Szelestey Lajos: Botcsinálta dunai hajós ostrom idején

Publikálás dátuma
2018.05.12 09:20
GERGELY IMRE TENISZEZÉS KÖZBEN - Már nem játszik, így van ideje emlékezni
GERGELY IMRE TENISZEZÉS KÖZBEN 

GERGELY IMRE TENISZEZÉS KÖZBEN 

Gergely Imre 1924-ben aznap született, amikor megalapították a Magyar Nemzeti Bankot, és élete első 20 évében ő sem panaszkodhatott pénzhiányra: jómódú polgárcsaládban nevelkedett, a papa menő ügyvédként praktizált, jártas volt a pénzügyi jogban, remek kapcsolatok fűzték a Pénzügyminisztériumhoz, ami akkor (is) sokat számított a szakmában, főleg mivel apuka nagy cégek adóügyeit intézte. Mellesleg betöltötte a Hungária Vívó Klub elnöki tisztét, úgyhogy a család mutatós visegrádi nyaralójában sűrűn megfordultak a hazai vívás olyan egyéniségei, mint Jekelfalussy-Piller György, Petschauer Attila, Gerevich Aladár. Kabos Endrével pingpongozott is a kis Imre - az eredményre már nem emlékszik. Arra viszont igen, hogy amikor 1938-ban bérmálkozott, a keresztapja nem volt más, mint az akkori helyettes rendőr-főkapitány, Szilaveczky Lajos ("a város legelegánsabb férfija"), de pont akkor járt a Bazilikában Ciano, olasz külügyminiszter és a felesége, Mussolini lánya is. Szilaveczky a háború után éjjeliőr lett egy gyárban, ám Ciano rosszabbul járt, mert 1944-ben kivégezték, miután titokban tárgyalt az angolokkal. Ugyanebben az évben halt meg Kabos Endre is, pont villamoson ült, amikor a németek felrobbantották alatta a Margit hidat.

Vonatjegyet is küldtek

Gergely Imrének érettségin a latinnal nehézsége támadt, előző éjjel ugyanis a Teréz körúti Varietéban összefutott a tanárral, így újráznia kellett a tárgyból. Utána beiratkozott a miskolci jogi karra, de közbeszólt a háború. 20 éves volt, amikor megérkezett a behívó, hogy szíveskedjen elfáradni Jolsvára, lenne ott számára némi munkaszolgálat. A hatóságok voltak annyira előzékenyek, hogy még vonatjegyet is küldtek, így emberünk 1944. május 18-án meg is jelent a kijelölt helyszínen. Társaságban nem volt hiány, mert több ezren gyűltek össze hasonló okokból, köztük jó néhány osztálytárs is a Berzsenyiből.

A vidéki vendégszereplés nem alakult túl barátságosan, hamarosan bedobták őket a mély vízbe, a szövetséges légierő eltalált egy vásárcsarnokot és a romok alatt vagy 30-an lelték halálukat. A tetemeket kellett eltakarítani, a törmelékkel együtt.

Utána jött a miskolci pályaudvar, ahol síneket kellett cipelniük, hogy helyreállítsák a szétbombázott vasúti pályát. Aztán a Lillafüred melletti Ládi fatelepén dolgoztak tovább, amelyhez hasonló nagy nem volt akkoriban az országban. Ott gerendákat, illetve vasúti talpfákat kellett hurcolászni. Egy szép nap megjelent két német katona, hogy átvegye az egész készletet. Imrének jól jött, hogy gyerekkorában a polgári jóléthez dukált a német Tante is, így pár napig ő tolmácsolt. Utána ismét heveny rakodással múlatta az idejét.

(Hála isten, ez az aggálya alaptalannak bizonyult.) Legalább a társaságra nem lehetett panasz, az tényleg válogatott volt, csak a rendezőelv bizonyult sajátosnak a történelmi körülmények folytán. Amúgy egy-egy talpfa a hosszúságtól függően 68-90 kilót nyomott, de ha ketten feladták, egy ember is tudta vinni a hátán.

