Megbukott az ország a nagy uniós nyelvvizsgán

Publikálás dátuma
2018.06.08 07:00
FOTÓ: KÁLLAI MÁRTON
Fotó: /
Nem mutatnak nagy hajlandóságot idegen nyelvek elsajátítására a magyar fiatalok – derült ki egy friss kutatásból. Szakértők szerint a hibát nem bennük, hanem az oktatási rendszerben kell keresni.

Az uniós országok között Magyarországon van a legtöbb olyan fiatal, aki nem szeretne újabb idegen nyelveket tanulni – egyebek mellett ez is kiderül az Európai Bizottság oktatási főigazgatóságának friss kutatásából, amiben a 18-30 évesek nyelvtudását és nyelvtanulási hajlandóságát térképezték fel. Az eredmények arra is rámutattak, hogy a magyar fiatalok többsége, 72 százaléka egy, maximum két nyelven tud írni és olvasni – és ebbe már az anyanyelv is beleszámít. Ezekkel az eredményekkel a statisztikák utolsó helyein kullog Magyarország. Egyedül az Egyesült Királyságban élő fiatalok válaszoltak nagyobb arányban (74 százalék) igennel például arra a kérdésre, kényelmesen érzik-e magukat úgy, hogy csak az anyanyelvüket beszélik. Rögtön utánuk a magyarok következnek, 49 százalékos aránnyal. Hátulról a harmadik helyen szereplünk azon uniós országok között, amelyek fiataljai eltökéltek egy már ismert idegen nyelv további erősítése mellett.

Mindez egybecseng az európai felnőtt lakosság nyelvismeretét vizsgáló legutóbbi Eurostat felméréssel is, mely szerint a magyaroknak csak a 37 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet – ez a legrosszabb arány az egész unióban. A lemaradásunkat jól tükrözi, hogy még a harmadik leggyengébb eredményt produkáló Spanyolországban is 51 százalék a legalább egy idegen nyelven beszélők aránya.

– Teljes szemléletváltásra lenne szükség a hazai nyelvoktatásban – mondta az eredményekkel kapcsolatban Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke. Szerinte a most megjelent statisztikák azt mutatják, hogy a magyar fiatalok közül is egyre többen kezdik felismerni a nyelvtanulás fontosságát, de a kellő motiváció még hiányzik. – Azt is jó lenne megérteni, hogy a nyelvtanulás célja nem elsősorban egy nyelvvizsga, hanem egy olyan stabil nyelvtudás megszerzése, amit a mindennapi életükbe is be tudnak építeni – fogalmazott. Ez sokat segítene a megfelelő motiváció kialakításában.

Berényi szerint abba az irányba kellene elmozdulni, hogy a nyelvoktatást az iskolában se tantárgyi szinten kezeljék, sokkal célravezetőbb lenne az élményalapú oktatás. – Vannak már nagyon jó nyelvtanáraink, de az állami iskolák többségében még mindig a régi, megszokott módszerek szerint tanítanak. De még ebben a tekintetben is hatalmas eltérések vannak az egyes intézmények között – állítja a szakember, aki szerint a nyelvoktatás reformját már a pedagógusképzésben el kellene kezdeni.

Az nyilvánvaló, hogy az óraszámokkal nincs baj: a jelenlegi Nemzeti Alaptanterv a negyediktől a tizenkettedik évfolyamig csak az első idegen nyelvből legalább 936 nyelvórát biztosít a közoktatásban tanulók számára. Ez nemzetközi összehasonlításban is magas szám, ennél sok, nyelveket jól beszélő országban kevesebb órát biztosít az ottani állam. Egy nyelviskolában pedig fele ennyi óra után is el lehet jutni a kezdő szinttől a középfokig itthon is. Igaz, idén áprilisban az Angloville közép-európai kutatása a módszertani reformok hiánya mellett arra is rámutatott, hogy a régióban a magyar diákok járnak a legkisebb arányban (16 százalék) iskolán kívüli nyelvi kurzusokra a román (61 százalék), a cseh (55 százalék) és a lengyel (62 százalék) diákokhoz képest.

