Friss Róbert: A Toronyőr nyomában

Publikálás dátuma
2018.06.02. 09:10

A pályatárs – ha írhatunk ilyet – bajban van. Vagy hosszasan ír – írhatna éppen, volna miről - Hont András Senkiföldjén harmadszor című kötetéről (Kalligram, 2018.), vagy "megúszhatja" a dolgot. Mint tette Tamás Gáspár Miklós, aki néhány mondatos fülszövegében "elvégezte" a feladatot: "Hont András, a HVG és a hvg.hu szerkesztője, heves, keserű, ironikus magyar publicista, szkeptikus szabadelvű. Ideológiátlan, egyben elvek megszállottja. Koravén örökifjú. Hunnia trágyadombjának oldalán műlesiklással próbálkozik. Ilyen profinál a legmegvesztegetőbb, ha dühében elkezd dadogni. Figyeljék meg: akkor lesz igazi baj Magyarországon, ha stílusa kisimul és elkezd behízelgően csevegni az élet örömeiről. Akkor tudni lehet majd, hogy mindennek vége."

Mi a fenét lehet ezután Hont publicisztikájáról még elmondani, ami nem szószátyár mellébeszélés? Szinte semmit. Persze, nem szokás – ez meg kit érdekel? – fülszövegeket idézni recenzió helyett, de ennél érvényesebben nem lehet, tehát fölösleges Hont gyűjteményes kötetéről valamit mondani.

Kezdjünk el hát dadogni: fenntartásaink vannak mindenféle utólagosan összerakott napi publicisztikai gyűjteményekkel, mert, ami a napisajtóban – printben vagy online-on mindegy – megjelenik, az másnapra többnyire érdektelenné válik, "legfeljebb" nem mellőzhető kordokumentum az utódok kezében, mit, hogyan láttak éppen akkor és ott, a történelem által utólag igazoltan vagy cáfoltan. Ezen a szűk kereten túllépni keveseknek sikerült. Hogy csak egyetlen példát mondjunk a kiterjedt publicisztikai irodalomból: Bálint Györgynek, a Toronyőrnek, például érdemes volt visszapillantania, mint ahogyan nekünk is vele kotorászni a múlt-múltban. Nem méricskélünk itt, nem hasonlítgatunk, ki, mekkora publicista volt-van-lesz, csak annyit állapítunk meg nem kevés irigységgel , hogy Honttal is érdemes "visszafelé" pislognunk.

Ne simítsuk ki mi sem a saját stílusunkat – ha van ilyen -, nem kedveljük Hontot. Viszont megvan az az adottsága, hogy beképzelt nagyképűségét, utált manírjait kénytelenek vagyunk elviselni, mert elsődlegesen is arra kell figyelnünk, de nagyon, amit mond, nem, ahogyan mondja. Okos és tud írni, de ami a legfontosabb: rend van a fejében, következésképp rend van az írásaiban is. Persze, a saját maga logikája, a saját, autonóm megfogalmazásában, ami kivételes adottság és akarat, szándék terméke. A vita vele azt követelné, hogy a vitatkozó hasonló tulajdonságokat, készségeket bírjon. A magyar sajtóban és a magyar sajtón túl azonban túl kevesen akadnak ilyenek.

Miért? Nos, Hont egyik hosszabb dolgozatában (Kádár csontjai és az utólagos brümmögők – Hírszerző, 2010, december 3.) azt írja: "A múlttal való szembenézésnek van egy elengedhetetlen feltétele: a múlt legalább részbeni ismerete. A múlt pedig – noha folyamatosan változik - jóval bonyolultabb és kellemetlenebb, minthogy végtelenségig leegyszerűsített bulvársztorikban, összeesküvés-elméletekben és romantikus regényekben elmesélhető legyen."

Itt értjük meg igazán, miért áll ma a senkiföldjén Hont András, mint a kötet címe is jelzi, Törekszünk oda jó néhányan, ki több, ki kevesebb sikerrel, mert azért nincs egyedül, aki – akár vele is vitatkozva - Hunnia trágyadombjának oldalán műlesiklással próbálkozik. Hogy kiből lesz/lehet végül a Toronyőr nem dadogó utóda, nem most dől el. Annyi biztos: Hont András erősen esélyes rá.

