Doros Judit;
szegregáció;Kerecsend;
2018-05-24 07:00:00
– A falu tökön szúrta magát, nem tudok finomabban fogalmazni – ezt mondja egy középkorú férfi a Heves megyei faluban, ahol most szinte mindenki az önkormányzat legutóbbi döntéséről beszél, s arról, vajon milyen személyes érdekek vezették azokat, akik a település „nevében” lemondtak összesen majd ötszázmillió forintos fejlesztésről.
Két lépcsőben négyszázmilliót költhettek volna leszakadó családok felzárkóztatására, támogatására: egyebek mellett egészségügyi szűrőprogramokra, szociális bérlakások kialakítására, sportpályára, szolgáltató házra, járdákra költöttek volt, hogy a nyomorúságos körülmények között élő családok integrálódhassanak a falu "jobbik felébe." A másik, szintén két lépcsős pályázat a gyerekekről és szüleikről szólt: negyven-negyvenmilliós költséggel kialakíthattak és működtethettek volna egy Biztos Kezdet Gyerekházat. Az ország számos településén létezik már ilyen intézmény: amerikai kutatások szerint az első három évben megadott segítség, vagyis a korai fejlesztés hétszer nagyobb arányban térül meg, mint a később elkezdett programok, az idejáró gyerekek magabiztosabban kezdik az óvodát, iskolát, s nagyobb valószínűséggel lesz belőlük sikeres középiskolás is.
Mindez azonban szertefoszlott, mert májusban a hét fős képviselő-testület három nemmel, három igennel és egy tartózkodással „leszavazta” a megnyert pályázatok elindítását, nem járult hozzá ahhoz, hogy a polgármester aláírja a támogatási szerződéséket. A döntés következtében mindegyik projekt odaveszett.
Kerecsend egy termál-négyszög közepén fekszik, közel Demjénhez, Egerszalókhoz, Egerhez és Mezőkövesdhez, az idegenforgalomból mégsem tud hasznot húzni, mert nincs fürdője, ráadásul a falut kettévágja az autópályát Egerrel összekötő forgalmas 25-ös út. Más szempontból is megosztott a település: a Laskó patak szeli ketté, ami földrajzilag is elválasztja a tehetősebbeket a szegényektől. Vannak a patakon túli romák és a patakon inneni nem romák. Noha ezt a demarkációs vonalat az élet már felülírta, s többen beköltöztek a falu belsejébe, a KSH mégis négy szegregátumot tart itt nyilván. A Dankó utcaiak vannak a legnyomorúságosabb helyzetben, itt közel kétszázan laknak, olykor több generáció is összezsúfolódva egy szoba-konyhában. Sok a fiatal, s a fiatalon szülő lány – néhányuknak igazi kitörést jelentett volna, ha elhagyhatják a szülői házat. Többen közülük a falu közösségi oldalán is keseregtek, felháborítónak tartva az önkormányzat döntését, ami elveszi előlük a jövőt. A falu tehetősebb fele azonban hallgat. A mélyben régi ellentétek feszülnek, itt már azért is elpattan a húr, ha egy cigány gyerek eldobja a szemetet.
A deszegregációs program egyik ellenzője, egy helyi szőlőtermelő, a település fiatal alpolgármestere, Prokaj Milán volt. Szavai szerint a szegregációt felszámoló pályázat részleteit hosszú ideig nem ismerhették meg a képviselők, ő is csak akkor látta ezeket, amikor már finisbe fordult a program.
