T. Takács Zsuzsa: Keleti szél szárnyain

Publikálás dátuma
2018.05.05. 09:10
GYEREKKORA ÓTA DOLGOZOTT Búzakévét szedett, kapált, zöldséget ültetett, kukoricát morzsolt, csirkét etetett Forrás: Fortepan/Ma
GYEREKKORA ÓTA DOLGOZOTT Búzakévét szedett, kapált, zöldséget ültetett, kukoricát morzsolt, csirkét etetett Forrás: Fortepan/Magyar Rendőr

GYEREKKORA ÓTA DOLGOZOTT Búzakévét szedett, kapált, zöldséget ültetett, kukoricát morzsolt, csirkét etetett Forrás: Fortepan/Magyar Rendőr

A kendőjébe kapott a szél és tovarepítette, ahogy letörölte az izzadtságot a homlokáról. Hiába nyúlt utána, a kendő már messze járt a búzatábla szélén bukdácsolva, föl-föl szárnyalva, majd visszahullva.

A kútról húzta a vizet, megszomjazott, miközben hazafelé tartott a földjükről. Lába sáros volt és repedezett, kemény bőr szegélyezte a lábfejét. A tenyere is tele volt bőrkeményedéssel és sérülések nyomával, hiszen gyerekkora óta dolgozott, búzakévét szedett, kapált, zöldséget ültetett, kukoricát morzsolt, csirkét etetett.

A porfelhőből a közelben egy lovas alakja bontakozott ki. Jóképű volt, izmos, fehér inge a testére tapadt az izzadtságtól. Drága csizmáján megcsillant a napsugár, ahogy a lovát gyorsabb tempóra ösztökélte. Kissé lehajolt és megmarkolta a kendőt, amit mellé sodort a nyári szél.

Ahogy kiegyenesedett, meglátta az útkereszteződésnél a parasztlányt.

– Csinoska! – jegyezte meg magában.

A lány éppen ivott, tenyerével merített a vízből, szőkésbarna haja kibomolva omlott le, vízcseppektől fénylett. Az arcába is locsolt a vízből és kacagott, miközben a blúzán végigcsurgott a hűsítő víz. Éppen felemelkedett a vödörtől, amikor megállt mellette a lovas.

A fiatal férfi leugrott a lóról.

– A tiéd? – mutatta a kendőt a lánynak és hirtelen elámult azon, hogy milyen szép ez parasztlány. Gyönyörű arc, igéző kék szempár.

– Igen, az enyém. Elfújta a szél! – mondta nevetve. Tudta, hogy ki a férfi. Az öreg gróf fia. Külföldön tanult és most hazatért, hogy átvegye a birtok irányítását.

– Mit kapok, ha visszaadom?

– Köszönetet, úrfi! Mást nem! – válaszolta a lány huncut mosollyal.

– Akkor megtartom! – pattant fel a nyeregbe. – Itasd meg a lovam! – vetette oda a lánynak.

Erre a lány gyengéden megfogta a ló fejét, simogatta és a vödröt elé tartva megitatta. Közben észre sem vette, hogy a szoknyája két széle a derekára tűzve maradt, térdig megmutatva a lábait, a mellei pedig kirajzolódtak a vizes blúzon keresztül.

Az ifjú gróf nem tudott szabadulni attól a kék szempártól. Időnként elővette a kendőt és epekedett a lány után.

– Kiről ábrándozol? – kérdezte tőle a barátja, aki a közeli birtokon élt és gyakori vendég volt náluk. – Mi az a rongy, amit szorongatsz?

Ekkor mesélt először a lányról.

– A vőlegényét úgy hívják, mint téged! Az unokaöcséd! A szegény rokonaid egyike! – világosította fel a barátja, s megveregette a vállát. Egyből tudta, kiről van szó. Már hallotta hírét a szép parasztlánynak, akinek az udvarlója a gróf távoli rokona. Szegény kisbirtokosok, a falu szélén élnek, kis földjüket művelik.

Ettől kezdve gyakran poroszkált arrafelé a lován a gróf, hátha ismét megpillantja.

