- Társadalmi és lelki problémákat egyaránt ábrázol regényeiben, ugyanakkor kiemelkedő a humor, az irónia, az önirónia jelenléte. Ez általánosságban jellemző a román szerzőkre, vagy az ön írói stílusából ered?
- Ez a saját látásmódom. Ez a szemlélet a román klasszikusokra – Ion Luca Caragiale kivételével – nem igazán jellemző. Ha egy irodalom elmegy a humor felé, sok esetben nem tartják igazán komolynak. Én minden könyvemben igyekszem tartani az egyensúlyt. Ez a valósághoz való viszonyomat is tükrözi, úgy vélem, könnyebb elérni, megérinteni az olvasókat, ha a humor eszközeivel közelítünk.
- A magyar olvasóközönség a román irodalom kapcsán leggyakrabban a kommunizmus, a diktatúra, és a korrupció témáira asszociál. Miért alakult ez így?
- Számos olyan irodalmi alkotás van, amely e témákat dolgozza fel, s mivel ezek voltak érdekesek a Nyugat számára is, ezekből jelent meg a legtöbb fordítás. Ezért alakult ki ez a látszat, holott a román irodalom nagyon sokszínű, de más témákat kevésbé fordítottak le. A szomszédos országok irodalmai sok esetben nyugati közvetítéssel jutnak el egymáshoz térségünkben. Nagyon befolyásolja a közép-európai kultúrák közötti kapcsolatokat, hogy mire fogékonyak Nyugaton. Az, hogy Magyarországon is azok a művek sikeresek, amelyek a diktatúrával, a kommunizmussal, a korrupcióval kapcsolatosak, azért van, mert vannak hasonló tapasztalatok.
- A most megjelent A kislány, aki Istent játszott című regényében aprólékosan ábrázolja a migrációban élők és az otthon maradtak életét egyaránt. Hogyan gyűjtött forrásokat a regényhez?
- Rengeteg kutatómunkát végeztem. Elmentem Rómába, és két hétig a román emigránsok között laktam. Belülről figyeltem az életmódjukat. Sok román hajléktalanként tengődik, éjszakára behúzódnak a Tiburtina vasútállomás hídja alá. Hozzájuk is eljutottam, és a beszélgetésekből ismertem meg a történeteiket. Olyan emberrel is találkoztam, akivel közös ismerőseink is voltak a szülővárosomból. Az illető megkért, ne mondjam el otthon senkinek, hogy ő Rómában hajléktalan. Nagyon sokat dolgozik, és azért nem fizet albérletet, hogy minél több pénzt hazaküldhessen. Ami a gyerekekről szóló romániai részeket illeti, az egyrészt a saját gyerekeim és a környezetük életéből, másrészt lélektani megfigyelésekből és tanulmányokból származik. Néhány jelenetbe saját gyerekkori élményeimet is beleszőttem.
- A regény az érem mindkét oldalát megmutatja: a kislány és édesanyja történetét párhuzamosan ismerjük meg. Miért választotta ezt a formát?
- Eredetileg csak a gyerek szemszögéből szerettem volna ábrázolni az egész történetet, és az anya hiányát mutattam volna be. De rájöttem, sokkal jobb egyensúlyt teremteni, és az anya sorsát nem csupán a gyerek vágyakozásán keresztül, hanem a maga realitásában is bemutatni.
- Dragomán György a könyvbemutatón kiemelte: ez a Mi történetünk.
- Szerintem ez mindannyiunk problémája. Az otthonhagyott, elhagyott gyerekeké azonban sokkal nagyobb gond Romániában, mert ott tízezrekre tehető azoknak a száma, akik az utcán nevelkednek vagy akiket a nagyszülők nevelnek, amíg a szülők nyugaton pénzt keresnek. Nagyon elszomorító és rémisztő helyzet, mert az utóbbi időben már elterjedt az öngyilkosság is a 11-12 évesek körében. Egyáltalán nem vagyok migráció-, vagy mobilitásellenes; nagyon is jónak tartom, hogy az emberek szabadon közlekedhessenek, és oda menjenek, ahová akarnak. Az otthoni és a kinti körülmények közti különbségek azonban rendkívül nagyok, erre a problémára szeretném felhívni a figyelmet a regényemben. A gazdasági fellendülés reményével külföldre távozóknak általában tönkremegy az életük.
- Kinek a traumája ez igazán?
- Nincs nyertes a történetben. Ez mindenki traumája, általános probléma. Azt tartom jónak, hogy a családok együtt menjenek ki, és emberi körülmények között vállaljanak munkát. A saját színvonaluknak megfelelően próbáljanak más országban boldogulni, ne a családok felrobbantásán keresztül.
- A regénybeli gyerekek mind teljesen másképp reagálnak erre a helyzetre. Ki tud egyáltalán alakulni bennük bármilyen női-, férfikép?
- Ezek részletkérdések. A helyzet az, ami igazán tipikus: hogy anyátlanul, vagy apátlanul kell felnőnie egy gyereknek. Ez az állapot abnormális. A regényben fontos kérdés, hogy Raditán, a főszereplőn kívül már senki nem akarja, hogy az anyja hazajöjjön Olaszországból. Annyira megszokják, hogy rendszeresen küldi haza a pénzt, és hogy azzal magasabb életszínvonalon élnek, hogy már nem is vágynak utána. Azért akartam a kislányon keresztül ábrázolni ezt a helyzetet, mert egyedül benne van meg a vágy; hogy fontosabb az anya a pénznél. Az is fontos tapasztalat volt, hogy a kint élők gyakran megveszik a román újságokat, és nagyon örülnek az otthoni rossz híreknek, mert azzal igazolják magukat, hogy milyen jó, hogy ők eljöttek. Megváltoznak az emberek azáltal, hogy a család szétszakad. Megváltozik, az is aki elment, megváltoznak azok is akik otthon maradtak, s amikor újra egyesíteni akarják a családot, azért válik lehetetlenné, mert a szétszakított családrészek gondolkodása teljesen átalakul.
