Friss Róbert: A Toronyőr nyomában

Publikálás dátuma
2018.06.02 09:10

A pályatárs – ha írhatunk ilyet – bajban van. Vagy hosszasan ír – írhatna éppen, volna miről - Hont András Senkiföldjén harmadszor című kötetéről (Kalligram, 2018.), vagy "megúszhatja" a dolgot. Mint tette Tamás Gáspár Miklós, aki néhány mondatos fülszövegében "elvégezte" a feladatot: "Hont András, a HVG és a hvg.hu szerkesztője, heves, keserű, ironikus magyar publicista, szkeptikus szabadelvű. Ideológiátlan, egyben elvek megszállottja. Koravén örökifjú. Hunnia trágyadombjának oldalán műlesiklással próbálkozik. Ilyen profinál a legmegvesztegetőbb, ha dühében elkezd dadogni. Figyeljék meg: akkor lesz igazi baj Magyarországon, ha stílusa kisimul és elkezd behízelgően csevegni az élet örömeiről. Akkor tudni lehet majd, hogy mindennek vége."

Mi a fenét lehet ezután Hont publicisztikájáról még elmondani, ami nem szószátyár mellébeszélés? Szinte semmit. Persze, nem szokás – ez meg kit érdekel? – fülszövegeket idézni recenzió helyett, de ennél érvényesebben nem lehet, tehát fölösleges Hont gyűjteményes kötetéről valamit mondani.

Kezdjünk el hát dadogni: fenntartásaink vannak mindenféle utólagosan összerakott napi publicisztikai gyűjteményekkel, mert, ami a napisajtóban – printben vagy online-on mindegy – megjelenik, az másnapra többnyire érdektelenné válik, "legfeljebb" nem mellőzhető kordokumentum az utódok kezében, mit, hogyan láttak éppen akkor és ott, a történelem által utólag igazoltan vagy cáfoltan. Ezen a szűk kereten túllépni keveseknek sikerült. Hogy csak egyetlen példát mondjunk a kiterjedt publicisztikai irodalomból: Bálint Györgynek, a Toronyőrnek, például érdemes volt visszapillantania, mint ahogyan nekünk is vele kotorászni a múlt-múltban. Nem méricskélünk itt, nem hasonlítgatunk, ki, mekkora publicista volt-van-lesz, csak annyit állapítunk meg nem kevés irigységgel , hogy Honttal is érdemes "visszafelé" pislognunk.

Ne simítsuk ki mi sem a saját stílusunkat – ha van ilyen -, nem kedveljük Hontot. Viszont megvan az az adottsága, hogy beképzelt nagyképűségét, utált manírjait kénytelenek vagyunk elviselni, mert elsődlegesen is arra kell figyelnünk, de nagyon, amit mond, nem, ahogyan mondja. Okos és tud írni, de ami a legfontosabb: rend van a fejében, következésképp rend van az írásaiban is. Persze, a saját maga logikája, a saját, autonóm megfogalmazásában, ami kivételes adottság és akarat, szándék terméke. A vita vele azt követelné, hogy a vitatkozó hasonló tulajdonságokat, készségeket bírjon. A magyar sajtóban és a magyar sajtón túl azonban túl kevesen akadnak ilyenek.

Miért? Nos, Hont egyik hosszabb dolgozatában (Kádár csontjai és az utólagos brümmögők – Hírszerző, 2010, december 3.) azt írja: "A múlttal való szembenézésnek van egy elengedhetetlen feltétele: a múlt legalább részbeni ismerete. A múlt pedig – noha folyamatosan változik - jóval bonyolultabb és kellemetlenebb, minthogy végtelenségig leegyszerűsített bulvársztorikban, összeesküvés-elméletekben és romantikus regényekben elmesélhető legyen."

Itt értjük meg igazán, miért áll ma a senkiföldjén Hont András, mint a kötet címe is jelzi, Törekszünk oda jó néhányan, ki több, ki kevesebb sikerrel, mert azért nincs egyedül, aki – akár vele is vitatkozva - Hunnia trágyadombjának oldalán műlesiklással próbálkozik. Hogy kiből lesz/lehet végül a Toronyőr nem dadogó utóda, nem most dől el. Annyi biztos: Hont András erősen esélyes rá.

Szerző

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20