha ki lehetne, nem volna ilyen fullasztó a helyzet. A Fidesz sem tudott áldozatok nélkül szabadulni az ellenzéki létből annak idején. A többi jobboldali pártot áldozta be. Ez most a másik oldalon ezer okból biztosan nem menne.

Nem tudni, a Jobbik merre indul, de a többi ellenzéki pártnak biztosan szembe kell néznie a tömeg akaratával. Ha összefogásuk nem is eredményezne azonnali sikert ígérő csapatot, de legalább azt a minimális tömegvonzást garantálná, ami nélkül közéleti hatás nem remélhető. Valamit válaszolniuk kell. Ne mondják fel a beszélő viszonyt azokkal, akiktől az életet kaphatják.

De ne most döntsenek! Most még remeg az izgalomtól mindenki. Ilyenkor csak a futballéletből a hatvanas évek végéről ismert "jöjjenek a fiatalok" következhet. Jönnek is – egyre gyengébbek. A gyerek nem kívánságra születik. Ahhoz előbb sok mindennek történnie kell. Minimum meg kell ismerniük egymást a majdani szülőknek.

A nagy elhatározások előtt fel kell mérni a körülményeket. Döntsenek, amikor már válaszoltak arra, hogy a putyinizálódás-e a tét nálunk, vagy a még rosszabb, a posztszovjet köztársaságok sorsa fenyeget inkább, ahol az embereknek a rendszerváltozás után nem volt erejük az újra rájuk telepedő hatalom megfékezésére. Sőt! Nem értettük, hogyan tudják átadni magukat megint az egyeduralomnak, miközben valami ilyesmit csinálunk.

Vagy inkább az európai baloldal hanyatlásának egy helyszíne Magyarország? És csak az a jelenség állt elő, mint kivétel nélkül mindenhol a kontinensen, hogy a hagyományos baloldal radikálisan veszít a pozícióiból. Ott ez a változás nem egy autoriter hatalomnak kínálja fel az államot, de a térvesztés ugyanolyan mértékű, mint itt, ha nem nagyobb. Tudjuk-e, hogy mi a közös a mi baloldalunkban és az európaiban általában?

Ha nincs az ellenzéki nyilvánosságban egy szónyi gondolkodás sem ezekről a kérdésekről, szabad-e már hosszú távú döntéseket hozni, vagy bármilyen nehéz, türelemmel kell viselni a szenvedéseket? Tudjuk-e mi várható harmadik ciklusában a Fidesztől? Nem közömbös ez sem a lehetséges válaszstruktúrák kialakításának idején.

A tegezés felmondása

A Márki-Zay Péterrel a tegező viszonyt a választások után azonnal felmondó hódmezővásárhelyi Fidesz frakcióvezető e tekintetben eligazít. Hegedűs Zoltán Facebook-oldalán közölte, mindenkinek joga van megválogatni, kivel tegeződik. Ő a barátaival és a jó ismerőseivel. Márki-Zay Pétert immár nem tartja e körbe tartozónak, ezért csak magázni hajlandó. Meglehet, az ország nagy része számíthat a Fidesz részéről a tegező viszony felmondására. Már ahol ez még megvolt.

Orbán Viktortól értesülhettünk továbbá, hogy egészen új feladatokat kell megoldani, ezért más emberekkel képzeli el a kormányzást. Nem tudjuk, mi az a más, de azt igen, hogy az Országgyűlés azonnal napirendre veszi a 2016-os alkotmánymódosítást. Ebben rögzítik, hogy az országba szervezetten nem lehet betelepíteni senkit, csak egyedi döntések alapján jöhet bárki. Gránitba vésnék, hogy ha ütközés van az Alaptörvény és az uniós szabályok, döntések között, csakis a magyar jogszabály lehet érvényes. Jogilag fegyverkezünk az unióval szemben várható nagy összecsapásra. Befelé pedig az ellenszegülés egyre idegesebb elutasítására kell számítani.

Mit gondoljunk például arról, hogy Lánczi András, a Corvinus Egyetem rektora, a Fidesz hátországának meghatározó szellemi embere az Egy rektor naplója friss, V. fejezetében leprolizza az ellenzéket? "… A balosok, mivel a kommunizmus – elméleti vagy gyakorlati – múltjában gyökereznek, nincs valódi nyitottságuk a nyugati avagy egy reálisan tökéletesebb világra, nem beszélnek idegen nyelveket, az anyanyelvüket sem ismerik eléggé (…) fogalmuk sincs más kultúrák felfogásáról” – írja Lánczi.

