Nagy N. Péter: Más választást!

Publikálás dátuma
2018.04.21 09:50
MARABU RAJZA
Fotó: /

Ellenzéki egységet követelnek a tüntetők. Majd' egy évtizede teszik. Nem érdekli őket, hogy szinte semmiben nem értenek egyet a megszólítottak. Háború idején mit számít, hogy a békepártok mit akarnak majd később? Előbb legyen béke, semmi más nem érdekes.

A körülmények felmérése

Az ellenzék képtelen felfogni, hogy semmi nem számít már, amit egyébként gondol az életről. Amiért politizálni kezdett. Most már csak egy látszik fontosnak – például a százezernyi tüntető számára -, a közös ellenfél. Lehet, hogy erre a helyzetre rámennek a baloldali pártok – a liberálisok már erre a sorsra jutottak –, de gondolja-e valaki, hogy a Fidesz-nyomás alól ki lehet törni kegyetlenül nagy áldozatok nélkül? Ha ki lehetne, nem volna ilyen fullasztó a helyzet. A Fidesz sem tudott áldozatok nélkül szabadulni az ellenzéki létből annak idején. A többi jobboldali pártot áldozta be. Ez most a másik oldalon ezer okból biztosan nem menne.

Nem tudni, a Jobbik merre indul, de a többi ellenzéki pártnak biztosan szembe kell néznie a tömeg akaratával. Ha összefogásuk nem is eredményezne azonnali sikert ígérő csapatot, de legalább azt a minimális tömegvonzást garantálná, ami nélkül közéleti hatás nem remélhető. Valamit válaszolniuk kell. Ne mondják fel a beszélő viszonyt azokkal, akiktől az életet kaphatják.

De ne most döntsenek! Most még remeg az izgalomtól mindenki. Ilyenkor csak a futballéletből a hatvanas évek végéről ismert "jöjjenek a fiatalok" következhet. Jönnek is – egyre gyengébbek. A gyerek nem kívánságra születik. Ahhoz előbb sok mindennek történnie kell. Minimum meg kell ismerniük egymást a majdani szülőknek.

A nagy elhatározások előtt fel kell mérni a körülményeket. Döntsenek, amikor már válaszoltak arra, hogy a putyinizálódás-e a tét nálunk, vagy a még rosszabb, a posztszovjet köztársaságok sorsa fenyeget inkább, ahol az embereknek a rendszerváltozás után nem volt erejük az újra rájuk telepedő hatalom megfékezésére. Sőt! Nem értettük, hogyan tudják átadni magukat megint az egyeduralomnak, miközben valami ilyesmit csinálunk.

Vagy inkább az európai baloldal hanyatlásának egy helyszíne Magyarország? És csak az a jelenség állt elő, mint kivétel nélkül mindenhol a kontinensen, hogy a hagyományos baloldal radikálisan veszít a pozícióiból. Ott ez a változás nem egy autoriter hatalomnak kínálja fel az államot, de a térvesztés ugyanolyan mértékű, mint itt, ha nem nagyobb. Tudjuk-e, hogy mi a közös a mi baloldalunkban és az európaiban általában?

Ha nincs az ellenzéki nyilvánosságban egy szónyi gondolkodás sem ezekről a kérdésekről, szabad-e már hosszú távú döntéseket hozni, vagy bármilyen nehéz, türelemmel kell viselni a szenvedéseket? Tudjuk-e mi várható harmadik ciklusában a Fidesztől? Nem közömbös ez sem a lehetséges válaszstruktúrák kialakításának idején.

A tegezés felmondása

A Márki-Zay Péterrel a tegező viszonyt a választások után azonnal felmondó hódmezővásárhelyi Fidesz frakcióvezető e tekintetben eligazít. Hegedűs Zoltán Facebook-oldalán közölte, mindenkinek joga van megválogatni, kivel tegeződik. Ő a barátaival és a jó ismerőseivel. Márki-Zay Pétert immár nem tartja e körbe tartozónak, ezért csak magázni hajlandó. Meglehet, az ország nagy része számíthat a Fidesz részéről a tegező viszony felmondására. Már ahol ez még megvolt.

