Blaszfémia

Ahogy az ilyenkor, választások után lenni szokott, megy az össznépi találgatás: kik lesznek Orbán Viktor negyedik kormányának tagjai, kik maradnak és kik mennek a régiek közül és kik lesznek az újoncok? Abból, hogy valaki milyen pozícióba kerülhet, kaphat-e egyáltalán posztot, az illető politikai fekvésére nézve is következtetéseket szokás levonni, amelyek aztán vagy bejönnek, vagy nem. (Kósa meggyengült, nem lesz miniszter, ahogy Lázár sem, bezzeg Rogánnal, Szijjártóval meg Vargával elégedett Orbán, ők folytathatják.) Sokszor maguk az érintettek is bizonytalanok mindaddig, amíg nem ismerik a Főnök szándékait. Jó példa erre (ugyan nem miniszterség volt a tét) Áder János második államfői jelölése. Szegény jó Rubovszky György kottyantotta ki, hogy "a Viktor nem engedi" az újrázást, ami teljesen valószerűnek is tűnt. Aztán - hogy hogy nem - Áder mégis folytathatta, pedig közben Balog Zoltán már beleélte magát az elnöki szerepbe. Szóval, hogy a legbiztosabb kormánytagnak, egy Semjén Zsoltnak kedves blaszfémiával éljek: Orbán útjai kifürkészhetetlenek.

Vagy mond valakinek Réthelyi Miklós neve valamit? Talán az egykori SOTE diákjainak ismerős lehet az egyetemi tanár, korábbi rektor, de hogy valaha kormánytag lett volna... Nekem például ki kellett gugliznom a keresztnevét. Pedig Réthelyi a második Orbán-kormány egyik csúcsminisztere volt, Balog elődje az akkor még Nemzeti (és nem Emberi) Erőforrás Minisztérium élén. A professzor érdemei számosak, de egyetlen kormányzati intézkedésére sem emlékszünk. Csak azért említem őt, mert a mostani találgatások szerint Kásler Miklós is szóba jöhet az egyik csúcstárca élén. Az onkológus professzor nemrég azzal növelte miniszteri esélyeit, hogy a Magyar Időkben kinyilatkoztatta: az Árpád-ház tagjai eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek. Mindezt a királyi ház férfi tagjaira jellemző DNS-ből olvasta ki, amelyet az általa vezetett kutatás azonosított. Vele szemben Réthelyi legalább nem azonosította az általa vizsgált Szent Jobb-ot Szent István királyunk kezével, így nem is vont le világszenzációnak számító következtetéseket. Nem lennék meglepve, ha időközben kiderülne, hogy Kásler a lapos-Föld elméletnek is híve, ez csak növelné rátermettségét Orbán szemében. (Kormánytagként hasonló fikciókat kellene eladnia: Soros által betelepített migránsok, stb). Vagyis: ha támadják a kisvasutat, meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, Lovasberényig.

Nárcisz kutya ugyanúgy alkalmas az Emmi élére, mint Kásler vagy Novák Katalin - legalábbis Orbán szemében. Találgatás helyett érdemes Lovasberényhez hasonló logikát találni a személyek és tisztségek forgatagában. Egy ilyen: 2006 óta az összes Fidesz-frakcióvezetőből miniszter lett. Sorban Navracsics, Lázár, Rogán, Kósa, de a korábbiak - Szájer, Pokorni, Áder - sem maradtak tisztségek nélkül. Vagyis a mai frakcióvezető, Gulyás Gergely csaknem biztosan fontos tárcát kap. És?

"Erkölcstelen világban erkölcsösnek lenni is erkölcstelen" - írja Kertész Imre. "Mi a megoldás? Nem tudom. Lelkemre és becsületemre mondom, Kátya, nem tudom."

Szerző
2018.04.27 08:11

Könyörgök, csak az ajtóig!

