Nehéz dolog apánk előtt állni

Publikálás dátuma
2018.06.12 07:46
Fotók: Radó Ferenc
Fotó: /
Három évvel ezelőtt jelent meg az első könyve, de az ezzel járó eufóriát és büszkeséget hamarost tragédiák árnyékolták be, gyors egymásutánban elveszítette életének két fontos szereplőjét: az apját, s kedvenc íróját, Esterházy Pétert.

A gyásszal együtt jött a késztetés, kiírni magából a nehéz érzéseket. „Gyászos napok gyászos naplója apám halála körüli időkben. Gyászos napok gyászos naplója EP halála körüli időkben. Aztán a naplókhoz betoldások, kiegészítések kerültek – így született a könyv. Kissé fekete” – állítja az ajánlója Völgyi Lajos második könyvének, mely a Könyvhétre jelent meg, s melyről Tóth Gyöngyi író-költő beszélgetett a szerzővel Kaposváron a megyei könyvtárban.

- Az írás elvonta a figyelmemet, de teljesen nem szabadított meg a fájó gondolatoktól – ismeri el Völgyi Lajos, aki középiskolásként már írogatott, ám a közelmúltig talonba tette ez irányú inspirációit. – Amikor érettségi előtt apám megkérdezte, mi akarok lenni, azt feleltem: író. Esetleg válogatott futballista. Aztán kitöltöttük a felvételi papírt a Közgázra… Az öregkor kezdetén, vagy inkább a fiatalkor végén azonban ismét előjött a késztetés.

Az életét meghatározó kettős tragédia pedig témát is adott. Pedig a halál, ahogyan Tóth Gyöngyi megjegyezte, általában tabutéma, annak ellenére, hogy az élet része, a többség agyonhallgatja vagy elmismásolja. Ez esetben viszont egy négy részből álló könyv épült rá. Afféle napló, csak éppen visszafelé haladva az időben.

- Esterházy Péter halálától indulok, a pillanattól, amikor a hazafelé tartva a kocsiban meghallottam a hírt – mondja Völgyi Lajos, aki bevallja, eleinte kissé feszélyezte, hogy ennyire kiadja magát az olvasóknak. – A naplót amolyan terápiás jelleggel kezdtem írni apám halála után, le akartam írni az első harminc nap gondolatait, tetteit, érzéseit. Aztán utóbb innen is és onnan is hozzátettem az akkor feljegyzettekhez, melyeket utóbb olyan volt olvasni, mintha egy kívülálló írta volna. Talán csak a politika hiányzik a teljes korképhez. De az események sorozata annyira megrázó, hogy nem érződik a hiátus.

Minden másban viszont teljesen őszinte, s nemcsak magáról, de a környezetéről is. Néhol persze megváltoztatva a szereplők nevét, esetleg ismertetőjegyét, foglalkozását, persze szűkebb pátriájában így is könnyen beazonosítják majd őket.

- Kornis Mihály mondta: olyanokat kell írni, hogy másnap elváljon tőled a feleséged, s az öregapád felakassza magát a padláson – neveti el magát, amikor az esetleges reakciók kerülnek szóba, majd hozzáteszi: élete párja a könyv elolvasása után is vele maradt…

Ott volt a bemutatón is, melyen a kaposvári színház művésze, Sarkadi Kiss János olvasott fel részleteket a naplóregényből, s az egyes szakaszokat megszakító vetítéseket Lőrincz Sándor kísérte zongorán. És az elhangzott passzusoknak, valamint a felvillanó képeknek köszönhetően mindenki beleérezhette magát egy meglett férfi helyzetébe, akit rövid időn belül több trauma is ért, s ezért a gondolataiba, de még inkább az emlékeibe menekült előlük. A fordított napló végigvezetett az úton, vissza egészen az ifjúságáig, s persze a korabeli vidéki Magyarországon is: sétát tehettünk napjainktól a hetvenes évek közepéig, s megtudhattuk, hogyan látta emlékeibe visszatekintve a Várost – mely igazából bárhol lehetne.

A templomlépcsőn ülve, s onnan csodálva a diákként Édenkertnek tűnő kávézóba betérő hajdani pesti válogatott futballistából vidéki edzővé lett futballistát, a főutcán végigsétáló, generációkat oktató Tanár urat, a helyi sörkertek rivalizáló ifjúságát, az ifipark fröccsteraszán ücsörgő koncertre várókat, s eljutunk a temetőig. Az urnafalig, ahol saját nevét olvashatja, csak más évszámokkal.

