fejlesztés;Kisvárda;Seszták Miklós;koncessziós szerződés;M?;Mikucza Tamás;Leszfeszt;Várfürdő;

2018-05-29 15:19:00

Bagóért kerülhet Seszták köréhez a kisvárdai fürdő üzemeltetése

Több milliárdnyi közpénzt öltek a Várfürdőbe, üzemeltetési jogát most ennek töredékéért kaphatja meg egy Seszták Miklós érdekköréhez köthető cég.

Emlékeznek még a hatalmas támogatással bővített és felújított kisvárdai fürdőprojektre? A Várfürdőben ország harmadik legnagyobb csúszdaparkja, sétány, sőt, vízi filmstúdió is épült, de hát Seszták Miklós korábbi fejlesztési miniszter városába amúgy is csak dőlt a fejlesztési célú közpénz. A beruházás azért is visszhangot kapott, mert a felújítás miatt bezárt komplexum termálvizét a közeli kisvárdai stadion gyepfűtésére használták – persze, gondos visszahűtés után.

Milliárdokért akarták, de így is jó lesz

A minisztert azonban leváltották, a kisvárdai önkormányzat pedig úgy tűnik, töredékáron is szabadulni akart a fürdőkomplexum fenntartásával járó költségektől. Nem is akárki vihette az üzemeltetést: a koncessziós jogot megszerző cég ügyvezetője ismert vállalkozónak számít Kisvárdán, cége pedig – hogy, hogy nem – többszörös áttéttel Seszták érdekeltségeihez köthető.

Először az Mfor.hu vette észre, most az európai közbeszerzési értesítőben is megjelent, hogy Kisvárda idén júliustól 659,4 millió forintért, 2043-ig eladta a Várfürdő üzemeltetési jogát a tenderen egyedüliként jelentkező AV2 Invest Kft.-nek. A szerződéses összegből a cég 300 millió forintot beruházásra fordít, így az önkormányzat évente mintegy 10 milliós hasznot lát a fürdőből, a bérleti díj pedig csak minimálisan nőhet az évek során.

Mindez óriási visszalépés ahhoz képest, hogy város a Magyar Nemzet korábbi cikke szerint 2018 februárjában 3 milliárd forintért akarta eladni a 25 éves koncessziós jogot – pont annyiért, amennyi állami támogatást  kaptak a Várfürdő felturbózására. Beszédes az is, hogy a város már a fejlesztési szakaszban, Seszták minisztersége idején szabadulni akart a projekttől, és most a korábban tervezett évi 120 milliós bevétel helyett pár millióval is megelégednek.

Egyfős cég, remek kapcsolatokkal

A pályázaton kihívó nélkül befutó AV2 Investet 2017 novemberében alapították az Opten nyilvántartása szerint. Az egyszemélyes, 3 millió forintos kezdőtőkével létrejött vállalkozás ügyvezetője Török László nyíregyházi vállalkozó, aki egyben a Lesz Feszt kisvárdai fesztivál igazgatója, korábban pedig Kisvárda idegenforgalmi cégének ügyvezetője is volt.

Török László közös céget (Nyírségi Gasztronómia Kft.) visz a Seszták Miklós üzleti köreihez sorolt Mikucza Tamással, ebben mindketten tulajdonosok. Ráadásul Mikucza hozta létre a Leszfesztet szervező Alkossunk Várost Alapítványt is, amiben Török kurátorként szerepel. A korábbi fejlesztési miniszter a kisvárdai fesztivál fővédnöke volt Andy Vajna filmügyi kormánybiztossal együtt, az olajozott együttműködést pedig jól jelzi, hogy a Friss Média cikke szerint a Lesz Feszt Promotion és az Alkossunk Várost Seszták közbenjárásával alakíthatott ki jégpályát a kisvárdai Várkertben.

A Mikucza-család nemrég az állami tulajdonból magánkézbe kerülő nyíregyházi Erzsébet-szálló miatt került a hírekbe, de Seszták Miklóst sejtették a mögött is, hogy Mikucza Tamás kölcsönszerződés útján zálogjogot szerzett egy bodrogkisfalui kikötőt üzemeltető cégben, az I.Controllban. A vállalkozónak látnoki képességei lehetnek: 2016 végén jelent meg a Kft.-ben, alig másfél évvel később pedig a kormány bejelentette, hogy 4,6 milliárdos turisztikai fejlesztést terveznek a Bodrog Tokajtól a szlovák határig terjedő szakaszán.

Mit kell ezen még fejleszteni?

A kisvárdai fürdőkoncesszió kapcsán megkérdeztük Lelesz Tibor helyi polgármestert, hogy a város miért adta el töredékáron az üzemeltetési jogot, ha korábban 3 milliárdért próbálták értékesíteni, és milyen számítások alapján tartották reálisnak az eredetileg tervezett árat.

Török Lászlótól pedig azt szerettük volna megtudni, hogy frissen bejegyzett minicége milyen forrásból vásárolta meg a 659 milliós koncessziós jogot, és hogy mit kellene még 300 millióból építenie a Várfürdő területén, ha két és fél év alatt már több milliárdos közpénztömeget költöttek a komplexum korszerűsítésére. 

Válaszoltak, meg nem is

Kérdéseinkre egyelőre csak Barabás Jánosné kisvárdai jegyző reagált, Leleszi megbízásából, levele azonban nem tartalmaz konkrétumokat. Mint írja, a város a korábbi évek fürdőbevételei alapján döntött a koncessziós szerződés értékéről –  ez azonban nem magyarázza meg, hogy miért írtak ki az év elején még 3 milliárdos becsült értéket ugyanarra az időtartamra, ha a bevételek most csak 659 milliós keretet tettek lehetővé.

A fejlesztési tervekre vonatkozó kérdést pedig arra hivatkozva hárították el, hogy AV2  üzleti titoknak minősítette az ajánlatához csatolt adatokat – utóbbi azért is meglepő, hiszen maga a bérbeadó önkormányzat kötötte ki, hogy az üzemeltető 300 milliót kell költsön fürdőberuházásokra.