Megbukott az ország a nagy uniós nyelvvizsgán

Publikálás dátuma
2018.06.08 07:00
FOTÓ: KÁLLAI MÁRTON
Fotó: /
Nem mutatnak nagy hajlandóságot idegen nyelvek elsajátítására a magyar fiatalok – derült ki egy friss kutatásból. Szakértők szerint a hibát nem bennük, hanem az oktatási rendszerben kell keresni.

Az uniós országok között Magyarországon van a legtöbb olyan fiatal, aki nem szeretne újabb idegen nyelveket tanulni – egyebek mellett ez is kiderül az Európai Bizottság oktatási főigazgatóságának friss kutatásából, amiben a 18-30 évesek nyelvtudását és nyelvtanulási hajlandóságát térképezték fel. Az eredmények arra is rámutattak, hogy a magyar fiatalok többsége, 72 százaléka egy, maximum két nyelven tud írni és olvasni – és ebbe már az anyanyelv is beleszámít. Ezekkel az eredményekkel a statisztikák utolsó helyein kullog Magyarország. Egyedül az Egyesült Királyságban élő fiatalok válaszoltak nagyobb arányban (74 százalék) igennel például arra a kérdésre, kényelmesen érzik-e magukat úgy, hogy csak az anyanyelvüket beszélik. Rögtön utánuk a magyarok következnek, 49 százalékos aránnyal. Hátulról a harmadik helyen szereplünk azon uniós országok között, amelyek fiataljai eltökéltek egy már ismert idegen nyelv további erősítése mellett.

Mindez egybecseng az európai felnőtt lakosság nyelvismeretét vizsgáló legutóbbi Eurostat felméréssel is, mely szerint a magyaroknak csak a 37 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet – ez a legrosszabb arány az egész unióban. A lemaradásunkat jól tükrözi, hogy még a harmadik leggyengébb eredményt produkáló Spanyolországban is 51 százalék a legalább egy idegen nyelven beszélők aránya.

– Teljes szemléletváltásra lenne szükség a hazai nyelvoktatásban – mondta az eredményekkel kapcsolatban Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke. Szerinte a most megjelent statisztikák azt mutatják, hogy a magyar fiatalok közül is egyre többen kezdik felismerni a nyelvtanulás fontosságát, de a kellő motiváció még hiányzik. – Azt is jó lenne megérteni, hogy a nyelvtanulás célja nem elsősorban egy nyelvvizsga, hanem egy olyan stabil nyelvtudás megszerzése, amit a mindennapi életükbe is be tudnak építeni – fogalmazott. Ez sokat segítene a megfelelő motiváció kialakításában.

Berényi szerint abba az irányba kellene elmozdulni, hogy a nyelvoktatást az iskolában se tantárgyi szinten kezeljék, sokkal célravezetőbb lenne az élményalapú oktatás. – Vannak már nagyon jó nyelvtanáraink, de az állami iskolák többségében még mindig a régi, megszokott módszerek szerint tanítanak. De még ebben a tekintetben is hatalmas eltérések vannak az egyes intézmények között – állítja a szakember, aki szerint a nyelvoktatás reformját már a pedagógusképzésben el kellene kezdeni.

Az nyilvánvaló, hogy az óraszámokkal nincs baj: a jelenlegi Nemzeti Alaptanterv a negyediktől a tizenkettedik évfolyamig csak az első idegen nyelvből legalább 936 nyelvórát biztosít a közoktatásban tanulók számára. Ez nemzetközi összehasonlításban is magas szám, ennél sok, nyelveket jól beszélő országban kevesebb órát biztosít az ottani állam. Egy nyelviskolában pedig fele ennyi óra után is el lehet jutni a kezdő szinttől a középfokig itthon is. Igaz, idén áprilisban az Angloville közép-európai kutatása a módszertani reformok hiánya mellett arra is rámutatott, hogy a régióban a magyar diákok járnak a legkisebb arányban (16 százalék) iskolán kívüli nyelvi kurzusokra a román (61 százalék), a cseh (55 százalék) és a lengyel (62 százalék) diákokhoz képest.

