Előfizetés

Az EU mélyen a zsebébe nyúlt, és itt volt az ideje

G.M.
Publikálás dátuma
2018.04.25. 07:34
Kormányerők az Iszlám Állam állásait bombázzák Damaszkusztól délre Fotó: AFP/Rami al Sayed

Második alkalommal rendeznek adománygyűjtő konferenciát az uniós fővárosban Szíria újjáépítése és az országban tomboló humanitárius válság enyhítése érdekében. A tegnap kezdődött kétnapos rendezvény az Európai Unió és az ENSZ közös szervezésében zajlik. Brüsszelben ez a második ilyen rendezvény, az elsőt 2017. áprilisában tartották, de 2016-ban Londonban, 2013 és 2015 Kuvaitban, 2014-ben és 2017-ben pedig Berlinben és Helsinkiben is rendeztek donorkonferenciát. Az eddigi felajánlások alapján egyértelmű, hogy az EU és tagállamai a legfontosabb adományozók. A szíriai humanitárius válság enyhítésére a 2011 nyara óta tartó háború során több mint 10,6 milliárd eurónyi támogatást biztosítottak, a tavalyi brüsszeli konferencián tett 5,6 milliárd eurós vállalás kétharmad része is az Uniótól vagy tagállamaitól származik. Az Európai Unió Tanácsa április 16-án fogadott el egy következetést a szíriai helyzetről (az Unió egyeztetett álláspontját az aktuális Szíriával kapcsolatos kérdésekben, mint például a vegyifegyver használat illetve az amerikai-brit-francia légicsapás). E dokumentum szerint az EU és tagállamai most is jelentős adományt kívánnak felajánlani, arra ösztönözve a nemzetközi közösséget, hogy – különösen

az ENSZ humanitárius reagálási tervéhez biztosított további felajánlások révén – vállaljanak részt a terhek megosztásában. Kiemelt figyelmet kap a több mint 5,6 millió szíriai menekültet befogadó „szomszédos országoknak nyújtott folyamatos erőteljes támogatás”. Mint ismert, az EU csak a legtöbb szíriai menekültet befogadó Törökországnak 3 milliárd euró támogatást biztosít a menekültkérdés kezelésére.

A nyolcadik éve zajló háború következtében egyre rosszabb a humanitárius helyzet, az ENSZ adatai szerint ma már több mint 13 millió szír állampolgár szorul humanitárius segítségre, és több mint 5 millióan menekültek el az országból.

A brüsszeli konferencián mintegy 85 ország és több mint 200 nem kormányzati szervezet képviselője vesz részt; az országok miniszteri szinten képviseltetik magukat. A konferencia előkészítéseként az EU 108 Szíriában és a térségben működő civilszervezettel egyeztetett.

A 2017-es donorkonferencián 6 milliárd dollár gyűlt össze, Magyarország három felajánlást tett: 5 millió eurót ajánlott a szíriai egészségügyi katasztrófa kezelésére, 14,6 millió eurót a törökországi menekülttáborokban élők támogatására, illetve 250 férőhelyet szíriai diákok számára magyar egyetemeken.

Erdogan diplomáciai perpatvarra készül

Publikálás dátuma
2018.04.25. 07:33
Erdogan egy ankarai rendezvényen. Európában nehéz lesz kampányolnia Fotó: AFP/Kayhan Ozer

Ismét éles viták várhatók Törökország és az Európai Unió egyes tagállamai között, miután Recep Tayyip Erdogan bejelentette, Nyugat-Európában, ott élő honfitársai számára is kampánybeszédeket tartana a június 24-én esedékes előrehozott parlamenti- és elnökválasztás előtt. Ám már most több ország jelezte, szó sem lehet erről. Az osztrák és a holland külügyminiszter rögvest egyértelművé tette: a török elnök nem „exportálhatja” országukba hazája belpolitikáját. Kicsit diplomatikusabban fogalmazott Heiko Maas német külügyminiszter, ám ő is egyértelműen tudatta Erdogannal: nem kampányolhat német területen. Mindezt török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval esedékes találkozója előtt jelentette ki New Yorkban. Maas kifejtette, német területen nem folytathat kampányt egy másik ország, „függetlenül attól, melyikről van szó”. Pedig Németországban összesen mintegy másfélmillió olyan török él, akik hazájuk választásain is szavazhatnak, így nem jelentéktelen közösség. Ráadásul közismert, hogy az itteni törökök meglehetősen konzervatívok, egy éve 64 százalékuk voksolt arra, hogy módosítsák hazájuk alkotmányát, teljhatalmat biztosítva ezzel Recep Tayyip Erdogan számára. (Ezen a voksoláson 750 ezren éltek szavazati jogukkal.)