A legnépszerűbb nyelv az angol, és gyakran ez az egyetlen idegen nyelv is, amit megpróbálnak elsajátítani: arra kérdésre, hogy az angol mellett más idegen nyelvet tanulnak-e, a magyar diákok a 60 százaléka válaszolt igennel, míg ugyanez az arány a cseheknél 84, a románoknál 95, a lengyeleknél 96 százalék. A kutatás arra is rávilágított, hogy a magyar diákok a legbátortalanabbak az aktív nyelvhasználat terén.

– Nem lepnek meg az eredmények, az első idegen nyelv elsajátításában továbbra is gyengék vagyunk, hisz nem történtek érdemi lépések ennek megváltoztatására – vélekedett Rozgonyi Zoltán. A Nyelvtudásért Egyesület elnöke hangsúlyozta: a problémát nem a diákokban, hanem az oktatásban kell keresni. Szerinte a közoktatásban csak kötelező, nem pedig fontos a nyelvoktatás, ezen kellene változtatni. – A tapasztalatok szerint ha valaki az első nyelvet sikeresen elsajátítja, legalább középszinten tud vele boldogulni, nagyobb igénye lesz egy újabb nyelv megtanulására – mondta. A szakértő szerint a tanóráknak interaktívabbaknak, kommunikatívabbaknak kellene lenniük, a nyelvoktatásban a frontális tanítás kevéssé vezet célra.

Súlyos probléma az is, hogy nagy különbségek vannak a városi és a vidéki iskolákban történő nyelvoktatás minősége között, egyebek mellett a szaktanárok hiánya miatt. – A legkisebb erőfeszítést sem látjuk azon a téren, hogy ezen változtatni szeretnének – tette hozzá Rozgonyi.

Szigorúan őrzött felmérés
Az Oktatási Hivatal már tavaly felmérte a hazai nyelvoktatás helyzetét, a középiskolások nyelvtudását, ám az eredményeket féltve őrzik. Lapunknak legalábbis többszöri megkeresés után sem árulták el még azt sem, az eredmények mikor lesznek nyilvánosak. A felmérésről a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete és a Nyelvtudásért Egyesület sem tud semmit – ami nem meglepő, hiszen a két szakmai szervezetet kihagyták a kutatás lebonyolításából. Annak ellenére is, hogy a Nyelvtudásért Egyesület tavaly egy komplett kutatási javaslatot is eljuttatott az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi). A javaslatban mintegy 30 milliós költséggel számoltak – az Oktatási Hivatal saját kutatását mintegy 50 millió forintért végezte, legalábbis ennyi volt az induló összeg.
Hasonló kutatás rég volt: több mint egy évtizede nem végeztek olyan országos felmérést, ami választ keresne arra, miért ennyire gyatra a magyarok nyelvtudása. Azóta csak a nemzetközi mérésekre, valamint az érettségi eredményekre és nyelvvizsga adatokra lehet támaszkodni. Ám ezek korántsem adnak átfogó képet, egy nyelvvizsga megszerzéséből például nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni az iskolai nyelvoktatás színvonaláról. Az viszont árulkodó, hogy egyre többen vannak, akik a nyelvvizsga hiánya miatt nem tudják átvenni diplomájukat.

Hiányzó feltételek, aggályos bevezetés

A kormány rendelete szerint 2020-tól csak az vehető fel egyetemre, főiskolára, aki legalább középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Az alapján, amit jelenleg a magyar fiatalok nyelvtudásáról és az iskolai nyelvoktatás helyzetéről tudunk, szakértők szerint az várható, hogy 2020-tól érettségizők további tízezrei szorulnak majd ki a felsőoktatásból a kötelezővé vált nyelvvizsga miatt. Ugyanis ha 2020-ig sikerül is fejleszteni a nyelvoktatáson, annak hatásai leghamarabb csak 2022-2023-tól érződhetnek.