A legnépszerűbb nyelv az angol, és gyakran ez az egyetlen idegen nyelv is, amit megpróbálnak elsajátítani: arra kérdésre, hogy az angol mellett más idegen nyelvet tanulnak-e, a magyar diákok a 60 százaléka válaszolt igennel, míg ugyanez az arány a cseheknél 84, a románoknál 95, a lengyeleknél 96 százalék. A kutatás arra is rávilágított, hogy a magyar diákok a legbátortalanabbak az aktív nyelvhasználat terén.

– Nem lepnek meg az eredmények, az első idegen nyelv elsajátításában továbbra is gyengék vagyunk, hisz nem történtek érdemi lépések ennek megváltoztatására – vélekedett Rozgonyi Zoltán. A Nyelvtudásért Egyesület elnöke hangsúlyozta: a problémát nem a diákokban, hanem az oktatásban kell keresni. Szerinte a közoktatásban csak kötelező, nem pedig fontos a nyelvoktatás, ezen kellene változtatni. – A tapasztalatok szerint ha valaki az első nyelvet sikeresen elsajátítja, legalább középszinten tud vele boldogulni, nagyobb igénye lesz egy újabb nyelv megtanulására – mondta. A szakértő szerint a tanóráknak interaktívabbaknak, kommunikatívabbaknak kellene lenniük, a nyelvoktatásban a frontális tanítás kevéssé vezet célra.

Súlyos probléma az is, hogy nagy különbségek vannak a városi és a vidéki iskolákban történő nyelvoktatás minősége között, egyebek mellett a szaktanárok hiánya miatt. – A legkisebb erőfeszítést sem látjuk azon a téren, hogy ezen változtatni szeretnének – tette hozzá Rozgonyi.

Szigorúan őrzött felmérés
Az Oktatási Hivatal már tavaly felmérte a hazai nyelvoktatás helyzetét, a középiskolások nyelvtudását, ám az eredményeket féltve őrzik. Lapunknak legalábbis többszöri megkeresés után sem árulták el még azt sem, az eredmények mikor lesznek nyilvánosak. A felmérésről a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete és a Nyelvtudásért Egyesület sem tud semmit – ami nem meglepő, hiszen a két szakmai szervezetet kihagyták a kutatás lebonyolításából. Annak ellenére is, hogy a Nyelvtudásért Egyesület tavaly egy komplett kutatási javaslatot is eljuttatott az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi). A javaslatban mintegy 30 milliós költséggel számoltak – az Oktatási Hivatal saját kutatását mintegy 50 millió forintért végezte, legalábbis ennyi volt az induló összeg.
Hasonló kutatás rég volt: több mint egy évtizede nem végeztek olyan országos felmérést, ami választ keresne arra, miért ennyire gyatra a magyarok nyelvtudása. Azóta csak a nemzetközi mérésekre, valamint az érettségi eredményekre és nyelvvizsga adatokra lehet támaszkodni. Ám ezek korántsem adnak átfogó képet, egy nyelvvizsga megszerzéséből például nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni az iskolai nyelvoktatás színvonaláról. Az viszont árulkodó, hogy egyre többen vannak, akik a nyelvvizsga hiánya miatt nem tudják átvenni diplomájukat.

Hiányzó feltételek, aggályos bevezetés

A kormány rendelete szerint 2020-tól csak az vehető fel egyetemre, főiskolára, aki legalább középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Az alapján, amit jelenleg a magyar fiatalok nyelvtudásáról és az iskolai nyelvoktatás helyzetéről tudunk, szakértők szerint az várható, hogy 2020-tól érettségizők további tízezrei szorulnak majd ki a felsőoktatásból a kötelezővé vált nyelvvizsga miatt. Ugyanis ha 2020-ig sikerül is fejleszteni a nyelvoktatáson, annak hatásai leghamarabb csak 2022-2023-tól érződhetnek.

Nemrég Székely László, az alapvető jogok biztosa is vizsgálta, megvannak-e a szigorításhoz szükséges feltételek, és arra jutott: nincsenek. Mint jelentésében írta, a kötelező nyelvvizsgát alapjogi szempontból aggályosan és kellő előkészítés nélkül írták elő a felsőoktatásba való bekerülés egyik feltételeként. Rámutatott: miközben az előírás a középfokú nyelvvizsga lesz, a jelenlegi iskolai feltételrendszer és gyakorlat mellett a nem emelt szintű idegen nyelvi képzésben részesülő érettségiző tanulóknak elenyésző hányada, mindössze 7,5 százaléka tesz idegen nyelvből középfokú nyelvvizsgával egyenértékű, emelt szintű érettségi vizsgát.