– Számomra kiderült, hogy a négyszázmilliós pályázat nagy része kamu-dolgokra menne el, egy-egy mentor óradíja harmincezer forint, az előadóknak kiégés ellen külön tréninget szerveztek volna hétvégente, naponta nyolcvanezer forintért. Egyetlen értelmes eleme lett volna a programnak, a szociális bérlakás-építés, de ez is megosztaná a falut. Azok a cigányok, akik előre akartak haladni, már megtették, dolgoznak, csinosítják a házukat. A periférián csak a lumpenek maradtak, s az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították, hogy rajtuk akkor se lehet segíteni, ha megfeszül az ember – fogalmazott az alpolgármester. Szerinte Kerecsenden mindenki keményen megdolgozik a pénzért, nagyon visszás lenne olyasvalamire megszavazni milliókat, aminek nem látják értelmét. Számára az sem érv, hogy ez a pénz csak úgy az ölükbe pottyant, nem kellett érte tenni semmit, mert ő az ország „közös pénzét” sem szeretné elherdálni. Inkább a turizmust fejlesztenék, ezért sem akarják, hogy cigány családok a falu központjába költözzenek, vagy oda hordják a gyerekeiket a gyerekházba, mert az a „látvány biztosan elriasztaná a vendégeket."
Sári László kerecsendi polgármester szerint szomorú, hogy szűk látókörű indokokkal elvették Kerecsendtől a fejlődési lehetőséget. A szegregáció felszámolására irányuló programban öt szociális munkás folyamatosan támogatta volna a leghátrányosabb helyzetűeket. Pszichológusok, családgondozók, orvosok segítettek volna kiszűrni a betegségeket olyan családokban, akik egyébként „menekülnek a védőnő elől”.
– Nekünk nem tisztünk megítélni, sőt, ítélkezni afölött, hogy egy pszichológus óradíja magas vagy alacsony. Biztosan nem annyi, mint egy nyolc osztályt végzett szakmunkásé. A pályázatot tapasztalt cég készítette, ők tisztában vannak ezekkel a tarifákkal. Ráadásul a pályázatok ellenőrzése az utóbbi években megszigorodott, nem lehet könnyedén kivenni pénzt a rendszerből, arra kell költeni minden forintot, amire szánták – vélekedett a falu vezetője.
A Biztos Kezdet Gyerekház „elmeszelése”, ha lehet, még jobban fáj a községnek. Elekné Román Katalin a kezdetektől szívén viselte a programot, maga is évek óta próbál hátrányos helyzetű családoknak segíteni: nyáron például egyetemisták bevonásával tábort szervez azoknak, akik amúgy sosem nyaralhatnának. A gyermekházban kiemelten foglalkoztak volna olyan fiatal szülőkkel is, akik számára nincs követhető családmodell.
– Sokan szülnek tizenévesen, tapasztalatlanul, nekik nagyon fontos lenne, hogy folyamatosan fogjuk a kezüket, segítsünk nekik életvezetési tanácsokkal, elmondjuk, hogyan kell jól nevelni egy gyereket, vezetni a háztartást, miként tartsanak állatokat vagy gondozzák a kertet. Ez nem etnikumfüggő, bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy segítségre szorul. A pályázat első szakaszában a pénzből nem lehetett ingatlant vásárolni, ezért mindképp önkormányzati tulajdonú épületet kellett keresnünk, lehetőleg a falu központjában, hogy ne építsük mi magunk is a szegregációt – mondta. Két üres ingatlan is szóba jöhetett volna, sőt, akadt egy támogató, aki felajánlotta, hogy vesz egy házat a faluban erre a célra, de mivel az ellenzők leszavazták a program elindítását, ezek a lehetőségek is elúsztak.
Suha József, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője szerint puszta irigység vezette azokat, akik mindkét pályázatra nemet mondtak.
– Nehogy má´ jó legyen a cigányoknak! Erre gondolhattak, pedig nemcsak a cigányoknak lett volna jó, errefelé mindenki szegény – érvelt a férfi. Szerinte nem lehet a szőnyeg alá söpörni a tényt, hogy Kerecsend 2300 lakójának negyven százaléka cigány, s nem lehet csak a Dankó meg a Pacsirta utcába, „a patakon túlra száműzni” őket. Ugyanúgy itt élnek, sokan családokra visszamenőleg, mint a többiek, s legalább annyira szeretik a falut, mint mások. Ezért is fáj nekik, hogy minden kerecsendi elesett a félmilliárd forintos fejlesztéstől.