Orbán Viktortól értesülhettünk továbbá, hogy egészen új feladatokat kell megoldani, ezért más emberekkel képzeli el a kormányzást. Nem tudjuk, mi az a más, de azt igen, hogy az Országgyűlés azonnal napirendre veszi a 2016-os alkotmánymódosítást. Ebben rögzítik, hogy az országba szervezetten nem lehet betelepíteni senkit, csak egyedi döntések alapján jöhet bárki. Gránitba vésnék, hogy ha ütközés van az Alaptörvény és az uniós szabályok, döntések között, csakis a magyar jogszabály lehet érvényes. Jogilag fegyverkezünk az unióval szemben várható nagy összecsapásra. Befelé pedig az ellenszegülés egyre idegesebb elutasítására kell számítani.

Mit gondoljunk például arról, hogy Lánczi András, a Corvinus Egyetem rektora, a Fidesz hátországának meghatározó szellemi embere az Egy rektor naplója friss, V. fejezetében leprolizza az ellenzéket? "… A balosok, mivel a kommunizmus – elméleti vagy gyakorlati – múltjában gyökereznek, nincs valódi nyitottságuk a nyugati avagy egy reálisan tökéletesebb világra, nem beszélnek idegen nyelveket, az anyanyelvüket sem ismerik eléggé (…) fogalmuk sincs más kultúrák felfogásáról” – írja Lánczi.

Még durvább G. Fodor Gábor, a 888 főszerkesztője, a fideszes média egyik erős embere, amikor azt kérdezi a Mandinernek adott interjúban, hogy ha hullanak a fejek a vesztes ellenzéki pártokban, akkor miért nem hullik a 444, az Index és a HVG "feje"? Ezek szerinte nem újságok, hanem politikai mozgalmak. Ízlelgessük, ajánlja: az ellenzéki sajtó egy vesztes politikai mozgalom. Mi pedig győztes politikai mozgalom vagyunk. (Nem vesszük a lapot, amely szerint, ha szükséges, lőni kell, mert nyilván nem úgy gondolja.) De a győztes politikai mozgalomról szóló mondat igaz. Újságírás helyett politikai mozgalmak. Ez ajánlat, nem tényfeltárás. Az egész bekezdés jelzi, mi készülhet.

Ilyen körülmények között és már most is túlfeszített állapotban kell döntenie az ellenzéknek a jövőjéről.

Budapest üzenete

Nem hiszem, hogy a szereplőkre, inkább a helyzetre jellemző, hogy az LMP-ben már közvetlen fizikai agresszióba is átcsaptak az ellentétek. A szocialistáknál majd meg kell találni az új elnök és a menet közben meglelt vezető, Karácsony Gergely közötti kapcsolat optimális formáját. Nem lesz egyszerű.

A Jobbiknál amilyen titokzatos volt, hogy miként tudta nagyobb háborúság nélkül, csendben kiszorítani radikálisait Vona Gábor, éppen olyan rejtélyes a mostani kivonulása. Érezhető, hogy vulkáni erők működnek e párt környékén is. Amilyen sikeres volt a Jobbik vidéken, olyan kezdő módra szerepeltek Budapesten. És Budapest az a pont, ahol érdemes megállni. Talán közelebb kerülünk az összes eddigi kérdésre adható válaszhoz, ha nem is találjuk meg feltétlenül a politikai O kilométerkövet.

A jobboldal kétharmados győzelme mellett elsikkad, hogy az ellenzék pedig Budapesten nyert kétharmaddal. Sokan és joggal teszik fel a kérdést, miért nincs jelen a baloldali ellenzék a kistelepüléseken, de ugyanilyen fontos lenne megérteni, ha nem fontosabb, miért nyert ennyire Budapesten. Persze, a nagyvárosok hagyományosan mindenhol balra tartanak. Ismerjük az amerikai választási térképeket, amelyek republikánus óceánban mutatnak kis demokrata szigeteket, csak éppen ezeknek a zárványoknak több lakójuk (és voksuk van), mint a hatalmas konzervatív területeknek. (Clinton több szavazatot kapott, mint Trump.) Ugyanez a helyzet Nagy-Britanniában, és mindenhol.

