Kacagni lett volna kedvem, amidőn a minap Hont András, a HVG publicistája keserű humorát hallgattam egy tévéműsorban. Mégis megtartóztattam magam, mert a megjegyzés találó volt ugyan, de szomorú. Úgy szólt a kérdés, vajon miért az a nem szokatlan, mégis meglepő színeváltozás, hogy Orbán Viktor szótárából egyik napról a másikra eltűnt a képtelen illiberalizmus formula, és átadta a helyét a jelzőtlen, régimódi kereszténydemokráciának. Konrad Adenaeur és Habony Árpád, mondta gúnyosan Hont. Nem véletlen az időpont sem: Orbán Brüsszelből jött haza, az úriember néppártiak zokszavai után, de mert ezek csakugyan dzsentlemenek, nem árultak el semmit a mondanivalójukról, Orbán meg elővette a hazai repertoárját. Fagyos mosoly, jópofaság. Vagyis politikai szemfényvesztés, zsonglőrködés.
Méghozzá sorozatban. Udvarlás a korábban mellőzött nőknek, szerződéskötési ajánlat, szüljenek szakmányban. Adócsökkentés, marad valami a zsebben, a szakértők azonban hiába figyelmeztetnek, hogy mindez csalás. Kormányátalakítás, újdonságok, csak éppen az a tárca, amely tönkretette az egészségügyet és az oktatási rendszert, legtöbb bajunk eredőjét, nem változik. Az orbáni kormányzási módszer alapmutatványa a politikai szemfényvesztés, a zsonglőrködés, amelynek becsapott áldozata lett az óvatlan választó réteg, de egyes nemzetközi közszereplők is, amelyek körültekintésből, kényszerű óvatosságból elnézik a mutatványt. A legújabb szám a „háromharmados kormánytöbbség”: gyakorlati változatában azonban úgy hívják, diktatúra. A Kossuth Lajos tér tájékán még azt a néhány ezer fiatalt is megfenyegették, akik bátran, eltökélten kitartanak a békés tiltakozás mellett.
De ez a zsonglőrködés is jelzi, hogy a közeljövő változást hozhat. Lassan, óvatosan, hogy a súlyos dráma elkerülhető legyen. Az Unió rádöbbent, őt is csalfa módon félrevezették. Nagylelkű volt, sőt nagyvonalú, amidőn évtizedek óta ömlesztette a pénzt, mert őszintén remélte, talán ez is egyik eszköze lehet annak, hogy Európának ezen a táján óvatosan és bölcsen berendezkedhessék valami demokrácia. Csökkenhessen végre az a nagy távolság, amely már-már tűrhetetlenül sokáig elválasztotta egymástól a Nyugatot és a Keletet. Nem ment. Korszakhatárhoz érkezhettünk, amikor az Unió fontolgatja, a zord szavak helyett költségvetési eszközökkel végre érvényt szerezzen-e az elengedhetetlen változásnak. Komoly érveknek kellett összejönniük, hogy Brüsszelben ezt értésre adják: az ügyeskedések helyett végre tényeket, tetteket is várnak.
A zsonglőrök azért ügyeskedők. Ravaszok, fölhívják nézőiket, hogy figyeljenek a kezükre, mert csalnak. Talán valóban elérkezett végre az ideje ennek az elkerülhetetlen, elodázhatatlan fordulatnak?