"Rendszerszintű visszásságot okoz a nyelvvizsga megkövetelése mindaddig, amíg hiányoznak a nyelvvizsgára való iskolai felkészítés tárgyi és személyi feltételei" – olvasható a jelentésben. A biztos szerint ráadásul a Nemzeti Alaptantervből és a kerettantervből sem következik a diákok nyelvvizsgára való felkészítésének kötelezettsége, ezért a bevezetés az oktatáshoz való jog sérelmét is jelenti.

Székely László azt javasolta az emberi erőforrások miniszterének, hogy az új rendelet hatályba lépésére állapítson meg egy olyan másik időpontot, amely figyelembe veszi a bevezetés alapjogi és szakmai követelményeit. Ezzel kapcsolatban érdeklődtünk az Emberi Erőforrások Minisztériumánál: szerettük volna megtudni egyebek mellett azt, hogy az Oktatási Hivatal felmérésének eredményei járhatnak-e a 2020-as céldátum kitolásával, Mindössze annyit közöltek: erről csak a kutatás kiértékelése után döntenek.

Szerző
2018.06.08 07:00

A szecessziós paraván egy másik magyar utat rejt

Publikálás dátuma
2018.09.22 15:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Négy év zárva tartás után megnyílt az Iparművészeti Múzeum filiáléja, a Ráth György-villa. Az Iparművészeti esetében ez viharos tempónak számít.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – lehet az első benyomása a Ráth György Múzeum látogatójának, amely szeptember közepén A mi szecessziónk című kiállítással nyitotta meg újra a kapuit. A kétszintes villába belépőnek valóban lehet egy kicsit olyan érzése, mintha látogatóba érkezett volna Ráth György otthonába, bár ebből a szemszögből az kicsit furcsa, hogy az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának két ebédlője is volt, hálója, fürdőszobája egy sem. Persze a múzeum nem egy teljes otthon rekonstrukciója – nem is csupán Ráth György hagyatékát mutatja be, aki a könyvtárát a tudományos akadémia hagyta, festményeit a Szépművészetire. A Ráth-villa a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót hatszáz műtárggyal, bútorokkal, festményekkel, textilekkel, kerámiákkal hozza élő környezetbe, amelyekkel az Artista stúdió időszaki kiállítása igyekszik párbeszédbe keveredni. A Vörös ruhás nő – Rippl-Rónai József falikárpitja, amelyet felesége, Lazarin Baudrillon szőtt meg – ebben fényben igazán eleven, ahogy más tárgyak is, amelyek az Iparművészeti lelakott kiállítótereiben már nem igazán hívogattak – 2007 óta a múzeum látogatószáma állandóan 100 ezer alatt maradt.
„A magyar út: nem magyaros, nem magyarkodó, egyszerűen magyar” – olvashatjuk a Kós Károly nevével fémjelzett Fiatalok Köre bemutatószobájánál –, a kiállításon találkozhatunk egy Kós által tervezett paravánnal is. A paraván persze nem mindent takar el. A villából kilépve egy másfajta magyar út fogad: a kert fűje részben letaposott, a homlokzat párkányzatának díszei sérültek. Igazán kár, hogy egy mintegy 300 millió forintos felújításba ilyen részletekre már nem futotta: a gyűjtemény mutatós, a kurátorok szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Ám amennyiben a szecesszión nem csak stílusirányzatként, hanem a kivonulás szinonimájaként is olvassuk: a cím telitalálat. Az Iparművészeti legalább három-öt évre a Városligeti fasorban található villában húzza meg magát.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a londoni South Kensington Museum (ma Victoria és Albert Múzeum) és a bécsi MAK nyomában harmadikként. Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy az iparosodás nyomában megjelenő tömegtermékek minőségben és esztétikumban is elmaradnak a kézműipar remekeitől: a magyar múzeum nemcsak korai alapításában, gyűjteményében is jelentős, bár a kollekcióját az elmúlt negyven-ötven évben – „természetesen” pénzügyi okokból − nem tudta úgy gyarapítani, ahogy az kívánatos lett volna. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által megálmodott Üllői úti palotája 1893 és 1896 között épült meg, 1945 és 1956 után az utolsó jelentősebb rekonstrukción 1984-ben esett át. A millecentenárium évében az Iparművészetinek nem jutott a múzeumrekonstrukciós programra szánt pénzekből, ám mégis megújulhatott a kupolaterme, felújították a kupola acélszerkezetét, új üvegtetőt kapott a központi csarnoka. 2003-ban jutott a pince szigetelésére is, amely 1976, a hármas metró megépítése óta – a talajvíz folyásának megváltozásával − rendszeresen beázott. 2000-ben, 2006-ban is napirenden volt az épület felújítása. 2011-ben kormányzati gyorssegély kellett hozzá, hogy a kupoladíszét – a lanternát – eltávolítsák, mielőtt valaki fejére esne. Az is csak a szerencsén – és az azóta is látható állványzaton múlt −, hogy a hulló tetőcserepek nem okoztak nagyobb balesetet. 2012 júniusában a mintaadó Victoria és Albert Múzeum kiállítása nyílt meg az Iparművészetiben, a verniszázson Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrás miniszter magabiztosan jelentette ki: „a megújuló Iparművészeti Múzeum Magyarország kincseskamrája lesz, amelyet évente százezrek fognak felkeresni.” A szerényebbre szabott álom – a Victoria és Albert Múzeum ingyenes kiállításait évente 3-4 millióan keresik fel – mégis megvalósíthatónak tűnt: egy hónappal később lezárult a múzeum megújítására kiírt tervpályázat, és az intézmény akkori főigazgatója, Takács Imre joggal hihette: 2013 tavaszán elkezdődhet a rekonstrukció, ami talán három évvel később be is fejeződhet. Tévedett.
A kormány ugyanis nem a megújulást, hanem Magyarország kincseskamráját tartotta prioritásnak az Iparművészeti esetében, legalábbis abban az értelemben, hogy a múzeum gyűjteményéből az Esterházy kincsek iparművészeti tárgyait 2014-ben Fertődre irányította – állítólag a miniszterelnök, Orbán Viktor külön kérésére −, a rekonstrukcióra pedig nem ítélt meg egy vasat sem. Takács tiltakozásul lemondott, ám utódja, Cselovszki Zoltán is idézhette volna nyugodtan a döntéshozók lassúsága kapcsán Petőfi Pató Pálját: »Roskadófélben van a ház, /Hámlik le a vakolat…„Ej, ráérünk arra még!”« 2016 júliusában született meg az első kormányhatározat az Iparművészeti nagyrekonstrukciójáról, akkor a befejezés dátuma 2019. március 31-e volt. A múzeum bezárása előtt egy hónappal, 2017 augusztusában a határidőt 2021. július 30-ra tolták ki, a felújítást 1,4 milliárd forintért újraterveztették. Jelen állás szerint a műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból, a 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Jelenleg még csak a műtárgyak elszállítása zajlik. Meglehet, 2023-at fogunk írni, mire megláthatjuk, a tervekből mi valósult meg.