Még durvább G. Fodor Gábor, a 888 főszerkesztője, a fideszes média egyik erős embere, amikor azt kérdezi a Mandinernek adott interjúban, hogy ha hullanak a fejek a vesztes ellenzéki pártokban, akkor miért nem hullik a 444, az Index és a HVG "feje"? Ezek szerinte nem újságok, hanem politikai mozgalmak. Ízlelgessük, ajánlja: az ellenzéki sajtó egy vesztes politikai mozgalom. Mi pedig győztes politikai mozgalom vagyunk. (Nem vesszük a lapot, amely szerint, ha szükséges, lőni kell, mert nyilván nem úgy gondolja.) De a győztes politikai mozgalomról szóló mondat igaz. Újságírás helyett politikai mozgalmak. Ez ajánlat, nem tényfeltárás. Az egész bekezdés jelzi, mi készülhet.

Ilyen körülmények között és már most is túlfeszített állapotban kell döntenie az ellenzéknek a jövőjéről.

Budapest üzenete

Nem hiszem, hogy a szereplőkre, inkább a helyzetre jellemző, hogy az LMP-ben már közvetlen fizikai agresszióba is átcsaptak az ellentétek. A szocialistáknál majd meg kell találni az új elnök és a menet közben meglelt vezető, Karácsony Gergely közötti kapcsolat optimális formáját. Nem lesz egyszerű.

A Jobbiknál amilyen titokzatos volt, hogy miként tudta nagyobb háborúság nélkül, csendben kiszorítani radikálisait Vona Gábor, éppen olyan rejtélyes a mostani kivonulása. Érezhető, hogy vulkáni erők működnek e párt környékén is. Amilyen sikeres volt a Jobbik vidéken, olyan kezdő módra szerepeltek Budapesten. És Budapest az a pont, ahol érdemes megállni. Talán közelebb kerülünk az összes eddigi kérdésre adható válaszhoz, ha nem is találjuk meg feltétlenül a politikai O kilométerkövet.

A jobboldal kétharmados győzelme mellett elsikkad, hogy az ellenzék pedig Budapesten nyert kétharmaddal. Sokan és joggal teszik fel a kérdést, miért nincs jelen a baloldali ellenzék a kistelepüléseken, de ugyanilyen fontos lenne megérteni, ha nem fontosabb, miért nyert ennyire Budapesten. Persze, a nagyvárosok hagyományosan mindenhol balra tartanak. Ismerjük az amerikai választási térképeket, amelyek republikánus óceánban mutatnak kis demokrata szigeteket, csak éppen ezeknek a zárványoknak több lakójuk (és voksuk van), mint a hatalmas konzervatív területeknek. (Clinton több szavazatot kapott, mint Trump.) Ugyanez a helyzet Nagy-Britanniában, és mindenhol.

Itt a közelünkben a „Vörös Bécs”. Példája sokat elmond arról, mennyivel többről van szó, mint a természeténél fogva sokféle embert összegyűjtő nagyvárosok toleranciájáról, új iránti fogékonyságáról. Bécsben például az elmúlt század eleje óta a szociáldemokrata városvezetések irányítása alatt 220 ezer önkormányzati bérlakást építettek, amelyeket a város segítségével lehet igénybe venni. Ezenkívül is sok tízezer család kap még lakbérkedvezményt. Bécs lakóinak több mint a fele jut valamilyen segítséghez városától ahhoz, hogy megfelelő körülmények között éljen.

Már csak egy lépésre vagyunk attól a gondolattól, amit az európai baloldal sok helyen próbálgat. Hogy el kell érnie a baloldalnak az emberek személyes szférájához, ott kell segítenie, különben nincs esélye. Ma Budapesten, egy olyan városban fognak tüntetni feltehetően több tízezren és bizonyára jórészt fiatalok, ahol a bérleti árak egy fél évtized alatt minimum megduplázódtak. Önkormányzati bérlakás pedig szinte nincs, és alig is épül. (Bécsben évente 7-800.) Lenne miről beszélni a fiatalokkal.

Politikailag Budapest semmiképpen sem kevés. 1848, 1956, 1989 nem mesélhető nélküle. A főváros szabadság-üzenetére sokszor volt fogékony az egész ország.

Most pedig napokon belül itt van 1968 párizsi májusának 50. évfordulója. És a prágai tavaszé. Mindegyik a szabadságról szólt, bár az egyiket, a hozzánk közelebb esőt "lánckerék taposta", a másik a maga módján, az életben, ha nem is a politikai terepen, győzött. A konzervatívok – nálunk nagyon – azóta is utálják. Van rajta mit ünnepelni, szeretni. Most halt meg a cseh Milos Forman, akinek varázslatos Hair-rendezésében az utolsó kockák egyike a lázadó Berger sírköve, rajta a halál évszáma: 1968. Minden benne van ebben az évszámban. Remény és bukás egyaránt.

Ma este is skandálni fognak a tüntetők, bizonyára azt is, hogy "új választást". Módosítást javasolnék: Más választást!