Ahogy telnek a napok, egyre másra jelennek meg az értékelések, nyilatkoznak a politikusok, és már-már úgy tűnik, mintha nem is az és nem is úgy történt volna, mint a valóságban: hiszen nem tudtuk felszámolni az orbáni autokratikus rendszert, és ezzel egyidejűleg létrehozni egy demokratikus és igazságos Magyarországot. Azért, hogy ez így történt, a felelősség egy része az MSZP-re hárul, bár letagadhatatlan érdemünk, hogy készek voltunk a közös indulásra felajánlani a többi demokratikus ellenzéki pártnak a közös lista mandátumainak a felét és az egyéni körzetekben azt, hogy a legesélyesebb induljon közös egyéni jelöltként. (Ez volt Botka László ajánlata 2017 őszén.) Gyurcsány Ferenc (DK), az LMP, az Együtt és a Momentum vezetői elutasították a demokratikus ellenzék egységes fellépését és kormányzati alternatíva felmutatását, még ha most nem is így emlékeznek rá. Abban bíztak, hogy az MSZP eltűnik, de nem törődtek azzal, hogy ezzel senki sem nyer, és azzal sem, hogy mi lesz Magyarország sorsa a Fidesz újabb kétharmados legitimációja után.
Miközben joggal várják el a kormány- (rendszer-) váltást akarók, hogy oldják meg az ellenzéki pártok az együttműködést, vagy tűnjenek el, az egyetlen valódi esélyt adó megoldást, a közös jelölt- és listaállítást a DK, az LMP, a Momentum elutasította. A politikai realitás az, hogy Gyurcsány Ferenc vagy hajlandó lesz a következő választásokon együttműködni, vagy nem, attól függően, hogy mit tekint érdekének. Az is egyértelmű, hogy az LMP nem hajlandó szembenézni azzal, hogy ő teremti meg a Fidesz kétharmadát immár harmadszor. Vagyis nem számíthatunk tőlük stratégia váltásra, akár tetszik ez a választóknak, akár nem. Hasonló magatartás várható a Momentumtól is, és nagy valószínűséggel ezek az ellenzéki pártok osztódással fognak szaporodni.
Éppen ezért tévedés azt hinni, hogy elég csak összefogni a PM-el, átnevezni az MSZP-t, és minden rendben van: vagyis minden mehet tovább úgy, mint eddig. Ennél sokkal nagyobb a kihívás! A változást ki kell harcolni egy szervezett erő, egy párt(szövetség) vezetésével, olyan választási rendszerben és olyan médiaviszonyok mellett, amelyek mellett majdnem lehetetlen. Ha azt akarjuk, hogy Magyarország újra Köztársaság legyen, akkor először az MSZP saját bázisának erősítésére és politikai erejének növelésére kell törekedni, mert ez segítheti elő, hogy mások is fontosnak tartsák majd a velünk való együttműködést, és így létrejöhessen a mai választási rendszerben szükséges közös indulás a választásokon. Nagy kerülő, de nem megy másképpen, különben életünk végéig várhatjuk a messiást.
Azt is mérlegre kell tennünk, hogy a parlamenti jelenlétünk tudja-e szolgálni a demokratikus funkciót - az ellenőrzést -, és hozzásegít-e bennünket, hogy a következő választásokig bebizonyítsuk a nyilvánosság előtt: a köz ügyét szolgáljuk. Az MSZP és a PM frakció az igen mellett döntött (meg sem várva a vita lezárását, követve a többi ellenzéki pártot), de ennek következményei vannak: olyan világos és egyértelmű magatartásra van szükség, amely mellett négy évig ki tudnak tartani. Ehhez az kell, hogy csak az ellenőrzést biztosító parlamenti formákban vegyenek részt az MSZP képviselői: a választóinknak látniuk kell, nem hódolnak be, jól döntöttek, amikor ránk szavaztak. Politikai kezdeményezéseket is kell tenni a bérharc, a külföldi munkavállalók importja, a munkavállalói jogok erősítése és a vidék kiszolgáltatottságának megszüntetése érdekében.
Egyébként azt kell tenni, mint 1990 tavaszán: újjá kell szervezni az MSZP-t, olyanná, amely szuverén, a társadalmi kapcsolataira épít, és fokozatosan kiépíti személyi, szervezeti, média és anyagi alapjait. Olyanná, amelyről egyre többen gondolhatják majd, hogy nem önmagáért, hanem az emberekért van. Ennek első lépése, hogy az elnökség tagjai helyi tapasztalatokkal rendelkező politikusok legyenek, és ne a képviselők közül kerüljenek ki. Helyben ugyanakkor kapcsolat és párbeszéd kell a demokratikus ellenzéki pártok aktivistáival, jelen lenni a helyi közéletben, együttműködni a vidéki új elittel és értelmiséggel. Minden országgyűlési képviselő kapja feladatul, hogy hetente 2-3 napot a rábízott megyében töltsön, vegyen részt a programokon, a helyi közéletben, és szervezze az MSZP működését. Most mondjuk ki: aki nem teljesíti ezt a feladatát, az ne lehessen 2022-ben képviselőjelölt!