Aznap a barátaival már borozott, mielőtt kilovagolt. A keresztútnál meg is látta a lányt. Lassan közeledett felé. A lány csak nézte a daliás férfit, mozdulni sem tudott. Nem volt nap, hogy ne ábrándozott volna a fiatal grófról.

Nem kellettek szavak. Odaért a lányhoz, felemelte a lovára. A lány szó nélkül odabújt hozzá, átölelte a nyakát és hagyta, hogy odavigye, ahová akarja és azt tegyen vele, amit akar.

Beleszeretett. A gróf azonban nem jött többé. Megkapta, amit akart és gyorsan észhez tért. Kijózanodott, mire hazaért. Tudta, hogy hol van a lány helye. Legfeljebb az ágyasa lehet. Egyből meg is bánta, hogy nem uralkodott magán.

Amitől félt, be is következett. A lány megkereste egy este, hogy várandós lett. Pénzt akart adni neki, hátha van valami mód megszabadulni a bajtól. De a lány otthagyta. Nemesebb volt nála ő és a vőlegénye is, aki így is elvette.

Suttogtak róluk a faluban. A fiuk felnőve be is perelte a vér szerinti apját, hogy ismerje el fiának, de a pert elvesztette. Hogyan is tudta volna bizonyítani a kapcsolatot? Hogyan adtak volna igazat a kováccsá lett parasztgyereknek a gróf úrral szemben?

A történet a grófról apáról fiúra, fiúról lányra öröklődött. Jelent-e bármit a leszármazottjuknak? Talán innen ered, hogy nem köt érdekkapcsolatokat.

A lengyel fiúknak híre volt a külvárosban. A származásuk volt lengyel, de hogy mikor érkezett Magyarországra a család, az már a múlt ködébe vész. Régóta senki sem beszélt lengyelül és nem is adták át az egykori történetet az utódoknak. Volt egy családi legenda az elszegényedett lengyel grófi ősről, miszerint elkártyázta a vagyont és ezért jött, új hazát keresve. Leszármazottai földet műveltek, állatokat tartottak és szegények voltak.

Aztán ők és a rokonság nagy része a jobb élet reményében felköltözött Pestre, a külvárosba, szoba-konyhás lakásokba, gyári munkásnak állva. A grófi ősről szóló történet valóságtartalmát illetően erős kétségeik voltak. Az viszont tény, hogy lengyel hangzású a vezetéknevük. Nehezen megjegyezhető, ezért is emlegették őt és az unokabátyját úgy, hogy a lengyel fiúk.

Neki Felkelő volt a beceneve. Balhés volt mind a két fiú, de tulajdonképpen jó értelemben. Kiálltak az igazukért. Nem bírták elviselni az igazságtalanságot, akár velük esett meg, akár más ismerősükkel, kollégájukkal.

Amikor 1956-ban kitört a forradalom, számukra természetes volt, hogy egy-egy csoport élére álltak, fegyvert fogtak. Vezették a társaikat, úgy gondolták, hogy a szabadság felé. Harcoltak és elbuktak.

Tudták, hogy menniük kell, ha élni akarnak.

Felkelő légtornász volt, könnyen talált munkát Münchenben egy cirkuszban. Egyszer leesett mutatvány közben, de életben maradt. Attól kezdve már nem repült a levegőben, hanem fogóként dolgozott, ő kapta el repülő légtornász-társait. Mindig biztos kézzel.

Az unokabátyja Írországba ment. A lelkében sosem hunyt ki a tűz. Ott érezte jól magát, a forrongó indulatok között, az örök szabadságvágyban.

Ki vagyok én? Egyrészt lengyel, nagyrészt magyar, földműves, nemes és még ki tudja milyen vér keveredik bennem. Nem megalkuvó, lázongó az igazságtalanságok miatt, forradalmárok vérétől hevülve. Elvágyódó, otthont kereső. Író talán. Régi történetek őrzője.

Nagyot bukhat Kanye West

Publikálás dátuma
2018.05.05. 07:48
AZ ELNÖK BARÁTJA Donald Trump és Kanye West - FOTÓ: AFP/TIMOTHY A. CLARY

Egyre kétségbeejtőbb módon viselkedik Kanye West, ám míg néhány nappal ezelőttig a nagyközönség hajlamos volt legyinteni a rapper agymenéseire, most úgy tűnik, túl messzire ment.