Itt a közelünkben a „Vörös Bécs”. Példája sokat elmond arról, mennyivel többről van szó, mint a természeténél fogva sokféle embert összegyűjtő nagyvárosok toleranciájáról, új iránti fogékonyságáról. Bécsben például az elmúlt század eleje óta a szociáldemokrata városvezetések irányítása alatt 220 ezer önkormányzati bérlakást építettek, amelyeket a város segítségével lehet igénybe venni. Ezenkívül is sok tízezer család kap még lakbérkedvezményt. Bécs lakóinak több mint a fele jut valamilyen segítséghez városától ahhoz, hogy megfelelő körülmények között éljen.

Már csak egy lépésre vagyunk attól a gondolattól, amit az európai baloldal sok helyen próbálgat. Hogy el kell érnie a baloldalnak az emberek személyes szférájához, ott kell segítenie, különben nincs esélye. Ma Budapesten, egy olyan városban fognak tüntetni feltehetően több tízezren és bizonyára jórészt fiatalok, ahol a bérleti árak egy fél évtized alatt minimum megduplázódtak. Önkormányzati bérlakás pedig szinte nincs, és alig is épül. (Bécsben évente 7-800.) Lenne miről beszélni a fiatalokkal.

Politikailag Budapest semmiképpen sem kevés. 1848, 1956, 1989 nem mesélhető nélküle. A főváros szabadság-üzenetére sokszor volt fogékony az egész ország.

Most pedig napokon belül itt van 1968 párizsi májusának 50. évfordulója. És a prágai tavaszé. Mindegyik a szabadságról szólt, bár az egyiket, a hozzánk közelebb esőt "lánckerék taposta", a másik a maga módján, az életben, ha nem is a politikai terepen, győzött. A konzervatívok – nálunk nagyon – azóta is utálják. Van rajta mit ünnepelni, szeretni. Most halt meg a cseh Milos Forman, akinek varázslatos Hair-rendezésében az utolsó kockák egyike a lázadó Berger sírköve, rajta a halál évszáma: 1968. Minden benne van ebben az évszámban. Remény és bukás egyaránt.

Ma este is skandálni fognak a tüntetők, bizonyára azt is, hogy "új választást". Módosítást javasolnék: Más választást!

