– A falu tökön szúrta magát, nem tudok finomabban fogalmazni – ezt mondja egy középkorú férfi a Heves megyei faluban, ahol most szinte mindenki az önkormányzat legutóbbi döntéséről beszél, s arról, vajon milyen személyes érdekek vezették azokat, akik a település „nevében” lemondtak összesen majd ötszázmillió forintos fejlesztésről.
Két lépcsőben négyszázmilliót költhettek volna leszakadó családok felzárkóztatására, támogatására: egyebek mellett egészségügyi szűrőprogramokra, szociális bérlakások kialakítására, sportpályára, szolgáltató házra, járdákra költöttek volt, hogy a nyomorúságos körülmények között élő családok integrálódhassanak a falu "jobbik felébe." A másik, szintén két lépcsős pályázat a gyerekekről és szüleikről szólt: negyven-negyvenmilliós költséggel kialakíthattak és működtethettek volna egy Biztos Kezdet Gyerekházat. Az ország számos településén létezik már ilyen intézmény: amerikai kutatások szerint az első három évben megadott segítség, vagyis a korai fejlesztés hétszer nagyobb arányban térül meg, mint a később elkezdett programok, az idejáró gyerekek magabiztosabban kezdik az óvodát, iskolát, s nagyobb valószínűséggel lesz belőlük sikeres középiskolás is.
Mindez azonban szertefoszlott, mert májusban a hét fős képviselő-testület három nemmel, három igennel és egy tartózkodással „leszavazta” a megnyert pályázatok elindítását, nem járult hozzá ahhoz, hogy a polgármester aláírja a támogatási szerződéséket. A döntés következtében mindegyik projekt odaveszett.
Kerecsend egy termál-négyszög közepén fekszik, közel Demjénhez, Egerszalókhoz, Egerhez és Mezőkövesdhez, az idegenforgalomból mégsem tud hasznot húzni, mert nincs fürdője, ráadásul a falut kettévágja az autópályát Egerrel összekötő forgalmas 25-ös út. Más szempontból is megosztott a település: a Laskó patak szeli ketté, ami földrajzilag is elválasztja a tehetősebbeket a szegényektől. Vannak a patakon túli romák és a patakon inneni nem romák. Noha ezt a demarkációs vonalat az élet már felülírta, s többen beköltöztek a falu belsejébe, a KSH mégis négy szegregátumot tart itt nyilván. A Dankó utcaiak vannak a legnyomorúságosabb helyzetben, itt közel kétszázan laknak, olykor több generáció is összezsúfolódva egy szoba-konyhában. Sok a fiatal, s a fiatalon szülő lány – néhányuknak igazi kitörést jelentett volna, ha elhagyhatják a szülői házat. Többen közülük a falu közösségi oldalán is keseregtek, felháborítónak tartva az önkormányzat döntését, ami elveszi előlük a jövőt. A falu tehetősebb fele azonban hallgat. A mélyben régi ellentétek feszülnek, itt már azért is elpattan a húr, ha egy cigány gyerek eldobja a szemetet.
A deszegregációs program egyik ellenzője, egy helyi szőlőtermelő, a település fiatal alpolgármestere, Prokaj Milán volt. Szavai szerint a szegregációt felszámoló pályázat részleteit hosszú ideig nem ismerhették meg a képviselők, ő is csak akkor látta ezeket, amikor már finisbe fordult a program.
– Számomra kiderült, hogy a négyszázmilliós pályázat nagy része kamu-dolgokra menne el, egy-egy mentor óradíja harmincezer forint, az előadóknak kiégés ellen külön tréninget szerveztek volna hétvégente, naponta nyolcvanezer forintért. Egyetlen értelmes eleme lett volna a programnak, a szociális bérlakás-építés, de ez is megosztaná a falut. Azok a cigányok, akik előre akartak haladni, már megtették, dolgoznak, csinosítják a házukat. A periférián csak a lumpenek maradtak, s az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították, hogy rajtuk akkor se lehet segíteni, ha megfeszül az ember – fogalmazott az alpolgármester. Szerinte Kerecsenden mindenki keményen megdolgozik a pénzért, nagyon visszás lenne olyasvalamire megszavazni milliókat, aminek nem látják értelmét. Számára az sem érv, hogy ez a pénz csak úgy az ölükbe pottyant, nem kellett érte tenni semmit, mert ő az ország „közös pénzét” sem szeretné elherdálni. Inkább a turizmust fejlesztenék, ezért sem akarják, hogy cigány családok a falu központjába költözzenek, vagy oda hordják a gyerekeiket a gyerekházba, mert az a „látvány biztosan elriasztaná a vendégeket."
