Felavatták Szalay Zoltán fotográfus emléktábláját

Publikálás dátuma
2018.05.17 20:47
Fotó: Szalmás Péter
Fotó: /

Felavatták a tavaly elhunyt Szalay Zoltán Pulitzer-emlékdíjas és Táncsics Mihály-díjas fotográfus emléktábláját annak a lakóháznak a falán, amelyben a Magyar Sajtófotó Kiállítások elindítója, szellemi atyja és 30 éven át a rendezője több mint negyven évig élt.

Szerző
2018.05.17 20:47

Magyar győzelem a románok ellen a női kézilabda Eb-n

Publikálás dátuma
2018.12.12 19:39
A torna elott sokan féltették a csapatot, amely nagyot küzd Franciaországban
Fotó: MTI/ Kovács Tamás
A magyar női kézilabda-válogatott 31-29-re legyőzte Románia csapatát a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjének szerdai utolsó fordulójában, de válogatottunk a győzelem ellenére nem jutott tovább a csoportjából.
Noha „papíron” még a szomszédos ország legjobbjai elleni összecsapás előtt is volt lehetősége a továbbjutásra a nemzeti csapatnak, az esély tényleg csak elméleti volt: mivel a korábbi találkozón az Eb-címvédő Norvégia Spanyolországot is lelépte, előzetesen tudható volt, ahhoz, hogy Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese odaérjen a II. csoport elődöntőt érő első két, esetleg az 5. helyért sorra kerülő mérkőzést garantáló harmadik helyére, a már-már irreálisnál is nagyobb arányú sikert kéne aratnia. A négy közé jutáshoz 19, a helyosztóért 11 találattal kellett volna győzni. Ilyen előzmények után a Győri Audi ETO csapatával négy Bajnokok Ligáját nyerő, Győrből a nyáron távozó edző, Ambros Martín által felkészített románok kezdetek jobban, a 12. minutumban már néggyel, 9-5-re vezettek. Rasmussen időkérése után javult a magyarok teljesítménye, félidőben 17-17 volt az állás. A térfélcserét követően a később a meccs legjobbjának – méltán – megválasztott kapus, Kiss Éva védései is kellettek ahhoz, hogy először előnybe kerüljön Magyarország, sőt: a hajrához közeledvén fokozatosan ellépve már 25-20-ra is vezettek a magyarok. A végjátékban kapaszkodtak a románok, közben a riválist érzékeny veszteség érte: az 52. percben egy szabálytalanság után súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedő világklasszis, Cristina Neagu kiszállt a játékból (a zsűri a videobírós visszajátszás után úgy döntött, hogy nem bünteti meg a szabálytalankodó Planéta Szimonettát).  Az utolsó percekben ugyan Románia egyenlíteni is tudott, később kettővel ismét ellépett a magyar csapat, Kiss tovább remekelt, így Rasmussen gárdája megőrizte az előnyt. A lefújás pillanatában még csak az volt biztos, hogy Magyarország számára négy győzelemmel és két vereséggel véget ért az Eb, a végső helyezés viszont a kés este befejeződő holland–német meccs után derült ki. 
Szerző
2018.12.12 19:39
Frissítve: 2018.12.12 20:52