Nemrég Székely László, az alapvető jogok biztosa is vizsgálta, megvannak-e a szigorításhoz szükséges feltételek, és arra jutott: nincsenek. Mint jelentésében írta, a kötelező nyelvvizsgát alapjogi szempontból aggályosan és kellő előkészítés nélkül írták elő a felsőoktatásba való bekerülés egyik feltételeként. Rámutatott: miközben az előírás a középfokú nyelvvizsga lesz, a jelenlegi iskolai feltételrendszer és gyakorlat mellett a nem emelt szintű idegen nyelvi képzésben részesülő érettségiző tanulóknak elenyésző hányada, mindössze 7,5 százaléka tesz idegen nyelvből középfokú nyelvvizsgával egyenértékű, emelt szintű érettségi vizsgát.

"Rendszerszintű visszásságot okoz a nyelvvizsga megkövetelése mindaddig, amíg hiányoznak a nyelvvizsgára való iskolai felkészítés tárgyi és személyi feltételei" – olvasható a jelentésben. A biztos szerint ráadásul a Nemzeti Alaptantervből és a kerettantervből sem következik a diákok nyelvvizsgára való felkészítésének kötelezettsége, ezért a bevezetés az oktatáshoz való jog sérelmét is jelenti.

Székely László azt javasolta az emberi erőforrások miniszterének, hogy az új rendelet hatályba lépésére állapítson meg egy olyan másik időpontot, amely figyelembe veszi a bevezetés alapjogi és szakmai követelményeit. Ezzel kapcsolatban érdeklődtünk az Emberi Erőforrások Minisztériumánál: szerettük volna megtudni egyebek mellett azt, hogy az Oktatási Hivatal felmérésének eredményei járhatnak-e a 2020-as céldátum kitolásával, Mindössze annyit közöltek: erről csak a kutatás kiértékelése után döntenek.

