Verbunkos

Vagy fél éve írtam meg, hogy hatalmas a kétségbeesés, amiért nem akarnak föltöltődni az önkéntes századok szerte az országban. Falusi polgármester barátom mutatta a neki küldött fölszólítást, hogy a hadügynek időben le kell jelenteni minden falunapot, búcsút, körmenetet, lepényevést, zsákban futást, hogy a bágyadt, fantáziátlan toborzósátrakkal ki tudjanak települni a frusztrált egyenruhások a maguk nyalka verbunkjával.

De az Úristennek sem akarnak telni a létszámok. Közben megy a közösségi gerillamarketing, hogy vissza kellene állítani a sorkatonaságot, mert ott aztán rendet, fegyelmet, kutyafitye emberséget tanulnának a fiatalok.

Pedig akinek már ellopták az életéből azt az egy-másfél-két évet, tudja, hogy sumákoláson, limbózáson és más szakszón kívül semmi, de semmi tudománya annak nem volt. Viszont legalább visszavették a munkahelyére az obsitost

Más kérdés, hogy a mostani buzgalom sokkal inkább hajaz a munkásőrségre. (Régi vicc: miért szaladsz nyuszika? Szaladj te is, medve koma, mert a munkásőrök vadásznak! És lőttek rád? Nem, de már kétszer lehánytak.)

A kormányhivatali vezetők persze ezredesi rangban önkénteskednek. Csak a bikanyakú nép, az nem akar még díszhonvéd sem lenni. Leszavaz éppen a Fideszre, mert kell az a közmunka, meg az asszonyt sem rúgják ki a tanácsházáról. De bohócnak azért már nem áll be, mert aszongya az iranyasereg.hu, hogy „jelenlétük emelheti az ünnepi megemlékezések, koszorúzások színvonalát”. Kell az, hogy az ivócimborák kiröhögjék a szuronyos puskájával?

Ezért aztán már nem is a kocsmákban, hanem az iskolákban keresik a berukkoltatható népességet, de ott sem hömpölyög a tömeg. Egy remény lehet még: a magyar Švejk, Németh Szilárd hadügyminiszter-helyettes karizmája. Ha meg az is kevés lesz, akkor jöhet a kötelező szolgálat. A játék úgyis erre megy ki Háry János birodalmában.

Szerző
Veress Jenő

A válság emléke él

Az egykori devizahitelesek hangulata feltehetően a hullámvasútra emlékeztet. A reménytelenség és az időnkénti bizakodás váltja egymást, bár az idő múlásával már csak az örök optimisták hisznek abban, hogy a bankok, élükön a lényegében a nálunk önmaga kincstárnokaként viselkedő MNB-vel orvosolják majd az árfolyamok elszabadulásából eredő veszteségeiket. Az adósságcsapdába belezuhantak és a felduzzadt tartozásaikat szorgalmasan fizetők manapság már főnyereménynek tekintetnék, ha egy kedvező fordulattal minden jóra fordulna. Ebben ép ésszel bízni azonban aligha lehet.

De ha minálunk befullad a jogorvoslatnak minden csatornája, mentsvárnak időnként szóba jöhet a luxemburgi Európai Unió Bírósága, bár a Fidesz-kormány mindig is élen járt abban, hogy elszabotálja a számára kedvezőtlen ítéleteket. (Ezt viszonylag gyakran megteszi.) Éppen ezért - és mindennek ellenére - nagy várakozás előzte meg az európai bíróság tanácsnokának álláspontját. A szakértő egy magyar táblabíróság kérdésére egyértelműen kimondta: vizsgálható, hogy az árfolyam-kockázatról megfelelően tájékoztattak-e a magyarországi pénzintézetek, és ha nem, akkor tisztességtelen a következmények teljes áthárítása az ügyfelekre. Vagyis nem lehetett volna a devizahiteleseket arra kötelezni, hogy az elszabadult árfolyamokból eredő összes terhet maguk viseljék. Egyértelműbben: a tisztességtelen feltételek nem kötelezhetik a fogyasztót a fizetésre.

A luxemburgi bíróság számára ugyan nem kötelező a tanácsnoki vélemény elfogadása, ám az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy magukévá szokták tenni. Annak megjóslására nem vállalkozhatunk, hogy ha a magyar devizahitelesek számára kedvező ítélet valóban megszületik, az mivel jár majd, az azonban bizonyos, hogy ebben az esetben a banki jogászok aligha fognak unatkozni. Az egykori devizahitelesek pedig imába foglalják Jevgenyíj Tancsev nevét. Ugyanis ő az a főtanácsnok, aki "kikaparta" számukra az esetleges kedvező ítélet elvi lehetőségét.