Sári László kerecsendi polgármester szerint szomorú, hogy szűk látókörű indokokkal elvették Kerecsendtől a fejlődési lehetőséget. A szegregáció felszámolására irányuló programban öt szociális munkás folyamatosan támogatta volna a leghátrányosabb helyzetűeket. Pszichológusok, családgondozók, orvosok segítettek volna kiszűrni a betegségeket olyan családokban, akik egyébként „menekülnek a védőnő elől”.
– Nekünk nem tisztünk megítélni, sőt, ítélkezni afölött, hogy egy pszichológus óradíja magas vagy alacsony. Biztosan nem annyi, mint egy nyolc osztályt végzett szakmunkásé. A pályázatot tapasztalt cég készítette, ők tisztában vannak ezekkel a tarifákkal. Ráadásul a pályázatok ellenőrzése az utóbbi években megszigorodott, nem lehet könnyedén kivenni pénzt a rendszerből, arra kell költeni minden forintot, amire szánták – vélekedett a falu vezetője.
A Biztos Kezdet Gyerekház „elmeszelése”, ha lehet, még jobban fáj a községnek. Elekné Román Katalin a kezdetektől szívén viselte a programot, maga is évek óta próbál hátrányos helyzetű családoknak segíteni: nyáron például egyetemisták bevonásával tábort szervez azoknak, akik amúgy sosem nyaralhatnának. A gyermekházban kiemelten foglalkoztak volna olyan fiatal szülőkkel is, akik számára nincs követhető családmodell.
– Sokan szülnek tizenévesen, tapasztalatlanul, nekik nagyon fontos lenne, hogy folyamatosan fogjuk a kezüket, segítsünk nekik életvezetési tanácsokkal, elmondjuk, hogyan kell jól nevelni egy gyereket, vezetni a háztartást, miként tartsanak állatokat vagy gondozzák a kertet. Ez nem etnikumfüggő, bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy segítségre szorul. A pályázat első szakaszában a pénzből nem lehetett ingatlant vásárolni, ezért mindképp önkormányzati tulajdonú épületet kellett keresnünk, lehetőleg a falu központjában, hogy ne építsük mi magunk is a szegregációt – mondta. Két üres ingatlan is szóba jöhetett volna, sőt, akadt egy támogató, aki felajánlotta, hogy vesz egy házat a faluban erre a célra, de mivel az ellenzők leszavazták a program elindítását, ezek a lehetőségek is elúsztak.
Suha József, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője szerint puszta irigység vezette azokat, akik mindkét pályázatra nemet mondtak.
– Nehogy má´ jó legyen a cigányoknak! Erre gondolhattak, pedig nemcsak a cigányoknak lett volna jó, errefelé mindenki szegény – érvelt a férfi. Szerinte nem lehet a szőnyeg alá söpörni a tényt, hogy Kerecsend 2300 lakójának negyven százaléka cigány, s nem lehet csak a Dankó meg a Pacsirta utcába, „a patakon túlra száműzni” őket. Ugyanúgy itt élnek, sokan családokra visszamenőleg, mint a többiek, s legalább annyira szeretik a falut, mint mások. Ezért is fáj nekik, hogy minden kerecsendi elesett a félmilliárd forintos fejlesztéstől.
Részletek az önkormányzati ülésen elhangzottakból:
„Hát, ha a szegregátumból költöztetünk ki családokat, a település egyéb részeire, akármennyire is szépen hangzik, hogy önkormányzati tulajdonba kerül, de nagyon nem vagyok benne biztos, hogy annak a környék, a szomszédság örülni fog. Az, hogy az ő környékére, szomszédjába olyan ember költözik, akit ő nem biztos, hogy szeretne. Nekem ezek miatt vannak legelsősorban fenntartásaim. (Simon Szilvia képviselő)
„De látni kell azt is, hogy mennyire lesz az jó helyzet, ha így marad az állapot, mint most. Ez csak rosszabb lesz, ha nem lesz segítség (…) Az élet nem csak fekete és fehér. Mindig van és lesz néhány család, akin tudunk segíteni. 5-6 család nem lehetetlen feladat. Én azt érzem, hogy magára van hagyva a falu. Ennyire van lehetőség.” (Buzál Csaba pályázatíró)
„Én ’86-tól vagyok vállalkozó. Ha 400 milliót adnak, aztán ennek egy részét el lehet költeni akármire, ezzel valamilyen szinten eleget teszünk az államnak, magunknak és a cigányságnak. A cigány gyerek akkor is itt marad, ha ezt a 400 milliót nem fogadjuk el.” (Békési Gyula képviselő)
