Megérinteni az érinthetetlent

Publikálás dátuma
2018.06.23. 07:45
FOTÓ: MTI - Balogh Zoltán
Rock-koncertre mentem, helyette azonban különleges szeánsz részese lehettem Nick Cave csütörtök esti fellépésén.

Az ausztrál előadó bőven nem telt ház előtt lépett fel, de ez minimálisan sem zavarta abban, hogy átütő személyisége és a közönséggel való különösen közvetlen-határbetartó kapcsolata megmutatkozhasson. A 61 éves énekes a huszonéves energiájával és a több életre is elég tapasztalatot, boldogságot és tragédiát megélt férfi bölcsességével volt jelen. Nick Cave hangja nem kopott meg, alkata nem öregedett, ráncai szépítették. Eleganciájával – ezt öltözéke is tökéletesen jelezte – úgy létezett, hogy közben megszámlálhatatlanul sokszor futott végig a színpadon, úgy tűnt, mintha energiája sosem fogyna, úgy tűnt, mintha valami fura józan eksztázisba kerülne.

Fojtott feszültségű számai, a zene, vele a világ teljességét megmutató hangszerelése, elképesztően profi, a színpadon a néha zongorázó énekessel egyenrangúan jelenlévő, minden apró mozdulatára figyelő zenésztársai mind-mind egy sokszereplős performansz részei lettek. Együtt a közönséggel. Rengeteg koncerten, sok fesztiválon jártam már, de a közönségével ennyire együtt létező sztárt még nem láttam. Ennyire érinthetőt sem.

Érinthetőt a szó szoros értelmében: amikor hirtelen leugorva a színpadról, a testőrök gyűrűjéből kilépve a nézők közé ment, egyike lehettem azon szerencséseknek, akik megérinthették. A publikumba vetett bizalma nem csupán a nézők közé keveredésben nyilvánult meg, elfogadta a felajánlott zsebkendőt, többször adta nézői kézbe mikrofonját, majd a színpadra hívott sok-sok embert, akik aktív részesei lettek a már-már szakrális pillanatoknak. Sokan állhattak, majd ülhettek Nick Cave-vel egy színpadon, néhányan azonban ahelyett, hogy megélték volna a megismételhetetlent, inkább a szelfizést, vagy a főszereplő közvetlen közelről fényképezését választották – ezt a művész jól érzékelhetően zokon vette. Igaza volt.

Nem hangzott el két talán legnagyobb slágere, a The Mercy Steat és a Where The Wild Roses Grow – apropó miért kell rádióspotban olyan dallal hirdetni egy koncertet, amelyet ketten énekelnek és a duó másik tagja, nevezetesen Kylie Minogue nem jön Magyarországra? –, amit ha a koncert előtt kérdeznek, elengedhetetlennek mondtam volna, de nem hiányzott. Nem hiányzott, mert elhangoztak más ismert – Jesus Alone, Do you love me?, Into My Arms - dalok, Nick Cave költői szépségű szerzeményei és az őrület határán egyensúlyozó számai, de nem ez volt a fontos. Rock-koncertre mentem, helyette azonban sokkal több, egy különleges szeánsz részese lehettem.

Témák
koncert Nick Cave

Itt az új NoÁr-klip: "Fogjunk össze!" ( a gyűlölet ellen)

Publikálás dátuma
2018.06.22. 16:36
Forrás: noÁr/Fogjunk össze!/Youtube
A fiatal színész, a Vajdaságból érkezett Molnár Áron, aki több interjúban is elmondta, hogy saját bőrén is megtapasztalta az előítéletességet, az Ébresztő és a Tanulni akarunk után -  tehetséges csapatával, és Mohamed Fatimával erősítve - újabb üzenettel jelentkezett. A Junior Prima díjas, tehetséges színész egyre népszerűbb, korábban a Vígszínház társulatának tagja volt, ám egy idő után úgy érezte, a világról szóló mondanivalója, kifejezésvágya kinőtte a klasszikus színházi kereteket, ezért szabadúszó lett. A noÁr- projektje kapcsán azt is többszöt hangsúlyozta, hogy nem hajlandó félni azért, mert kinyitja a száját.

Szerző
Témák

Sándor bátyánk

Publikálás dátuma
2018.06.22. 07:48
VIRRASZTÁS KÁNYÁDIÉRT - A Petofi Irodalmi Múzeumban tegnap virrasztást rendeztek Kányádi Sándor emlékére, ahol fellépett a Kalák

Általános iskolásként találkoztam először Kányádi Sándorral. Akkoriban a Napsugár szerkesztőjeként járta az erdélyi településeket, s mesélt, szavalt, úgy ahogyan csak ő tudott. Kérdezhettünk bármilyen hülyeséget, ő mindig megtalálta a gyerek számára is felfogható választ. Én arra voltam kíváncsi, hogy mit jelképez a Fától-fáig című versében a visszatérő „anyatej, hangyatej”, majd a végén az ecet. Rám mosolygott utánozhatatlan hamiskás mosolyával, s azt mondta: leányka, erre majd 10 év múlva majd válaszol Sándor bátyád. Eyg évtized múlva kezdő kolozsvári újságíróként gyakorta beszélgethettem vele, s egyszer emlékeztettem ígéretére. „Tudod te azt már leányka, de tíz év múlva még visszatérünk rá”. Közben mindkettőnk lába alól kifutott a szülőföld, s 2009-ben találkoztunk újra, immár Budapesten. „Ecetes leányka”, fogadott változatlanul mosolyogva, „látod, vannak dolgok, amiket az élet magától is megválaszol, ha akarod, ha nem”.

Igen, Sándor bátyánk, igazad volt, mint majdnem mindig! Csupán abban tévedtél, hogy azt majd csak az utókor tudja megítélni, hogy valóban költészet volt-e a tiéd, vagy csak olyan „Sándor bácsis fecsegés”.

Isten veled Sándor bátyánk, Isten veled Kányádi Sándor, a KÖLTŐ!

Szerző