Kövesd éjszaka a karszalagosokat!

Publikálás dátuma
2018.06.24 21:29
„Van itt egy írók, költők a Balatonnál című kiállítás” - Fotó: Gál Csaba
Fotó: /
Az idei Múzeumok Éjszakáján is megtelt a város nyüzsgő, kíváncsi emberek tömegével, kétezerkétszáz program közül választhattak az érdeklődők.

Nem volt olyan buszmegálló szombat este a fővárosban, ahol ne a múzeumi és a menetrendszerinti járatok útvonalbeli különbségeiről diskuráló emberekbe botlott volna az ember. Onnan tudta, hogy múzeumi látogatók, hogy már messziről piroslott a karszalag a csuklójukon. Merre is kell itt menni? Hol érdemes leszállni? Te is a múzeumba jössz? – és megannyi hasonló kérdés szőtte át a város képzeletbeli térképét.

Nekem sem ártott volna megkérdeznem valakit, hogy ne tévesszem el a Kerepesi úti temető bejáratát, amit mára egyébként Fiumei úti sírkertre kereszteltek. A temető számos titkot, családi történetet és különleges parcellát rejt magában, amelyekről a látogatók szervezett temetői séták alkalmával könnyedén megbizonyosodhatnak. A séták nem csupán a Múzéj programjai, azonban az érdeklődés ezen az estén kétségtelenül óriásira duzzadt. A Művészparcella tematikájú sétán résztvevők festők, építészek, írók, költők, orvosok, politikusok sírját kereshették fel, különféle anekdotákkal megismerkedve. Az érdeklődők megtudhatták, hogy a hatalmas nyárfák alatt nyugszik a zenész Hubay család, Gombaszögi Frida színésznő és férje, az egykori Est lapok tulajdonosa, Miklós Andor; továbbá azt is, kit rejt a Palikám feliratú sírkő: Rotschild Klárának, a népszerű divattervezőnek és férjének hamvait. Valamivel odébb van Móricz Zsigmond boltíves sírja, amelyen regényalakjai elevenednek meg, többek közt az iskolatáskás Nyilas Misi. Néhány lépésre az íróétól Babits Mihály és felesége, Török Sophie, valamint az ő első férje, Szabó Lőrinc sírja áll, hűen mutatva különös szerelmi háromszögüket. Laborfalvi Róza, lánya és unokája, Róza történetét is megismerhették a látogatók, majd röviden elidőzhettek Radnóti Miklós és Gyarmathy Fanni sírjánál, ahol felcsendült a Bájoló című vers megzenésített változata is. A közelben nyugszik Faludy György és Karinthy Frigyes, s tőlük nem túl messze található Kosztolányi Dezső sírja, amelyet egy messziről felismerhető angyal-alak és egy kisgyermek díszít, mintha csak a költő verseiből léptek volna elő. A séta egyik utolsó állomásaként megtekinthettük, hol van az egyetem fura urának, Horger Antalnak a sírja. A sors fintora, hogy József Attiláé szemben, a kavicsos út túloldalán helyezkedik el.

A temetőből a Ludwig Múzeumba vettem az irányt, s már szemfüles Múzéj-látogatóként szemem sarkából figyeltem, hol száll le a többi karszalagos. A Ludwigban a kiállítások között sétálgatva könnyű volt megtalálni a legmozgalmasabb helyet – a könyvtárt –, ahol egész estés legózással várták az érdeklődőket, akik 31.600 darab kockából rakhatták ki Roy Lichtenstein Vicki című művét. A játékba Oláh Gergő, az idei Múzeumok Éjszakájának arca is bekapcsolódott, ő is szorgosan rakosgatta az apró darabokat az egyik asztalnál.

