A Menekülő tipikus hazai alak. Embertípus. Nincs köze a kormányzatilag kiplakátolt menekültekhez.
A Menekülő képernyőink jellegzetes figurája. A jellemtelenség archetípusa.
Menekülési állapota: folyamat. Van, akinél ez sohasem ér véget. Élete állandó menekülés. Nem valaki, inkább valami elől. Leginkább egy helyzet elől, ami megkívánja – mondjuk – a felelősség vállalását. Sokan vannak ilyenek. Az ilyen menekülő karakterének erkölcsi fundamentuma gyenge, kritikus helyzetekben ingatag, sőt meg is dőlhet. Mint ahogyan meg is dől. Ilyenkor nincs tovább, menekülni kell.
Az ingatag erkölcsi fundamentum ingatag magaviseleti felépítményt képez. Nincs, és nem is lehet ez másként. Aki egy erkölcsi felelősséget kikövetelő helyzetben nem képes erkölcsileg helytállni, az elmenekül. Hová? Belemenekül egy ugyancsak erkölcsi helytállást követelő másik helyzetbe, aminek ott sem képes megfelelni. Életeleme a menekülés permanenciája marad. Menekülése egyik hazugságból a másikba vezet. Legtöbbször nyilvánosan, és felháborítóan ízléstelenül. Egyik vállalhatatlan helyzetből a másikba. Mégis csinálja, mert nincs más választása. Mert ő ilyen. Talán nem mondható erkölcstelennek, de közel áll az ilyesféléhez. Mindössze jellemtelen. Okos, mert nem ingyen, hanem pénzért, főleg közpénzért, hazudik. Közpénzért menekül. Hol azért, mert kérdést kap a közpénzből saját vállalkozásához épített közút miatt, hol éppen egy forradalmi fejlesztésű barackmag projekt miatt. De volt Menekülő abban a helyzetben is, amikor az óraadó tanárok hónapok óta ki nem fizetett béréről kérdezték. Nem is oly rég nézhettük a lesunyt fejjel, rebbenő tekintettel osonó ügyész és miniszter menekülését. De láthattunk menekülni korábban olyan kereszténynek és demokratának álcázott, vén salabaktert is, aki nem átallott csókot hinteni a tévéhíradók kamerájába. Válasz helyett arra a kérdésre, hogy mit tesz a keresztény, nemzeti kurzus a gyermekek éhezése ellen. Kritikus helyzetben a Menekülő, időnként a hatalmilag részére előírt pökhendiség ’burkájában’ menekül. Ilyeneket sokat láthatunk a képernyőn.
Legújabban kifejlesztett menekülési formájuk a bojkott: „önöknek nem nyilatkozom” veti oda foghegyről a nagyképűség hordozója. Vagy csak egyszerűen legyint és továbbmegy – mint a miniszterelnök a minap. Aki nem hívünk, azzal nem állunk szóba!
Eredetileg a kérdések elől, a válaszok felelőssége elől menekültek. Ma már – újabb választási győzelmük után – az arcátlanságnak arra a magaslatára jutottak, ahonnan szó és hang nélkül, metakommunikatíve jelezhetik, hogy erről a magaslatról tesznek a "nemszeretem sajtóra". Meg a közönségére! Ezt a típust szellemi, intellektuális és erkölcsi kapacitása, azaz saját emberi önléte, teszi alkalmatlanná az egyenes válaszra. Hatalmi mámorukban ugyanis már nem önmaguk léteznek. Létezésüket, emberi mivoltukat felajánlották és eladták a Hatalomnak, alárendelték a hatalomféltésnek. Így azután, a hatalmi mámor közpénzből lunatizálódott zombijaiként menekülnek. Nem egyenes emberek. Önérzetüket elkótyavetyélték, jellemüket elveszítették, lakájokká váltak. Többnyire az aktuális hatalmi felekezet csuhájában mutatkoznak.
Sohasem fogynak el.
Újratermelhetőek és újratermelődnek. Közpénzből.
