Orbán kártyalapjai

A most lezajlott magyarországi parlamenti választásnak, 1989 óta először, jelentős nemzetközi hatása várható. Orbán Viktor kétharmaddal történt megerősödése nemcsak belpolitikai, hanem nemzetközi következményekkel is jár. Az Európai Unióban komoly belső feszültségek vannak, fontos döntések esedékesek. A magyarországi eredmény nyomán az uniót megosztó erővonalak még láthatóbbá váltak, és az unió kohéziója, annak nyomán pedig nemzetközi cselekvőképessége valószínűleg gyengülni fog.

A magyarországi választás világossá tette, hogy az európai liberális eliteknek változatlanul nincs egységes válaszuk az Orbán jelentette illiberális kihívásra. Ez ugyan nem új fejlemény, mert legalább nyolc éve tart, de most vált minden korábbinál egyértelműbbé.

A legnagyobb bajban az Európai Néppártban (EPP) ülő konzervatívok vannak. A nemzetközi közvélemény túlnyomó többsége elsősorban őket teszi felelőssé Orbán az unión belüli megerősödéséért. A Néppárt 2010-14 között, amikor már látható volt, hogy merre tart a Fidesz elnöke, a „kommunisták” visszatérésének megakadályozásával indokolták Orbán támogatását. A magyarországi médiatörvény, az alkotmánybírósági jogkörök korlátozása, az egypárti alkotmányozás és hasonlók miatti háborgásokat pedig visszatérően az akkori romániai helyzettel állították párhuzamba. 2014-18 között azután a néppártiak a Jobbik megerősödésétől féltek, és tovább támogatták Orbánt, aki elhitette velük az előbbi két indokot. Mostanra viszont már egy lényegesen nagyobb Orbán-problémával kell szembenézniük.

Ennek – a késői – felismerését segítheti, hogy Orbán győzelmét leggyorsabban és leghangosabban az európai nacionalista-populista szélsőjobb, Le Pen, Strache, Wilders, a német AfD és az olasz populisták vezetőjeként éppen a napokban először kormányzásra esélyt kapó olasz Salvini ünnepelte. Ezek a politikusok és pártjaik az Európai Parlamentben már ma is az EPP legélesebb ellenfelei, és még inkább azok lesznek a viharos gyorsasággal közeledő EP választási kampányban, miközben az EPP változatlanul Orbánnak nyújt védőernyőt.

Orbán Néppárton belüli helyzetét erősíti, hogy az EP választások egyik fő témája minden bizonnyal a menekültkérdés lesz, ahol a Fidesz elnöke kész, sikeres receptet tud az EPP rendelkezésére bocsátani. A Néppárt (esetleg „sorsozó”?) EP kampánya így igen érdekesnek ígérkezik. Ide tartozik ugyanakkor, hogy az EPP-vel szemben a magyar konzervatív értelmiség egyre növekvő része már átlátta Orbán illiberalizmusának valódi természetét.

Az EPP politikai ítélőképességének gyengeségét aláhúzza, hogy az európai jobboldal integrációbarát szárnyán a leszálló ágban lévő Merkelen túl nagy hiány van komoly politikai súlyú vezetőkben. Egyelőre az sem látszik, hogy ki vehetné át Merkel helyét. A politikai spektrum túloldalán az integrációt megújítani kívánó Macron a meghatározó – de mögötte a francia politikai kultúra (vagyis az állandó belső konfrontáció) képezi a hátteret, míg Orbán mögött az illiberális magyar ugar, vagyis belpolitikai rivális és hatékony ellenzék nélkül léphet fel.

Az unió esedékes fontos döntéseit viszonylag rövid idő alatt kell letárgyalni, meghozni. Az integráció mai állapotában és döntéshozatali rendszerében azonban nem látszik esély átfogó reformokra, mert Orbán számítóan él majd az egyhangúság követelményéből fakadó vétójogával. A szuverenitásra hivatkozva ugyanis – amelyet már ma is központi érvként használ – minden olyan átalakulást meg fog akarni akadályozni, amelyben hatalmának a legkisebb korlátozását látná.

Ilyen helyzetben fordulunk rá az 2019-es európai parlamenti választásokra. Orbán megerősödött politikai helyzetéből következő nyilvánvaló célja az Európai Parlamenten belüli erőviszonyok számára kedvező megváltoztatása, és egy ennek megfelelő karakterű Bizottság létrehozása. Ezzel ki tudná iktatni, de legalábbis erősen meggyengítené a hatalmát ma leginkább korlátozó külső fenyegetést, az európai intézmények felől érkezőt (mégha ez a korlát jelenleg inkább csak elvi jelentőségű is).

Orbánnak tehát jelenleg egyáltalán nem célja az unió elhagyása, ellenkezőleg: megerősödött helyzetét az unió átformálására akarja felhasználni. A Fidesz elnökének szempontjából a 2019-es EP választás eddigi legfontosabb nemzetközi csatájának ígérkezik, és elég jó lapjai vannak.

