Kanada befogadta, de hazahúzták a gyökerei

Publikálás dátuma
2018.05.16 07:12
FOTÓ: TÓTH GERGO
Fotó: /
Surányi P. Balázs 42 éves informatika-biztonsági szakember 11 évet töltött Kanadában, de 2012-ben biztos megélhetése és megszerzett állampolgársága ellenére visszatelepült Magyarországra.

Miért jöttél haza? címmel jelent meg Surányi P. Balázs könyve, amely betekintést ad egy magát külföldön kipróbáló ember mindennapjaiba. A szerző 11 évet töltött Kanadában, de hat éve a biztos megélhetés és megszerzett állampolgársága ellenére hazaköltözött. A könyv különlegességét az adja, hogy olyan pillanatban jelent meg, amikor egyre többen indulnak el, és kevesen jönnek vissza.

- 1975-ben születtem, Tiszaújvárosban nőttem fel, ahol fiatal éveimben nem történt semmi. Elkezdtem dolgozni a Tiszai Vegyi Kombinátban, és 25 évesen arra gondoltam: a következő 40 évben bejárok a gyárba, aztán elmegyek nyugdíjba és ennyi volt az életem? Közben levelezőn elvégeztem az informatikus mérnök szakot Miskolcon és már ekkor érdekelt az informatika-biztonság. Ezzel kapcsolatos munkát azonban az ezredfordulón sehol nem találtam az országban. Úgy gondoltam, hogy ha el akarok jönni a kisvárosból, és a szakmámban is szeretnék valamit elérni, külföldre kell mennem. A térképet már kisgyerek koromban nézegettem, akkoriban Amerikának nagy varázsa volt. Hallottuk a nagyszerű zenekarokat – én magam is játszottam egy punk-bandában – de élőben nemigen jutottak még el hozzánk. Gondoltam, egyszer, legalább látogatóba, el kellene menni oda. Ez a három dolog motivált.

- 2001-ben Kanadába kijutni nyilván könnyebb volt.

- Igen, az Egyesült Államokban ez már 9/11 előtt is elég nehéz volt. Volt a zöld kártya-lottó – (Vízumot az Egyesült Államokba nemcsak igénylés útján, hanem lottóhoz hasonló játékban is lehet nyerni, évente 65 ezer külföldi dolgozót fogadnak ilyen módon, s további 20 ezer ilyen vízumot tartanak fenn a rendkívül kiemelkedő képzettséggel rendelkező szakemberek és speciális munkaköröket betöltők számára - szerk.) - vagy megnyerem, vagy nem. A végzettség alapú bejutáshoz pedig majdnem Nobel-díjasnak kellett volna lenni. Kanadában viszont pontrendszer van: megnézik, milyen képesítésem van, honnan jövök, mennyire beszélem az angol nyelvet, mennyire tudnék beilleszkedni a társadalomba. Ezekre adnak pontokat és ha összejön a megfelelő pontszám, megadják a letelepedési engedélyt. Nagy szerencsém volt, mert az összes paksaméta beadásától számított négy hónapon belül megkaptam. Valószínűleg az is számított, hogy nem a legnagyobb városokba akartam menni, mint Toronto vagy Vancouver, hanem az ott „kisvárosnak” számító, 700 ezres Winnipegbe.

- Végleges vagy átmeneti új hazát keresett?

- Nem gondolkodtam ennyire előre. Elindultam, lesz, ami lesz, nincs mit vesztenem, ha működik, ott maradok, ha nem, még mindig visszajöhetek. De az eszembe sem jutott, hogy le akarom-e ott élni az életemet, vagy néhány év múlva hazajövök.

- A mostanában elmentek közül sok olyan van, aki igyekszik minél jobban elszakítani a szálakat az „óhazával”.

- Az első hat évben nekem sem hiányzott semmi, nem is látogattam haza. Nagyon élveztem a kinti életet, a munkát, az etnikai sokféleséget, végigkósoltam a különböző konyhákat. A hetedik évtől kezdtem hazajárni, és kezdtek hiányozni az itthoni dolgok. Vágytam a hazai ízekre, csináltam magamnak kint hurkát, töltött káposztát…

- Mi volt az az ön számára, ami a legrokonszenvesebb volt a kanadaiakban?

- Mivel az őslakosokat leszámítva mindenki bevándorló, nagyon befogadó ország. Nem gondolkodnak azon, hogy ki, honnan jött, milyen a bőrszíne, a vallása. Aki így ítéli meg embertársait, azt gyorsan kiközösítik. Engem is befogadtak és segítettek, mert látták, hogy vannak céljaim és teszek is érte. Ugyanakkor büszkék az eredetükre.

- Milyen volt a viszonya a kinti magyaroknak önhöz és a mai Magyarországhoz?

- Nekem még volt szerencsém olyan ,,öregekkel" találkozni, akik a II. világháború idején vagy utána jöttek ki, és sok 56-ossal. Fiatal magyarok nem jöttek Winnipegbe. És mindegyiknek az a Magyarország maradt meg a fejében, amelyet otthagyott. Egy csendőrtiszt arról beszélt, milyen nagyszerű volt a Horthy-korszak, egy 56-os természetesen szidta a kommunistákat, és arra emlékezett, hogy Magyarországon nincs mit enni. És ezektől az sem tántorította el őket, ha azóta már hazalátogattak, olyan mélyen éltek bennük a régi képek. Nekem olyanok voltak ezek a találkozók, mint egy időutazás a múlt század elejére.

- Beilleszkedett, munkájában vezető pozícióba került, kanadai állampolgár lett – és mégis hazajött.