Szerző

Csiky Levente: A honfoglalás István megkoronázásával zárult

Publikálás dátuma
2018.06.02. 09:08
Erdélyi István

Erdélyi István a magyar őstörténet nagy örege, László Gyula tanítványa, majd tanártársa, a Károli Gáspár Tudományegyetem egyik alapítója, kéttucatnyi tudományos kötet szerzője. A neves tudóst, aki a Kárpát-medencei avaroktól a doni kazárokon keresztül az ázsiai hunokig követte eleink lovas nomád világát, a magyar őstörténet meghatározó kérdéseiről faggattuk.

- Egyszerűen fogalmazva, pontosan nem tudjuk, hogy honnan jöttünk, kik a rokonaink. Mi ennek az oka?

- Azt, hogy honnan jöttünk, arról valóban szinte semmit sem tudunk. Mégpedig azért nem, mert a meghatározó forrásaink az írott kútfők, de éppen a legfontosabb ezek közül, a magyar őskrónika a török korban nyomtalanul eltűnt. Anonymus, Kézai, Thuróczy és a többi török kor előtti történetírónk még ismerték az ősgesztánkat, de ránk nem maradt, igaz az sem biztos, hogy megsemmisült. Mondok egy bolgár példát. A Bolgár Tudományos Akadémia kiküldött két levéltárost Ausztriába, Svájcba és Szlovéniába, hogy kutassák fel a levéltárakban az ős-bolgárokra vonatkozó anyagokat. Ezt megtették és láss csodát, meg is találták, amit kerestek. Ilyen magyar kezdeményezés eddig nem történt, pedig lehet, hogy valamelyik levéltárban, vagy kolostorban a többi ősi irat mellett ott porosodik a mi ősgesztánk is.

- A másik fontos tudományos forrásunk a régészet?

- Úgy van! Ám ez szintén nem hoz feltétlenül megbízható eredményeket, ami eleink őshazáját, vándorútját illeti. Ennek az az oka, hogy egy adott korban sok etnikum használt hasonló fegyvereket, ékszereket, eszközöket, egyéb használati tárgyakat, hiszen a vándor kézművesek, illetve kereskedők révén ezek széles körben terjedtek, nem szólva a hadizsákmányokról. Továbbá a temetkezési szokások sem kizárólag egy adott népre voltak jellemzőek, így például a részleges lovas elhantolás hagyománya, amelyet például teljes lóval való temetésként gyakoroltak a besenyők. Pedig a régészek éppen ilyen, széles körben elterjedt, sokszor egyező leleteket találnak, nyomokat fedeznek fel és ezekből igyekeznek helyes következtetéseket levonni. Tehát amennyiben olyan tárgyat találunk Keleten, amilyet a Kárpát-medencében is feltártunk, ez nem jelenti bizonyosan azt, hogy az ősmagyarokra leltünk.

- Milyen egyéb tudományágak segítik a szakemberek munkáját?

- A magyar őstörténet-kutatás harmadik fontos alapja a magyar nyelvünk. Ezt vizsgálva tudtuk meg, hogy kik a nyelvrokonaink. Ők a finnugor nyelvcsaládba tartozó népek, vagyis a finnek, a manysik, a hantik, az észtek és további tizenegy élő, valamint két kihalt nép. Ez a nemzetközi nyelvészeti kutatómunka megingathatatlan eredménye. Sokan, akik nem foglalkoznak a magyar őstörténettel, azt gondolják, hogy a nyelvrokonság olyasmi, mint például a német és az osztrák tájszólás közötti viszony. Ez nem így van. A finnugor nyelvek egyívásúak ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy meg is értjük egymást. Jó példa erre az ukrán és az orosz nyelv. Szimplán orosz alapon nem lehet megérteni az ukránt, pedig köztudott milyen szoros kapcsolatuk volt a múltban, hiszen közös gyökerekből erednek. Továbbá ne feledjük, hogy a nyelvrokonság nem egyenlő a genetikai rokonsággal. Végül szeretném aláhúzni, hogy a különböző forrásokat együtt kell alkalmaznunk és egymáson kell ellenőriznünk.

- Itt kell szót ejtenünk a sokat emlegetett állítólagos sumer, szkíta, illetve hun rokonságunkról. Van-e ezeknek alapjuk?

- Mind a három tudománytalan megállapítás. Ezekkel amatőrök, vagy dilettánsok foglalkoznak, tehát olyan tanult emberek, akiknek nincs szakirányú képzettségük magyar őstörténetből, vagy történelemből.

- Beletartoznak ebbe a csoportba az avarok is?

Nem, ők részét képezik a magyar etnogenezisnek, ugyanúgy, ahogyan a Kárpát-medencében itt élő szláv népek, vagy a később betelepülő kunok, jászok és mások.

