A Szabadság híd Velencében

Publikálás dátuma
2018.05.24. 18:58
Fotók: MTI/Balogh Zoltán
A Velencei Biennálé Magyar Pavilonja a Szabadság híd elfoglalásán keresztül mutat rá a szabad térben rejlő lehetőségekre és kihívásokra.

2016 nyarán nagy változás ment végbe Budapest egyik pontján, míg a város más részein minden teljesen változatlan maradt. A Szabadság híd elfoglalása, a tér használatának újragondolása azonban nem múlt el nyomtalanul. Olyannyira nem, hogy a 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé Magyar Pavilonja is ezt a témát mutatja be, amelyet a látogatók a Ludwig Múzeum szervezésének köszönhetően tekinthetnek meg. A Szabadság híd – Új horizontok a városban című projekt a Studio Nomad (Pásztor Bence, Pongor Soma, Tarcali Dávid) és a Kultúrgorilla (Göttler Anna, Oravecz Júlia, Tornyánszki Éva) közös munkája, amely a biennálé idei témáját a Freespace (Szabad tér) fogalmát egy Budapesti epizódon és egy sajátosan társadalmi-kulturális jelenségen keresztül járja körül.

A Magyar Pavilon a harmadikként épült meg a Velencei Biennálén, 109 évvel ezelőtt. Az esemény alapvetően képzőművészeti volt, az építészeti biennálét idén tizenhatodik alkalommal rendezik meg – mondta lapunknak Oravecz Júlia a Kultúrgorilla tagja, a projekt egyik kurátora. Ugyanakkor nagyon erősen képzőművészeti jellegű az építészeti biennálé is, sokszor meglehetősen elvont és a látogatói élmény maximalizálását célzó projekteket mutatnak be a nemzetek – mutatott rá a kurátor. - A biennálén való megjelenés nem feltétlenül a nemzeti építészet pozicionálása. Gyakorlatilag arról szól, hogy az országok egy saját témával kapcsolódnak a központi témához – tette hozzá Pongor Soma a Studio Nomad építésze. - Túl vagyunk azon, hogy a saját építészeti kultúránk bemutatása történjen, sokkal inkább globálisan izgalmas, érdekes és aktuális témákat feszegetnek a nemzeti pavilonok. Sokan keverik a Velencei Biennálét és a Milánói Expót, míg azonban az utóbbi esetében egy nemzeti pavilon épül, és az egyes országok reprezentálják magukat, addig a biennálé egy kiállítási sorozat, ahol állandó helyszínen épül valami új – hangsúlyozta Oravecz Júlia.

A két csapat nem először dolgozik együtt, már számos közös projektet tudhatnak maguk mögött. Jelen esetben a Studo Nomad adta a térkoncepció ötletét, s a közös tervezést követően a téri és anyagbeli kialakítás is az építészstúdió feladata volt. A Kultúrgorilla az elméleti részeket dolgozta ki, hogy befogadható és nemzetközileg is releváns módon tudják megjeleníteni a Szabadság hídon történt eseményeket, és azok továbbgondolását. - Én úgy látom, hogy az építész szakma mindig is nagyon igényelte azt, hogy más szereplőkkel együttműködjön. Számos esetben szükség volt arra, hogy az építész közvetítő és koordinátor legyen egy-egy projektnél. Ez csak egyre mélyül azáltal, hogy a szakmák tagolódnak, egyre inkább szakterületekre aprózódik. Attól fogva, hogy szociológia, a fenntarthatóság, és a környezetpszichológia szempontjai is fontossá váltak, az építésznek egyre inkább feladata integrálni ezeket. Szerintem emiatt az átalakulás miatt tágítja a fókuszát évről évre a biennálé is – hangsúlyozta Júlia.

A projekt rendkívül sokrétű: egy teljes teret betöltő videó-és hanginstalláción, személyes hangvételű filmeken keresztül ismerkedhetnek meg a látogatók a történet időbeli dimenzióinak tágításán át a 2016-os hídfoglalást megelőző, és az azt követő időszakkal. Az installáció egyik kiemelkedő pontja, az épület fölé magasodó, tíz méter magas kilátó, amely új nézőpontok kialakítását célozza. Júlia rámutatott, a videók esetében fontos volt számukra, hogy megmutassák, bár egyéni erőfeszítéseken múlt a hídfoglalás, alapvetően közösségi esemény volt ez. Számos megszólaló jelenik meg a felvételeken, többek között Demeter Zita jógaoktató és Hosszútalpú Bendegúz, a hídon olvasó hajléktalan is. A kurátor hozzátette, a megszólalók közül nem mindenki tartotta ezt egyértelműen pozitív történésnek, a hídmester például kijelentette, reméli, hogy több ilyen nem lesz. A központi installáció, a kilátó pedig arra szolgál, hogy élményszerűen átélhetővé tegye a kiállítás mondanivalóját. Ez a meglévő tér struktúrájában egy új elem, ami bevonzza a látogatókat, és ezen keresztül interaktív élményként jelenik meg a jelenlévők számára, milyen az, amikor egy meglévő ismert struktúrában új élmények és új horizontok jönnek létre – részletezte Pongor Soma. A Studio Nomad építésze elmondta, az installáció ideiglenes szerkezetből készül, amelyeket köztereken is láthatunk, és a zöld sík, amely a kilátó felső része, a Szabadság híd színvilágát idézi meg.