2018.05.28 08:04

Megfelelő emberek

Az orbáni észjárás egyik sajátossága, amelyet mindenki az elsők között ismer föl, a dafke „logikája”.
Többször is megpróbáltam már a Fidesz, pontosabban Orbán Viktor káderpolitikáját elemezni. Legutóbb az új, negyedik Orbán-kormány tagjainak kiválasztásakor. Akkor egy Semjén Zsoltnak – remélhetőleg – kedves blaszfémiával éltem: Orbán útjai kifürkészhetetlenek. Vagyis az észérvek helyett, amelyek a legtöbbször teljesen hiányoznak a személyi döntéseknél, inkább az adott szituációt kezelő sajátos orbáni „logikát” kell felkutatni. 
Persze, ha van ilyen. Mert az orbáni észjárás egyik sajátossága, amelyet mindenki az elsők között ismer föl, a dafke „logikája”. Ennek eminens példája a felcsúti kisvasút: ha támadják, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, Lovasberényig. Ugyanez a dafke a káderpolitikában is érvényesül: „nem foglalkozom a politikai blöffökkel, politikai botrányokkal. Minden egyes támadás csak megerősíti Rogán pozícióját.” Két éve védte így helikopterező miniszterét, közvetve megerősítve bennünket abban a hitünkben, hogy Rogán – vagy bárki más - kormánytagsága soha annyira nem biztos, mint abban az időszakban, amikor épp szorongatják. De az ellenkezőre is akad példa: Schmitt Pált egy idő után már dafke sem lehetett a köztársasági elnöki poszton tartani. Orbán ekkor visszatért „zárt, szerzetesi férfiközösségéhez” (Tölgyessy Péter), és előhúzta a jó öreg Ádert. 
Mindez arról jutott eszembe, hogy ugyanazon a napon – kedden – két fontos személyt érintő döntés is történt Orbán környezetében. A rektori posztjáról már lemondott Patyi András helyett a Nemzeti Választási Bizottság új elnököt választott, és Lázár Jánost nevezte ki Orbán a „nemdohányzók védelméért felelős” miniszterelnöki biztosnak. A minden posztjától megfosztott Lázár - a vonatkozó törvény beterjesztője, a trafikmutyi atyja - tehát a dohány közelében marad, bármennyien szurkolnak is ellene. Patyi pedig, miután minden posztjáról lemondott, már nem tudja elkerülni, hogy főbíró legyen. 
Minden ellenük szól, Patyi lényegében sosem bíráskodott, Lázár trafiktörvénye káoszt hozott. De épp ezért ők a megfelelő emberek a megfelelő célra.
2018.08.16 09:00
Frissítve: 2018.08.16 09:14

Terv, utasítás!

Elvonna a kormány 28 milliárd forintot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) költségvetésből, mert mint azt Palkovics innovációs miniszter mondotta volt, össze kell hangolni és ezzel hatékonyabbá tenni a kutatásokat, garantálni kell az Akadémia gazdálkodásának átláthatóságát. (Persze lehet, hogy a kormánynak ez ügyben előbb a saját portája előtt kellene sepregetnie.)
Több akadémikus a valódi oknak azonban az intézmény autonómiáját tartja. Orbán Viktor semmilyen szinten nem tűri el bármely önálló civil szerveződés vagy autonóm közintézmény létét, az Akadémia pedig ma még olyan szervezet, amelynek a tevékenységébe közvetlenül nem szólhat bele a kormányfő. Ezen kell most változtatni. Az atv.hu-hoz eljutott hírek szerint az MTA visszakaphatja a 28 milliárdot, ha az Akadémia új "menedzsmentjébe" - paritásos alapon - kormánydelegáltak is beülhetnek. Ez a testület döntene az Akadémia elnökéről és a kutatásfinanszírozási milliárdokról. De a tudós testületnek az "aktuálpolitizálástól" is vissza kellene térnie a „bölcs semlegességhez”.  
Lovász László, az MTA elnöke erre azzal válaszolt, hogy elfogadható számukra a kormány javaslata, ha a kutatóhálózat működéséhez közvetlenül szükséges összeg a kutatói bérekkel az MTA kezelésében marad, ami évi 17,1 milliárdot tesz ki a szóban forgó 28 milliárdból. Emellett garanciákat kér arra is, hogy az innovációs tárcához benyújtott pályázati források szakmai felügyeletét továbbra is ők gyakorolhassák. 
Lássuk be, kevés az esélye annak, hogy Orbán elfogadja ezt a javaslatot, hiszen ez valójában visszaverné az MTA megszállására tett kísérletét. A miniszterelnök forgatókönyve szerint a testület semmit sem nyerne, de nagyon sokat veszíthetne. Például az autonómiáját, a kutatás szabadságát és sok tehetséges fiatal kutatót. Azaz a jövőt.
2018.08.16 09:00
Frissítve: 2018.08.16 09:09