- Sokan azt gondolják, hogy nyelvünk török eredetű, mi pedig turáni nép vagyunk, hiszen rengeteg török szavunk van. Honnan került ez a sok szó a nyelvünkbe?

- Hiába van rengeteg török eredetű szó a magyar nyelvben, mi ugyanúgy nem vagyunk turáni nép, mint ahogyan szlávok sem, pedig tengernyi szláv szót vettünk át a kárpát-medencei szlávoktól. Így például I. István eredeti neve Vajk volt, amely Vojk alakban a szlávoknál és az oláhoknál is ismert vojk, vagyis a "harcos" szó változata. Nyelvünk szerkezete és alapszókincse azonban nem török. Ezeket a kölcsönszavainkat a török nyelvű bolgároktól, illetve a kazároktól vettük át.

- Napjainkban akadályozza-e valami a magyar őstörténet-kutatást?

- A baj az, hogy hazánkban nem létezik komplex magyar őstörténeti intézet, amelyben dolgozik régész, írásos forrásokkal foglalkozó történész, antropológus és archaeozoológus is. Igaz, a Magyar Tudományos Akadémia létrehozta ugyan a Magyar Őstörténeti Témacsoportot, bár ez nem intézet, de legalább létezik, működik. Én öt évig tanítottam a Károli Gáspár Református Egyetemen, ahol megalapítottam a Magyar Őstörténeti Tanszéket. Kiváló szakembergárdát sikerült összetoboroznom, de az ötödik év végén az akkori akkreditációs bizottság elnökének nyomására a tanszéket megszüntették, a munkatársak szétszéledtek, egy kivételével. Továbbá kellene egy embertani intézet is, amelynek a feladatait napjainkban a Természettudomány Múzeum Embertani tára igyekszik ellátni. Itt genetikus is dolgozik.

- Milyen új célokat kellene kitűzniük, majd megvalósítaniuk a különböző, magyar őstörténettel foglalkozó tudományágaknak?

- Alapvetően a szakembergárda kinevelésére kellene nagy súlyt fektetni. Olyan erős tudós csapatra van szükség, amely a jövőben képes létrehozni, majd működtetni a magyar őstörténeti intézetet, illetve amely eredményes kutatómunkát tud végezni a keleti végeken. Ehhez azonban a kutatóknak a latinon kívül magas színvonalon kell beszélniük oroszul, mongolul, kazahul, kínaiul. És még valami. Talán sokan nem is gondolnák, de számtalan, a magyar őstörténet szempontjából fontos tudományos forrást a mai napig nem fordítottak le magyarra a legkülönbözőbb nyelvekről. Példaként említhetem Viterboi Gottfried, a pápa akkori székhelyén működött történész igen fontos munkáját, aki a XII. század második felében azt írja, hogy a magyarok hazája a Meótisztól keletre, a Don folyó torkolatánál lehetett. Szeretném aláhúzni, hogy az ilyen művek puszta beszerzése is nagy feladat, nem csupán a lefordításuk. Ezt a lemaradásunkat is pótolnia kell az új gárdának.

- Tudjuk-e, hogy hol lehetett a magyar őshaza?

- Ebben a kérdésben két elmélet született. Az egyik szerint Magna Hungaria az Urálon innen, a mások szerint az Urálon túl volt. Annyi bizonyos, hogy az orosz régészek az Uráltól keletre két magyar-gyanús temetőre bukkantak. Az egyikből, amelyet a Cseljabinszktól délre fekvő Szinyeglazovo tó partján fedeztek fel, tíz-egynéhány IX. századi sír került feltárásra. A másikat szintén Cseljabinszk közelében, de a várostól északra fekvő Uelgi tó mellett találtak meg. Ez későbbi, valószínűleg ottragadt magyarok X. századi temetkezési helye lehetett. Itt 160 sír került elő, de köztük alig volt néhány részleges lovastemetkezés.

- Adott-e támpontokat Julianus barát expedíciója a magyar őstörténet kutatásához?