A Duna partjáról a város szívébe, a Petőfi Irodalmi Múzeumba menet útközben hallottam, amint egy édesanya mesélte 16 év körüli lányának, „Van itt egy írók, költők a Balatonnál című kiállítás”, mire a lány visszakérdezett, „Megnézhetjük Petőfit, Adyt és Aranyt fürdőruhában?” – ekkor még persze nem sejtették, hogy nem sokat tévedtek, csupán a fürdőruhás költők nevei mások. A város irodalmi életének egyik központi helyszínén ezen az estén is nagy volt a nyüzsgés, a kiállításokat és programokat ellepték az emberek kettőtől nyolcvan éves korig. A napokban nyílt Balatoni nyár című kiállításra különösen sokan voltak kíváncsiak. Este nyolc körül nem lehetett már moccanni se, mivel Praznovszky Mihály irodalomtörténész tartott rendhagyó tárlatvezetést. A Balaton szerelmese – a tapasztalatok szerint nincs ezzel egyedül – a Szigligeti Alkotóház íróvendégeiről, a Balaton környéki települések nyaralóiról, a balatonfüredi kalandokról, az 1950-es, 60-as, 70-es évek hangulatáról mesélt szórakoztató, vidám történeteket, „tán igaz se volt” anekdotákat. Az érdeklődők megtudhatták, hogyan játszottak a Balatonnál töltött nyaralásaik alkalmával a kor nagy írói, költői: Örkény István, Mándy Iván, Weöres Sándor. Miként viccelte meg egy harmadikos kislány ál-levelével Nemes Nagy Ágnes Ottlik Gézát, milyen fürdőruhát viselt Juhász Ferenc, hogy állt a matrózsapka Déry Tibornak, s többek között azt is, hogy az írók sokáig egy kis patakban fürödtek Szigligetnél, míg egy nap véletlenül fel nem fedezték, hogy a közelben van a Balaton.

Fotó: Mikes Réka

Fotó: Mikes Réka

A Múzéj-programok sorából Óbuda sem maradhatott ki: a Kassák Múzeum későesti koncertjén résztvevők olyan szürreális élménynek lehettek részesei, amelyet bizonyára maga Kassák Lajos is megirigyelt volna. A költő verseinek megzenésített verzióit hallgató közönség eleinte még beletapsolt a jól kitartott csendekbe, majd megértette: itt mindennek jelentése van, nem tapsolunk csak úgy. A látszólag improvizatív elemeket is ötvöző előadás minden tagja (Harcsa Veronika, Keszég László, Márkos Albert, Benkő Róbert, Pándi Balázs) együtt mozgott a gyakran minden racionalitást nélkülöző ritmussal, s a körülöttem ülő testek és fejek is hullámozni kezdtek – persze mind teljesen más ütemre – ahogy az egy jó avantgárd műsor közben elvárható. Kassák szövegeit hallgatva a hátam mögött pusmogni kezdtek: szép gondolatok ezek. Amikor azonban Harcsa Veronika artikulálatlanul vonyított, üvöltött, esetleg különféle beazonosíthatatlan hangokat adott ki magából, netán amikor az ütős az egész termet betöltő hangerővel verte, püfölte a dobokat, hogy az szinte fájt, akkor már a légy sem moccant. Mindenki tátott szájjal, mozdulatlanná válva várta, mi fog történni a következő pillanatban, hiszen mindig jött valami új: ha a zene egy pillanatra harmonikusnak is tűnt, csupán azért volt, hogy aztán még nagyobb erővel és dinamizmussal köszöntsön be a diszharmónia.

A minap hallottam: „ha megkérdezed az embereket, hányszor mennek évente átlagosan múzeumba, azt mondják: kétszer. Ebből általában csak egy igaz, a Múzeumok Éjszakája”. A neonfények között sárgásan világló karszalagokat viselők között ülve azonban felvillant bennem: mit számít, hányszor mennek, ha azokon az alkalmakon ilyen élményekben van részük?

2018.06.24 21:29

Koncert a hajléktalanokért

Publikálás dátuma
2018.12.13 16:50

Fotó: / Draskovics Ádám
Támogatói bulit rendez az Utcáról Lakásba Egyesület péntek este a Trip Hajón. A csapat célja az otthonteremtés: hajléktalan embereket, rászoruló családokat segítenek hozzá szociális bérlakásokhoz. A rendezvény bevételét bérlőiknek szánt karácsonyi csomagra és jövő évi működésükre fordítják. Fellép az Apey, fél kilenctől egy meglepetés vendég, majd a Speakers of Zion, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, végül dj Bosi és Dj NaiRobi.    
Szerző
2018.12.13 16:50

