Záródnak Seszták városának pénzcsapjai

Ömlöttek a milliárdok a tizenhatezres lélekszámú szabolcsi Kisvárdára, amíg földijük, Seszták Miklós volt a fejlesztési miniszter. De már nem az.

– Isten áldja meg a Seszták Miklós urat, de még az unokáinak az unokáit is! A mi egész szépséges Szabolcs megyénket felvirágoztatta, menjenek csak végig, minden falu kapott valamit! – így hálálkodik egy fehér hajú, idősebb cigány ember Kisvárdán, a Sarki Kocsma előtti parkolóban. Kiderül, nem kisvárdai, Tiszakanyáron lakik, ahol tizenöten élnek egyetlen portán. Ő már 68 éves, időnként építkezéseken dolgozik segédmunkásként, s besegítenek néha a fiai is. Hogy náluk miben nyilvánul meg a Seszták Miklósnak köszönhető káprázatos fejlődés, azon pár percig gondolkodnia kell, de aztán kiböki: az biztos, hogy parkok és járdák épültek a faluban.

Nehéz lenne megszámolni, hány milliárdnyi pénzeső hullott a „Rétköz fővárosára”, a tizenhatezres kisvároskára, amíg szülötte, a korábban itt ügyvédként dolgozó, majd 2014-ben sokak számára meglepetésként miniszterré avanzsált Seszták Miklós irányította a fejlesztési tárcát. Miközben átmegyünk a város egyik végéből a másikba, sorra kerülnek elénk az új vagy felújított épületek, iskolák, óvodák, közösségi helyek. A hárommilliárdos fejlesztési forrást felemésztő várfürdőben épp hatalmas vízi csúszdákat eszkábálnak össze . A fürdő koncessziós jogát a lapunk által is közölt hírek szerint a választások után egy héttel egy olyan nyíregyházi vállalkozó cége vitte el az eredetileg tervezett hárommilliárdos díj töredékéért, 659 millió forintért, amelyik kapcsolható Seszták Miklós érdekeltségi köréhez. A strand mellett „magánút” vezet az épülő arénáig, a sorompó épp nyitva, behajtunk.

Az út végén jobbra lesz a futballstadion, aminek átadási határidejét a helyiek szerint mindig odébb csúsztatják. Azt, hogy „Miki” – ahogy az egyik biztonsági őr a gyerekkori közös évek okán nevezi a volt minisztert – miért esett ki a pixisből, s miért nem lett belőle újból tárcavezető, csak találgatják, de abban minden megkérdezett biztos, hogy ok nélkül egyik fideszes sem hullik ki az orbáni kegyből. Korábban arról szóltak a hírek, hogy Seszták ultimátumot adott a miniszterelnöknek: ha nem kap pozíciót, lemond a képviselői mandátumáról, s akkor új választást kellene kiírni a térségben, amitől meginoghatna a fideszes kétharmad. Seszták ezt cáfolta. Május végén kiderült, hogy valamiféle „koncot” mégiscsak dobtak neki: ő lett a Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációjáért felelős kormánybiztos. Az arénával átellenben bizarr világ: Hollywoodot idéző díszletek hevernek mindenfelé, de senki nem tudja, ki a Cinemaqua-projekt beruházója.

Kisvárda az is, ahol a hírek szerint lovas akadémia és termálvizes lórehabilitációs központ épül, már ha nem fújják le a beruházást. A kézilabdacsarnokét ugyanis a helyiek szerint már végleg lefújták, az közvetlenül a stadion mellett épült volna. Az április elején megjelent 3,5 milliárdos közbeszerzést a kézi- és kosárlabda pályákat is magában foglaló csarnok megépítésére május végén a Nemzeti Sportközpontok indokolás nélkül visszavonta.

– Csak befejezik legalább azokat, amiket elkezdtek – mondta reménykedve az egyik autókereskedés dolgozója, aki szerint Seszták okosan csinálta, hogy minél több pénzt a régióba irányított. – Amikor Veres János volt a miniszter, akkor Nyírbátor fejlődött. Most meg Kisvárda. Miután már egyik se miniszter, majd egy másik térség fog beindulni, de most mondja meg, nem jó ez az országnak? – kérdi.

Közbevetjük, hogy ennél átgondoltabb fejlesztési ívnek valamivel jobban örülnénk, mert mi van, ha Nógrád vagy Békés megyéből sose kerül ki olyan miniszter, aki a fejlesztési pénzeket ide-oda tudja irányítani, de legyint. Nekik most jó volt, a gesztenyét kikaparták a térségnek, más megyéig el se lát, nemhogy gondolkodjon az ottaniak sorsán. Pedig elég lett volna csak pár utcával odébb „látnia”, ahol négy félmeztelen cigány ember csákánnyal verte épp szét az árokparti betonfalat. Karcagról járnak át ide, minden nap, oda-vissza 300 kilométert utaznak a havi minimálbérért. Nekik például – mondják – az lenne az érdekük, hogy a közeli Püspökladány vagy saját szülővárosuk fejlődjön ilyen viharos gyorsasággal, de mivel erre nincs semmilyen befolyásuk, egykedvűen csákányoznak tovább a tűző napsütésben.