Szerző
2018.06.08 07:00

A bolgár, a bosnyák, a macedón és a szlovén

Publikálás dátuma
2018.09.17 13:00

Fotó: Shutterstock/
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő játékosok harmada külföldi, de a szomszédos országok ligáit vizsgálva arányosan mégsem az NB I-ben szerepel a legtöbb légiós.
Állandó vitatéma: sok vagy éppen elég idegenlégióst foglalkoztatnak az elsőosztályú klubok? 
Több más nemzetiségű mellett jelenleg bosnyák, bolgár, macedón és szlovén válogatott futballista is játszik Magyarországon, a jobbak jellemzően a minden tekintetben előnyösebb lehetőségeket kínáló klubokban, az egyébként a magyar válogatottba is több játékost adó bajnok MOL Vidi FC-ben vagy a Ferencvárosban. Miközben a Vidi és az FTC foglalkoztatja a legjobb magyar játékosoknál magasabb értékűre becsült légiósokat, a Paks egyedüli „lázadóként” kizárólag hazaiakkal szerepel, másik végletként viszont a Kisvárda tíz, többnyire szabadon igazolható idegenlégióssal erősített a nyáron.
„Sajnos nem sok választási lehetőségünk maradt, gazdasági kényszerpályán mozogtunk – indokolt a Népszavának korábban nyilatkozó Révész Attila, az abszolút újonc kisvárdaiak szakmai igazgatója. – A magyar játékosok jobban szeretnek a fővárosban vagy Budapesthez közeli klubban játszani. Amikor magyarokkal tárgyaltunk, harminc százalékkal többet kértek tőlünk a futballisták a nagyobb távolság miatt. A másik gond, hogy a feljutás után is változtak az igények, volt olyan játékosunk, aki azért távozott, mert a többszörösét kérte annak, amit az NB II-ben kapott. A külföldieket nem foglalkoztatja, milyen messze van Budapest, nekik az a fontos, hogy Magyarországon játszhatnak, ahonnan azt remélik, könnyebben tudnak továbblépni erősebb bajnokságokba.”
Persze, korlátlanul a külföldiekkel sem lehet tervezni, a Magyar Labdarúgó-szövetség ugyanis szabályozza a számukat. A szervezet elnöksége márciusban döntött a jelenlegi szezonra érvényes légiós-szabályról, amely szerint egy csapat keretében egyszerre legfeljebb tíz külföldi státuszú játékos lehet. Ez azért fontos kitétel, mert aki már legalább három éve folyamatosan magyar csapat tagja, az „futballmagyar” lesz, tehát külföldi állampolgársága ellenére sem számít légiósnak. Ha egy csapat leigazolja a tizenegyedik külföldi státuszú futballistát, akkor egytől azonnal meg kell válnia, ellenkező esetben az összes légiósnak bevonja a versenyengedélyét a szövetség a 2018/2019-es versenykiírás rendelkezése szerint. 
A szabály ezen kívül különbséget tesz Európai Uniós országból és EU-n kívül érkezett külföldiek között is: az EU-országokból érkező külföldiek szerepeltetésében nincs korlátozás. Az Unión kívüli játékosok közül öt lehet egyszerre a pályán. Többet is be lehet nevezni egy-egy meccsre, de vigyázni kell arra, hogy ebben az esetben jól cseréljen az edző, csak Unión kívüli légiós helyére küldhet be a padról ugyanilyen státuszú futballistát. Van a légiósoknak egy harmadik csoportja is, a nem uniós országból érkező uniós jogokkal rendelkező labdarúgó. Azokra érvényes ez a meghatározás, akik nem EU-tagországból érkeznek, de ugyanúgy vállalhatnak munkát EU-tagországban, mint az uniós állampolgárok. Az ő szerepeltetésükre nem vonatkozik semmilyen korlátozás.
Esetenként eltérő, hogy egy-egy légiós meddig és milyen minőségben marad Magyarországon (a DVTK-t korábban játékosként erősítő Fernando például napjainkban már vezetőedző a klubnál), ám még az utóbbi években is többször volt rá példa, hogy az NB I megfelelő „ugródeszkának” bizonyult. A teljesség igénye nélkül elég, ha csak néhány korábbi FTC-játékos, az angol Evertonhoz szerződő – Bosznia színeiben világbajnokságon is szereplő – Muhamed Besic, az Oroszországba távozó Cristian Ramírez vagy a nyáron a belga KRC Genkhez igazoló Joseph Paintsil nevét emeljük ki.
A tehetősebb klubok által kínált lehetőségek vagy akár nevezettek példája is mind-mind olyan tényezők, melyek vonzó célponttá tehetik a magyar NB I-et a légiósok számára, mindent figyelve véve azonban mégsem valószínű, hogy a közeljövőben ugrásszerűen csökkenni, esetleg növekedni fog a Magyarországon futballozó külföldiek száma.