A szállító

Ötmillió forintra büntette az Iparművészeti Múzeumot a Közbeszerzési Döntőbíróság, amiért egy közbeszerzési pályázatot olyan szinten szabtak az azt megnyerő cégre, hogy még az irodai ajtók színét és anyagát is meghatározták benne − írta még márciusban a Magyar Nemzet. Az ismételten kiírt, 1,4 milliárd forintos tendert végül ugyanaz a cég, a Museum Complex nyerte el. A műtárgyszállító céget 2010-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága alapította azzal a szándékkal, hogy a műtárgyszállító cégek árait lenyomja. Ügyvezetőnek a múzeum alkalmazottját, Polgár Tibort tették meg. A cég 2012-ben került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, 2014-ben privatizálták: az ügyvezető egymillió forintért vásárolhatta meg. A jelek szerint a Museum Complex szerencséjét a szent őrült, Csontváry Kosztka Tivadar hozta meg: 2010-ben alig féléves cégként szállíthatta az isztambuli Pera múzeum nagy Csontváry-kiállítására a festő képeit, míg 2015-ben az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete és a pécsi Csontváry Múzeum között ingáztak a szállítói hasonló célból. A Kánaánt a Liget projekt jelentheti. Mint az azóta megszüntetett napilap is írta: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az újonnan létesülő egyéb intézmények és raktárak között több százezer műtárgy fog útra kelni. A Liget projekt gazdája, a Városliget Zrt. az elmúlt három évben hat alkalommal bízta meg a társaságot szállítási munkákkal, a teljes Liget projektre 850 milliós keretszerződést kötöttek. 