Gergely Imre - bár odahaza ő is tanult zongorázni, sőt, ma is szívesen játszik könnyebb darabokat - nem volt művészlélek. Azt viszont pontosan érzékelte, hogy a nyár végétől özönlöttek vissza keletről a német hadi teherautók. De ha becsukta volna a szemét, akkor is hallja, hogy egyre közelebbről dörögnek a szovjet ágyúk. Így azután a talpraesett Imre úgy döntött, a végét már nem várja meg - októberben sürgősen lelépett. Főleg mivel a fatelep a vasgyár mellett volt, ahol nap mint nap látták szállítani az új ágyúkat. Egészen addig, amíg 40 amerikai katonai gép véget nem vetett a haditermelésnek. Az egyik bomba telibe kapta a munkatábor gyengélkedőjét - heten vesztették életüket.

Imre hívta Rábát és Bächert is, hogy tartsanak vele, mert ebből nem lesz sátoros ünnep, ám azok nem álltak kötélnek, másnap nem voltak ott a megbeszélt helyen. Az egységgel vonultak vissza és az egyik faluban éppen SS-katonákkal együtt kvártélyoztak be, mivel tudtak németül. Ám oroszul nem, ezért nem tudták megmagyarázni a betoppanó szovjet alakulatnak, hogy csak félreértésről van szó, így az irány számukra is Szibéria lett.

Imre próbált – ma úgy mondanánk - stoppolni, de a teherkocsik nem vették fel, így csak késő este egy szekéren kecmergett be Egerbe az ömlő esőben. Az éjszakát egy magyar katonai garázsban töltötte, de mire reggel felébredt, addigra az összes jármű elment, kivéve azt az egyet, amelyiknek a vezetőfülkéjében ő aludt. Mit ad isten, épp rossz volt.

Az Ilona utcában

Ezek után a főúton próbálkozott fuvart szerezni: futott a német teherkocsik mellett, úgy győzködte a sofőröket, mígnem az egyik nagy nehezen megengedte, hogy felüljön az igen stabil rendszámra. A felségjelzés azért fontos a történetben, mert Hatvannál nagy ellenőrzést tartottak a magyarok és a németek, de persze a német járműveket nem állították meg. Imre zsugorülésben, a palánkba kapaszkodva jutott el Pestre, ahol a Kerepesi úton egy piros lámpánál úgy döntött, gyalogszerrel megy tovább. A nővéréékhez kéredzkedett be. Katinak, mivel árja párja volt, nem kellett tartania semmitől. A fiú találkozott a szintén bujkáló édesapjával is. Két nap múlva a nővér erkélyén együtt ünnepelték Horthy proklamációját. Ám mivel a kiugrási kísérletet pancserül szervezték meg és őfőméltóságát lekapcsolták a német különleges egység katonái, a nővér megijedt, hogy a jobboldali szomszédok közül nem jelenti-e fel őket valaki az elhamarkodott honfiúi lelkesedés miatt.

Ily módon Imre továbbállt: a Várba ment, az Ilona utca 25.-be, egy bankigazgató lakásába. A tulaj Erdélyben rekedt, mert az oroszok hamarabb odaértek, minthogy el tudott volna inalni, felesége pedig elegánsan nyugatra távozott, az aktuális szvíthárt, a volt kereskedelmi miniszter oldalán. Az otthonra a család egyik barátjának a felesége vigyázott, Annie, akivel ugyanaz történt, mint Karinthy Ferencnél a Gellérthegyi álmokban: az ostrom közepén egymásba szerettek a vendéggel. Csak itt fordított volt a szereposztás, Imre, vagyis a fiú számított üldözöttnek. Bár papírja akkorra már lett, mert a családi barát 3. kerületi rendőrkapitány, a Gödör Klub mostani vezetőjének édesapja igazolta, hogy önkéntes segédtűzoltó, aki sebesülés miatti szabadságát tölti, mellesleg a miskolci egyetem hallgatója. Így megúszta, mint ahogy a házigazda öccse is, aki hamis őrmesteri passzussal bujkált, amikor két nyilas razziázott a lakásban. Annie férjét meg a német kereskedelmi tanácsos rejtette el, akivel még ukrajnai gabonavásárlások során barátkoztak össze. A diplomatát később, a gyűrű záródása előtt repülővel kimenekítették Budapestről, de a gesztusa akkor sem mindennapi, hiszen egy zsidót fogadott be a házába.