Alig pár esztendővel ezelőtt, amikor a késedelembe eső lakossági hiteltörlesztések a csúcsra jártak, a szerződők negyede minősült rossz ügyfélnek. A bankok elgondolkodtak: vajon van-e olyan módszer, amellyel a felelőtlen hitelfelvevőket visszatarthatják a túlzott eladósodottságtól, a túlhitelezettségtől?

Manapság a hazai bankok ismételten az "aranykorukat" élik, fuldokolnak a pénzben, extraprofitjuk már-már a gazdasági világválság előtti időket idézi. Márpedig a nyereség fő forrását a minél intenzívebb hitelkihelyezések képezik. Az alacsony kamatok mellett ismét dübörög a személyi, a jármű- és lakásvásárlási hitelek piaca. Ismét akadnak olyan ügyfelek is, akiknek akár két szerződésük is van. Az ügyfelek kockázatvizsgálata ugyan szigorodott, bevezették az eladósodottság korlátozását, de esetenként az sem akadály, ha valakit a rossz adósok rendszerében tartanak nyilván. S tán nem véletlen, hogy a jelzálog- és a gyorshitelek piaca pang. Ezeken lehet ugyanis nem fizetés esetén a legtöbbet veszíteni. A válság emléke kísért.

Szerző

A válság emléke él

Az egykori devizahitelesek hangulata feltehetően a hullámvasútra emlékeztet. A reménytelenség és az időnkénti bizakodás váltja egymást, bár az idő múlásával már csak az örök optimisták hisznek abban, hogy a bankok, élükön a lényegében a nálunk önmaga kincstárnokaként viselkedő MNB-vel orvosolják majd az árfolyamok elszabadulásából eredő veszteségeiket. Az adósságcsapdába belezuhantak és a felduzzadt tartozásaikat szorgalmasan fizetők manapság már főnyereménynek tekintetnék, ha egy kedvező fordulattal minden jóra fordulna. Ebben ép ésszel bízni azonban aligha lehet.

De ha minálunk befullad a jogorvoslatnak minden csatornája, mentsvárnak időnként szóba jöhet a luxemburgi Európai Unió Bírósága, bár a Fidesz-kormány mindig is élen járt abban, hogy elszabotálja a számára kedvezőtlen ítéleteket. (Ezt viszonylag gyakran megteszi.) Éppen ezért - és mindennek ellenére - nagy várakozás előzte meg az európai bíróság tanácsnokának álláspontját. A szakértő egy magyar táblabíróság kérdésére egyértelműen kimondta: vizsgálható, hogy az árfolyam-kockázatról megfelelően tájékoztattak-e a magyarországi pénzintézetek, és ha nem, akkor tisztességtelen a következmények teljes áthárítása az ügyfelekre. Vagyis nem lehetett volna a devizahiteleseket arra kötelezni, hogy az elszabadult árfolyamokból eredő összes terhet maguk viseljék. Egyértelműbben: a tisztességtelen feltételek nem kötelezhetik a fogyasztót a fizetésre.

A luxemburgi bíróság számára ugyan nem kötelező a tanácsnoki vélemény elfogadása, ám az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy magukévá szokták tenni. Annak megjóslására nem vállalkozhatunk, hogy ha a magyar devizahitelesek számára kedvező ítélet valóban megszületik, az mivel jár majd, az azonban bizonyos, hogy ebben az esetben a banki jogászok aligha fognak unatkozni. Az egykori devizahitelesek pedig imába foglalják Jevgenyíj Tancsev nevét. Ugyanis ő az a főtanácsnok, aki "kikaparta" számukra az esetleges kedvező ítélet elvi lehetőségét.

Alig pár esztendővel ezelőtt, amikor a késedelembe eső lakossági hiteltörlesztések a csúcsra jártak, a szerződők negyede minősült rossz ügyfélnek. A bankok elgondolkodtak: vajon van-e olyan módszer, amellyel a felelőtlen hitelfelvevőket visszatarthatják a túlzott eladósodottságtól, a túlhitelezettségtől?

Manapság a hazai bankok ismételten az "aranykorukat" élik, fuldokolnak a pénzben, extraprofitjuk már-már a gazdasági világválság előtti időket idézi. Márpedig a nyereség fő forrását a minél intenzívebb hitelkihelyezések képezik. Az alacsony kamatok mellett ismét dübörög a személyi, a jármű- és lakásvásárlási hitelek piaca. Ismét akadnak olyan ügyfelek is, akiknek akár két szerződésük is van. Az ügyfelek kockázatvizsgálata ugyan szigorodott, bevezették az eladósodottság korlátozását, de esetenként az sem akadály, ha valakit a rossz adósok rendszerében tartanak nyilván. S tán nem véletlen, hogy a jelzálog- és a gyorshitelek piaca pang. Ezeken lehet ugyanis nem fizetés esetén a legtöbbet veszíteni. A válság emléke kísért.

Szerző