Nagyon rosszul működik a belső piac

A MOL Vidi FC sportigazgatója, Kovács Zoltán szerint a hazai játékosokért gyakran irreálisan sokat kérnek, a nemzetközi üzletkötéseknél viszont a hazai labdarúgás megítélése lehet hátráltató tényező. Az El-szereplés lehetőségével egyszerűbb az NB I-be csábítani minőségi idegenlégiósokat? Ez nem feltétlenül igaz. A külföldi játékosok ügynökei nagyon megnézik, hogy hova érkeznének az ügyfeleik, megvizsgálják, hogy milyenek a körülmények, a bajnokság színvonala. Nyilván az El-csoportkör emeli a Vidi nimbuszát, de a játékosügynökök azt is látják, hogy magyar csapat hat év után jutott be újra nemzetközi kupasorozat csoportkörébe. A hazai futball megítélése sokszor megnehezíti a dolgunkat a nemzetközi piacon. Hazai riválistól könnyebb igazolni? Általánosságban elmondható, hogy a belső piac nagyon rosszul működik, túlárazottak a játékosok, különösen, amikor a Vidi van a vevői oldalon. Rossz pozícióból indulunk ha eladni, de akkor is, amikor vásárolni szeretnénk. Mi elsősorban a kvalitást nézzük, nem a nemzetiséget, de amikor itthon sokszor túlzó, irreális számok keringenek, kénytelenek vagyunk a külföldiek felé fordulni, miközben a légiósokra vonatkozó szabálynak is meg kell felelnünk. Nem egyszerű tehát egy versenyképes csapat kialakítása. Nem kevés munka van mögötte, hogy az utóbbi hetekben is tudtunk még erősíteni az Európa-ligára. Mostanra eljutottunk oda, hogy nagyon jó magyar játékosaink vannak, ezt mutatja az is, hogy legutóbb hat meghívót kaptunk az A-válogatottba és vannak utánpótlás-válogatottjaink is. Szerintem a Vidinél futballozó külföldiek sem a tucatlégiósok számát gyarapítják. Magasan van az a bizonyos léc, ráadásul látni kell, hogy a legjobb magyar játékosok a legfőbb hazai riválisunknál vagy külföldön vannak, ez is behatárolja a további lehetőségeinket. - H.SZ.

