Európai Unió;Szanyi Tibor;roaming;telefonálás;

2018-06-06 19:05:00

Hamarosan olcsóbban telefonálhatunk az EU országaiba

Az Európai Parlament korábbi erőfeszítései nyomán immár roaming díjak nélkül telefonálhatunk az EU országaiban, de néhány tagállam korábbi ellenállása okán még mindig külföldi hívási tarifát fizetünk, amikor itthonról tárcsázunk egy másik tagországba. Ezt az ellentmondást oldja fel az a minapi intézményközi megállapodás, amely alapján 2020-tól 19 euró-centben lesz maximálva az ilyen hívások percdíja - derül ki Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő közleményéből.

“Bár 2020-ig még várni kell, ám az egyes szolgáltatókat semmi nem akadályozza meg abban, hogy ügyfeleik számára már előbb biztosítsák a jövőben kötelező előnyöket, amint az történt a roaming díjak eltörlésekor is” - hangsúlyozta a képviselő.

“A mostani megállapodás kifejezetten az EP szocialista frakciójának sikere, amelyért érdemes volt küzdeni” - mondta Szanyi. “Az elmúlt évek során szívós munkával őröltük fel egyes cégek utóvédharcát, s a megoldás végül is mindenkinek jó, de legfőképp az EU polgárainak, akik immár méltányos árakon kommunikálhatnak egymással.”

Az EP-képviselő hozzátette: “a konzervatív oldal jobbára csak kiválasztott köröknek akar kedvezményeket biztosítani, mi baloldaliak viszont a közjóra összpontosítunk".