Az előadó többször okozott már felhördülést azzal, hogy nyíltan támogatta Donald Trump elnököt, akit szeret a barátjának nevezni. Ez, tekintve, hogy West afro-amerikai, Trump rasszista kijelentéseinek se szeri, se száma, már önmagában is minimum furcsa. Most azonban Kanye – aki szereti magát Jézushoz hasonlítani – olyan interjút adott, amelyből nehéz lesz jól kijönnie.

A TMZ nevű bulvároldal stúdiójában egyebek mellett arról beszélt, hogy az ősei saját döntésük nyomán voltak 400 évig rabszolgák. A bizarr nyilatkozat már a helyszínen óriási felháborodást váltott ki, és azonnal körbefutott az interneten. A TMZ munkatársát, aki ott rögtön reagált és az ősei nevében kikérte magának Kanye eszmefutatását, nemzeti hősként ünnepli az amerikai afro-amerikai közösség.

A rapper Twitter-oldalán – ahol újabban életmódtanácsokat osztogat és azt lebegteti, hogy indul a 2024-es elnökválasztáson – próbálta megmagyarázni, hogy mindössze mentális rabszolgaságra gondolt, ám a rajongók jelentős részét nem tudta meggyőzni ezzel. Egy detroiti rádió máris jelezte: nem játssza többé West dalait, az Adidast pedig óriási nyomás alá helyezték a felháborodott zenekedvelők, hogy bontsa fel szponzori szerződését a rapperrel.

A bulvársajtó szerint a háttérben az állhat, hogy Kanye bevallottam gyógyszerfüggő, így finoman szólva sem ura a saját nyilatkozatainak. Akárhogy is: ezzel az interjúval komoly csorbát szenvedett a megítélése – ráadásul szavai nyomán egészen más megvilágításban tűnnek fel a modern kori rabszolgákról és „fekete szkinhedekrőL” szóló, egyébként nagyon is elgondolkodtató szövegei.

Szerző
Témák
bukás Kanye West

Elhallgat a gitárzene?

Publikálás dátuma
2018.05.05. 07:47
Legenda - A Gibson-gitárok hangzása olyan nevekkel forrt össze az utóbbi 116 évben, amelyek nélkül elképzelhetetlen a XX. század
Csődvédelmet kért a Gibson hangszergyártó cég. Ha a vállalatot nem sikerül megmenteni, az egyetemes popkultúra fontos szereplőjét veszítjük el.

Csődvédelmet kért a világ egyik legismertebb hangszergyártó cége, a Gibson. A pénzügyi mélypontot az idézte elő, hogy a vállalat elektronikushangszer-beruházásai nemhogy nem hozták meg a várt sikert, de a cég hatalmas tartozásokat halmozott fel miattuk.

Noha a Gibson mintegy 70 százalékban olyan partnereknek tartozik, akik nem akarják okvetlenül beszántani a legendás hangszergyártót, közel sem biztos, hogy sikerül kilábalni a krízisből. A gyár körülbelül nyolcszáz dolgozót foglalkoztat. Sokan a Gibson ügyvezető igazgatóját, Henry Juszkiewiczet vádolják rossz döntések egész sorozatával: a vezető a jól bevált recept helyett bizonytalan kísérleteket tett, hogy a gitárgyártó megvesse a lábát az elektronikus zenei eszközök piacán. A zuhanás másik oka a popipar általános tendenciáiban keresendő: az utóbbi évtizedben a gitárzene totálisan visszaszorult a slágerlistákon, a helyét átvette a hiphop, a country-hangzás előtérbe kerülése a popban és az EDM-ben (a nyári fesztiválokat jelenleg is uraló elektronikus tánczene) pedig az akusztikus gitároknak kedvezett. Ebben komoly szerepe volt például Taylor Swiftnek, aki maga is country-énekesként indult. Mindezek miatt másfél millió helyett már csak egymillió elektromos gitár fogy évente – és nem csak a Gibson, hanem a nagy rivális Fender is komoly anyagi gondokkal küzd. A gitárvirtuózok helyett a jelen sztárjai a DJ-k – akiket például jóval rentábilisabb meghívni egy fesztiválra, mint a komoly hangtechnikai igényekkel érkező, több fős zenekarokat.

