Képregény készült Camus regényéből

Publikálás dátuma
2018.05.02. 07:48

Francia képregényrajzoló készített képregényt Albert Camus kultikus regényéből, a Közönyből, amelyet az alkotó részvételével mutatnak be a Magvető Caféban május 12-én - írja a mindennapkonyv.hu. A francia alkotóval, Jacques Ferrandezzel a képregény fordítója, Bayer Antal, a Magyar Képregénykiadók Szövetségének elnöke beszélget majd.

Szerző

A hatalomnak nincs neme

Publikálás dátuma
2018.05.02. 07:46

Mi történik, ha a férfiak lesznek a gyengébb nem és a nők kerülnek hatalomra? Ez a központi kérdése Naomi Alderman Hatalom című könyvének.

Sokan úgy gondolják, ha nők kerülnének hatalmi pozícióba, akkor békésebb és empatikusabb világban élnénk. Ez az elképzelés idealisztikus és feltételezhetően nem igaz, Naomi Alderman Hatalom című könyvében pedig épp az ellenkezője történik: istentelen vérfürdő lesz a vége. A regény az utóbbi időben felkapott női disztópia irodalomhoz tartozik és az utóbbi évek bestsellere volt, egyesek A Szolgálólány meséjének szerzőjével, Margaret Atwooddal emlegetik egy lapon. Utóbbi túlzás és a regény ugyan kötelező azoknak, akik rajonganak a disztópiákért, a könyv sok kívánni valót hagy maga után.

Tizenéves lányok szerte a világon ráébrednek, hogy rendelkeznek egy szuperképességgel: elektromosságot tudnak kibocsátani magukból egy új szerv által, ami a játszadozástól kezdve az ölésig bármire jó. A lányok az idősebb nőkben is fel tudják ébreszteni ezt a képességet, ami két forrásból is származhat: lappangva mindig is ott volt a nőkben vagy egy a második világháborúban az ivóvízbe került anyag miatt alakult ki. Így a nők fizikailag erősebbek lesznek a férfiaknál, ami lavinaszerű változást indít el a hatalmi pozíciókban, a szexualitásban, a vallásokban és a terrorizmusban. A férfiak a nők pozíciójába kerülnek, nemi erőszaknak, bántalmazásnak esnek áldozatul, női gyám felügyelete alá kerülnek. A regényben négy szereplőn keresztül látjuk az eseményeket: Allie egy bántalmazott amerikai árva lány, aki egy vallási mozgalom vezetője lesz; Roxy egy londoni maffiózó lánya; Margot egy amerikai politikus és Tunde, egy nigériai férfi riporter. Mindezt a könyv úgy állítja be, mintha a szöveg történelmi mű lenne, ami 5000 évvel az események után készült és annak a gyökereit keresi, hogy alakult ki a nők uralta társadalom.

A regény sok fontos kérdést feszeget: mi változna, ha a nők kezébe kerülne a hatalom? Mi történik, ha az addig elnyomottak lesznek az elnyomók? Sajnos a regény nem megy túl mélyre, leginkább azért, mert a szereplők túl egyszerűek, közhelyesek, néhol érdektelenek. A regény legnagyobb hibája, hogy a férfiakat és a nőket két homogén csoportként mutatja be. Pl. azt látjuk, hogy a világon a nők nagyjából ugyanúgy reagáltak a képesség megjelenésére, mintha nem számítanának a különböző kultúrák, vallási beállítódottság, kor, társadalmi helyzet stb. Szinte minden nő azonnal abúzusra használja az erejét. A szöveg néha annyira nem tesz különbséget kultúrák között, hogy a szaúdi nők a nyugatiakhoz hasonlóan azonnal fellázadnak, és mintha egy pillanat alatt elfelejtették volna a kulturális és vallási berögzültségeket. Amikor pedig különbséget tesz a szöveg a társadalmak között, nagyon sztereotíp módon teszi: Amerikában visszafogottan zajlik a változás, kontrollra tanítják a lányokat, viszont Moldovában, ami a regény másik fő színhelye, háborús helyzet alakul ki, ahol a nők vadállati módon követnek el emberiesség ellenes bűntetteket.

A regényben vannak komoly hibák, de miközben a férfi-nő ellentétre épít, rámutat egy nagyon fontos dologra: a hatalomnak nincs neme. Nem az az elsődleges kérdés, hogy kinél van a hatalom, hanem hogy használja azt. A regény egyik jelentében Roxy, akit az apja parancsára megcsonkítanak és Tunde, akinek szorult helyzetét kihasználja az egyik női munkatársa arról beszélnek, miért tették ezt velük ezek az emberek. A válasz nem az, hogy azért mert férfiak, vagy nők, hanem mert megtehették.

Infó: Naomi Alderman: Hatalom, 21. Század Kiadó, 383 oldal

Bénító, mély szerelme Szíria

Publikálás dátuma
2018.05.02. 07:45
Fotó: Heike Huslage-Koch
Regényeiben központi szerepet játszanak a háborúk, mégis a különböző kultúrák és vallások között ingázó hajósként, békekövetként látja magát a Goncourt-díjas francia író, Mathias Énard.