A fuvola nagykövete

Publikálás dátuma
2018.12.13 14:22

Fotó: /
A világ legjobbjai közé választották Ittzés Gergely A fuvolaszonáták nagykönyve című hétlemezes kiadványát.
A fuvolahangnak van valamiféle sajátos aurája. Ennek megfelelően nem ugyanazt jelenti játszani fuvolán, mint mondjuk az egyébként szintén népszerű klarinéton. Különös világba viszi játékosát és hallgatóját, a hangja már önmagában is elbűvölő, nem véletlen, Tamino is ilyen hangszert kap segítségként ahhoz, hogy leküzdhesse útján a mitikus nehézségeket, hogy férfivá érve kiérdemelhesse kedvesét, Paminát. Van tehát létjogosultsága egy olyan hangzó „nagykönyvnek", amely számba veszi a fuvolaszonátákat szinte a kezdetektől, az 1700 –as évek első évtizedeitől a múlt század közepéig. Bach az első zeneszerzők között volt, akik a nagyívű karriert befutott, Franciaországban kifejlesztetett hangszerrel megismerkedtek. Az őskortól ismert egyszerű fuvola az ő fiatalkorában lett olyan instrumentum, amelyre olyan jelentőségű műveket lehetett írni, mint szonátái, vagy éppen a h-moll szvit. Igazi nagyszabású zenei alkotás Bach h-moll szonátája, amellyel a lemezsorozat indul. Valójában felül nem múlt remeke a fuvolaszonáta-irodalomnak, de lehet mondani, a hangszer egész irodalmának, az 1720 körül keletkezett mű. Ami azért is így van, mert a későbbi korok nagy komponistái már nem érték be a fuvola korlátozott lehetőségeivel: Mozart, Beethoven és utódaik legjobb gondolataikat zenekarra, zongorára, esetleg hegedűre, csellóra szánták. Mindamellett a kevésbé neves komponisták közül sokan, sok szonátát írtak rá, de Ittzés Gergely maga jegyzi meg a kísérőfüzetben: „Valljuk be, kevés köztük az igazi remekmű, ...". De egyetérthetünk vele abban is, a 34 szonáta amelyet lemezre játszott, ha töredékesen is, de kimeríthetetlen kincsestárat reprezentál. Bach után tehát fájó az űr, már Mozart is csak egy gyermekkori, hegedűkíséretes zongoraszonáta fuvolás verziójával szerepel, amely természetesen azért magán viseli a zseni kézjegyét. Sok-sok kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert név következik, örömmel fedezhetjük fel azonban például Ravelt, Prokofjevet, utóbbi szonátája valódi népszerűségre is szert tett. Magyar szerző egy szerepel a sorozatban, Lajtha László 1958-as műve kapott helyet az ötödik lemezen. Hogy a Nagykönyv nem egyszerűen csak fuvolistákat érdekelhet és nem több, mint bennfenteseknek szóló hangos tanszöveg-gyűjtemény arról az előadók gondoskodnak. Mindenekelőtt Ittzés Gergely, aki nem egyszerűen csak hangszerének kiváló művésze, hanem lehet mondani nagykövete, aki a fuvolázás minden területén alkot. Fejleszti hangszere játéktechnikai lehetőségeit, tanít, komponál, műveket ad közre, lemezeket készít, koncerteken lép fel. A felvételeken minden művet modern fémfuvolán játszik, hangja fölösleges vibrátózásoktól mentes, lekerekített, a legmagasabb hangokat – amelyek kényszerűen vékonyan, élesen szólnak - leszámítva testes, menetes a fémfuvolák kevéssé vonzó, néha fémes hangzásától. Virtuozitása, hangszerkezelésének biztonsága megkérdőjelezhetetlen. A stílusokban is otthon van, tudását teljes mértékben a művek belső világa megmutatásának szolgálatába állítja, izgalmas helyekre kalauzolva a hallgatót. Segítségére vannak ebben a kiváló zongoraművészek, akik nem egyszerűen kísérői, hanem egyenrangú társai századokat felölelő utazásán.

Az érem biztos, a színe január közepén derül ki

Továbbjutott a három legjobb felvétel közé az International Classical Music Awards (ICMA) 2019. évi szavazásán a Hungaroton The Great Book of Flute Sonatas című hétlemezes CD-sorozata a Best Collection kategóriában – közölte december 10-én Remy Franck, a zsűri elnöke. A kiadvány Ittzés Gergely fuvolaművész monumentális CD-sorozata, mely a fuvolaszonáták három évszázadnyi anyagát gyűjti össze. A nyertesek listáját 2019. január 19-én teszik közzé, a díjkiosztó gálakoncertre 2019. május 10-én a lucerni Kulturális és Kongresszusi Központban kerül sor. 

2018.12.13 14:22