S megtudjuk: nehéz dolog apánk előtt állni…

2018.06.12 07:46

A szecessziós paraván egy másik magyar utat rejt

Publikálás dátuma
2018.09.22 15:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Négy év zárva tartás után megnyílt az Iparművészeti Múzeum filiáléja, a Ráth György-villa. Az Iparművészeti esetében ez viharos tempónak számít.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – lehet az első benyomása a Ráth György Múzeum látogatójának, amely szeptember közepén A mi szecessziónk című kiállítással nyitotta meg újra a kapuit. A kétszintes villába belépőnek valóban lehet egy kicsit olyan érzése, mintha látogatóba érkezett volna Ráth György otthonába, bár ebből a szemszögből az kicsit furcsa, hogy az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának két ebédlője is volt, hálója, fürdőszobája egy sem. Persze a múzeum nem egy teljes otthon rekonstrukciója – nem is csupán Ráth György hagyatékát mutatja be, aki a könyvtárát a tudományos akadémia hagyta, festményeit a Szépművészetire. A Ráth-villa a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót hatszáz műtárggyal, bútorokkal, festményekkel, textilekkel, kerámiákkal hozza élő környezetbe, amelyekkel az Artista stúdió időszaki kiállítása igyekszik párbeszédbe keveredni. A Vörös ruhás nő – Rippl-Rónai József falikárpitja, amelyet felesége, Lazarin Baudrillon szőtt meg – ebben fényben igazán eleven, ahogy más tárgyak is, amelyek az Iparművészeti lelakott kiállítótereiben már nem igazán hívogattak – 2007 óta a múzeum látogatószáma állandóan 100 ezer alatt maradt.
„A magyar út: nem magyaros, nem magyarkodó, egyszerűen magyar” – olvashatjuk a Kós Károly nevével fémjelzett Fiatalok Köre bemutatószobájánál –, a kiállításon találkozhatunk egy Kós által tervezett paravánnal is. A paraván persze nem mindent takar el. A villából kilépve egy másfajta magyar út fogad: a kert fűje részben letaposott, a homlokzat párkányzatának díszei sérültek. Igazán kár, hogy egy mintegy 300 millió forintos felújításba ilyen részletekre már nem futotta: a gyűjtemény mutatós, a kurátorok szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Ám amennyiben a szecesszión nem csak stílusirányzatként, hanem a kivonulás szinonimájaként is olvassuk: a cím telitalálat. Az Iparművészeti legalább három-öt évre a Városligeti fasorban található villában húzza meg magát.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a londoni South Kensington Museum (ma Victoria és Albert Múzeum) és a bécsi MAK nyomában harmadikként. Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy az iparosodás nyomában megjelenő tömegtermékek minőségben és esztétikumban is elmaradnak a kézműipar remekeitől: a magyar múzeum nemcsak korai alapításában, gyűjteményében is jelentős, bár a kollekcióját az elmúlt negyven-ötven évben – „természetesen” pénzügyi okokból − nem tudta úgy gyarapítani, ahogy az kívánatos lett volna. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által megálmodott Üllői úti palotája 1893 és 1896 között épült meg, 1945 és 1956 után az utolsó jelentősebb rekonstrukción 1984-ben esett át. A millecentenárium évében az Iparművészetinek nem jutott a múzeumrekonstrukciós programra szánt pénzekből, ám mégis megújulhatott a kupolaterme, felújították a kupola acélszerkezetét, új üvegtetőt kapott a központi csarnoka. 2003-ban jutott a pince szigetelésére is, amely 1976, a hármas metró megépítése óta – a talajvíz folyásának megváltozásával − rendszeresen beázott. 2000-ben, 2006-ban is napirenden volt az épület felújítása. 2011-ben kormányzati gyorssegély kellett hozzá, hogy a kupoladíszét – a lanternát – eltávolítsák, mielőtt valaki fejére esne. Az is csak a szerencsén – és az azóta is látható állványzaton múlt −, hogy a hulló tetőcserepek nem okoztak nagyobb balesetet. 2012 júniusában a mintaadó Victoria és Albert Múzeum kiállítása nyílt meg az Iparművészetiben, a verniszázson Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrás miniszter magabiztosan jelentette ki: „a megújuló Iparművészeti Múzeum Magyarország kincseskamrája lesz, amelyet évente százezrek fognak felkeresni.” A szerényebbre szabott álom – a Victoria és Albert Múzeum ingyenes kiállításait évente 3-4 millióan keresik fel – mégis megvalósíthatónak tűnt: egy hónappal később lezárult a múzeum megújítására kiírt tervpályázat, és az intézmény akkori főigazgatója, Takács Imre joggal hihette: 2013 tavaszán elkezdődhet a rekonstrukció, ami talán három évvel később be is fejeződhet. Tévedett.
A kormány ugyanis nem a megújulást, hanem Magyarország kincseskamráját tartotta prioritásnak az Iparművészeti esetében, legalábbis abban az értelemben, hogy a múzeum gyűjteményéből az Esterházy kincsek iparművészeti tárgyait 2014-ben Fertődre irányította – állítólag a miniszterelnök, Orbán Viktor külön kérésére −, a rekonstrukcióra pedig nem ítélt meg egy vasat sem. Takács tiltakozásul lemondott, ám utódja, Cselovszki Zoltán is idézhette volna nyugodtan a döntéshozók lassúsága kapcsán Petőfi Pató Pálját: »Roskadófélben van a ház, /Hámlik le a vakolat…„Ej, ráérünk arra még!”« 2016 júliusában született meg az első kormányhatározat az Iparművészeti nagyrekonstrukciójáról, akkor a befejezés dátuma 2019. március 31-e volt. A múzeum bezárása előtt egy hónappal, 2017 augusztusában a határidőt 2021. július 30-ra tolták ki, a felújítást 1,4 milliárd forintért újraterveztették. Jelen állás szerint a műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból, a 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Jelenleg még csak a műtárgyak elszállítása zajlik. Meglehet, 2023-at fogunk írni, mire megláthatjuk, a tervekből mi valósult meg.