Kimazsolázták

 Mintegy négyezer műtárgyra tehető gyűjteményével Európa egyik legnagyobb bútorkollekciója található az Iparművészeti Múzeum másik filiáléjában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Az egyik legértékesebb magyarországi barokk épületet – a Száraz-Rudnyánszky család egykori kastélyát – 1990-ben zárták be, miután életveszélyessé vált, és csak tíz évvel később nyitották meg újra. A több mint 300 millió forintos rekonstrukció akkor csak részben érintette a kastély egyik szárnyát, amelyben 2005-ig egy gyermekintézmény működött. 2014-ben Nagytétényből is kerültek a keszthelyi kastélymúzeumba Festetics-bútorok, míg az Esterházy-gyűjtemény bútorait 2016-ban szállították el Fertődre. A múzeum utóbbi tárlatai – Erzsébet királyné babái, hintaló-kiállítás – azt a látszatot keltették, mintha részben játékmúzeumi profilra hangolnák át az intézményt. A Nagytétényi Kastélymúzeum január közepe óta tart zárva, igaz, nyáron napközis tábornak adott helyet. Az újranyitás időpontja nem ismeretes. Az Iparművészeti idei közbeszerzési tervéből az olvasható ki: egy 48,7 millió forintos kiállítás fog itt megnyílni, ebből az összegből 22 milliót a világítástechnika tervezésére és kivitelezésére szánnak.

2018.09.22 15:00
Frissítve: 2018.09.22 18:53

A mostani nyugdíjrendszer megy a kukába

Publikálás dátuma
2018.09.21 11:00
Még a kormányközeli Századvég Alapítvány kutatása szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A gyermekvállalás legyen a nyugdíj megállapításának alapja, tovább kell növelni a korhatárt - mondják a szakértők, a kormány még csak az öngondoskodást erőlteti.
A magas fizetésük után sok százezres nyugdíjat felmarkoló friss nyugdíjasok kivételével vélhetően nincs olyan idős ember vagy szakember, aki szerint minden rendben van a magyar nyugdíjrendszerrel. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mikor és merre kellene lépni a kormánynak, miközben a kabinet tagjai hátradőlve figyelik a nyugdíjakról szóló diskurzust. Az egyik legismertebb hazai nyugdíjszakértő, Simonovits András például nemrég mielőbbi változtatásokat sürgetett egy internetes tanulmányában, mások szerint ma még nem ég a ház. A Népszavának nyilatkozó Farkas András a magát "nyugdíjgurunak" nevező szakértő például úgy fogalmazott: Magyarország már 2012-től bevezette azokat a reformokat, amelyekről az oroszok, lengyelek, csehek az utóbbi hónapokban vitáznak. Azzal, hogy az 1957-ben születetteknél már 65 év a korhatár, egy szintre kerültünk a reformokban elől járó országokkal, legközelebb pedig az idős korosztály létszáma és a várható élettartam növekedése miatt 2030 után lesz újabb lépéskényszer. A „nyugdíjgurunak” is nevezett szakember szerint akkor biztosan tovább kell emelni nálunk is a korhatárt, ahogy a németek, horvátok és több skandináv állam is már 67 évre tolta ki az aktív korszak végét. - Nem tartható, hogy életünk első és utolsó 25-30 évét ellátottként éljük – érvelt a szakértő, utalva arra, hogy a fiatalok egyre később kezdenek dolgozni. A Magyar Nemzeti Bank 2016-ban közölt tanulmánya is azt jelezte előre, hogy nagyjából húsz évig lesz stabil a mostani nyugdíjrendszer, akkor biztosan tovább kell alakítani. Az addig hátralévő évek pénzügyi biztonságát egy népszerűtlen lépéssel teremtette meg az Orbán-kormány. Amikor ugyanis a 3 ezer milliárd forintos addigi befizetések lenyúlásával egy tollvonással megszüntette a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert, egyben visszaterelt az állami kasszába évi 350-400 milliárd forintnyi nyugdíjjárulékot. Azóta azonban nehezen követhető a hatalom szándéka. Varga Mihály pénzügyminiszter épp a héten erősítette meg, hogy jövő júliustól újabb 2 százalékkal kurtítják meg a jelenleg 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adót, aminek nagyobbik része a nyugdíjak fedezetét biztosítja. Hogy mekkora ez a szelet, az kiszámíthatatlanul változó, 2013-ban még az is előfordult, hogy az adó teljes összege a nyugdíjkasszába került. Máskor azonban egészségbiztosításra vagy a foglalkoztatási alapba vándorolt a bevétel 20 százaléka. Most éppen a 10 százalék fölötti béremelések miatt magas a dolgozók befizetett járuléka, nincs gond, de a szociális hozzájárulás csökkentése ezzel együtt veszélyes játék. Farkas András arra emlékeztetett, hogy az adó egy százaléknyi csökkentése 50-70 milliárd forintos bevételkiesést jelent, amit hosszú távon nem tud kezelni a költségvetés. Valamennyi nyugdíj-közgazdász szerint biztos, hogy előbb-utóbb megint meg kell emelni a befizetéseket, hogy tartani lehessen az idősek ellátásának mostani szintjét.