Igaz, addigra az oroszok már egyre szorosabbra zárták a gyűrűt. Január 9-én elesett Pest és onnan lőtték Budát. A bombázásokban megsérült az Ilona utcai lakás, amelynek teraszán a németek géppuskát állítottak fel. A Várba nagyjából 17 ezer katona szorult, és amikor egy alkalommal Imre kikúszott, hogy vizet hozzon a közeli forrásból, egyik vödrét átlőtték. Ezek után jobbnak látták, ha máshová költöznek. Imre cűgölte a dögnehéz koffert, amikor egy katona megállt lovasszekerével a Batthyány térnél és szólt neki, hogy rakja fel a csomagokat. Majd amikor ez megtörtént, gyorsan elhajtott. Imre utánaeredt, és le tudta szedni a nagy bőröndöt, ám odalett a kistáska, benne a cigarettával és a méreggel. Utóbbit szükség esetére rezerválták volna.

Többfelé is megfordultak, de a végén visszatértek az Ilona utcába, ahol a másik lakó, egy nyugdíjas magyar őrnagy sok krumplit és hagymát tárolt be a pincébe. Imre keze kellően vékony volt, így be tudott nyúlni a deszkák között, ami lényegesen enyhített az éhségükön. A nővéréhez is élelemért ment, amikor elkapták, és sokezredmagával Törökbálintra vitték lövészárkot ásni. A mínusz 10-12 fokban kemény munka volt kifordítani a fagyott földet. Imrének szerencséje volt, az első vonalban a kész árkokat már elfoglalták a német katonák és az egyik adott neki enni konzervjéből. Az oroszok közben a ködben előrekúsztak és kézigránátokat dobtak az ellenséges állásokra. Bár a világító rakéták adtak némi fényt, két méter távolságra sem lehetett ellátni, így hősünk megint csak gondolt egy merészet és lelépett. Teremtett lélek sem járt az utcákon, amiben szerepe lehetett annak, hogy kijárási tilalom volt. Hajnali ötre ért a Ilona utcába.

A Vár védőinek elfogyott a lőszerük, így a kitörés mellett döntöttek. A németek "hurrát" kiabálva rohantak, hogy megtévesszék az oroszokat, a magyarok közül sokan inkább civilbe öltöztek. A Széll Kálmán téren százával feküdtek az eszeveszett vállalkozás áldozatai. Amikor véget ért a harc, a pár tanácsosabbnak látta, ha a férjjel együtt annak Bajza utcai villájába helyezi át a székhelyét. Igen ám, de a hidakat felrobbantották, a folyón nem tudtak átkelni. Imre azonban rekvirált egy közeli csónakházból egy evezős csónakot - megint mennyit számított, hogy jó házból származott! Visegrádon annak idején megtanult bánni a kielboattal. Leevezett a Batthyány térig, ott felvette a többieket, majd nekiindult. Kerülgetnie kellett a jégtáblákat és a vízben úszó halottakat, de az igazi veszély az volt, hogy az áramlat rányomja őket a Lánchíd roncsaira. Szerencsésen kikötöttek a pesti oldalon, amikor megjelent egy orosz katona és a szovjethatalom nevében lefoglalta a járművet. Tiltakozni kár lett volna, dobtáras géppisztolya volt. Pedig Imre már azon tanakodott, hogy az amatőr révészkedésből tulajdonképpen jól meg lehetne élni. Hiszen mindjárt az első úton utasa is akadt: egy féllábú férfi, akiről azt gondolta, könnyebb a többi jelentkezőnél.