A Gibson Companyt 1902-ben alapította Orville Gibson Kalamazooban. Bármily furcsa is, a cég eredetileg mandolingyártásra szakosodott: Gibson jóval korábban sikeres mandolingyártó volt ugyanis. A vállalat egyébként a ma napig gyárt mandolint, de banjót és sok egyéb hangszert is – a hírek szerint a csődvédelem épp ezeknek tesz majd keresztbe, a Gibson ugyanis a gitárgyártásra kíván fókuszálni. Hogy ez a fentiek tükrében okos taktika-e? Jó kérdés. Sokak szerint az EDM az utolsókat rúgja, a popzene pedig folyamatosan változik, így elképzelhető, hogy hamarosan feltűnik egy „gitárhős”, aki egymaga képes megváltoztatni a trendeket.

Akinek bármi köze volt valaha is a könnyűzenéhez vagy a dzsesszhez, tudja: a poptörténelem a Gibson nélkül talán egészen másként alakult volna. A Gibson-gitárok hangzása olyan nevekkel forrt össze az utóbbi 116 évben, amelyek nélkül elképzelhetetlen a XX. század zenéje. A leghíresebb egyértelműen B. B. King Lucille nevű hangszere. King valójában több gitárra is használta az elnevezést – az eredeti Lucille egy Gibson L-30-as modell volt, amely túlélt egy lakástüzet is. Elvisnek külön gyűjteménye volt Gibson gitárokból: pályafutása kezdetén egy 1956-os J-200-as akusztikus gitáron játszott, de zenélt Gibson Dove-on, filmjeiben pedig fel-feltűnt a kezében a J-45 és az LG1 is.

S hogy melyik az a Gibson, amelyikből a legtöbb fogyott a cég fennállása során? A cég szerint az SG Standard, ami 1961-ben taszította le a trónról a legendás Les Paul modellt. Ez utóbbi – amely nevét a legendás dzsesszgitárosról kapta – a poptörténet emblematikus tárgya: megszámlálhatatlan, hány lemezborítón köszön vissza például. (Hogy csak egyet említsünk. Joan Jett hófehér Les Paulja látható a Bad Reputation kislemezének borítóján.) Az SG Standardhez pedig olyan nevek köthetők, mint Eric Claptoné, Pete Townshendé (The Who), Carlos Santanáé vagy Jimi Hendrixé. Clapton szín alapján becézi gitárjait: van köztük Blackie és Brownie is.

Híres még Jimmy Page (Led Zeppelin) személyre szabott ’59-es Les Paulja, de ezen a típuson zenél Slash, Billy Gibbons (ZZ Top), és ezen játszott minden idők egyik legnagyobb metálgitárosa, az 1982-ben, mindössze 26 esztendősen repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Randy Rhoads is. A Gibson stílusfüggetlen: Bob Marley kezében éppúgy láthattuk, mint a Def Leppard-gitáros Steve Clarknál. A bevállalósabbak a V betűt formázó Flying V modellt imádják: Keith Richards, Eddie van Halen és Tom Petty kezében is megszokott látvány volt a típus – de Hendrixnek is volt ilyenje, természetesen egyedi díszítéssel.

A legendás gitárok alaposan felértékelődhetnek, ha a Gibson végül tényleg becsődöl – igaz, manapság sem olcsók. Pláne nem a hírességekhez köthető darabok: Eric Clapton 1964-es Gibsonja 847500 dollárért kelt el egy aukción. A jó állapotú, 1958 és 1960 közötti Gibson Les Paul Standardek eleve dollármilliókért kelnek el. John Lennon akusztikus Gibsonját, amelyet a Please Please Me felvételei alatt használt, sokáig elveszettnek hitték. 2015-ben 2,41 millió dollárért vásárolta meg a szerencsés licitáló.

Szerző
Témák
csőd gitárzene