2018.09.17 13:00
Frissítve: 2018.09.17 13:00

Integráció a gyógyír a populisták ellen

Publikálás dátuma
2018.09.13 12:00

Fotó: AFP/ Jonathan NACKSTRAND
A svéd választás megmutatta, lelassult a szélsőségesek népszerűségének növekedése, a veszély azonban még messze nem múlt el.
Félig üres a pohár vagy félig tele? – merül fel a kérdés a svéd parlamenti választás után. Örülhet-e Európa annak, hogy a Svéd Demokraták a harmadik helyen végeztek, vagy inkább újabb aggasztó jel a jövő májusi európai parlamenti választás előtt, hogy a radikális párt majdnem öt százalékkal erősödött a négy évvel ezelőtti parlamenti voksoláshoz képest? Carl Bildt volt svéd miniszterelnök a The Washington Postnak írt vendégkommentárjában megjegyezte, mindaz, ami hazájában történt, teljességgel beleillik az európai trendbe. A szélsőségesek térnyerése felgyorsult, kivált 2015 óta, amikor szíriai menekültek milliói indultak el az ígéret európai földje felé. A tradicionális pártok tekintélyének csökkenése, illetve a radikálisok megerősödése azonban már a 2008-as gazdasági válság után elkezdődött. A görögországi neonáci párt, az Arany Hajnal nem a menekültválság miatt vált számottevő politikai tényezővé, hanem azzal, hogy az uralkodó politikai elit ellen hangolta az embereket. A szintén neonáci, 2010-ben alapított Mi Szlovákiánkért – Néppárt (LSNS) sem a migránsok tömeges érkezése miatt szerzett 14 mandátumot a 2016-os szlovákiai választáson. Marián Kotleba romaellenes kirohanásai révén vált népszerűvé Szlovákia egyes részein. A németországi Alternatíva (AfD) ugyan a menekültválság révén került jócskán tíz százalék fölé, a párt azonban kezdetben a közös európai valutával, az euróval szembeni fellépésével vált ismertté. A francia Nemzeti Gyűlés (RN) ennél sokkal bonyolultabb utat járt be, az elődpártot, a Nemzeti Frontot (FN) alapító Jean-Marie Le Pentől nem álltak távol az antiszemita szólamok, lánya, Marine Le Pen alatt azonban a párt a muzulmán-ellenességre tért át. Hollandiában a Szabadságpárt sosem volt antiszemita, iszlámellenes annál inkább. Ne feledjük, Franciaországban a lakosság nyolcada, Hollandiában pedig negyede vallását gyakorló muzulmán. Az olaszországi Liga, a korábbi Északi Liga 1991-ben még azért alakult meg, hogy nagyobb önrendelkezést vívjon ki az észak-itáliai régiók számára. A 2012-ben megbuktatott Umberto Bossi pártelnöksége idején az Északi Liga még regionális párt volt, a jelenlegi vezető, Matteo Salvini alakította át országosan is jelentős politikai formációvá az Itáliát igen súlyosan érintő menekültválság kiaknázásával. A Liga a kormányra kerülés után vált igazán népszerűvé. A márciusi választást követő három hónap alatt majdnem megduplázta támogatottságát. Salvini agresszív, menekültellenes, s mindenért az EU-t hibáztató politikája a jelek szerint nagyon sikeres, retorikája, stratégiája Orbán Viktorét idézi. Az Európai Unió országai közül Olaszországon kívül Ausztriában van még kormányon szélsőséges politikai erő, tavaly december óta. Szemben a Ligával azonban az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nem tudta növelni támogatottságát a kabinetben, sőt kicsit vissza is esett. Ezt az magyarázhatja, hogy a menekültkérdést Sebastian Kurz kancellár uralja. Másrészt Heinz-Christian Strache Európa-ellenességét visszafogta kormányzati tényezőként, így az FPÖ-nek már nincs igazi saját mondanivalója. Ami a Svéd Demokratákat illeti, gyökerei a kilencvenes évek elejének fehér nacionalista mozgalmára vezethetőek vissza, a párt azonban elhatárolódik a fasizmustól és a nácizmustól. Először a 2010-es voksoláson lépte át a parlamentbe való bekerüléshez szükséges négy százalékos küszöböt, azóta folyamatosan gyarapította híveinek táborát: 2010 óta megháromszorozta támogatóinak számát, ami egyértelműen bevándorlásellenességére vezethető vissza. Bár a Svéd Demokraták nem válnak kormányzati tényezővé, Svédországban is egyszer s mindenkorra véget ért annak az időszaka, hogy a két nagy tradicionális tömörülés uralja a politikai térképet. A szociáldemokraták ugyan 28 százalékkal az élen végeztek, amikor 1976-ban, négy évtizednyi kormányzás után nem tudták megalakítani az új kabinetet, 43 százalékot kaptak. Melyek a svéd választás legfőbb európai tanulságai? A felmérések alapján egyértelmű, hogy 2015 nyarától ugyan megugrott az európai populista pártok támogatottsága, ez a folyamat lelassult. Az utóbbi másfél évben Olaszországot kivéve egyetlen populista párt sem tudta számottevően növelni híveinek számát. Franciaországban a Nemzeti Gyűlés, Hollandiában pedig a Szabadságpárt is súlyos válsággal küzd. Ugyanakkor az olasz (és a magyar) példa azt mutatja, rendkívüli veszélyei vannak annak, ha egy párt a kormányból hirdeti a gyűlöletkeltés ideológiáját. Ausztriában árnyaltabb a kép: Sebastian Kurz kancellárnak sikerült visszafognia az FPÖ-t. A következő években ugyan a menekültkérdés továbbra is fontos kampánytéma lesz, de előbb-utóbb kifullad a téma, legalábbis ha a továbbra is alacsony szinten marad az uniós menedékkérők száma. Egyre inkább az lesz a kérdés, mennyire sikerül integrálni a menekülteket. Németországban és Svédországban az idézte elő a szélsőségesek térnyerését, hogy 2016-ban a kormány nem tudott megnyugtató választ adni arra, miként lesz úrrá a menekültválságon. Azóta némi nyugalom költözött a két országba, s bár erősek a szélsőséges populista erők, az a veszély nem fenyeget, hogy kormányzati tényezővé váljanak. A svéd választás legfőbb tanulsága: ha a menekültek integrálása sikeres lesz, akkor idővel a Salviniék által fémjelzett szélsőségesek befolyása is csökken majd Európában.