A csokoládégyáros

Így értek véget az ostrom megpróbáltatásai, Imre viszontlátta a papát, aki egy bírónál rejtőzködött, és megúszta Kati, a nővér is, akiből később neves ügyvéd lett. A mama sajnos odaveszett, utoljára az óbudai téglagyárban látták.

A felszabadulás után sorsa szerencsésen alakult: állást kapott a Kereskedelmi Banknál és 1948 februárjában levelezőként tartós külszolgálatra Bécsbe küldték. Akkoriban a térség összes nagyvárosa erős állagbeli hiányosságokat mutatott, már építészetileg értve. Imre olyan szállodában tudott csak szobát kivenni, amelynek a háromnegyede nemes egyszerűséggel hiányzott. De viszonylag jól ment a sora, mert ki tudott menteni 15 rúd szalámit, valamint egy egész libát. Utóbbit kitette a hotel ablakába, hűtőszekrény nem lévén, de a menedzsment kisvártatva megkérte, hogy gyorsan vegye be, mert egyre több bécsi gyülekezett az épület előtt. Ilyen állatot már jó ideje nem láttak, az élelmiszert akkortájt arrafelé is jegyre osztották.

A Kereskedelmi Bankot 1948 májusában államosították, így hősünk kénytelen volt különféle üzletekből fenntartani magát. De olyan jó érzéke volt hozzá, hogy 1950-re már saját cége lett, igaz, a tulajdonost akkor már Emmerich Gergelínek szólították. Egy kompenzációs ügylet – 900 tonna libát vett Magyarországról osztrák nemesacél ellenében - 250 ezer schillinget hozott a konyhára, ennyi pénzből az idő tájt arrafelé is házsort lehetett venni. De a komparatív előnyök is érvényesültek. Meg a Nyugat-Afrikából importált kakaóbab is jól fialt. Menet közben az immár egykori hazánkfia egy időre csokoládégyárra váltott, de utána visszatért a kelet-nyugati kereskedelemhez. Mindenkor az aktuális keresletnek megfelelően hozta be a kurrens cikkeket Magyarországra, kazettás magnetofont, telefonos üzenetrögzítőt, vagy éppen képmagnót. Jól ment a sora, de jóval később, a Gorbacsov-féle peresztrojka betett az üzletnek. Azóta békés nyugdíjasként éli napjait, és bár imádott teniszezni, egy súlyos baleset mostanában szinte teljes mozdulatlanságra kárhoztatja.

Így van ideje visszagondolni a régi időkre. Amikor 1944 karácsonyán, egészen pontosan december 24-én, szökött munkaszolgálatosként, illetve lövészárok-kubikosként még épp elérte az utolsó villamost, amely a budai parton bevitte a Batthyány térre. Mögötte bezárult a szovjet gyűrű és megkezdődött a város ostroma. Ő meg az életveszély kellős közepén visszatért élete nagy szerelméhez, hogy együtt rettegjék végig azt a szörnyű másfél hónapot.