- A kilencedik évben kezdődött. A Niagaránál voltunk egy továbbképzésen. A szállodában bementem a fürdőszobába, belenéztem a tükörbe, és nem tudom, hogy én mondtam-e hangosan, vagy csak a fejemben szólalt meg egy hang: mit keresek én itt? Rájöttem, hogy hiába van meg az anyagi jólét, ha a belső boldogság hiányzik. Előző hazalátogatásomkor megvettem Rockenbauer Pál Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatát DVD-n, és azon kaptam magam, hogy minden nap megnéztem belőle egy részt. És éreztem, hogy hiányoznak a magyar tájak, a Mátra, a Balaton. A régi barátaim élete kezdett elmenni mellettem, házasságot kötöttek, gyermekeik születtek, és én erről mind lemaradtam. A harmadik dolog: az ember 25 évesen azt hiszi, hogy rengeteg ideje van, mindig lesz holnap és jövő. De aztán korosodni kezdtem, a családban is voltak halálesetek. És az is hatott rám, hogy a háborús és 56-os emigráns haverjaim mind azt mondták: Magyarországon akarnak meghalni. De őket már minden odakötötte. Láttam a lelki fájdalmukat és nem akartam, hogy Magyarországról hozatok földet a síromra, mint ők. Mindezek nyomán úgy gondoltam: jobb nekem itthon.

- Nem bánta meg a döntését?

- Nagyon jó döntés volt, visszakaptam a régi életemet, a barátokat, játszom egy zenekarban, most dolgozom egy újabb könyvön, boldog és teljes az életem.

- Mi volt az ön számára ennek a 11 évnek a legfőbb haszna és tanulsága?

- Szakmailag rengeteget fejlődtem, megtanultam egy nyelvet felső fokon, de a legfontosabb: kinyílt előttem a világ, megtanultam, hogy mi itt a Földön mindannyian emberek vagyunk, ugyanazok az álmaink, vágyaink, és tudunk együtt élni, dolgozni és megérteni egymást.

2018.05.16 07:12

Tovább dagad Mészáros médiagömböce

Publikálás dátuma
2018.08.21 13:15

Fotó: MTI-Népszava/
Három megyei napilappal bővül Orbán kedvenc oligarchájának a portfóliója.
A Mediaworks után Heinrich Pecina másik médiacégét is bekebelezi Mészáros Lőrinc érdekeltsége: úgyhogy az Inform Média Lapkiadó Kft.-t is bekebelezi a Mediaworks Hungary Zrt., írja a Zoom.hu. A fúzió várhatóan ősszel zajlik le. (A napilapok tartalmában látható jelei vannak a készülő átvételnek, a horoszkóp már egy ideje a Mediaworks kiadványoktól érkezik, illetve több dizájnelemet is átvettek a lapok. Ami pedig a tartalmat illeti, a kormányt támogató, az ellenzéket lejárató propagandacikkek ugyanabban a formában, ráadásul egy időben jelentek meg a kiadványokban. Ezek alapján csak idő kérdése volt, hogy Mészáros mikor kebelezi be a keleti végeket )
20-50 ezer
példányt vásárolnak naponta az olvasók a megyei napilapokból, ezért is volt sokkal fontosabb a megyei napilappiac megszerzése a kormánypárt számára. A 18 megyei napilapból 13-at a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworks birtokol, valamint öt lapon Andy Vajna és a Népszabadságot bezárató Heinrich Pecina osztozik. (Utóbbi kitétel rövidesen múlt idő).
Az Informnak jelenleg három napilapja van, az Észak-Magyarország (BAZ megye), a Kelet-Magyarország (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) és a Hajdú-bihari Napló (Hajdú-Bihar megye). Ezeknek megfelelően három megyei hírportál is a portfólióhoz tartozik, a Boon, a Haon és a Szon.      Egyébként Mészáros Lőrinc bólintása nélkül Pecina senkinek nem értékesíthette volna médiaportfólióját, ugyanis hitelezőként a szintén az oligarcha tulajdonában álló MKB Bank bocsátotta rendelkezésére Pecinának azt az összeget, amiért az Inform Médiát megvásárolta. Következésképp a cégre az MKB Bank zálogjogot jegyeztetett be - ez pedig annyit jelent, hogy a pénzintézet engedélye nélkül a kiadó nem adható tovább újabb tulajdonosnak.
2018.08.21 13:15

Szél Bernadett lemondott a társelnökségről és a frakció vezetéséről

Publikálás dátuma
2018.08.21 12:56

Fotó: Népszava/ Vajda József
A pártot egyelőre egy személyben a másik társelnök, Keresztes László Lóránt vezeti.
Marad képviselő és az LMP képviselőcsoportjának tagja, de nem vezeti tovább a frakciót, és a társelnökségről is lemond Szél Bernadett. Aki lényegében nem hajlandó egy fegyelmi harcokba süllyedt pártot tovább irányítani. Emlékeztetőül: magának szélnek is fegyelmit adott a párt etikai bizottsága, és egy féloldalas határozattal eltiltotta attól, hogy bárminemű párttisztségért induljon három éven, miközben abban semmi kivetnivalót nem talált, hogy kitöltse társelnöki mandátumát. Mivel az LMP másfél évente tart tisztújítást, rögvest megindultak a találgatások arról, miszerint az etikai bizottság így akarja elejét venni annak, hogy Széllel futhasson rá a párt a 2022-es parlamenti választásokra. Hogy leköszönése után a párt választ-e társelnököt, vagy átáll az elnöki rendszerre, az egyelőre kérdéses. Ahogy az sem eldöntött, ki vezeti majd a frakciót. Információink szerint két név van a kalapban: az egyik a "talpon maradt" Keresztes László Lóránté, a másik Ungár Péteré. 
2018.08.21 12:56
Frissítve: 2018.08.21 13:21