Kövesd éjszaka a karszalagosokat!

Publikálás dátuma
2018.06.24 21:29
„Van itt egy írók, költők a Balatonnál című kiállítás” - Fotó: Gál Csaba
Az idei Múzeumok Éjszakáján is megtelt a város nyüzsgő, kíváncsi emberek tömegével, kétezerkétszáz program közül választhattak az érdeklődők.

Nem volt olyan buszmegálló szombat este a fővárosban, ahol ne a múzeumi és a menetrendszerinti járatok útvonalbeli különbségeiről diskuráló emberekbe botlott volna az ember. Onnan tudta, hogy múzeumi látogatók, hogy már messziről piroslott a karszalag a csuklójukon. Merre is kell itt menni? Hol érdemes leszállni? Te is a múzeumba jössz? – és megannyi hasonló kérdés szőtte át a város képzeletbeli térképét.

Nekem sem ártott volna megkérdeznem valakit, hogy ne tévesszem el a Kerepesi úti temető bejáratát, amit mára egyébként Fiumei úti sírkertre kereszteltek. A temető számos titkot, családi történetet és különleges parcellát rejt magában, amelyekről a látogatók szervezett temetői séták alkalmával könnyedén megbizonyosodhatnak. A séták nem csupán a Múzéj programjai, azonban az érdeklődés ezen az estén kétségtelenül óriásira duzzadt. A Művészparcella tematikájú sétán résztvevők festők, építészek, írók, költők, orvosok, politikusok sírját kereshették fel, különféle anekdotákkal megismerkedve. Az érdeklődők megtudhatták, hogy a hatalmas nyárfák alatt nyugszik a zenész Hubay család, Gombaszögi Frida színésznő és férje, az egykori Est lapok tulajdonosa, Miklós Andor; továbbá azt is, kit rejt a Palikám feliratú sírkő: Rotschild Klárának, a népszerű divattervezőnek és férjének hamvait. Valamivel odébb van Móricz Zsigmond boltíves sírja, amelyen regényalakjai elevenednek meg, többek közt az iskolatáskás Nyilas Misi. Néhány lépésre az íróétól Babits Mihály és felesége, Török Sophie, valamint az ő első férje, Szabó Lőrinc sírja áll, hűen mutatva különös szerelmi háromszögüket. Laborfalvi Róza, lánya és unokája, Róza történetét is megismerhették a látogatók, majd röviden elidőzhettek Radnóti Miklós és Gyarmathy Fanni sírjánál, ahol felcsendült a Bájoló című vers megzenésített változata is. A közelben nyugszik Faludy György és Karinthy Frigyes, s tőlük nem túl messze található Kosztolányi Dezső sírja, amelyet egy messziről felismerhető angyal-alak és egy kisgyermek díszít, mintha csak a költő verseiből léptek volna elő. A séta egyik utolsó állomásaként megtekinthettük, hol van az egyetem fura urának, Horger Antalnak a sírja. A sors fintora, hogy József Attiláé szemben, a kavicsos út túloldalán helyezkedik el.

A temetőből a Ludwig Múzeumba vettem az irányt, s már szemfüles Múzéj-látogatóként szemem sarkából figyeltem, hol száll le a többi karszalagos. A Ludwigban a kiállítások között sétálgatva könnyű volt megtalálni a legmozgalmasabb helyet – a könyvtárt –, ahol egész estés legózással várták az érdeklődőket, akik 31.600 darab kockából rakhatták ki Roy Lichtenstein Vicki című művét. A játékba Oláh Gergő, az idei Múzeumok Éjszakájának arca is bekapcsolódott, ő is szorgosan rakosgatta az apró darabokat az egyik asztalnál.

A Duna partjáról a város szívébe, a Petőfi Irodalmi Múzeumba menet útközben hallottam, amint egy édesanya mesélte 16 év körüli lányának, „Van itt egy írók, költők a Balatonnál című kiállítás”, mire a lány visszakérdezett, „Megnézhetjük Petőfit, Adyt és Aranyt fürdőruhában?” – ekkor még persze nem sejtették, hogy nem sokat tévedtek, csupán a fürdőruhás költők nevei mások. A város irodalmi életének egyik központi helyszínén ezen az estén is nagy volt a nyüzsgés, a kiállításokat és programokat ellepték az emberek kettőtől nyolcvan éves korig. A napokban nyílt Balatoni nyár című kiállításra különösen sokan voltak kíváncsiak. Este nyolc körül nem lehetett már moccanni se, mivel Praznovszky Mihály irodalomtörténész tartott rendhagyó tárlatvezetést. A Balaton szerelmese – a tapasztalatok szerint nincs ezzel egyedül – a Szigligeti Alkotóház íróvendégeiről, a Balaton környéki települések nyaralóiról, a balatonfüredi kalandokról, az 1950-es, 60-as, 70-es évek hangulatáról mesélt szórakoztató, vidám történeteket, „tán igaz se volt” anekdotákat. Az érdeklődők megtudhatták, hogyan játszottak a Balatonnál töltött nyaralásaik alkalmával a kor nagy írói, költői: Örkény István, Mándy Iván, Weöres Sándor. Miként viccelte meg egy harmadikos kislány ál-levelével Nemes Nagy Ágnes Ottlik Gézát, milyen fürdőruhát viselt Juhász Ferenc, hogy állt a matrózsapka Déry Tibornak, s többek között azt is, hogy az írók sokáig egy kis patakban fürödtek Szigligetnél, míg egy nap véletlenül fel nem fedezték, hogy a közelben van a Balaton.