Szerző

Bevált Macron terve

Publikálás dátuma
2019.03.21 10:00
Hétfőn az Elyseé- palotában 60 meghívott közszereplővel, órákon át élő adásban vitázott Emmanuel Macron
Fotó: AFP/ MICHEL EULER
Április közepén teszi közzé javaslatait Emmanuel Macron. Kérdés, várható-e irányváltás eddigi politikájában. A miniszterelnök kételkedik ebben.
December óta nem volt példa oly mértékű erőszakra a sárgamellényesek párizsi tüntetésén, mint most szombaton. A megmozdulás résztvevői ablakokat törtek be, autókat, s a Champs-Elysées-n üzleteket gyújtottak fel, a rendőrség közbelépése nyomán pedig könnygáz lepte el a fővárost. Emmanuel Macron hétfőn ezért tüntetési tilalmat vezetett be a főváros egyes részein. Ezekkel az erőszakos cselekményekkel a sárgamellényesek óriási szívességet tesznek Emmanuel Macronnak. Illetve csak azt érik el, hogy mozgalmuk lassan, de biztosan kifulladjon, hiszen az ilyen megnyilvánulásokkal a franciák többsége nem tud azonosulni. Hogy Macron mennyire lesz képes politikai tőkét kovácsolni ezekből a túlkapásokból, erről még korai beszélni. Annyit mindenesetre elértek, hogy a francia köztársasági elnök jelentősen változtatott politikáján. Addig az elit, a bankárok, a gazdagok államfőjének számított, ám a mozgalom hatására olyan intézkedéseket hozott, amelyekkel jelentős gesztusokat tett a szegényebb rétegeknek. Elindította konzultációját, országszerte egy sor gyűlést tartottak, amelyen arra kereste a választ, a társadalom milyen változásokat akar politikájában. Nyilván nem véletlen, hogy erre épp az európai parlamenti választások közeledtével került sor, de – eddig legalábbis – ez a húzása sikeresnek bizonyult, hiszen a közvélemény-kutatások szerint túlvan a holtponton, egyes irodák szerint egyetlen hónap alatt 5.8 százalékot javított megítélésén. Amikor Macront 2017-ben elnökké választották, a választással egy időben jelent meg a Forradalom című műve, amiben hű képet adott a társadalom állapotáról, s amelynek kis híján önmaga is áldozatává vált. Leírta, mennyire megosztottak a franciák. Az egyik oldalon a metropoliszok lakossága áll, a másikon pedig a perifériának is nevezett Franciaország. S ez utóbbi lázadozott az elnökkel szemben. A konzultáció két hónapig tartott, múlt pénteken zárult le. Ezt az „odafigyelés”, „meghallgatás” szakaszának nevezhetnénk, most azonban elérkezik a cselekvés ideje, amikor Macronnak megfelelő következtetéseket kell levonnia az elhangzottakból. A franciák túlnyomó többsége nem hiszi azt, hogy a társadalmi párbeszédnek bármi pozitív következménye is lesz. Azt viszont nehéz megmondani, hogy a konzultációnak volt-e szerepe a sárgamellényesek mozgalmának térvesztésében. Az államfő azonban igenis komolyan vette saját kezdeményezését, amit az is jelez, hogy országszerte a két hónap alatt összesen 10 ezer találkozót tartottak. A megkérdezettek elsősorban adóügyi, ökológiai, illetve a demokráciát érintő kérdésekre voltak kíváncsiak. Azok, akik az esténként, illetve hétvégenként megrendezett vitákon részt vettek, úgy érezték: számít a véleményük. A viták során különféle felvetések hangzottak el. A bodeaux-i prefektúrában található Marsa nevű apró település polgármestere például azt kifogásolta, a Bodeaux-ból Párizsba haladó TGV minden tíz percben olyan zajt csinál, hogy attól félnek, nyomban összedőlnek a házak. Ez is a város és a vidék ellentétére mutat rá. A városok jól járnak egyes infrastrukturális beruházásokkal, a vidéki falvak csak a hátrányokat látják. Hogy a felvetéseknek lesz-e bármilyen eredményük, ez a következő hetekben dől el. Macron a tervek szerint április közepén – szűk másfél hónappal az európai parlamenti választást megelőzően – vonja le következtetéseit a több százezer elhangzott javaslatból. A köztársasági elnök minden egyes fellépése során „konkrét konzekvenciákat” ígért. Mi várható? Édouard Philippe miniszterelnök igyekezett lehűteni a kedélyeket. Szerinte azt nem lehet várni, hogy az elnök rengeteg új javaslattal álljon elő. A kormányfő már a konzultáció ötlete iránt sem lelkesedett, úgy vélte, az számos veszélyt rejt magában. A francia parlamentben a minap úgy fogalmazott, az egész kezdeményezés célja, hogy nemzeti konszenzus alakuljon ki a legfőbb kérdéseket illetően. Az Ifop közvélemény-kutató vezetője, Jérome Fourquet úgy véli, Macronnak a kezdeményezéssel az volt a célja, hogy mobilizálja választóit. A felmérések szerint ezt a törekvését siker koronázta, hiszen pártja, a LREM 24, a Marine Le Pen által irányított, jobboldali radikális Nemzeti Gyűlés (RN) pedig 21 százalékon áll, miközben két hónapja utóbbi párt több intézet szerint is megelőzte az elnök által létrehozott tömörülést.