A szállító

Ötmillió forintra büntette az Iparművészeti Múzeumot a Közbeszerzési Döntőbíróság, amiért egy közbeszerzési pályázatot olyan szinten szabtak az azt megnyerő cégre, hogy még az irodai ajtók színét és anyagát is meghatározták benne − írta még márciusban a Magyar Nemzet. Az ismételten kiírt, 1,4 milliárd forintos tendert végül ugyanaz a cég, a Museum Complex nyerte el. A műtárgyszállító céget 2010-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága alapította azzal a szándékkal, hogy a műtárgyszállító cégek árait lenyomja. Ügyvezetőnek a múzeum alkalmazottját, Polgár Tibort tették meg. A cég 2012-ben került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, 2014-ben privatizálták: az ügyvezető egymillió forintért vásárolhatta meg. A jelek szerint a Museum Complex szerencséjét a szent őrült, Csontváry Kosztka Tivadar hozta meg: 2010-ben alig féléves cégként szállíthatta az isztambuli Pera múzeum nagy Csontváry-kiállítására a festő képeit, míg 2015-ben az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete és a pécsi Csontváry Múzeum között ingáztak a szállítói hasonló célból. A Kánaánt a Liget projekt jelentheti. Mint az azóta megszüntetett napilap is írta: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az újonnan létesülő egyéb intézmények és raktárak között több százezer műtárgy fog útra kelni. A Liget projekt gazdája, a Városliget Zrt. az elmúlt három évben hat alkalommal bízta meg a társaságot szállítási munkákkal, a teljes Liget projektre 850 milliós keretszerződést kötöttek. 

Kimazsolázták

 Mintegy négyezer műtárgyra tehető gyűjteményével Európa egyik legnagyobb bútorkollekciója található az Iparművészeti Múzeum másik filiáléjában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Az egyik legértékesebb magyarországi barokk épületet – a Száraz-Rudnyánszky család egykori kastélyát – 1990-ben zárták be, miután életveszélyessé vált, és csak tíz évvel később nyitották meg újra. A több mint 300 millió forintos rekonstrukció akkor csak részben érintette a kastély egyik szárnyát, amelyben 2005-ig egy gyermekintézmény működött. 2014-ben Nagytétényből is kerültek a keszthelyi kastélymúzeumba Festetics-bútorok, míg az Esterházy-gyűjtemény bútorait 2016-ban szállították el Fertődre. A múzeum utóbbi tárlatai – Erzsébet királyné babái, hintaló-kiállítás – azt a látszatot keltették, mintha részben játékmúzeumi profilra hangolnák át az intézményt. A Nagytétényi Kastélymúzeum január közepe óta tart zárva, igaz, nyáron napközis tábornak adott helyet. Az újranyitás időpontja nem ismeretes. Az Iparművészeti idei közbeszerzési tervéből az olvasható ki: egy 48,7 millió forintos kiállítás fog itt megnyílni, ebből az összegből 22 milliót a világítástechnika tervezésére és kivitelezésére szánnak.

2018.09.22 15:00
Frissítve: 2018.09.22 15:00

Új helyen az ARC plakátkiállítás (fotók)

A megszokott városligeti helyszín helyett az Örs vezér útján nézhetik meg az idei, UNFAKE! című pályázat díjnyertes plakátjait. A kiállítás október 7-ig, naponta 23:30-ig látogatható.

Szerző

Megosztás
2018.09.22 08:32
A legjobb alkotásnak járó díjat Béky Patrik és Tóth Dániel Demagógia című közös alkotása kaptaARC - UNFAKE!/
Második helyezett Partigianna Verseny című képe lettARC - UNFAKE!/
Harmadik helyezést ért el Sulyok Ábel Rejtsd el a fájdalmad! címűmunkájávalARC - UNFAKE!/
A legkedélyborzolóbb alkotás díját a Borz díjat pedig Vajda Gyula A Stróman című műve kaptaARC - UNFAKE!/
A Hammer Agency különdíját Sándor Bence Ahogy én szeretlek című pályamunkája nyerte elNépszava/ Tóth Gergő
A helyszínen látható még a Közös Halmaz installációja és kísérőkiállítása isARC - UNFAKE!/