Sikerült megnevettetnünk Iványi Gábort. Elmeséltük ugyanis azt: a hozzánk eljutott hír szerint egyháza olyan súlyos anyagi gondokkal küzd, hogy ő már kénytelen a nyakkendőit árulni.
A valóság az – pontosított –, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség munkát ad legálisan nálunk tartózkodó, hivatalosan befogadott menekülteknek. A főleg Iránból jött afgánok között – kertészen, ápolónőn, villanyszerelőn kívül – van két varrónő is. Az egyház felajánlásként maradék textilanyagokat kapott, a menekült nők ebből készítenek nyakkendőket. Iványi adott nekik egyet a sajátjából, hogy tanulmányozhassák a szabási technikát. Az elkészült nyakkendőket az egyház egyik önkéntese árusítja, a szerény bevétel a menekülteket segíti.
A hír tehát kacsa, másfelől azonban: nagyon is igaz. Az egyház tényleg nagy bajban van. Hiába mondták ki alkotmánybírósági döntések és nemzetközi verdiktek, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget jogsértő módon fosztották meg egyházi rangjától, korábbi státuszát a hosszú évek óta húzódó procedúra ellenére máig sem kapta vissza. Ennek pedig komoly anyagi vonzatai vannak. Az egyház költségvetése normatív és kiegészítő állami támogatásból, pályázati pénzekből, saját bevételekből – például egyszázalékos felajánlásokból – tevődik össze. Ha ezekből a pillérekből akár csak egyet is kiütnek, felborul a költségvetés.
Márpedig Iványiék esetében többet is kiütöttek. A kiegészítő támogatás a felére, a pályázatokból elnyert összeg a töredékére csökkent. Az egyház – hiába felel meg az összes törvényi feltételnek – továbbra sem gyűjthet egyszázalékos felajánlásokat. A 2012-es állapotok alapján – ekkor lépett életbe az új, fideszes egyházi törvény – az állam elvileg ad némi kompenzációt, de ez a pénz is rendre késve érkezik.
Iványi elmondása szerint éves költségvetésük 4 milliárd forint körül mozog, az állam tartozása legalább 3 milliárd forintra tehető. A kormány még azt a összeget sem akarja átutalni, amit saját maga is elismert jogos követelésnek. Pedig a pénznek lenne helye: az egyház tucatnyi szociális létesítményt és iskolát működtet, hajléktalanok, rászorulók ellátásáról, hátrányos helyzetű gyerekek iskoláztatásáról gondoskodik. A kormány az ő sorsukkal packázik, amikor folyamatos bizonytalanságban tartja az intézményeket. Hónapról hónapra gondot okoz, hogy miből fizetik ki a munkatársakat. „Imádkozunk, bízunk az isteni csodában” – mondta lapunknak Iványi Gábor.
Templomaikon nincs egyetlen új vörösréz gomb sem, az összes befolyó forintot működésre fordítják – folytatta. Az egyháza elleni fellépés szerinte hasonlatos ahhoz, ahogyan a kormány a civil jogvédő szerveteket és a független sajtót próbálja ellehetetleníteni, vagy mindenki mást, aki nem hódolt be a hatalomnak.
„A Biblia alapvető tanításai között szerepel a menekültek támogatása, a szegények problémáinak megértése, az igazságosság a törvénykezésben. Nekünk ezzel szemben azt kellene hirdetnünk, hogy van valaki, Orbán Viktor, aki új világrendet épít: ha nem harácsolsz, ha nem tudsz gyanús körülmények között meggazdagodni, akkor annyit is érsz. Mi ezt nem vagyunk hajlandók hirdetni” – jelentette ki Iványi Gábor, hozzátéve, a „nyaloncoknak” is nagy felelősségük van abban, hogy a Fidesz újra kétharmadot szerzett.
– A kétharmad önmagában nem igazolja Orbán politikájának helyességét. Ismerünk olyan vezetőket a történelemből, akik nagy támogatottságot élveztek: a vége mégis világégés lett. A lelkész reméli, hogy ez most nem következik be. Aggasztó ugyanakkor, hogy „megint a rossz oldalon illegetjük magunkat” – utalt Orbán és a putyini Oroszország baráti viszonyára. Iványi Gábor magyarként szégyelli, hogy a magyar miniszterelnök azzal a szövetségi rendszerrel szemben „mutyizik”, amelynek Magyarország is a tagja.
Iványi szerint véget kellene vetni annak a háborúskodásnak, ami nyolc éve, 2010 óta folyik az országban. Valódi békesség kellene, nem a félelem csendje.
Sanyargatnak bennünket, pedig mi csak szolgálni szeretnénk – hangsúlyozta. A hatalomnak hálásnak kellene lennie, amiért valaki őszintén elmondja a véleményét. Mást nem is tehetünk – jegyezte meg. A Bibliában nincs benne, hogyan lehet elvtelen kompromisszumokat kötni, és arra sem kapunk bátorítást, hogy megalkuvók legyünk. Az egyház nem hagyományőrző klub, kötelessége reagálni a napjainkban tapasztalható jelenségekre. Ha nem beszélhetünk szabadon arról, hogy a társadalomban és a közéletben hol sérülnek a bibliai tanítások, akkor – állapította meg Iványi Gábor – elveszítjük egyházi jellegünket.
