Migráció és agyelszívás

A rendszerváltásunk idején, 1989-ben a Philadelphia Inquirerben olvastam egy cikket, amelyben az amerikai újságíró kifejtette, hogy az USA-t a bevándorlási rendszer tartja fenn, annak köszönheti gazdasági sikereit és vezető szerepét. Akkor az USA egy 15 éves recesszió végén volt, az egész országban nagyon pesszimista hangulat uralkodott, Philadelphia városának mintegy fele romos, lepusztult utcákból állt. Aztán összeomlott a szovjet blokk, és ezen elképesztő profitot zsebeltek be. És e haszon nagy része nem is az akkor megkötött üzletekből jött, hanem a hirtelen megnövekvő bevándorlásból. Az USA ugyanis (épp a recesszió miatt) megkönnyítette a képzett munkaerő beáramlását. Magyarul: feljebb tekerte egy kicsit az agyelszívás, azaz a brain drain hatékonyságát. Elképesztő volt a fejlődés. A lepusztult városrészek újjáépültek, a város kivirult, sőt a brain drain hatékonyan pótolta azt is, amit az amerikai diákok az iskolában nem tanulnak meg.

Érdemes belegondolni, hogy miért is hozza magával az agyelszívás a prosperitást. Ha egy országból menekülni kell, legyen annak oka akár gazdasági (szegénység), akár társadalmi (elnyomás, terror, háború), kik kerekednek fel először? Az életerősek, a tettre készek, a fiatalok és képzettek. Ez annak az országnak, ahonnan elvándorolnak, tragédia, mert kontraszelekciót okoz. A brain drain célországa viszont ünnepelhet. Olyanokat fogad be, akiket nem kellett iskoláztatni közpénzen, az átlagnál egészségesebbek, szívósabbak, és el akarnak valamit érni. Megkockáztatom, hogy az USA prosperitása a szerencsés történelmi és földrajzi feltételek mellett elsősorban abból adódik, hogy népessége eleve "szelektált", a vállalkozási kedv, a dinamizmus, a tenni akarás mára már meggyökeresedett tradíciója mentén épült fel.

Ma Európát és benne Magyarországot migrációs hullám érte el, amin mi, magyarok nem győzünk keseregni. Nem vagyunk mi ezáltal saját magunk ellenségei? Magyarország egész újkori és legújabb kori történelme során az agyelszívás elszenvedője volt. Most itt van egy helyzet: megjelennek a menekültek, akik nagy valószínűséggel átlagosan képzettebbek a magyar átlagnál, nyugalmat, munkát, lehetőséget akarnak. És mi ezt is kihagyjuk?

Lehet rizikó nélkül fejlődést elérni? Nemigen. Etikus az, hogy a bevándorlók közül szelektív módon engednénk be elsősorban a mérnököket, kutatókat, orvosokat, egyéb szakembereket? Persze, hogy nem. Miért, a honfoglalás etikus volt? (Ha valaki esetleg igennel válaszolna, kérdezze meg Szvatoplukot.)

A migráció a globalizálódó világ egyik történése. A globalizációt megakadályozni nem lehet, rá felkészülni, azt kezelni tudni kell. A kis országok szempontjából ez alkalmazkodást jelent (nekünk az EU-hoz). Jelen állapotunkban azonban Magyarország láthatóan nem akar alkalmazkodni, elhatározta, hogy inkább az elszigetelődést, a kontraszelekció fennmaradását támogatja.

Ennek kapcsán hadd osszak meg egy tapasztalatot. A nemzetközi kémiai diákolimpiára készülő középiskolásokat hagyományosan az ELTE-n készítjük fel a versenyre, ahol általában nagyon jól szerepelnek. Tavaly a második fordulóban benn maradt 10 jelölttől (értsd: az ország tíz, kémiából legtehetségesebb diákjától) megkérdeztük, hol akarnak tovább tanulni. Egy itthon, kilenc külföldön.

Ha ez így megy tovább, valóban sikerül felépítenünk a (segéd)munka alapú társadalmat. Gratulálhatunk magunknak. Mi, büszke, kontraszelektált magyarok.

Charles Gati: Három Európa

Volt egyszer, nem is olyan régen, egy vasfüggöny, amely két részre osztotta Európát. Ezt nem „Európa” vagy az európaiak határozták el így, hanem a Szovjetunió. A vasfüggönyre azért volt szükség, mert Sztálin megtiltotta a lengyeleknek, a magyaroknak és a csehszlovákoknak, hogy részt vegyenek abban a regionális programban, amely az amerikai Marshall-terv révén elősegítette az európai együttműködést.