- Nem egyértelmű, hogy mi a szabad tér. Gondolhatjuk, hogy egy köztér szabad és szabadon használható, ugyanakkor bizonyos társadalmi rétegeket mégis kizár, ha a fogyasztásorientált akciók elveszik a teret. Azt szeretnénk, hogyha valaki megnézi a kiállítást, legyen bátorsága, hogy ő maga változtasson a környezetén. Legyen mersze, kurázsija a saját lehetőségein belül kifejezni azt, hogy milyen városban akar élni, s miként szeretne változtatni. Ennek főleg nálunk és a posztszocialista országokban van nagy jelentősége, például Rotterdamban vagy Barcelonában nem nagy újdonság. Nekünk el kellett jutni idáig; és még mindig nem egyértelmű, hogy a város közügy – hangsúlyozta Júlia. Úgy véli ez különösen a fiatalok esetében fontos, akik nagy számban jelen voltak a hídon, ugyanakkor a statisztikák szerint nagymértékben kezdenek elfordulni a közügyektől – mutatott rá a design menedzser, s hozzátette: a városok politikai terek is. Éppen ezért nagyon pozitív ez a történet, mivel nem volt konkrét ideológiai vagy politikai törekvés, ezek nélkül juttatták kifejezésre az emberek, hogy milyen városban szeretnének élni, s mitől tud a város szabad lenni.

A Szabadság hídon lényegében új értelmet nyert a tér és ennek várostervezési vagy építészeti szempontból is fontos üzenete van: a tértervezési- és használati kultúrának szem előtt kell tartania a fenntarthatóságot – hangsúlyozta Pongor Soma. A flexibilis vagy alkalmazkodó terek egyre fontosabbá válnak – tette hozzá Júlia. – Tehát nem az adott időszakra kell terveznünk, amiben élünk, hanem sokkal messzebbre kell gondolkodnunk. Szükség van definiálatlan terekre, amelyek a későbbi felhasználást is lehetővé teszik. Az nem fenntartható működésmód, hogy folyamatosan le kell húzni, át kell alakítani épületeket. Nyugat-Európában már húsz éve, nálunk kevesebb ideje téma az üres épületek kérdése; hogy ne kezdjünk egy újabb giga beruházásba, hanem közösségi módon hasznosítsuk újra az épületeket és tereket. A Szabadság híd foglalásának jelentésrétegei között ez - az alkalmazkodó, flexibilis terek létrehozása, a fenntartható várostervezés - is egy nagyon aktuális kérdés – hangsúlyozta a Kultúrgorilla kurátora.

Várakozással teli a közönség visszajelzése, és a zsűri döntése a díjakat illetően, mivel a Velencei Biennálé esetében mindig felmerül, hogy az egyes nemzeteket az aktuálpolitikai történésekhez is kapcsolják. Elképzelhető, hogy a projekt meglepetést vált ki a nézőkből annak tükrében, ahogy jelenleg Magyarországot külföldről megítélik.