Első könyvtári kölcsönzése - nyolc éves fejjel - az Ezeregy éjszaka meséinek gazdagon illusztrált kiadása volt. Aladdin, Ali Baba és Szindbád történetei teljesen lenyűgözték. – Csak 19 évesen jutottam el a Közel-Keletre, de gondolatban mindig is ott jártam. Kamaszként faltam a térségről szóló műveket, főleg az útleírásokat – meséli Mathias Énard francia író, akinek regényei, köztük a 2015-ben Goncourt-díjat nyert Iránytű is szorosan kötődik a Közel-Kelethez, az arab világhoz.

A Franciaország délnyugati részéből, Niort nevű kisvárosból származó 46 éves prózaíró mindegyik műve tisztelgés az arab-iszlám kultúra, e sokszínű régió előtt, amelyet Énard szerint a Nyugat egyáltalán nem ismer. – A Nyugat vagyis Európa a XX. század elején elveszítette érdeklődését a Kelet iránt. Az ottaniak az internetnek, az okos kütyüknek köszönhetően sokkal többet tudnak rólunk, mint mi róluk. A két civilizáció konfliktusa az információs egyenlőtlenségből is ered – mondta a Népszavának adott interjúban a Budapesti Könyvfesztiválon járt szerző.

Az irodalmat anyai nagypapája szerettette meg vele. Énard az érettségi után Párizsba ment művészettörténetet tanulni, az arab és a perzsa művészetek gazdagsága indította arra, hogy e nyelveket elsajátítsa. Több mint egy évtizedet töltött a Közel-Keleten, főleg Szíriában és Libanonban élt. Szíriához különleges szerelem is fűzi, régóta készült arra, hogy egy regényt szenteljen neki. - Az iránytű, mint cím azt akarja jelezni, hogy egy térkép nélküli világban vagyunk. Amelyben az emberiség elveszítette a tájékozódási képességét. Az iránytű segít megtalálni először Északot, majd a Keletet. Amerre az európai keresztény templomok is néznek – fejtegette Énard.

A Szíriában napi szinten zajló pusztítás azonban bevallása szerint olyan bénítóan hat rá, hogy új elbeszélési módot kellett keresni. Ezért az Iránytűben Európa, valamint az egykor Görögországot, Anatóliát, Szíria-Palesztinát és Egyiptomot magába foglaló Levante viszonyát dolgozta fel, beleágyazva a Szíria iránti mély érzelmeit. – Szövevényes világ ez a Levante, de azt akartam megmutatni, hogy Nyugat és Kelet között nincs igazán különbség. Élő példának itt vagyok én, ide-oda vándorlok e két civilizáció között – hangoztatta egy barcelonai libanoni vendéglő társtulajdonosa.

A legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat békejelnek tekinti, a háború mégis otthonos közeg Énard számára. Homérosz eposzait említi inspirációként, de régóta érdeklik a frontot megjárt egykori katonák történetei. Főleg az, miként hatott rájuk az erőszak, függetlenül attól, hogy tettesek vagy áldozatok voltak. Először libanoni polgárháborús veteránokat interjúvolt, majd boszniai és horvátországi útjai során a délszláv háborúk harcosait. Ezen elbeszélésekből rakta össze sodró lendületű, monológ formájában megírt regényét, a 2008-ban megjelent Zónát. - A Zóna lényegében lefedi a mediterrán térséget, ahol sok kis zóna keletkezik a nyelvek, a kultúrák, a vallások sokszínűségéből és keveredéséből. És amilyen lendülettel születnek a minizónák, a háborúk ugyanolyan erővel rombolnak le mindent – mondja.

A Zóna végén felbukkan van egy magyar fülnek ismerős név. Rózsa-Flores Eduardo, akivel több telefonbeszélgetés és emailváltás után 2005-ben Budapesten találkozott. – Eduardo annyira rajongott a háborúért, hogy beleőrült. Ide-oda csapódott a szélsőségességek között, a halála sokat elárul róla - mondja a 2009-ben Bolíviában lelőtt Rózsa-Floresről.

Az arab tavaszt, a demokratikus változásokat követelő mozgalmakat – Tunéziától eltekintve – Énard teljes kudarcnak tekinti. Káosz, nyomor, háborúk és diktatúrák cincálják az egykori Levantét. A Nyugat be- és elzárkózása azonban önámítás, mert a Zóna keleti része, így Szíria sokkal közelebb van, mint azt sokan gondolják. - Az iszlám Európa integráns része. Ahogy az emberek, az áruk és a szolgáltatások is ide-oda áramlanak, így volt és van ez a kultúrákkal és a vallásokkal is – vallja Mathias Énard, aki vándorként hajózni akar. A zónában, a világok közötti világban.

Névjegy
Mathias Énard francia regényíró, 1972-ben született Niort-ban. Művészettörténetet, arab és perzsa nyelvet tanult Párizsban. Több mint tíz évet élt az arab világban. Első regénye 2003-ban jelent meg. Áttörést a Zóna (2008) hozott, 2015-ben az Iránytűért Goncourt-díjat kapott. Családjával jó egy évtizede Barcelonában él.