Minden választásnak van győztese és vesztese. 1994-ben Boross Péter, 1998-ban Horn Gyula méltóságteljesen viselte a vereséget, mindkettő gratulált a győztesnek. 2002-ben, tulajdonképpen váratlanul a szocialisták szerezték meg a győzelmet. Ezt Orbán Viktor szinte hisztérikusan fogadta, de végül beletörődött abba, hogy a szocialisták kormányozhatnak. 2006 után négy éven át permanens tüntetés volt, a feszültséget bevitték az emberek mindennapjaiba. Akkor alakították át először a Kossuth teret (nem előnyére). A hisztéria négy évig tartott, és sikerrel járt. Orbán Viktor egyedül is kétharmados többséget szerzett. Mindenki azt várta, hogy az ígéreteknek megfelelően szociális törvényhozás kezdődik. Kampányoltak a vasúti szárnyvonalakkal, de összesen egyet állítottak vissza. Kampányoltak az elvett 13. havi nyugdíjjal, de máig nem állították vissza.
A jogállamok törvényeihez képest kifejezetten antiszociális törvényhozásba kezdtek (a rokkantnyugdíjasok megalázása és az egykulcsos adó csak a jéghegy csúcsa). Kialakítottak egy nekik kedvező választási törvényt, közhasznú beruházások helyett luxusépítkezésekbe kezdtek. Ennek ellenére újra kétharmadhoz jutottak. Az ellenzék pedig továbbra is megosztott volt. Sok hibát tulajdonítanak nekik, de a legnagyobb hibájuk, hogy programjukat nem tudták az emberek tudatáig eljuttatni. Így, sportnyelven szólva, a fiatal demokraták (demokraták?) szinte játék nélkül újabb nagy győzelmet arattak. Nem az ellenzéki pártokat sajnálom, hanem azokat a szavazókat (ötven százaléknál valamivel többen voltak), akik most mélységesen csalódtak, és újra elszenvedhetik az „elmúltnyócévet”.
Csak remélni lehet, hogy a rengeteg hibából az ellenzéki politikai vezetők legalább a jövő évben esedékes helyhatósági választásokra tanulnak valamit. Talán valamivel jobb lesz akkor az ország, vagy legalábbis egy része. A választók nagyobbik hányada pedig kezdhet várni az újabb négy évre (esetleg többre, a kétharmad még a ciklus meghosszabbítását is lehetővé teszi), hogy egyszer talán megérhet egy olyan jobb kort, amikor azt érezheti, hogy a politikusok vannak érte, és nem ő a politikusokért.