Ez a tér a miénk
A természeti népeknél a föld, a víz, a levegő nem eltulajdonítható, örök közös kincs. A civilizációs folyamatok egyik lényegi természete a privát és kommunális terek kialakítása, felosztása, a közösségek számára az életformák szerveződése mentén. Felmerül tehát, hogy a civilizációval együtt járó kényszer-e a közjavak és a tér kisajátítása, birtokbavétele? Mit jelent ma a szabad tér, kizárólag a létező kommunális terek egy meglévő szeletét? A nagyvárosi ember számára a szabad terek hiánya, megfogyatkozása fokozza feltehetően azt a szükségletet, hogy tudatosítsuk magunkban a szabad tér értékét, életszínvonalunk fenntartásához nélkülözhetetlen jelenlétét – hangsúlyozta Fabényi Julia a 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjának csütörtöki sajtómegnyitóján.
A Magyar Pavilon különleges épülete tökéletesen integrálja azt az ideiglenes elemekből álló kilátót, amelyet a Kultúrgorilla és a Studio Nomad kialakított. Az installáció és kiállítás vibráló és izgalmas világa nem túlzsúfolt termekben, hanem olyan nagy és szabad térben jelenik meg, amely kellőképp helyet enged a szabad tér értelmezéseinek, s a Szabadság hídon történt átalakulásról való egyéni vélekedéseknek.
A rendszerváltás utáni hídfoglalásokat és a 2016-os esemény kapcsán kialakult különböző véleményeket bemutató videóinstallációk előtt elhelyezkedő jógamatracokból épített padokon a látogató nyugodtan megpihenhet, s ha kellő nyitottsággal szemléli a látottakat, a szabad tér egyéni értelmezéseit képes kialakítani. Ez a történet ugyanis egyéni ötletekből és értelmezésekből áll össze közös egésszé, s ahogy arra Oravecz Júlia megnyitó beszédében is rámutatott: a város közügy, ám ezt néha elfelejtjük.

Szerző

Bod Tamás: ebben a játékban már nem veszek részt

Publikálás dátuma
2018.05.24. 14:20
Fotó: Facebook/Bod Tamás közszereplő
Ha nem tud elhelyezkedni újságíróként elmegy Walesbe tányérokat mosogatni Bod Tamás. Az Együtt Békés megyei országgyűlési képviselőjelöltje, gyulai helyi képviselője 2013-ban kezdett politizálni, de öt év után most otthagyja a közéletet. – Nézem azokat a politikusokat, akik tízszer, hússzor annyi szavazatot kaptak, mint én pedig tényleg nem csináltak semmit! Én ebbe a játékban a továbbiakban nem tudok és nem is akarok részt venni! – mondta lapunknak adott interjújában.

- Öt év után elhagyja a politikát. A Fidesz elérte, amit akart?

- Lehet, hogy örülnek annak, ami történt, ezzel kevésbé foglalkozom. De sekély e kéj. Ezer és egy ok miatt bezárultak az értelmes cselekvés lehetőségei, ezzel pedig számot kell vetnem. Nem vagyok olyan ember, aki ragaszkodik a székéhez, megélhetési politikus pedig végképp nem vagyok. Érdekes kirándulás volt ez az öt év, sok keserű, de sok pozitív tapasztalattal is. Egyebek mellett Simonka György fideszes képviselő ügyeit hoztam nyilvánosságra, és egyenlő feltételek mellett, a bíróságon én nyertem.

- A választáson pedig Simonka György nagy fölénnyel.

- Amikor nem voltak egyenlő feltételek százszor, ezerszer több pénzből kampányolt és mindent bevethetett, politikai értelemben zsarolhatott, megfélemlíthetett embereket, akkor vesztettem. Ezen is érdemes elgondolkodni.

- Egy testületi ülés szünetében beszélgetünk. Nem mond le azonnal?

- Megkerestek az emberek, tartozom nekik annyival, hogy a futó ügyeket még végigviszem. Éppen most mondtam el egy interpellációt a gyulai állattartás visszásságairól. A választás után – amely cudarul sikerült az ellenzéknek, még rosszabbul az Együtt-nek és nekem is –, hosszabb gondolkodás után jutottam oda: vége. A sikereimnél számosabbak a kudarcok. Jöhetnek mások, én öt évig apait-anyait beletettem, és ide jutottam. A NER összes csalása, hazugsága, az emberek félelme és gyávasága, az ellenzéki együttműködés szinte teljes hiánya, valamint emberi erkölcsi és intellektuális gyengeségek sora vezetett ide.

- Végleg kivonul a közéletből, vagy nem zárja ki a visszatérését?

- Hazugság lett volna úgy folytatni, mintha mi sem történt volna. Az valóban számomra is nagy tanulság és egyben kérdés, hogy egy tisztességes, ügyeket előhozó, országos nyilvánosság elé vivő politikával az ember ide juthat. Felmerül a kérdés: valójában mennyire értelmiségi műfaj a politika. Láttam és hallottam Simonka Györgyöt és fideszes társait. Finoman szólva vannak kétségeim. Nézem azokat a politikusokat, akik tízszer, hússzor annyi szavazatot kaptak mint én, pedig tényleg nem csináltak semmit! Én ebbe a játékban a továbbiakban nem tudok és nem is akarok részt venni. Politikai szerepvállalásom előtt húsz évig újságíró voltam, ez az a pillanat, amikor öt év után, ha nehezen is, de talán vissza lehet térni ebbe a szakmába. Ha nem, akkor elmegyek Walesbe tányérokat mosogatni, az sem szégyen, valahogy meg kell élni. A mostani az a helyzet, amikor tartoztam egy kis magyarázattal, miért hagyom ott a közéleti pályát, ezért is írtam a Magyar Narancsban egy afféle búcsú publicisztikát, de nincs szégyellni vagy takargatni valóm.