Erdogant azonban a jelek szerint nem hatják meg ezek az intések. Hétvégén kifejtette ugyanis, egy 10-11 ezer főnek otthont adó sportcsarnokban kíván beszélni honfitársai előtt. Nem árulta el ugyanakkor, melyik államról van szó, csak annyit közölt, hogy egy nemzetközi szervezet rendezvényén szólalhat fel, vagyis ezt használná fel kampánya számára.

Németország mellett Hollandiában 253 ezer, Ausztriában 109 ezer, Svájcban pedig 95 ezer török szavazati joggal élő személy él. Mint a Neue Zürcher Zeitung írja, Erdogant az említett államokkal szemben szívesen fogadnák Magyarországon, ahol „Orbán Viktor miniszterelnök némi csodálattal tekint az autokrata vezetőre”, itthon azonban mindössze 3000 török él.

Mindez ismét komoly diplomáciai vitát vetít előre. Ugyanez történt az alkotmánymódosításról szóló referendum előtt is, amikor több török miniszter akart kampányolni a referendum elfogadása mellett a honfitársak körében. A legnagyobb visszhangot Fatma Kaya családügyi miniszter ügye keltette, akit Rotterdamból visszatoloncoltak német területre. Erdogan válaszként a nácikhoz hasonlította az európaiakat. Azóta ugyan normalizálódott a német-török, illetve az osztrák-török viszony, Ankara és Hága azonban mindmáig nem tudott megállapodni nagyköveteik visszatéréséről.

A német külügyminiszter mindenesetre óva intett a várhatóan újra fellángoló diplomáciai vitától, Heiko Maas rámutatott, hogy ebből eddig sem származott előnye senkinek. Ez azonban nem feltétlenül igaz: Törökországban jól jönne Erdogan számára egy Európa-ellenes propaganda.

Diktátorból légtornász

Barabás Péter
Publikálás dátuma
2018.04.25. 07:31
Vlagyimir Putyin és Aljakszandr Lukasenka közös sajtótájékoztatója Szentpéterváron 2017-ben Fotó: AFP/Dmitry Lovetsky
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnöknek az elmúlt években sikerült kitörnie a nemzetközi elszigeteltségből. Mindezt annak köszönheti, hogy „kiszeretett” Oroszországból.

Már 2015 derekán megmutatkoztak a jelei, hogy a fehérorosz „játszma” napjait éljük. Pedig akkor még sejteni sem lehetett, hogy a Nyugati világban addig csak megvetett diktátorként kezelt Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök milyen sikeres játszmába is kezdett. Külügyminisztere akkoriban még a Washington Post hasábjain igyekezett világossá tenni: az európai kapcsolatok fejlesztése semmilyen körülmények között nem zavarhatja meg az orosz kapcsolatokat. Minszkben nem győzték hangoztatni, hogy nem fognak Oroszország kárára barátkozni. Ezt már csak azért sem kockáztathatták, mivel Putyin kezében volt minden ütőkártya: az orosz gazdasági támogatás. A roppant kedvező szerződések nélkül ugyanis az ország nem láballhatott ki a reménytelen állapotból, amelyben volt.

Néhány év elég volt ahhoz, hogy a lenta.ru orosz hírportál terjedelmes elemzésének a napokban azt a címet adja: „Lukasenka kiszeretett Oroszországból. Most már örülnek neki Nyugaton.” Annyira örülnek, hogy már-már nem is tekintik diktátornak. Ami egyben azt is jelenti, hogy a politika és az érdek felülírja a hangzatos emberi jogi szólamokat.