Jobb, ha spórolunk

Összesen majdnem 450 millió forintért nemrég készült el a kormány megrendelésére a Századvég Alapítvány idei időskutatását összegző tanulmány. A felmérés készítői szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka. Sőt, még azt is elismerik, hogy miközben az OECD tagállamaiban az utóbbi tíz évben az időskori ellátásokra fordított összeg átlagosan 4,6 százalékos ütemben nőtt, Magyarország csak 0,3 százalékkal költ többet erre a célra, mint 2008-ban. Ezzel az utolsók vagyunk a sorban. Ugyanakkor a tanulmányban nincsenek megoldási javaslatok a kormány számára, annál több a nyugdíjba készülőknek. A 74 oldalas anyagból 18 taglalja az öngondoskodás mostani alacsony szintjét és a ki nem használt megtakarítási lehetőségek sorát, amivel állítólag a következő generációk már sokkal többször akarnak majd élni, mint a mostani nyugdíjasaink.  

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés a korhatár előtti nyugdíjba vonulás teljes megszüntetését ellensúlyozni hivatott Nők40 kedvezménye, amiből politikai megfontolásból a szakértők szerint a Fidesz biztosan nem lép vissza. Ahogy az is száz százalék, hogy a szakszervezeti és ellenzéki próbálkozások ellenére a férfiak ezzel a lehetőséggel nem számolhatnak. - Ha bevezetnék a Férfi40-et, semmi értelme nem lenne tovább a nyugdíjkorhatárnak, mindenki elmenne a kedvezménnyel – hangzik az érvelés.   Abban is többnyire egységes a nyugdíjkérdésekkel foglalkozó szakemberek álláspontja, hogy oldani kell a merev korhatárt, csak a megoldásról nincs egységes álláspont. Az automatizálás terjedése miatt épp a kritikus 2030-35 táján el kell felejteni a mostani járulékbefizetésre alapozott nyugdíjkasszát és valami más finanszírozási szisztémára kell áttérni. – Az egész felosztó-kirovó rendszer megy a kukába – hangzott Farkas András jóslata, hozzátéve, hogy jöhet az alapnyugdíj vagy a fogyasztási adón keresztül számított nyugdíjbefizetések rendszere. Sokan sírják vissza az évenkénti emeléseknél az infláció mellett a béremeléseket is követő svájci indexálást, de a szakemberek szerint nem elég erős a nyomás a kormányon, hogy elővegye a drága módszert. Ha erős nyomás nincs is, kísérlet legalább van rá, hogy az érintettek, az idős emberek véleménye a nyugdíjrendszer hibáiról eljusson a közvéleményhez és a kormányhoz is. A Nyugdíjas Parlament Egyesület vezetője épp a Népszavában mutatta be a tervet, hogy októberben megyei, majd novemberben országos parlamentet tartanak, ahol próbálják meghatározni a következő magyar nyugdíjreform nekik elfogadható irányait és kereteit. Az esélyekről Karácsony Mihály egy szomorkás fintor kíséretében azt mondta: Novák Katalin családügyi államtitkár ugyan a közelmúltban fogadta egy rövid beszélgetésre, de azóta a nyugdíjasok kéréseit összegző levelekre sem válaszol.