Fotó: Mikes Réka

Fotó: Mikes Réka

A Múzéj-programok sorából Óbuda sem maradhatott ki: a Kassák Múzeum későesti koncertjén résztvevők olyan szürreális élménynek lehettek részesei, amelyet bizonyára maga Kassák Lajos is megirigyelt volna. A költő verseinek megzenésített verzióit hallgató közönség eleinte még beletapsolt a jól kitartott csendekbe, majd megértette: itt mindennek jelentése van, nem tapsolunk csak úgy. A látszólag improvizatív elemeket is ötvöző előadás minden tagja (Harcsa Veronika, Keszég László, Márkos Albert, Benkő Róbert, Pándi Balázs) együtt mozgott a gyakran minden racionalitást nélkülöző ritmussal, s a körülöttem ülő testek és fejek is hullámozni kezdtek – persze mind teljesen más ütemre – ahogy az egy jó avantgárd műsor közben elvárható. Kassák szövegeit hallgatva a hátam mögött pusmogni kezdtek: szép gondolatok ezek. Amikor azonban Harcsa Veronika artikulálatlanul vonyított, üvöltött, esetleg különféle beazonosíthatatlan hangokat adott ki magából, netán amikor az ütős az egész termet betöltő hangerővel verte, püfölte a dobokat, hogy az szinte fájt, akkor már a légy sem moccant. Mindenki tátott szájjal, mozdulatlanná válva várta, mi fog történni a következő pillanatban, hiszen mindig jött valami új: ha a zene egy pillanatra harmonikusnak is tűnt, csupán azért volt, hogy aztán még nagyobb erővel és dinamizmussal köszöntsön be a diszharmónia.

A minap hallottam: „ha megkérdezed az embereket, hányszor mennek évente átlagosan múzeumba, azt mondják: kétszer. Ebből általában csak egy igaz, a Múzeumok Éjszakája”. A neonfények között sárgásan világló karszalagokat viselők között ülve azonban felvillant bennem: mit számít, hányszor mennek, ha azokon az alkalmakon ilyen élményekben van részük?