Ma már meg meri engedni magának a fehérorosz külügyminiszter, hogy nyilatkozatában kijelentse: hazája véget akar vetni az Oroszországtól való függőségnek, megőrizve ugyanakkor a jó kapcsolatokat vele és az Európai Unióval. Azt nem tette hozzá, hogy Lukasenka részéről ez olyan bravúrt követel meg, amelyet egy védőháló nélkül dolgozó légtornász is megirigyelhetne. Mégis megpróbálkozik vele.

Igen sokat mondó, ahogyan Moszkva tudomására hozta a minszki vezetés: többé nem hajlandóak feltétel nélkül teljesíteni elvárásait. Az angol-orosz válság tetőfokán, amikor a nyugati országok válaszul a volt orosz ügynök, Szergej Szkripál ellen állítólagos orosz idegméreggel elkövetett merénylet miatt sorra utasították ki az orosz diplomatákat, a fehérorosz külügyminiszter Londonba látogatott.

Az igazsághoz tartozik, hogy Lukasenka riválisaként tekintett Putyinra – mert az orosz államfő megakadályozta abban, hogy az orosz-fehérorosz unió elnökévé választassa magát –, és mindig igyekezett borsot törni az orra alá. A WikiLeaks által publikált leleplező dokumentumokból tudjuk, hogy a Putyinnal szembeni gyűlölete nem volt ismeretlen a diplomaták előtt sem. Eközben pedig minden támogatásnak igyekezett megfizettetnie az árát. Nem volt könnyű dolga, mert a nyugati országok hosszú évekig Európa utolsó diktátoraként kezelték és ennek megfelelően szankciókkal sújtották.

Egyes orosz elemzők a 2008-as orosz-grúz háborúhoz kötik a fehérorosz külpolitikai irányváltást, amikor is Lukasenka már nem volt hajlandó eleget tenni Moszkva elvárásainak. Nem ismerte el a Grúziától leszakadni vágyó Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét, és felszólította lakosait, hogy a grúz törvényeket tartsák tiszteletben ezeken a területeken. Az már a WikiLeaks 2010-ben közzétett dokumentumaiból derült ki, hogy Lukasenka az észt külügyminiszternek Oroszország felelősségéről beszélt a dél-oszét konfliktus kapcsán, mert kiprovokálta a háborút. Nem ő lenne, ha nem sajnálkozott volna amiatt, hogy a nyugat nem honorálja Fehéroroszországnak, amiért nem tett eleget Moszkva elvárásainak. Lukasenka nem oly régen már ahhoz is vette a bátorságot, hogy Grúziába utazzon és ott Moszkvát bíráló kijelentéseket tegyen.

A nyugattal való jobb viszony elsősorban az orosz-ukrán konfliktus kirobbanásáig vezethető vissza. Lukasenka, aki saját hazájában kegyetlenül megtorolt minden ellenzéki tüntetést, a kijevivel szemben megértőbbnek mutatkozott. Nem habozott elismerni az új ukrán hatalmat, sőt felajánlotta támogatását. A Krím elcsatolásakor is felemásan nyilatkozott: először elismerte a félszigetet orosz területnek, s Kijevet tette felelőssé azért, hogy azt „odaadta” Moszkvának, ám a térség hivatalos elismerése váratott magára.

Legmerészebb lépése az volt, hogy a Donyec medencében fellángolt, Moszkva által támogatott ellenállásban Kijev oldalára állt, mondván a baráti Ukrajna függetlenségéért harcol. Belarusz olajszállításaival is az új rezsimet támogatta. Fehérorosz szakemberek segítettek a hadtechnika rendbetételében, sőt 2015-ben a Facebookon feltűnt a közösen gyártott Varta nevű új páncélos is.

Mára Lukasenkának sikerült kitörnie a nemzetközi elszigeteltségből – mintha felejtve lenne a múlt –, a demokratikus elvárások látszólag alábbhagytak. A Nyugat tiszta lapot nyitott a kapcsolatokban. Moszkva pedig most nincs abban a helyzetben, hogy megpróbálja visszafogni oly sokáig hű szövetségesét.