A polgármester választás előtt álló kerületekben lehetőség van a „hódmezővásárhelyi” modell alkalmazására, arra, hogy minimum a demokratikus ellenzéknek közös jelöltje legyen. Legalább kiderül, ki tanult és ki nem a leckéből. Már most meg kell hirdetni azt is, hogy a demokratikus ellenzéki pártok (a parlamenten kívüliek is) közös listán induljanak az európai parlamenti választásokon. Egyedül biztosan csak az MSZP tudna mandátumot szerezni, a többieknek kicsi az esélyük külön-külön, de a bizalom építéshez érdemes a közös indulást ajánlanunk. Az idei választási eredmény alapján azt is remélhetjük, hogy Budapest és kerületei, valamint a nagyobb városok megnyerhetők az önkormányzati választásokon. Ehhez az kell, hogy azonnal elkezdődjenek a tárgyalások a kerületekben, a megyei jogú városokban a többi ellenzéki párttal (a Jobbikkal is, ahol képviselői nem szélsőségesek) a polgármesterjelölt és a képviselőjelöltek kiválasztásáról, a helyi kapcsolatok bővítésével együtt.
Az MSZP nagy lehetősége, hogy a kialakult társadalmi-gazdasági rendszer kritikusa legyen, és alternatívát kínáljon vele szemben. Az új narratívában arra kell válaszolnunk, hogy az emberekben erős a félelem a jövőtől, mert a rendszerváltás gazdasági folyamatai a szociális különbségek növekedéséhez vezettek. A külföldi és a hazai tőke visszaél a helyzetével, és ezt a Fidesz egyébként ügyesen kihasználja. A külföldi tulajdonú vállalatok a hasznot, amit szereznek, nem osztják meg a magyar társadalommal, a hazai tőkések pedig privatizálják az EU-ból érkező támogatást, valamint a magyar költségvetés jelentős részét, és így a NER fontos tartóoszlopaivá váltak.
Eközben mi elhanyagoltuk a korábbi iparvárosok elszegényedett társadalmi csoportjai érdekeinek képviseletét, és agyonaggódtuk magunkat, hogy a milliós jövedelemmel rendelkezők nehogy majd több adót fizessenek, mint most. Az MSZP-nek tehát a közösség érdekében kell fellépni, és világossá tenni: a vagyonok és a vállalatok adóztatásának célja az egészségügyi szolgáltatások, a tanulási, valamint a lakhatási lehetőségek és egy igazságosabb nyugdíjrendszer biztosítása. Magyarországot a középpontba állítva magyar identitást kell adni programunknak, ami nem kérdőjelezi meg elkötelezettségünket az európai együttműködés iránt.
Nem csak azért szavazott a vidék a Fideszre és a Jobbikra, mert a kormánymédia és a HírTV átmosta az agyát, és nem csak azért, mert erős hagyomány a mély ellenszenv az urbánus életvitellel szemben. Bár mindkettő nagyon fontos eleme a választási eredményeknek, de mindez alatt ott van egy objektív szempont is: a globalizált világ a maga újbaloldali és liberális toposzaival az ő problémáikra nem ad semmiféle megoldást, sőt gyakran ront a helyzetükön. Ez van akkora kihívás, mint az előző, mert 1997 (a földtörvény akkori beterjesztése) óta a látszólagos modernitás oltárán számos olyan politikai döntést hoztunk, amely elriasztó hatású volt vidéken.
A nagy áttörés az lehet, ha az MSZP újra képviseli a vidék és a főváros érdekeit és érzelmeit, ahogy azt a 90-es években tette. A népi és urbánus kultúra egyidejűleg akkor lehet a sajátunk, ha képesek vagyunk párbeszédre a vidéken élő értelmiséggel és véleményformálókkal. Szervezeti értelemben is váltanunk kell, nem lehet a Facebook-csoportokra hagyatkozni, mert a választókörzetekben is kell pártszervezet, kellenek felépített jelöltek, és kell az összefogás és összetartozás érzése. Aki ezt megszervezi, az a jövő vezető baloldali politikusa lesz.