Van az a közhellyé dermedt mondás, miszerint birka nép a magyar. Hogy hazánk lányainak és fiainak tompa eszét, végtelen türelmét, netán jól kommandírozható voltát (több száz jószág rebben irányba, ha a nyájat keríteni kezdi a csahos) csúfolja-e ez a szóösszetétel, az mindegy is.  
A birkaság mindegyik ismérve egy irányba mutat: a komótos kérődző szereti, sőt elvárja, hogy más döntsön helyette, és akkor sem tér ki a béketűrésből, ha túl szikes a legelő, túl sok bárányt ragadnak el a farkasok, túl gyakran sújt le a juhász botja. Akkor sem fordul szembe vagy próbál kitörni, ha túlnyírják, és a penge már nem a gyapjúba, hanem a húsba vág. Most a kabinet arra készül, hogy a húst is lefaragja a magyar robotosok csontjairól. Dolgozók százezreivel fizettetné meg elhibázott gazdaságpolitikája árát, amit arra alapított, hogyha egyetlen nagy összeszerelő üzemet csinál az országból, és a dolgozók éhbérért szorgoskodnak, akkor árad a külföldi tőke, és prosperálnak a hazai kis- és középvállalkozások, miközben megúszható a termelékenység javítása. Az összeszerelő üzemből azonban dobbantott mintegy félmillió munkás, és a munkaerőhiány azzal fenyeget, hogy nem jönnek, horribile dictu elmennek a nagy cégek. Jogot ad hát a kormány a munkáltatóknak, hogy túlnyírják a munkavállalókat, ha kell, kvázi hatnapos munkahetet vezessenek be. Amikor a kabinet utoljára nyúlt volna bele létformába és zsebbe (lásd netadó), akkor több tízezer ember áradt az utcákra. Most a szakszervezetek demonstrálnak, utakat zártak le, a parlamenti ellenzék érdemben obstruál. Az utcákat eddig mégiscsak pöttyözték az elégedetlenek csoportjai. Mert a magyar most is a mást várja, azt a bizonyosat, aki majd helyette. A többség azt hiszi, de legalábbis azt mondja, hogy a média tényfeltáró cikkeinek oroszlánrésze lehet a hatalom buktatásában. A többségnél deklaráltan nem értékválasztási tényező egy szavazáson a mutyi, a korrupció. Akkor mit tárjon fel hát a média? Az emberek többsége vallja, hogy a közösségi média fontos szerepet játszik egy kormánydöntésben. A balos Facebook-világ posztjai már sokszor elkenték a kabinet száját – persze csak ebben a zárt, saját valóságban. Restség, fásultság vagy töketlenség ez (mindenki válasszon hevülete szerint), de leginkább álszentség. A magyarok többsége ugyanis azt is vallja, hogy a hatalom megreccsentésében a parlamenten kívüli eszközöknek (sztrájkoknak, tüntetéseknek) jelentős szerepe van, illetve a rezsimet egy olyan mozgalom szoríthatja meg, ami egy parlamenten kívüli mozgalomból támad, és az utcán cseperedik, erősödik. Csakhogy ehhez fel kellene állni a fotelből, a hokedliről, és ki kellene menni a bejárati ajtón. Higgyék el, a többi már megy magától.
2018.12.15 10:10
Frissítve: 2018.12.15 10:34

Utcaharc

Védekezik és támad a kormány, beveti az erőszak eszközeit, beveti a kommunikációs arzenáljának teljes kelléktárát. Védekezik, mondom, pedig dehogy védekezik; mintha ezekben az emberekben egy csöppnyi kétség sem lenne, hogy amit tesznek, az helyes-e. Lám, milyen puha kifejezéseket használok: azt kérdezem, hogy helyes-e, pedig régen túljutottunk azon, hogy értelemre és érzelmekre ható szavakat használjunk. 
Ott, ahol az ellenzéki, hangsúlyozottan parlamenti ellenállást puccsként akarják lefesteni, ott a hatalom azt üzeni a társadalomnak: a demokráciát érte támadás, az emberek szabadságára tör az ellenzék, és ezt csakis ők, a szabad Magyarország védelmezői képesek elhárítani.
Pedig pont az ellenkezője az igaz. Ma az utcán vannak az emberek. Jó, megengedem: a lakosságnak elenyésző kisebbsége vállalja a nyílt szembenállást, a többség még mindig – Csepeli György szép kifejezésével élve – az egyéni túlélési technikákra rendezkedett be. De vajon milyen demokrácia az, ahol – és most Antall Józsefet idézem – alá kell merülni, ha az emberek túlélni akarnak? 
Hogy meddig marad így, nem tudom. Az biztos, hogy Orbán Viktor nem fordul vissza, ma már az erő szavából sem ért. Maga mögött tudja a rendőrséget, szinte a teljes nyilvánosságot, ezért úgy hiszi, megvannak a módszerei, ha valaki mégsem ért a szép szóból.
A teljes kormányzati és képviselői kara felsorakozott mögötte, Gulyás Gergely a legrosszabb Németh Szilárdot idézi már. Ennek a rendszernek nincs önkontrollja, nem képes módosítani az irányon, a kormánykeréknél álló embert már fegyveresek védik. Elszállt belőlük a bizalom, de velük szemben sincs már. 
Felszámoltak mindent, ami a változás, változtatás lehetőségét biztosítaná. Haraszti Miklós úgy fogalmazott: jogászi diktatúra van Magyarországon. Lehet, hogy igaza van. De a jogászi diktatúra, ha nem képes érvényesülni, átcsaphat, sőt át is csap valódi diktatúrába. Ha már ott tartunk, hogy a miniszterelnököt a parlamentben testőrök védik, és azt merik hazudni, hogy megtámadták - fizikailag is - a kormányfőt, akkor ott már nem a jogászok uralkodására kalkulálnak.
A Fidesz, Orbán Viktor jogászai már mindent megtettek, amit meg lehetett és meg kellett tenniük, hogy kiépíthessék totális uralmukat. Megszálltak minden független intézményt, kiüresítettek minden hatalmi ágat, lényegében felszámolták – így, vagy úgy – az ellenzéket, maguk alá rendelték a sajtót Nyugodtan állíthatjuk: tönkretették a demokráciát. 
Ami, sajnálatos módon, azt is jelenti, hogy vele szemben már nem lehet ezekkel az eszközökkel harcolni. Illúzió azt hinni, parlamenti felszólalásokkal, még oly látványos, Házon belüli akciókkal, kerekasztal beszélgetésekkel, publicisztikákkal elérhető bármi. Nem, a Fidesz valóban elérte a látszat-demokrácia felső határát. 
Új szakaszba léptette az ellene folytatott harcot. Ha mással nem, azzal mindenképpen, hogy egyértelművé tette, nincs tovább demokratikus harcmodor sem. Az utcának kell szólnia, bármennyire nem szeretnénk is.
2018.12.15 08:44
Frissítve: 2018.12.15 08:47