2018.04.21 09:50

Operabál – azaz inkább estély – 1946-ban

Publikálás dátuma
2018.08.12 18:00

Fotó: Fortepan/ Szent-Tamási Mihály
A háború befejezése után ismét megkezdte működését az Operabarátok Egyesülete. A dalszínház életében való újra megjelenésének első jeleként három programpontból álló rendezvénnyel lépett a közönség elé: A Rajna kincse című Wagner-mű előadása, utána vacsora az Operaházban, azt követően pedig tánc. Ha nem is nagy bál – hiszen a táncparkett nem egyesítette a színpadot a nézőtérrel –, mégis olyan kulturális esemény, ami révén többletbevételhez lehet juttatni az Operaházat.
Két külügyminisztériumi kollégámmal, Karcsival és Miklóssal elhatároztuk, hogy – természetesen meghívva egy-egy ifjú hölgyet – mi is jelen leszünk. Megvettük a jegyeket, foglaltattunk asztalt, ki-ki megjelent hölgyével az Andrássy úti palotában. Feltűnt nekem, hogy máskor vidám Károly barátom nincs jó hangulatban. Partnere, érettségi előtt álló gimnazista, nem osztotta Karcsi levertségét, élvezte élete első báli estélyét. Karcsi az előadást követő vacsora alatt próbálta ugyan a jókedv tettetését, de nemigen sikerült neki. Partnere szerencsére nem sokat érzett ebből, mert roppant csinos lévén, nagyon kelendő volt a táncosok körében. Vacsora után alkalmam volt Karcsival négyszemközt maradni. Bánatosan mesélte el, hogy miért olyan levert. Előrebocsátom, az operaestély időpontja 1946/47 fordulója, vagyis hetven évvel ezelőtt járunk.
Karcsi a megbeszélt időpontban jelent meg a kislány lakásán. A mama fogadta és türelmét kérte, hogy lánya még nem útra kész. Bevitte a szalonba, ahol barátnőjével beszélgetett, aki – nekem rokonom volt – ugyanúgy mesélte el a történetet, mint a fehér asztalnál Karcsi. A hölgyek egy-egy karosszékben ültek és csevegtek. Az egyik hölgy cigarettát vett elő, mire Karcsi sietve zsebébe nyúlt, előrántotta öngyújtóját és nem vette észre, hogy azzal együtt kirepült a zsebéből a hölgyek lába elé egy pőre koton. A mama pedig így szólt Karcsihoz: "Kedves Károly, valamit elvesztett." Karcsi odanézett. "Reméltem, hogy megnyílik a föld, hogy elsüllyedjek..." Mivel azonban a csoda nem történt meg, Karcsi kénytelen volt lehajolni és újból zsebre tenni a csomagolás nélküli óvszert. Szerencséje volt, mert abban a pillanatban belibegett a tollászkodását éppen befejezett kislány és közölte, hogy mehetnek. Karcsi, örülvén, hogy az egészségügyi cikk lekerült a napirendről, buzgón helyeselt és elindultak. "Mit fog rólam gondolni a mama?" – fejezte be Karcsi. Azt, hogy milyen gondos fiatalember vagy – feleltem.
Karcsi az est hátralevő részében szorgalmasan töltögetett saját magának és mire a mulatság véget ért, már láttam, hogy nekem kell hazakísérni a kislányt is, nemcsak az én partneremet. Hogy nemcsak az említett két hölgyet, hanem egy harmadikat is nekem kell hazafuvaroznom, akkor derült ki, amikor Miklós barátom közölte, hogy számít rám: hazakísérem az ő partnerét is, mert ő az est hátralévő részét – karrierje érdekében – Bolgár Elek külügyi államtitkár lányának fogja szentelni. Ott álltam hát az Opera ruhatára előtt három szép lánnyal. Szerencsére sikerült találnom egy taxit, amibe bepasszíroztam a hölgyeket – akkoriban szokásos Austin típusú, apró kocsi volt. Karcsi, látván, hogy nem fér be, belekapaszkodott a hátsó csomagtartó-rácsba, de két másik sofőr segített a miénknek és visszatartották. Karcsi pedig elindult a nagy magyar éjszakába.
Csak hétfőn reggel, a hivatalban tudtam beszélni vele. Nem sokkal azután, hogy elmentünk, valahol az Andrássy úton elkapta az éjszaka egy hivatásos tündére. Tőle eltávozva hazament. Amikor délben felébredt, megállapította, hogy vadonatúj Parker töltőtolla nincs meg. Biztos kiesett a zsebéből, gondolta, ott kell legyen az Andrássy úti nőnél. Ha letagadja, botrányt fog csinálni. A házszámot nem tudta, de emlékezett a kapualjra. Mivel akkoriban a lakóházak kapuit reggel 6 és este 10 óra között nyitva tartották, hamar megtalálta "vendéglátóját", aki örömmel látta viszont: de jó, hogy eljött, itt hagyta a Parkert.----
Hát akkor szerencséd van – mondtam. Szerencsém? – kérdezte Karcsi. Ha te látnád azt a nőt! Rémes! Inkább veszett volna oda a Parker!
2018.08.12 18:00
Frissítve: 2018.08.12 18:00

Hegyi Iván: Ó, csak a filmdal jönne már!

