Régen, amikor a Magyar Rádió és a Magyar Televízió egyeduralkodó volt Magyarországon - vagyis azokban az átkos időkben, amelyekre már csak a legöregebbek emlékeznek - nem volt nehéz dolguk a hírműsorok összeállítóinak. Az első részben mindig a külföldi jelentések szerepeltek, csak utána következtek a hazai beszámolók. Ami annak is következménye volt, hogy a belpolitika nem szolgált különösebb érdekességekkel. Persze a nemzetközi hírek is megfelelő szűrőkön jutottak el a közönséghez, elsőbbséget élveztek például a szocializmust építő államokban történtek, ahhoz pedig legalábbis össze kellett ülnie az MSZMP Központi Bizottságának, hogy a belföld az élre kerüljön. Témánk szempontjából ez csak azért lényeges, mert a rendszerváltás óta gyökeresen megváltozott a helyzet. Ami persze nem baj, ha azt nézzük, hogy immár a valódi hírek követelnek helyet maguknak. Közülük pedig a legtöbb a hazai pártokkal és politikusokkal foglalkozik. Gyakran érdemeiknek megfelelően, de sokszor érdemtelenül. Ezzel együtt pedig szép lassan kiszorultak a műsorokból a helyszíni jelentések.
Ami így azért nem pontos. A technikai fejlődés nyomán a világ valóban összement, némi túlzással azt mondhatjuk, ha az ausztrál miniszterelnök levesébe beleesik egy hajszál, akkor Budapesten (is) perceken belül láthatjuk az erről szóló beszámolót. A hírcsere elfogadott és megfizethető lett. Ugyanakkor sokkal kevesebb a külföldről tudósító magyar újságíró. Ennek bizonyosan kényelmi, de sokkal inkább anyagi okai vannak, miközben az sem mellékes, hogy minek oda elmenni, ahonnan részletes és jó minőségű filmek érkeznek, szinte az eseményekkel egy időben.
Így tehát biztosan állíthatjuk, hogy a még mindig fiatal riporter, Novák András - és az, amit csinál - napjainkban már szinte egyedivé, egyúttal hézagpótlóvá vált. Minthogy világutazó lett.
Az utóbbi években az ATV műsoraiban láthatjuk érdekes, gyakran veszélyes helyeken forgatott beszámolóit. Novák is a Magyar Televíziónál kezdett több mint húsz éve, ott tanulta meg a szakma alapjait. És - mint azóta is sokszor - szerencséje volt. Alig fél éve dolgozott a Híradónál, amikor - más jelentkező híján - tudósíthatott a magyar hadsereg első koszovói missziójáról. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy végigkövethette a délszláv háború utolsó szakaszát, aztán már őt küldték, amikor magyar katonák mentek Irakba, valamint a különböző nagy katasztrófákhoz is. Így húsz év alatt a világ 120 országában járt. Az utóbbi nyolc évben már nem mint a közszolgálatinak csak csúfolt tévé munkatársa. 2010-ben ugyanis csoportos leépítés áldozata lett, még azt is meghallgatta az akkori hírigazgatótól - a jobboldali média egyik prominensétől -, hogy szakmailag alkalmatlan a riporteri munkára.
Másutt nem így voltak vele. Előbb az RTL Klub, majd az ATV műsoraiban számolt be egyéni hangú, jól megkomponált riportokban a világ történéseiről. És feltehetően nem protekciós alapon vehetett át az idén tavasszal egy díjat Izraelben a Nemzetközi Testőrszövetség biztonsági konferenciáján. Az indoklás szerint azért kapta, mert az elmúlt tíz évben szakszerűen, hitelesen és kiváló szakmai felkészültséggel tudósította a nézőket a világ legveszélyesebb helyszíneiről. Bizonyára azt értékelték, hogy sosem kerülte el a válságokat, vagy azokat a helyeket, ahol éppen lőttek. Készített riportot például az iraki Moszulban, pár száz méterre az Iszlám Állam állásaitól. Sokszor járt Izraelben is, tudósított az erőszakba torkolló palesztin tüntetésekről.
Az utóbbi hetekben két ázsiai beszámolója keltett - méltán - feltűnést. Május elején Kínában töltött egy hetet, elsősorban az ATV nemzetközi kapcsolatait erősítendő. Ha már ott volt, természetesen nem bírta ki, hogy ne próbáljon képet adni a rohamléptekkel fejlődő országról is. Az igazi szenzációt azonban az előző útja jelentette. Csaknem egyéves előkészítés után sikerült ugyanis bejutnia Észak-Koreába. A Baptista Szeretetszolgálat delegációját kísérte el operatőr kollégájával, amikor nagyon is hiányzó műtéti eszközöket, egészségügyi felszereléseket és gyógyszereket vittek az országba.
Egy héten át forgattak, s nem meglepő, hogy mindenhová katonák kísérték őket. Egyetlen percig nem lehettek egyedül, az interjúk előtt még azt is kikötötték, hogy miről beszélhetnek a kérdezettekkel. Nováknak újra szerencséje volt: útja egybeesett azzal az időszakkal, amikor előkészítették a két Korea elnökeinek találkozóját. A magyar stáb járt a demarkációs övezetben, Panmindzsonban is, ahol később Kim Dzsong Un és Mun Dzse In először fogott kezet egymással. Hazatérve elmesélte, hogy furcsa kettősség jellemzi Észak-Koreát. Továbbra is egy nagyon zárt országról van szó, ugyanakkor érezhető, hogy szívesen nyitnának a világ felé. A kis vezető Kínát tekinti példaképének, s miközben nem enged a felmenői - Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il - által megteremtett személyi kultuszból, már piacgazdaságot is teremtene.
Hazatérve Novák újabb terveket kovácsol. A menekültválságról szeretne - ismét - filmet forgatni, Görögországba Törökországba és Szíriába készül. De mellesleg tanít is, három helyen, köztük a közszolgálati egyetemen - ahol óraadó -, valamint a Komlósi Oktatási Stúdióban, amelynek kurzusait egykor maga is kijárta. Az utóbbit azért érdemes megemlíteni, mert az újságírónak készülő ifjak az ő példájából láthatják: tehetséggel és szorgalommal hova lehet eljutni.