OPEC;kitermelés;

2018-06-23 07:25:00

Növeli kitermelését az OPEC

Tegnap a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC), valamint a legnagyobb kartellen kívüli kitermelőnek számító Oroszország megegyeztek a 2016 novemberi 1,8 millió hordós termelésvisszafogási megállapodás 800 ezer hordóra csökkentésében – közölte a Bloombergre hivatkozva a Portfolio. A döntés oka az olajár elmúlt fél évben tapasztalt ugrása, a cél pedig ennek nyomán az érintett államok bevételeinek növelése. Az olajkartell és partnerei másfél éve épp az olajár feltornászása érdekében döntöttek a kitermelés mesterséges fékezése mellett. A jelek szerint ez mára meghozta eredményét, így enyhíthetnek a szorításon. A kartell legnagyobb súlyú tagjának számító Szaúd-Arábia olajminisztere figyelmeztetett, hogy a döntés nyomán valójában csak 600 ezer hordóval nő a kitermelés, mivel a súlyos gazdasági gondokkal küzdő Venezuela már eddigi kvótáját se volt képes teljesíteni. Az Egyesült Államok ellene bevezetett szankciói miatt Irán kitermelése is bizonytalan. Az amerikai WTI nevű nyersolaj tőzsdéje a döntésre 3 százalékos emelkedéssel reagált, az Európában irányadó Brent viszont lényegében a hordónként 74 dolláros szinten maradt. A piacot tehát nem érte váratlanul a döntés, azt már előre beárazták. Korábban lapunknak Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázpiaci elemzője szintén úgy vélte, hogy a 2016-os termelésvisszafogás enyhítése legfeljebb a további olajáremelkedésnek vethet gátat. A világon naponta 100 millió hordó kőolajat termelnek ki.

Tekintettel arra, hogy az olajár 50 dollár felett jár, július 1-től se nő az üzemanyagok jövedéki adója – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A két évvel ezelőtt bevezetett szabály szerint ugyanis 50 dollár alatti negyedéves átlagár esetén a benzin adótartalma körülbelül bruttó 6, a gázolajé pedig mintegy 13 százalékkal nő. Friss módosítási javaslatában a Jobbik e rendszer fenntartása mellett 6 forintos azonnali üzemanyagadó-csökkentést indítványoz.