- Dragomán György ezekre a gyerekekre a Skype-árvák kifejezést használta. A Skype-jelenetben azt látjuk, hiába tudnak egymással kommunikálni, nincs lehetőség érintésre. A könyv nyelvhasználata is e példához hasonlítható, akármennyire is pontos és részletes az, amit a nyelv kifejez, mégsem tud eljutni a falon túlra.
- Mindenképp távolsági kapcsolat lesz köztük. Még akkor is, ha a Skype-on keresztül megvalósul egyfajta közelség. Ez a nyelvben is előkerül, valóban. Ebben a kapcsolat gazdagságának elsekélyesedése, és az elidegenedés jelenik meg. Az anya egy idő után öntudatlanul keveri az olasz és román szavakat, amitől a kislány megijed, mert azt hiszi, végül elfelejt románul. A távolság csak nő közöttük. Azért is választottam gyerekszereplőt, mert ezek a félelmek bennük sokkal reálisabbak és erőteljesebbek, mint ahogy azt egy felnőtt érzékelné.
- A címben is szereplő Isten-játék utalhat rá, hogy milyen mértékben dönthetünk a sorsunkról. A regény végén azonban azzal szembesülünk, hogy amikor nagy szükség lenne rá, a játék csődöt mond.
- A kislány magára hagyottságában azt találja ki, hogy saját élete ellenőrzését át kell vennie. Erre találja ki ezt a játékot. Az az érzése, hogy így befolyásolni tudja az eseményeket. Mivel a nagymamájától hallotta, hogy a jó Isten tart ellenőrzése alatt mindent, ő is utánozni kezdi. Eljátszik a gondolattal, hogy így talán az édesanyját is haza tudja csábítani. A végén ennek a játéknak az illúziója omlik össze. A regény összes történése és Radita játékai mind csak előkészítik a tulajdonképpeni nagy drámát, ami a regény vége után következik, miután hazatér az anya. Otthagyott egy normális családot, és amikor visszatér, egy helyrehozhatatlan állapot fogadja.
- A migráció a román társadalom jelenlegi legnagyobb problémája? Vagy inkább a sokat emlegetett korrupciós ügyek?
- Ezek a kérdések nem választhatók el egymástól. Ok-okozati összefüggés van a korrupció és az emberek ilyen helyzetbe kerülése között, és íróként úgy vélem, a személyes sorson keresztül lehet megmutatni a társadalmi kérdéseket. Például az is, hogy ennek az anyának el kell mennie és külföldön munkát vállalnia, többek között annak köszönhető, hogy Romániában a fejlesztési pénzek okkult csatornákon folynak el és gyakran maffiózók zsebében kötnek ki. Félelmetes, de mégis, a jelenlegi román hatalom még mindig a korruptakat próbálja megmenteni. Az igazságügyi törvények és a Büntetőtörvénykönyv módosításával is a korruptaknak próbál kedvezni. Ezért vonulnak az emberek az utcára, ez ellen tiltakoznak Romániában. Ennek van nagy visszhangja, ezért gondolják azt Magyarországon is, hogy a korrupció a legjellemzőbb.
- A regényben az Olaszországban élő románok közt is van széthúzás. Mit gondol, miért nem tudunk összefogni, szolidaritást vállalni egymással? Nem csupán a románokra, a Kelet-Európai népekre is gondolok.
- Ez nagyon bonyolult kérdés, és valószínűleg mély mentalitásbéli gyökerei vannak, amelyek nem megoldhatók egyik pillanatról a másikra. Úgy vélem, hogy a nacionalista diskurzus az, ami leginkább megoszt. Amikor nacionalizmusról beszélek, a szélsőségekre, nem pedig az egészséges patriotizmusra, hazafiságra gondolok. A szélsőséges nacionalizmus fordítja szembe egymással a népeket itt Közép-Európában.
- Könnyíthet ezen az irodalom?
- Önmagában az irodalom erre képtelen. Viszont bizonyos értékek felmutatásával, bizonyos modellek megjelenítésével, népszerűsítésével hozzájárulhat egy másfajta szemlélet kialakításához, vagyis közvetve hathat a társadalomra. A művészet az árnyalatok megjelenítésével és felmutatásával a "nacionalista talibanizmus", vagyis a nemzeti fundamentalizmus ellen harcol, amely viszont épp leegyszerűsíti a dolgokat. Azzal, hogy felmutatod az árnyalatokat, s a dolgokat a maguk bonyolultságában mutatod be, a toleranciát segíted.
- Ehhez a politikusoknak és a szószólóknak is ezt az álláspontot kellene képviselniük.
- Én ezért ösztönzöm a kulturális élet szereplőit, általában az értelmiségieket a politikai szerepvállalásra, különben ezeknek a „táliboknak” a kezében maradunk. Sokan azért viszolyognak a politikai szerepvállalástól, mert azt mondják, mocskos dolog a politika. De ha távol tartjuk magunkat tőle, akkor még mocskosabb lesz.
