Tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat, hogy a Szent István király intelmei Imre herceghez (a továbbiakban: Intelmek) című, eredetileg latin nyelven írott szöveget az elmúlt években számos alkalommal valótlan formában idéztük. Az Intelmek egyes mondatait szövegkörnyezetükből kiragadtuk, több szövegrész valóságtartalmát meghamisítottuk, s ezzel tévedésbe ejtettük olvasóinkat.
Az Intelmek első részéből idézve valótlanul állítottuk, hogy „ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is. Mert e lelki fegyverekben szabályszerűen harcolhatsz láthatatlan és látható ellenségeid ellen. Hiszen az apostol ezt mondja: »Csak az nyeri el a babérkoszorút, aki szabályszerűen küzd«”. A valóság ezzel szemben az, hogy a hit és üdvösség lelki fegyvereiben szabálytalanul is lehet küzdeni a láthatatlan és látható ellenségek ellen. Az apostolra hivatkozva valótlanul állítottuk továbbá, hogy "csak az nyeri el a babérkoszorút, aki szabályszerűen küzd”. A valóság ezzel szemben az, hogy itt az is elnyeri a babérkoszorút, aki nem küzd szabályszerűen.
Az Intelmek második részében valótlanul állítottuk, hogy "aki a szentegyház méltóságát csorbítja vagy csúfítja, azon munkál, hogy Krisztus testét csonkítsa". A valóság ezzel szemben az, hogy a szentegyház úgynevezett méltóságának csorbítása vagy csúfítása semmilyen következménnyel nem jár Krisztus testének csonkításával összefüggésben.
Azt Intelmek harmadik részében valótlanul állítottuk, hogy "a királyi trón ékessége a főpapoknak rendje, ezért a királyi méltóságban ők kerülnek a harmadik helyre, kedves fiam, ők legyenek főembereid, úgy vigyázz a főpapokra, mint a szemed világára. Ha ők jóindulatúak véled, ellenségtől nem kell félned". A valóság ezzel szemben az, hogy a főpapok rendje nem a királyi trón ékessége, hanem csak csúfja, a főpapok jóindulatának elnyerése pedig az uralom szempontjából csak marketingfogás.
Az Intelmek negyedik részében valótlanul állítottuk, hogy "az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, vitézek hűsége, erőssége, serénysége, szívessége és bizalma. Mert ők országod védő falai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói”. A valóság ezzel szemben az, hogy a főemberek a népet nyomorultul megrontják és szétszórják, mert nem az ország, csak saját javaik gyarapítói.
Az Intelmek ötödik részében valótlanul állítottuk, hogy "valahányszor, kedves fiam, ítéletet érdemlő ügy kerül eléd vagy valamely főbenjáró bűn vádlottja, türelmetlenül ne viselkedjél, esküvel se erősködjél, hogy megbünteted". A valóság ezzel szemben az, hogy ebben az országban az uralom megszilárdításáért minden eszköz igénybe vehető büntetőjogi következmények nélkül.
Az Intelmek hatodik részében valótlanul állítottuk, hogy "az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak". A valóság ezzel szemben az, hogy a magyarság az egynyelvű és egyszokású ország híve, s a jövevényeket sem kívánja gyámolítani, mert nem kívánja, hogy itt tartózkodjanak.
Az Intelmek hetedik részében valótlanul állítottuk, hogy a (királyi) "tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat, és ő ront le ellenséges várakat. Minthogy pedig a tanácsnak ekkora haszna van, ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani, én úgy vélem, mit sem ér". A valóság ezzel szemben az, hogy a királyi tanács kizárólag ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből áll.
Az Intelmek nyolcadik részében valótlanul állítottuk, hogy "a legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni". A valóság ezzel szemben az, hogy az uralmon lévő szülők utánzása büntetőjogi felelősségre vonás kockázatával jár.
Az Intelmek kilencedik részében tévesen idéztük Salamon király imáját, amelyben arra kéri az Urat, hogy "ne hagyj engem álnok gondolatban, az én szemeimnek ne adj kevélységet és a gonosz kívánságot távoztasd el tőlem, Uram". A valóság ezzel szemben az, hogy az álnok gondolatok, a kevélység és a gonoszság a lehető legfontosabb tényezők az uralom megtartása érdekében.
Az Intelmek tizedik, befejező részében valótlanul állítottuk, hogy "ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul". A valóság ezzel szemben az, hogy ebben az országban a zsarnokot nem szabad zsarnoknak nevezni, és a külföldiekkel szemben nem szabad kegyességet gyakorolni.
Tévedéseinkért szíves elnézésüket kérjük.