Jobboldali populista pártok megítélése (százalékban)

Mostani népszerűség / Legutóbbi választási eredmény Svéd Demokraták - / 17,6 Nemzeti Gyűlés (francia) 17 / 13,2 (2017) Flamand Érdek (belga) 9,7 / 5,8 (2014) Szabadságpárt (holland) 11,9 / 13,1 (2017) Dán Néppárt 17,7 / 21,1 (2015) Alternatíva Németországért 15 / 12,6 (2017) Liga (olasz) 33 / 17,3 (2018. március) Osztrák Szabadságpárt 23 / 26 (2017) Jog és Igazságosság (Lengyelország) 44 / 37,6 (2015) Mi Szlovákiánkért – Néppárt 11 / 8,0 (2016) Arany Hajnal (görög) 8,2 / 6,9 (2015)

Sok a bevándorló a Svéd Demokratáknál

A Svéd Demokratákat 1988-ban alapították. A politikai erő szociális-konzervatívnak nevezi magát nacionalista alapokkal. Bár az SD sosem volt náci párt, egyes tagjainak voltak neonáci kapcsolatai. Első könyvvizsgálója, Gustav Ekström például a Waffen-SS veteránja volt. A párt anyagi támogatást nyújtott a nacionalista rockbandának, az Ultima Thule-nak. Akadtak olyan tagok, akik ezen együttes hatására léptek be a szélsőjobboldali pártba. A SD az első években neonáci európai pártokkal kereste a kapcsolatot. 1995-től a Centrumpártot korábban irányító Mikael Jansson elnökké választásával vált mérsékeltebbé. 1996-tól megtiltották, hogy a párt gyűlésein egyes tagok náci egyenruhában jelenjenek meg. A Svéd Demokraták ekkortól a francia Nemzeti Fronthoz, az Osztrák Szabadságpárthoz, illetve az olasz Nemzeti Szövetséghez próbáltak közeledni. 1998-ban az SD pénzügyi támogatást is kapott a Nemzeti Fronttól kampányához. A 2000-es években a „Négyek bandájának” nevezett csoport (a 2005-ben elnökké választott Kimmie Akessont, Björn Södert, Mattias Karlssont és Richard Jomshofot jelenti) folytatódott a mérsékeltebbé válás folyamata, több neonáci személyiséget zártak ki a pártból. Az SD a 2010-es voksolás során jutott be először a svéd parlamentbe, a Riksdagba 5,7 százalékkal, ami 20 mandátumot jelentett. A párt egyre erősebben támadta az országban élő muzulmán bevándorlókat. Újabb mérföldkövet jelentett a 2014-es választás, amikor a szavazatok 12,9 százalékát szerezte meg, s a harmadik legjelentősebb tömörüléssé lépett elő. Egyes régiókban, így a déli Sjöboban valósággal tarolt 30 százalékos eredményével. (A vasárnapi voksoláson ugyanitt már 40 százalékot kapott). Akesson fáradtságra hivatkozva 2015-ben rövid időre Mattias Karlssonnak adta át az elnöki széket. A Svéd Demokraták párt már a 2016-os menekültválság csúcspontja előtt, 2015 augusztusában jelentősen növelte támogatottságát, a YouGov iroda ettől fogva rendre 25 százalék körül mérte. Mindeközben a mérsékeltebbé válás folyamata nem állt meg. A párt már nem követeli nyíltan az ország EU-ból való kilépését, s két EP képviselője átült a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája frakciójából a valamivel mérsékeltebb Európai Konzervatívok és Reformisták képviselőcsoportjába. Persze szó sincs arról, hogy a Svéd Demokraták jobbközép párttá vált volna. A politikai erő ellenzi a bevándorlók integrálását a társadalomba, mondván „nincs helyük” Svédországban. Az SD elutasítja a multikulturalizmust, visszaküldené a menekültek et szülőhazájukba. Az Aftonbladet szerint ugyanakkor a tagság 14 százaléka bevándorlók leszármazottja.
2018.09.13 12:00
Frissítve: 2018.09.13 12:00