Automatikusan emelkedjen a korhatár

Új szemléletmódot vezetne be a nyugdíjakkal kapcsolatban Gál Róbert Iván. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa szerint át kellene térni a gyermekvállalás alapján történő nyugdíj-megállapításra és a fokozatos nyugdíjba vonulásra. Körülöttünk több országban zajlik nyugdíjreform és sokak szerint nálunk is esedékes lenne a rendszer újragondolása. Merre kellene mozdulnunk? Kétféle nyugdíjrendszer van. A tőkefedezeti rendszerben a dolgozók félreteszik jövedelmük egy részét saját idős korukra, van tehát egy fizikai tőke a kifizetések mögött. Nálunk felosztó-kirovó rendszer működik, ami mögött nincs ilyen felhalmozás, az aktív korúak járulékaiból fizetik a mindenkori nyugdíjakat, tehát itt az emberi tőke beruházások alakítják ki a fedezetet. A baj ott van, hogy nem az illető nyugdíjas által létrehozott emberi tőke, azaz az általa felnevelt gyermekek járulékfizető képessége a nyugdíjmegállapítás alapja, hanem azok a befizetések, járulékok, amivel az előtte járó generáció nyugdíjához hozzájárul. Ezzel szemben azt kellene alapul venni, hogy valaki mennyit tett a saját nyugdíjához szükséges emberi fedezet előállításáért, vagyis hány gyereket vállalt és mennyit költött az iskoláztatásukra. Mi lenne így a gyermektelenekkel? Nem jelentene nekik hátrányt, mert ők azokból az erőforrásokból, amiket nem fordítanak gyermeknevelésre, kiegészítő számlán tőkét halmoznak fel vagy tovább dolgoznak. Kiegyenlítené viszont a mai rendszerben meglévő súlyos aránytalanságokat, amelyek az alacsony iskolázottságú családokból származókat és a gyermekvállalókat sújtják. Ebben a nyugdíj-megállapítási módszerben is számolnunk kellene a nyugdíjkorhatár további emelésével? Igen. A nyugdíjemelés az infláció követésével már ma is automatikus, de célszerű volna a korhatár-emelést is automatizálni, azaz a várható élettartam növekedéséhez kötni – ahogy az az elmúlt években egy sor európai országban történt. Szükséges lenne az éves nyugdíjemelések szisztémájának átalakítása is? Az aktív kori hozzájárulások és a várható élettartam alapján megadható a nyugdíjasra váró életpálya-nyugdíjtömeg. Ezt ki lehet osztani úgy is, hogy magas a kezdőnyugdíj, de utána az éves emelések kisebb mértékűek, vagy úgy is, hogy alacsonyabb a kezdőnyugdíj, de a későbbiek során inkább lépést tart a bérekkel. Az előbbi a kevésbé iskolázottaknak, illetve a férfiaknak kedvez, utóbbi az iskolázottabbaknak és nőknek. A lényeg, hogy az indexálásról nincs értelme a kezdőnyugdíjat megállapító szabályok nélkül beszélni. Maradhat a Nők40 kedvezménye? Azok az intézkedések, amelyek az effektív nyugdíjkorhatárt csökkentik, vagy legalábbis lassítják a növekedését, általában hátrányosak a nyugdíjasokra nézve. A mai indexálási szabály árkövető, de nem követi a reálbérek emelkedését. Ha valakinek ma megállapítják a nyugdíját, akkor minél tovább él, életszínvonala annál inkább eltávolodik az aktív korúak életszínvonalától. A rossz egészségi állapotban lévőket leszámítva tehát mindenkinek az az elemi érdeke, hogy minél tovább maradhasson a munkaerőpiacon, nem pedig az, hogy minél előbb kikerülhessen onnan.  Miért nem akar tárgyalni a kormány a rugalmasabb nyugdíjba vonulásról? Rugalmas nyugdíjba vonuláson sajnos mindig a többféle korhatár alkalmazását értjük. Szerintem sokkal inkább a fokozatos nyugdíjba vonulásban kéne gondolkoznunk, azaz a munka és a nyugdíj összekombinálásában. Olyanfajta rendszerre gondolok, ahol valaki már nem teljes időben dolgozik, miközben már megkapja ellátásának egy részét.

2018.09.21 11:00
Frissítve: 2018.09.22 18:55