- Fontos eredményeket ért el a magyar őshaza-kutatásban a domonkos rend. Ottó barát, az 1231-ben indított felfedezőút vezetője arról adott hírt elöljáróinak, hogy a keleti sztyeppén - nem tudjuk pontosan, hol - magyar emberekkel találkozott, akiknek az ősei annak idején nem tartottak a Kárpát-medencében hont foglaló törzsekkel. Nem sokkal később Ottó hírein felbuzdulva, Julianus barát kelt útra, aki a volgai bolgárok egykori területén találkozott egy magyar asszonnyal, majd annak útmutatásai nyomán eljutott a magyarok földjére. "Megtalálta pedig őket a nagy Etil folyó mellett" - olvasható a szerzetes beszámolójában. Pontosabban a Volga folyó jobb partján. Julianus szerint a keleten maradt magyarok töredékeivel találkozott, akik ékes magyar nyelven a "keresztény magyar véreik királyáról és országáról behatóan tudakozódtak". A tatárjárás elsodorta az egy ideig még sikeresen védekező magyar törzseket, ám emléküket napjainkban is több helységnév őrzi Oroszország térképén, de torzultan, mivel a "gy" hangunkat nem tudják megfelelően írásban reprodukálni.

- És hogyan áll a székelyek eredetének a kutatása?

- A székelyek minden bizonnyal azonosak a forrásokban szereplő eszkil-bolgárokkal, de a 11. századra már elvesztették eredeti nyelvüket és elmagyarosodtak. Ők voltak a legészakibb bolgárok, akik a Maros völgyében éltek Marosvártól Gyulafehérvárig. A székelyek őstörténetéről sokat elárulna a ma Romániához tartozó Marosvárnak és környéknek feltárása és persze több más erdélyi honfoglalás kori magyar település, illetve temető régészeti kutatása, ehhez azonban szorosabb tudományos kapcsolatokra lesz szükség a román tudósokkal.

- Hogyan és hol zajlott a magyar honfoglalás? A Vereckei-hágón keresztül?

- Sajnos nem ismerjük a honfoglaló magyarok létszámát, amely igen fontos adat lenne, csupán Bíborbanszületett Konstantin bizánci császártól tudjuk azt, hogy a magyarok húszezer harcost tudtak kiállítani. Tehát ennek a többszörösével kell számolnunk, vagyis olyan sokan voltak, hogy az egy szál Vereckén nem jöhettek be, használniuk kellett a többi hágót is.

- Kettős volt-e a honfoglalás?

A betelepülést megelőzően eleink alaposan felmérték a Kárpát-medence természeti adottságait, népeit, azok szövetségi kapcsolatait, a hadászati erősségeket, egyebeket és a felderítő portyázásokat követően egy hullámban jöttek be. Nem volt szükség kettős honfoglalásra. Maga a honfoglalás pedig Koppány vezér legyőzésével és Vajknak István néven való megkoronázásával zárult, hiszen addig egyfajta törzsi állam létezett.

Szerző

Sebes György: A világutazó

Publikálás dátuma
2018.06.02. 09:07
HÚSZ ÉV ALATT 120 ORSZÁGBAN JÁRT - Novák Andrást a köztévé Híradója küldte először külföldre, késobb az RTL-en és az ATV-n készü

Régen, amikor a Magyar Rádió és a Magyar Televízió egyeduralkodó volt Magyarországon - vagyis azokban az átkos időkben, amelyekre már csak a legöregebbek emlékeznek - nem volt nehéz dolguk a hírműsorok összeállítóinak. Az első részben mindig a külföldi jelentések szerepeltek, csak utána következtek a hazai beszámolók. Ami annak is következménye volt, hogy a belpolitika nem szolgált különösebb érdekességekkel. Persze a nemzetközi hírek is megfelelő szűrőkön jutottak el a közönséghez, elsőbbséget élveztek például a szocializmust építő államokban történtek, ahhoz pedig legalábbis össze kellett ülnie az MSZMP Központi Bizottságának, hogy a belföld az élre kerüljön. Témánk szempontjából ez csak azért lényeges, mert a rendszerváltás óta gyökeresen megváltozott a helyzet. Ami persze nem baj, ha azt nézzük, hogy immár a valódi hírek követelnek helyet maguknak. Közülük pedig a legtöbb a hazai pártokkal és politikusokkal foglalkozik. Gyakran érdemeiknek megfelelően, de sokszor érdemtelenül. Ezzel együtt pedig szép lassan kiszorultak a műsorokból a helyszíni jelentések.

Ami így azért nem pontos. A technikai fejlődés nyomán a világ valóban összement, némi túlzással azt mondhatjuk, ha az ausztrál miniszterelnök levesébe beleesik egy hajszál, akkor Budapesten (is) perceken belül láthatjuk az erről szóló beszámolót. A hírcsere elfogadott és megfizethető lett. Ugyanakkor sokkal kevesebb a külföldről tudósító magyar újságíró. Ennek bizonyosan kényelmi, de sokkal inkább anyagi okai vannak, miközben az sem mellékes, hogy minek oda elmenni, ahonnan részletes és jó minőségű filmek érkeznek, szinte az eseményekkel egy időben.

