Első könyvtári kölcsönzése - nyolc éves fejjel - az Ezeregy éjszaka meséinek gazdagon illusztrált kiadása volt. Aladdin, Ali Baba és Szindbád történetei teljesen lenyűgözték. – Csak 19 évesen jutottam el a Közel-Keletre, de gondolatban mindig is ott jártam. Kamaszként faltam a térségről szóló műveket, főleg az útleírásokat – meséli Mathias Énard francia író, akinek regényei, köztük a 2015-ben Goncourt-díjat nyert Iránytű is szorosan kötődik a Közel-Kelethez, az arab világhoz.
A Franciaország délnyugati részéből, Niort nevű kisvárosból származó 46 éves prózaíró mindegyik műve tisztelgés az arab-iszlám kultúra, e sokszínű régió előtt, amelyet Énard szerint a Nyugat egyáltalán nem ismer. – A Nyugat vagyis Európa a XX. század elején elveszítette érdeklődését a Kelet iránt. Az ottaniak az internetnek, az okos kütyüknek köszönhetően sokkal többet tudnak rólunk, mint mi róluk. A két civilizáció konfliktusa az információs egyenlőtlenségből is ered – mondta a Népszavának adott interjúban a Budapesti Könyvfesztiválon járt szerző.
Az irodalmat anyai nagypapája szerettette meg vele. Énard az érettségi után Párizsba ment művészettörténetet tanulni, az arab és a perzsa művészetek gazdagsága indította arra, hogy e nyelveket elsajátítsa. Több mint egy évtizedet töltött a Közel-Keleten, főleg Szíriában és Libanonban élt. Szíriához különleges szerelem is fűzi, régóta készült arra, hogy egy regényt szenteljen neki. - Az iránytű, mint cím azt akarja jelezni, hogy egy térkép nélküli világban vagyunk. Amelyben az emberiség elveszítette a tájékozódási képességét. Az iránytű segít megtalálni először Északot, majd a Keletet. Amerre az európai keresztény templomok is néznek – fejtegette Énard.
A Szíriában napi szinten zajló pusztítás azonban bevallása szerint olyan bénítóan hat rá, hogy új elbeszélési módot kellett keresni. Ezért az Iránytűben Európa, valamint az egykor Görögországot, Anatóliát, Szíria-Palesztinát és Egyiptomot magába foglaló Levante viszonyát dolgozta fel, beleágyazva a Szíria iránti mély érzelmeit. – Szövevényes világ ez a Levante, de azt akartam megmutatni, hogy Nyugat és Kelet között nincs igazán különbség. Élő példának itt vagyok én, ide-oda vándorlok e két civilizáció között – hangoztatta egy barcelonai libanoni vendéglő társtulajdonosa.
A legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat békejelnek tekinti, a háború mégis otthonos közeg Énard számára. Homérosz eposzait említi inspirációként, de régóta érdeklik a frontot megjárt egykori katonák történetei. Főleg az, miként hatott rájuk az erőszak, függetlenül attól, hogy tettesek vagy áldozatok voltak. Először libanoni polgárháborús veteránokat interjúvolt, majd boszniai és horvátországi útjai során a délszláv háborúk harcosait. Ezen elbeszélésekből rakta össze sodró lendületű, monológ formájában megírt regényét, a 2008-ban megjelent Zónát. - A Zóna lényegében lefedi a mediterrán térséget, ahol sok kis zóna keletkezik a nyelvek, a kultúrák, a vallások sokszínűségéből és keveredéséből. És amilyen lendülettel születnek a minizónák, a háborúk ugyanolyan erővel rombolnak le mindent – mondja.
A Zóna végén felbukkan van egy magyar fülnek ismerős név. Rózsa-Flores Eduardo, akivel több telefonbeszélgetés és emailváltás után 2005-ben Budapesten találkozott. – Eduardo annyira rajongott a háborúért, hogy beleőrült. Ide-oda csapódott a szélsőségességek között, a halála sokat elárul róla - mondja a 2009-ben Bolíviában lelőtt Rózsa-Floresről.
Az arab tavaszt, a demokratikus változásokat követelő mozgalmakat – Tunéziától eltekintve – Énard teljes kudarcnak tekinti. Káosz, nyomor, háborúk és diktatúrák cincálják az egykori Levantét. A Nyugat be- és elzárkózása azonban önámítás, mert a Zóna keleti része, így Szíria sokkal közelebb van, mint azt sokan gondolják. - Az iszlám Európa integráns része. Ahogy az emberek, az áruk és a szolgáltatások is ide-oda áramlanak, így volt és van ez a kultúrákkal és a vallásokkal is – vallja Mathias Énard, aki vándorként hajózni akar. A zónában, a világok közötti világban.