Nem várnak konkrét eredményt

Az Elabe iroda által megkérdezettek 70 százaléka szerint a konzultáció nem segít majd a válság legyűrésében. Kedvezőbb képet fest a helyzetről a konzervatív Le Figaro megbízásából készített közvélemény-kutatás. Eszerint 70 százalék jó kezdeményezésnek tartja a párbeszédet, 83 százalék pedig annak a véleményének adott hangot, hogy a franciák egyfajta esélyt kaptak arra, hogy szabadon, korlátozások nélkül fejezzék ki magukat az ország helyzetéről, illetve arról, milyen lehetőségeket látnak az előrelépésre. Ám ebből a felmérésből is az derül ki, az emberek kételkednek abban, hogy a kezdeményezésnek lesz-e bármiféle eredménye. 

Frissítve: 2019.03.21 10:00

Statisztika nyet: Putyin betiltotta a csökkenést

Publikálás dátuma
2019.03.21 09:26

Fotó: AFP/ MLADEN ANTONOV
Az orosz elnök a kimutatások minőségére panaszkodott, erre új igazgatót kapott az orosz statisztikai hivatal - az eredmény nem maradt el.
Már több éve folyamatosan csak romlottak a számok, mire az orosz statisztikai hivatal úgy döntött: nem közöl többé havi jelentéseket a lakosság reáljövedelméről. Ez az a szám, ami az infláció torzításától függetlenítve mutatja meg, mennyit keresnek az emberek, vagyis általa lehet összehasonlítani, hogy könnyebb volt-e fizetésből élni mondjuk például Vlagyimir Putyin kelet-ukrajnai háborúja, és az annak nyomában járó nyugati szankciók előtt, mint most.
A New York Times azt írja, már egy ideje gyanakvással figyelték a statisztikai hivatalt, a Roszstatot a közgazdászok. Ha nem régebben, akkor azóta, hogy tavaly decemberben új igazgató került annak élére. Mindössze pár nappal azt követően, hogy Putyin a kimutatások rossz minőségére kezdett panaszkodni.
Az új igazgató, Pavel Malkov mindent meg is tett, hogy a korábbi minőségen változtasson: a korábbi adatokat átnézve azonnal kimutatta, hogy például 2016-ban voltaképpen nőtt az ország GDP-je, és nem csökkent, a tavalyi évről pedig azt jelentette a hivatal, hogy az orosz gazdaság 2,3 százalékal gyarapodott. Ez bőven meghaladta a független elemzők által egybehangzóan jelzett 1,7 százalékos növekedést, fogalmaz a Times cikkét kiszúró 444.hu. A statisztikai hivatal az építési szektor decemberi növekedésére hivatkozott, azt pedig csak később ismerték el, hogy tévedésből az előző hónapok adatait is belekeverték a decemberi adatsorba. Ennek ellenére, nem módosítottak a szakértők egybehangzó véleménye szerint teljesen irreális GDP-adatukon.
A Times szerint Oroszországban az állami ellenőrzés alatt álló tömegtájékoztatás amúgy is mindent megtesz, hogy rózsás képet fessen az ország helyzetéről. Mint írják, van olyan rádióadó, ahol az az előírás, hogy a hírblokknak pozitív hírrel kell zárulnia. Például ha süt a nap, akkor azzal. Ugyancsak a Times szerint Oroszországban 2014-17 között folyamatosan csökkent a reáljövedelem, és 2018-ban csak azért emelkedett elenyésző mértékben, mert beleszámolták a nyugdíjasoknak adott egyszeri bónuszt is.
Frissítve: 2019.03.21 10:36