Így tehát biztosan állíthatjuk, hogy a még mindig fiatal riporter, Novák András - és az, amit csinál - napjainkban már szinte egyedivé, egyúttal hézagpótlóvá vált. Minthogy világutazó lett.

Az utóbbi években az ATV műsoraiban láthatjuk érdekes, gyakran veszélyes helyeken forgatott beszámolóit. Novák is a Magyar Televíziónál kezdett több mint húsz éve, ott tanulta meg a szakma alapjait. És - mint azóta is sokszor - szerencséje volt. Alig fél éve dolgozott a Híradónál, amikor - más jelentkező híján - tudósíthatott a magyar hadsereg első koszovói missziójáról. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy végigkövethette a délszláv háború utolsó szakaszát, aztán már őt küldték, amikor magyar katonák mentek Irakba, valamint a különböző nagy katasztrófákhoz is. Így húsz év alatt a világ 120 országában járt. Az utóbbi nyolc évben már nem mint a közszolgálatinak csak csúfolt tévé munkatársa. 2010-ben ugyanis csoportos leépítés áldozata lett, még azt is meghallgatta az akkori hírigazgatótól - a jobboldali média egyik prominensétől -, hogy szakmailag alkalmatlan a riporteri munkára.

Másutt nem így voltak vele. Előbb az RTL Klub, majd az ATV műsoraiban számolt be egyéni hangú, jól megkomponált riportokban a világ történéseiről. És feltehetően nem protekciós alapon vehetett át az idén tavasszal egy díjat Izraelben a Nemzetközi Testőrszövetség biztonsági konferenciáján. Az indoklás szerint azért kapta, mert az elmúlt tíz évben szakszerűen, hitelesen és kiváló szakmai felkészültséggel tudósította a nézőket a világ legveszélyesebb helyszíneiről. Bizonyára azt értékelték, hogy sosem kerülte el a válságokat, vagy azokat a helyeket, ahol éppen lőttek. Készített riportot például az iraki Moszulban, pár száz méterre az Iszlám Állam állásaitól. Sokszor járt Izraelben is, tudósított az erőszakba torkolló palesztin tüntetésekről.

Az utóbbi hetekben két ázsiai beszámolója keltett - méltán - feltűnést. Május elején Kínában töltött egy hetet, elsősorban az ATV nemzetközi kapcsolatait erősítendő. Ha már ott volt, természetesen nem bírta ki, hogy ne próbáljon képet adni a rohamléptekkel fejlődő országról is. Az igazi szenzációt azonban az előző útja jelentette. Csaknem egyéves előkészítés után sikerült ugyanis bejutnia Észak-Koreába. A Baptista Szeretetszolgálat delegációját kísérte el operatőr kollégájával, amikor nagyon is hiányzó műtéti eszközöket, egészségügyi felszereléseket és gyógyszereket vittek az országba.

Egy héten át forgattak, s nem meglepő, hogy mindenhová katonák kísérték őket. Egyetlen percig nem lehettek egyedül, az interjúk előtt még azt is kikötötték, hogy miről beszélhetnek a kérdezettekkel. Nováknak újra szerencséje volt: útja egybeesett azzal az időszakkal, amikor előkészítették a két Korea elnökeinek találkozóját. A magyar stáb járt a demarkációs övezetben, Panmindzsonban is, ahol később Kim Dzsong Un és Mun Dzse In először fogott kezet egymással. Hazatérve elmesélte, hogy furcsa kettősség jellemzi Észak-Koreát. Továbbra is egy nagyon zárt országról van szó, ugyanakkor érezhető, hogy szívesen nyitnának a világ felé. A kis vezető Kínát tekinti példaképének, s miközben nem enged a felmenői - Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il - által megteremtett személyi kultuszból, már piacgazdaságot is teremtene.

Hazatérve Novák újabb terveket kovácsol. A menekültválságról szeretne - ismét - filmet forgatni, Görögországba Törökországba és Szíriába készül. De mellesleg tanít is, három helyen, köztük a közszolgálati egyetemen - ahol óraadó -, valamint a Komlósi Oktatási Stúdióban, amelynek kurzusait egykor maga is kijárta. Az utóbbit azért érdemes megemlíteni, mert az újságírónak készülő ifjak az ő példájából láthatják: tehetséggel és szorgalommal hova lehet eljutni.

Szerző
Témák
Novák András