Publikálás dátuma
2018.08.12 17:00

Fotó: /
Presser Gábor szépen teleírta a slágerlistát 1980-ban. Abban az évben jelent meg a Loksi című dupla album a Boksszal, az Embertelen dallal, a Ha eljönnek az angyalokkal, és akkoriban mutatták be Dobray György filmrendező alkotását, Az áldozatot, amelyben Komár László énekelte egy bárban, miközben Kristály nyomozó (Reviczky Gábor) Vandával (Sáfár Anikó) randevúzott, hogy "Ó, csak a hajnal jönne már..." 
A nyomasztó hangulatú film ugyancsak sötét tónusú dalát alighanem többen dúdolták, mint ahányan a hazai thrillert megnézték, pedig akadt, nem csupán a mozi-ínyencek számára csábító jelenet is a vásznon. "Vanda" félmeztelenül állt az ablakban, a detektív pedig megkérdezte tőle: – Nem zavar, hogy néznek? (Szemben egy lakótelepi ház magasodott.) Mire a megszólított így felelt: "Ja, a jogtanácsos úr? A felesége évek óta gipszágyban fekszik. Ez az egyetlen öröme..." Presser, aki a hatvanas évek közepén együtt muzsikált az újjáalakuló Scampolóban Komárral, nem ragadt meg egyvalaminél, s az LGT ellátása mellett az énekes stílusának – valamint a publikum ízlésének – messzemenően megfelelő rock and rollt komponált. A szöveget nem Dusán Sztevanovity, hanem a filmnovellát is jegyző Juhász Sándor írta. "A kerti úton suttogás, száz árnyék útra kél; fakó, furcsa látomás, és úgy fél Rácz Adél" – hangzott a vetítés során, s a sorok tökéletesen illettek a drámai történethez. Juhász sokoldalú ember, valóságos polihisztor volt: a forgatókönyveken túl verseket írt – Károly utca címmel halála után, 1995-ben adták ki válogatott költeményeit –, festőművészként többször kiállított itthon és külföldön, továbbá rajzfilmeket rendezett, s jó néhány ismert slágerszám szövege fűződik a nevéhez. Tőle van a Száguldás, Porsche, szerelem, a Mondd, kis kócos, továbbá Elvis-átültetések egész sora: A szerelem kormányoz (Can't Help Falling in Love), Árva, bús, éjszakán (Are You Lonesome Tonight), Ne sírj, apám (Don't Cry Daddy), Egy perc az élet (It's Now or Never), Sírás a kápolnában (Crying in the Chapel). Az utóbbi stimmelt élete egy szakaszához, mert volt, hogy egy hűvösvölgyi romtemplomban lakott. Ötvenkilenc éves korában, rákbetegségben halt meg 1993-ban (Komár csaknem húsz évvel később követte őt), ám nyolcvanban még nyilván örömmel olvasta – a szerzőtárs Presserrel együtt – a kritikát: "Nem eget rengetően nagy dal, félhangonként emelkedő versszakaival, halványan behízelgő dallamával. (...). Mégis. Perfekt kis darabról van szó, remek filmzenéről." Az évtized nem egy beszámoló szerint muzikálisan is unalmas fordulóján a rock and roll a reneszánszát élte idehaza. A Hungaria tarolt a Rock and Roll Party című album dalaival – a Micsoda bulitól a Csókkirályig –, de Hobo és Deák Bill sem hiába nyomta a Rolling Stones bluest vagy a Ki vagyok én? -t ("nem vagyok munkás, nem vagyok paraszt"); hogy a Loksi-albumon szintén szereplő "Szentimentális rakenrollról" meg ne feledkezzünk. A V'Moto-Rock korabeli slágere meg passzolt a hajnali nótához, hiszen Demjén azt énekelte a publikum nem kristálytiszta, de annál átszellemültebb vokálja kíséretében: "Várj, míg felkel majd a nap." Az "áldozati" szám megjelent Komár első nagylemezén, a Táncoló fekete lakkcipőkkel, a Fehér holddal és egy Szörényi–Bródy szerzeménnyel, a Családi rockyval együtt. ("Egy, két, hár', négy gyerekem lesz, ha megtalálom azt a lányt...") Ám a korongról a legjobban a filmdal hasított, pedig a profi Komár nem tett kivételt: mindegyik dalát mindenütt a tőle telhető legnagyobb alázattal adta elő, kilengést még haknikon sem engedett meg magának. A fellépéssel éppen meg nem örvendeztetett rajongók meg ültek a rádió előtt, és azt kívánták: ó, csak a "Hajnal" jönne már...
2018.08.12 17:00
Frissítve: 2018.08.12 17:00