Saját határain túl - interjú Gáspár Katával

Publikálás dátuma
2018.12.12 16:29

Fotó: / Draskovics Ádám
„Egy teljesen átlagos, hétköznapi bonyolult ember vagyok, aki szeret törődni és foglalkozni azokkal, akik közel állnak hozzá. Szeretek bízni az emberekben, és szeretem, ha bíznak bennem. Porallergiás, akinek, ha leengedik a színházi függönyt, vége van” – foglalja össze önmagáról a legfőbb tudnivalókat Gáspár Kata színművésznő a Vasárnapi Híreknek adott interjúban.
– Többször nyilatkozta, hogy színészházaspár – Gáspár Sándor és Bánsági Ildikó – gyerekeként szigorúan viszonyultak a szülei a színészi ambícióihoz, első filmje, az Apám beájulna castingján a nevét sem árulhatta el. Az élet egyéb területén is megnyilvánult a szülői szigor? – Ez nem szigorúság volt a részükről, egyszerűen meg akartak engem óvni attól, hogy a későbbiekben csalódás érjen. Nem akarták, hogy azért kapjak meg bármit is, mert X. Y. kislánya vagyok. Ezzel nekem a későbbiekben hatalmasat segítettek. Nagyon sok színészgyerek életében eljön a pillanat, amikor elkezdi keresni önmagát: mi az, amit én értem el, mi az, amit nem? Én nyugodt szívvel, egyenes háttal elmondhatom: igen, ez én vagyok, minden kudarcommal, sikeremmel, pangó éveimmel. – A pangó évek nehezen kalkulálhatók ki a wikipédiás Gáspár Kata-szócikkből. 15 éves kora óta szinte folyamatosak a film és színházi szerepek, számos főszerepben is láthatták a nézők. – Pedig egy időben nagyon sűrűn követték egymást. Hét évet töltöttem abban a Nemzeti Színházban, ahová még Jordán Tamás vett fel, aztán Alföldi is átvett. Nagyon szerettem ezt a hét évet. Amikor kiderült, hogy elveszik Robitól a színházat, teljesen padlóra küldött. Gondoljon bele, van egy színház, aminek egyszer csak vége szakad, miközben mindenki tele van közös tervekkel, célokkal. Nemcsak a színészeket, Alföldit, de a darabokat is megszerette a közönség. Az utolsó előadásomat nagyon durva volt megélni. Mohácsi János darabjával, A velencei kalmárral búcsúztam hét év után a Nemzetitől. Az előadás végén néma csend, majd az egyik néző sírós hangon felkiáltott: „Elvették a színházamat”. Bőgtünk, férfiak, nők egyaránt. A mai napig nem értem, miért kellett ennek megtörténnie. Nagyon nehezen éltük túl. 25-26 éves voltam akkor, ezután két évig szabadúszóként dolgoztam. Ijesztő időszak volt ez a pályámon. Egyszerre öt színházban is játszottam, mégsem volt egy hely, ahová hazamehettem volna második otthonomként. Miközben a mozik az Intim fejlövés című filmet játszották, amiben én voltam a főszereplő, addig a film plakátja alatt a Művész mozit takarítottam nyáron, mert kellett a pénz. Utólag persze egyáltalán nem sajnálom, hiszen ki az, aki állandóan ugyanazt az arcot akarja látni. Valahogy mindig úgy alakult, hogy küzdenem kellett vagy épp türelmesnek lenni. – Mint Lucának, a Viasat3-on most futó 200 első randi című sorozat főszereplőjének? – Igen, de a sorozatban mindig ott kavar a háttérben az anya, Luca annyira nem tudott leválni a családjáról. Én mindenben számíthatok a családomra, de mindenkinek megvan a maga munkája, el tudunk vonulni egymástól. – Amikor elvállalta a sorozat főszerepét, mire számított, hogyan befolyásolja majd a karrierjét? – Azt még nem tudom, a későbbiekben milyen hatással lesz a pályámra, de az biztos, hogy nagyon sok mindenben segített már eddig is. Arra is rájöttem, hogy a határaimon túl is képes vagyok húzni az energiáimat: 90 nap forgatás, 600-650 jelenettel nagyon leterhelő, de egyben pozitívan is hat, amikor kiderül, mennyi mindent bírok. És fontos, hogy egyetlenegyszer sem mentem úgy haza, hogy ne tettem volna meg mindent. – Érdekelne, vajon kiknek készült a 200 első randi? Egy átlagos magyar nem biztos, hogy tud azonosulni ezekkel a szereplőkkel. – Főképp nőknek szól a sorozat. Feleségek nézik, akik révén a férfiak is bele-belepillantanak. Az érdekessége az, hogy ha nem is feltétlenül működnek vidéken épp ilyen rádióstúdiók, a hétköznapokban kevéssé szaladgálnak a képernyőn látható karakterek, de ilyen személyiségjegyű emberek mindenhol élnek az országban. Csak ha a munkahelyi hierarchiát megnézzük, mindenki talál olyan ismerőst a környezetében, akinek nincs akkora önbizalma, vagy épp fordítva: aki hatalmas önbizalommal rendelkezik, olyannal, aki nem bírja el a terheket, és aki állandóan változik. Bárki érezheti magát zitául, vagy gondolhatja azt, hogy az ő saját anyja is a filmbelihez hasonló. Nagyon sokféle karakter szerepel ebben a sorozatban, akik teljesen hétköznapi jegyekkel bírnak, és ettől szerethetővé válnak. Másik nagyon fontos dolog a 200 első randival kapcsolatban: csak színészek szerepelnek benne, ezáltal mindenki megpróbálta kihozni a saját karakteréből az emberi maximumot. – Nem fél az arcvesztéstől azáltal, hogy egy populáris sorozatban vállalt főszerepet? Attól, hogy az ország Lucájaként emlegetik majd? – Mindannyian arra törekedtünk, hogy olyan sorozatot csináljunk, amire büszkék lehetünk. És erre büszkék is vagyunk. Ahhoz, hogy valaki az ország Lucájává váljon, a celebműsoroktól kezdve minden egyéb csatornából neki kellene folynia, és erről szó sincs. Én ettől nem tartok. Más is a karakterem, ha megnézi, én egy vékony lány vagyok. Aztán lehet, hogy ha majd fél év múlva leülünk beszélgetni, akkor azt mondom: hát, lehet benne valami… De most semmiképp! – Az első részben van egy érdekes mondat, a rádió vezetőjének, Adélnak a szájából hangzik el: „Ez a lány egy rakás szerencsétlenség, de legalább nem kerül sokba.” A mai magyar színjátszást, filmezést mennyire jellemzi ez a szempont? – Szerintem ez nem az a szakma, ahol az szempont, hogy „de legalább olcsó”. Legfeljebb megállapodás kérdése, amikor is elmondják a színésznek, hogy figyelj, mi ragaszkodunk hozzád, de nem tudunk annyit fizetni, amennyit elképzeltél. Itt nincs olyan, hogy valaki azért játssza Júliát, mert olcsó. Az igazgatóknak, rendezőknek az a céljuk, hogy a színész, aki kiáll, jó legyen. Hinniük kell az embereikben, még akkor is, ha az esetenként a nézőnek nem tetszik. Az ember vásárra viszi a bőrét. A szereposztó dívány is egy a sok mendemonda közül. Attól, hogy valaki hozzá tud jutni egy szerephez, azt még el is kell tudni játszani. – Odahaza, ha leülnek a családdal a vasárnapi ebéd mellé, kritikusak egymással? – Nem mondanám. Nyilván rámutatunk a pozitív és negatív dolgokra egymás produkcióiban. De tudjuk azt, és úgy is állunk hozzá, hogy amit a színpadon látunk, közösségi dolog. Inkább próbáljuk boncolgatni, megérteni azt, amit látunk. A végtelenségig tudnánk a szakmáról beszélgetni.
2018.12.12 16:29
Frissítve: 2018.12.12 17:00