Igazi krízis nincs, de a francia sajtó fejtegetéseit követve néhány hete csak észlelhető, hogy valami megváltozott, illetve módosulóban van az ottani politikai hatalom és a muzulmán közösség viszonyában. Párizs számára fontos kérdésről van szó, hiszen a lakosság egészében a gyarmati múlt miatt igencsak tekintélyes az észak-afrikai származásúak aránya. Európa égető gondja ez a migránsválság éleződése miatt, de a két pólus (a demokratikus uniós fölfogás és a vad populizmus ütközése) ijesztő nemzetközi kiterjedésű konfliktust alakított belőle.
Látszatra csekélység az egész. A muszlim vallás egyik legnagyobb ünnepe a ramadán böjt, egy hónapig tart. Mivel az iszlám naptár rövidebb, mint az általunk használt Gergely-naptár, így az ünnep ahhoz képest folyamatosan vándorol, évről évre más időpontra, általában 11 nappal korábbra esik, mint az előző évben. Szabályai szerint a böjt alatt alatt napkeltétől napnyugtáig nem szabad enni, inni, tartózkodni kell a szexuális élettől és a dohányzástól. Felmentést csak a 14 éven aluli gyermekek, az utazók, a terhes és szoptatós anyák, a csatában harcolók és a betegek kapnak. Mivel a böjt a nap járásától függ, északabbra fekvő országokban akár hajnali három órától este kilencig is érvényesek lehetnek a tilalmak. Amikor véget ér, szertartáson búcsúztatják a vallásos szervezetek és a köztársasági államvezetés csúcsvezetői. Hagyomány, és ehhez váltig ragaszkodnak, hogy közös találkozón emlékeznek meg róla, az Élysée-palotában. Tavaly, Emmanuel Macron megválasztása után is így történt, az elnök és közeli munkatársai, kulcsminiszterei elvegyültek az imámok között.
Az idén azonban komoly változás következett be. Ennek oka elsősorban nem az, hogy más színhelyen tartották a megemlékezést, ennél föltűnőbb volt, a köztársasági elnök távolmaradása. Önmaga helyett a kormányfőt se delegálta, a megemlékező beszédet is a belügyminiszter mondta el, és ezt azzal indokolták, nem kötelezi semmi a köztársasági elnök jelenlétét.
Macron a Journal du Dimanche-nak adott nyilatkozatában az „újítást” azzal indokolta, hogy korszerűbb kapcsolatrendszert igyekszik kialakítani a muszlim vallási intézmények és az állami vezetés között, ő magában most érleli az elképzelhető formákat. Az indokolás többrétegű volt. Igaz, az Európai Unió higgadt, liberális mérsékelt fölfogása a megoldhatatlannak látszó migránskérdés módjairól már kezdettől nehezen volt összeegyeztethető az Alpokon túli populista irányzatok radikalizmusával. Különösen aggasztóvá vált a helyzet római kormányválást követően, hiszen az olasz kormányban megjelentek a szélsőséges, bevándorlásellenes erők, amelyek nem osztják Macron számos elképzelését.
Ami az állam és az egyház szétválasztását illeti, a francia államfő azt vallja, hogy a világi állam és az egyházak viszonyában őrizni kell a hagyományos laikus meggyőződést, de az idő ezen máris sokat változtatott. Az iszlamizmus nélkülözhetetlen átalakítása a vallási szervezetek dolga is, helyettük más nem végezheti el ezt a munkát. A tervek szerint jövő júniusáig állhat össze a történetileg hosszú távú koncepció. Az Élysée-palota abban reménykedik, hogy addig csillapodhatnak a szenvedélyek, a kormánytöbbségben is sikerülhet enyhíteni a nézetek ütközését.
Komoly gondot jelent mindemellett az is, hogy egyre több olyan imám bukkan fel Franciaországban, akik nem beszélik az ország nyelvét, csak arabul képesek kommunikálni. Ezt persze úgy is felfoghatjuk, hogy a nagy mobilitási hullám bizonyos értelemben növelte a francia népesség nyelvi tarkaságát is. Nem könnyű megoldást találni erre, ez nagy nagy tapintatot kíván.
Időnként a konszolidáltnak vélt társadalmi állapotok is némi átalakításra szorulnak. Az átfogó reformokat szorgalmazó elnök elég gyakran fejti ki ezt állásfoglalásaiban, néha talán kissé türelmetlenül is.