Most az a veszély fenyeget, hogy a következő néhány évben megtorpan az európai integráció 1989 utáni lassú, de sikeres bővítése. Nincs szó két Európáról, mint a múltban, nincs szó Keletről és Nyugatról, vagy a vasfüggönyről. Most három Európa képe rajzolódik elénk a brüsszeli vitákból; Emmanuel Macron francia elnök két jelentős áprilisi beszédéből (amelyek Winston Churchill nagyságára emlékeztetnek); valamint a magyar és a lengyel kormány legújabb Európa-ellenes kifakadásaiból.

Az első Európát Párizs és Berlin vezetné tovább a konföderáció, majd jónéhány év után a föderáció felé. Az integrációt a közös pénznem és a közös értékek biztosítanák. Ez az Egyesült Európa nem követné minden téren az Egyesült Államok példáját (ahol az 50 szuverén állam jogait az alkotmány írja elő); a résztvevő európai országok zöme ugyanis több önállóságot igényel.

A második Európa – nevezzük Szkeptikus Európának – az országközi kereskedelmet és korlátolt kooperációt a nemzetállamok keretében bonyolítaná le, alighanem Charles de Gaulle régi, de ma is népszerű nacionalista elképzeléseinek megfelelően. A csoport vezető állama Nagy-Britannia lenne, tagjainak jórésze közép-európai, beleértve – talán a szlovákok kivételével – a visegrádi országokat.

A harmadik Európa – a Határvidék Európája – azokból a főleg balkáni és kelet-európai országokból tevődne össze, amelyek nem tudták megoldani belső politikai vitáikat vagy az állandó viták miatt elutasításra találtak a másik két csoport vezető államaitól. Ide tartozna Ukrajna, Törökország, Grúzia és valószínűleg Szerbia.

Egy ilyen polarizált Európa nem jó Európának. Ám ez a kép értelemszerűen következik az egyre magabiztosabb és láthatóan türelmetlen Macron két kristálytiszta áprilisi beszédéből. A lényeg röviden az, hogy meg kell védeni azt a liberális világrendet, amely az USA vezetésével 1945 után létrejött. Ez a kép értelemszerűen következik abból a huszonhat oldalas tanulmányból – az ún. Sargentini-jelentésről van szó -, amelyet egy európai parlamenti bizottság adott ki az elmúlt héten a magyar jogállam problémáiról, s amely hasonló egy korábbi, elégtelen osztályzatú lengyel „bizonyítványhoz”. Ám az új európai átrendeződés legfontosabb jele a következő költségvetés várható reformja; az, hogy Brüsszel az anyagi támogatást jogállami értékekhez fűzi.

Mindez újdonság! Valószínűbb, mint eddig bármikor, hogy 2020-21-től kezdve az Európai Unió azt teszi, amit évek óta mond.

Szerző
Charles Gati

Brüsszelezés

A határokon belül győztes hadvezér most Brüsszelben igyekszik megmutatni, mennyire erős. Joggal érezheti, hogy bejött a számítása. Éppen az unió és az azt (részben?) kézben tartó gonosz milliárdos elleni kampány hozott neki újra kétharmadot. Mégsem biztos, hogy a saját pártcsaládja, az Európai Néppárt vezetőinél teendő látogatása diadalmenet lesz.

A hivatalos közlemény persze egy átlagos protokolláris utat sejtet. Orbán Viktor viszonozza Manfred Weber frakcióvezető márciusi budapesti vizitjét, szó lesz aktuális uniós kérdésekről, természetesen a határok és az európai emberek megvédéséről, valamint a hazai belpolitika témáiról. Havasi Bertalan sajtófőnök azt sugallja tehát, hogy nem is érdemes odafigyelni, olyan lesz ez a tárgyalás, amilyenből tizenkettő egy tucat. Ez pedig már önmagában is erősíti a gyanút, hogy igazuk lehet azoknak a sajtóértesüléseknek, továbbá brüsszeli hangoknak, miszerint a győztes hadvezér mégis kínos út elé néz.

Nem kétséges persze, hogy csak az irigyek, meg Magyarország ellenségei igyekeznek kisebbíteni a diadal jelentőségét. Fájdalom, még saját pártcsaládjában is lehetnek ilyenek. Akik például aggódva figyelik az illiberális demokrácia építését. Vagy az intézményrendszer fideszes átalakítását. Netán az alapvető szabadságjogok korlátozását és a jogállam semmibevételét, esetleg az egyetemi önállóság eltiprását. Még az is lehet, hogy megelégelték az évek óta tartó EU-ellenes kampányt. Meg a kettős beszédet, hogy bár Orbán az unió védelmezőjének tünteti fel magát, közben a maga elképzeléseit igyekszik ráerőltetni.

Éppenséggel lenne miről beszélgetni. Meglehet, a diadalmenet helyett felelősségrevonás, vagy legalábbis kellemetlen vita zajlik majd. Hivatalos - magyar - forrásból azonban ezt aligha tudjuk meg.

Legfeljebb a mosolyok nem lesznek egészen őszinték.

Szerző