- Kire szavazna most?

- Nem tudom. Azoknak, akik az Együtt-nél maradnak, és valamilyen formában tovább tudják vinni a párt által képviselteket, nagyon drukkolok. De már csak kívülről.

Szerző

Bod Tamás: ebben a játékban már nem veszek részt

Publikálás dátuma
2018.05.24. 14:20
Fotó: Facebook/Bod Tamás közszereplő
Ha nem tud elhelyezkedni újságíróként elmegy Walesbe tányérokat mosogatni Bod Tamás. Az Együtt Békés megyei országgyűlési képviselőjelöltje, gyulai helyi képviselője 2013-ban kezdett politizálni, de öt év után most otthagyja a közéletet. – Nézem azokat a politikusokat, akik tízszer, hússzor annyi szavazatot kaptak, mint én pedig tényleg nem csináltak semmit! Én ebbe a játékban a továbbiakban nem tudok és nem is akarok részt venni! – mondta lapunknak adott interjújában.

- Öt év után elhagyja a politikát. A Fidesz elérte, amit akart?

- Lehet, hogy örülnek annak, ami történt, ezzel kevésbé foglalkozom. De sekély e kéj. Ezer és egy ok miatt bezárultak az értelmes cselekvés lehetőségei, ezzel pedig számot kell vetnem. Nem vagyok olyan ember, aki ragaszkodik a székéhez, megélhetési politikus pedig végképp nem vagyok. Érdekes kirándulás volt ez az öt év, sok keserű, de sok pozitív tapasztalattal is. Egyebek mellett Simonka György fideszes képviselő ügyeit hoztam nyilvánosságra, és egyenlő feltételek mellett, a bíróságon én nyertem.

- A választáson pedig Simonka György nagy fölénnyel.

- Amikor nem voltak egyenlő feltételek százszor, ezerszer több pénzből kampányolt és mindent bevethetett, politikai értelemben zsarolhatott, megfélemlíthetett embereket, akkor vesztettem. Ezen is érdemes elgondolkodni.

- Egy testületi ülés szünetében beszélgetünk. Nem mond le azonnal?

- Megkerestek az emberek, tartozom nekik annyival, hogy a futó ügyeket még végigviszem. Éppen most mondtam el egy interpellációt a gyulai állattartás visszásságairól. A választás után – amely cudarul sikerült az ellenzéknek, még rosszabbul az Együtt-nek és nekem is –, hosszabb gondolkodás után jutottam oda: vége. A sikereimnél számosabbak a kudarcok. Jöhetnek mások, én öt évig apait-anyait beletettem, és ide jutottam. A NER összes csalása, hazugsága, az emberek félelme és gyávasága, az ellenzéki együttműködés szinte teljes hiánya, valamint emberi erkölcsi és intellektuális gyengeségek sora vezetett ide.

- Végleg kivonul a közéletből, vagy nem zárja ki a visszatérését?

- Hazugság lett volna úgy folytatni, mintha mi sem történt volna. Az valóban számomra is nagy tanulság és egyben kérdés, hogy egy tisztességes, ügyeket előhozó, országos nyilvánosság elé vivő politikával az ember ide juthat. Felmerül a kérdés: valójában mennyire értelmiségi műfaj a politika. Láttam és hallottam Simonka Györgyöt és fideszes társait. Finoman szólva vannak kétségeim. Nézem azokat a politikusokat, akik tízszer, hússzor annyi szavazatot kaptak mint én, pedig tényleg nem csináltak semmit! Én ebbe a játékban a továbbiakban nem tudok és nem is akarok részt venni. Politikai szerepvállalásom előtt húsz évig újságíró voltam, ez az a pillanat, amikor öt év után, ha nehezen is, de talán vissza lehet térni ebbe a szakmába. Ha nem, akkor elmegyek Walesbe tányérokat mosogatni, az sem szégyen, valahogy meg kell élni. A mostani az a helyzet, amikor tartoztam egy kis magyarázattal, miért hagyom ott a közéleti pályát, ezért is írtam a Magyar Narancsban egy afféle búcsú publicisztikát, de nincs szégyellni vagy takargatni valóm.

- Kire szavazna most?

- Nem tudom. Azoknak, akik az Együtt-nél maradnak, és valamilyen formában tovább tudják vinni a párt által képviselteket, nagyon drukkolok. De már csak kívülről.

Szerző