Megosztó tekintet – Groteszk totemek és sokszemű állatok Verebics Ágnes tárlatán

Publikálás dátuma
2019.04.24 12:20

Fotó: A szerző felvétele
A művész már egy tavalyi kiállításán is utalt arra, hogy az élet minden területét behálózó virtuális tér miként formálja át a látásmódunkat.
Sokszemű emberek és állatok figyelnek a falakról Verebics Ágnes legújabb Hybrid/Totem című kiállításán. A Horánszky utca 5. szám alatt található A.P.A. Galériába betérve a látogató úgy érezheti, a fura lények állandóan kukkolják, lesik minden mozdulatát. Persze visszanézni sem egyszerű rájuk: pláne, hogy nem kettő, hanem öt, hat vagy annál több szemük van. A hatás persze szándékolt, Verebics Ágnes reflektálni kíván jelen világunk figyelemzavarára, arra az állapotra, amelyet akkor érzünk, amikor megnyitjuk az internetet, és képtelenek vagyunk egy dologra koncentrálni. – A netről ránk zúduló fotó- és videólavinát képtelenség feldolgozni – mondja a művész, aki már egy tavalyi kiállításán is utalt arra, hogy az élet minden területét behálózó virtuális tér miként formálja át a látásmódunkat. Verebics Ágnes indulásakor inkább realista képeket festett, de már az egyetem óta vonzódott a szürreálisba hajló ábrázoláshoz. David Lynch korai, fekete-fehér filmjei, Francis Bacon kitekert, torz testű férfialakjai és a Jenny Saville felnagyított, szétfolyó nőarcai is nagy hatással voltak rá. Jelenlegi kiállításának ötlete egy többszemű szarvas képének megfestésével kezdődött, melyet idővel a művésznő egyre inkább megkedvelt. – A szarvas után sorra érkezett a többi jószág, lett később vaddisznóm, párducom és baglyom – mondja a művész, aki egyre élvezte, hogy a műtermébe betérő vendégeket összezavarhatja a sokszemű lényekkel. A szem és az arc mint téma már egy évtizede foglalkoztatja az alkotót. Verebics Ágnes számos képet gyűjt, fotóz vagy fest emberi és állati szemekről, vagy éppen sajátjáról. Épp ezért a jelen kiállítás sem előzmény nélküli: már 2011-ben volt egy Szemfényvesztés című képsorozata, amelyen ugyancsak a látás kapott hangsúlyt, igaz, akkor nem megsokszorozta, hanem kitakarta saját tekintetét. Hat nagyméretű portrét állított ki magáról, ezeken különböző megoldásokkal, hol kendővel, hol maszkkal, hol úszószemüveggel vagy kamerával takarta ki a szemét mintegy elrejtve saját identitását. A 2015-ben bemutatott Hairy Gang (Hajas csapat) kiállításon pedig meztelen nőalakokat fotózott le, akiknek elburjánzó frizurájuk szőrként fedte be arcukat és testük túlnyomó részét. A mostani tárlaton azonban nemcsak sokszemű lények, de más, több állat testrészéből összekapcsolt totemek is helyet kapnak, úgymint kardhalra applikált piranha, vagy a „magyar unikornis”, egy lókoponya, melyre az alkotó egy szürkemarha szarvat ragasztott. – A koponyát még pár éve Szabó Ági festőtársammal vittük el egy nyolcadik kerületi lomtalanításról – meséli. A kiállításon szereplő lények részeit azonban még számos helyről szerezte be: egy kamerára szerkesztett cápafogsort egy adományboltból, míg az említett kardhalat egy gyűjtőjének a nagyapja vadászta Mombasszában. – Mostanában vaddisznót is ígérget valaki – mondja Verebics Ágnes –, de még kitömött jegesmedvéről is volt szó.

Infó:

Hybrid/Totem A.P.A. Galéria Nyitva: május 10-ig

Frissítve: 2019.04.24 12:20

A nagy Fővárosi Rapcirkusz

Publikálás dátuma
2019.04.24 11:15

Fotó: BUDAPEST PARK
A Budapest Park idei szezonnyitó rendezvénye sajátos összefoglalását adja az amerikai gyökerű műfaj több mint negyedszázados magyarországi történetének.
A rap az 1970-es évek legvégén jelent meg New York-ban – elsősorban az afro-amerikai közösség körében, illetve lemezlovasok produkcióiban. Állandóan ismétlődő, monoton ritmus adja az alapot, amelyre gyors, jól rímelő, előre megírt vagy improvizált dalszöveget kántál a rapper. Emellett igen gyakori a városi szleng használata. Dósa Richárd, a rap egyik hazai úttörője, az Animal Cannibals vezetője szerint az elmúlt évtizedek alatt „a műfaj sokat változott, de a legfontosabb stílusjegyek megmaradtak. Továbbra is az MC-k a főszereplők, akik kiállnak és mondják a magukét. A rap minden más zenei műfajjal keverhető, így teljesen meghódította a könnyűzenét. Mindemellett folyamatosan fejlődik, szinte felsorolhatatlanul sok stílusirányzat született az elmúlt negyven év alatt: alternatív hip hop, boom bap, crunk, freestyle rap, g-funk, gangsta rap, hard core, horror core, new jack swing, ragga, rock rap, mumble rap, new core, trap, underground.” Busa István, az Irie Maffia énekese és rappere szerint „a mostani trend a trap irányába vitte a rapzenét, ami a nyolcvanas évek hangzását hozza vissza; leginkább egy ikonikus hangszer, a Roland 808-as dobgép karakteres hangjának köszönhetően.” A rap legközelebbi szövetségese, szinte ikertestvére a hiphop, amelynek a jellegzetes zene mellett saját tánckultúrája (break) és festői stílusa (graffiti) is kialakult, sőt egyes sportágak (kosárlabda, streetball) is szorosan kapcsolódnak hozzá. Busa István személy szerint azonosulni tud mindezzel, de elismeri: az Irie Maffia tagjai közül sokan nem ebből a szubkultúrából érkeztek. A zene – mint hatalmas olvasztótégely – azonban mindig közös nevezőre hozza őket. „A négy alappillér számunkra a mai napig nagyon fontos: rap, break, graffiti, dj-ing. De a beatboxot is megemlíteném, ami szintén kihagyhatatlanul a rap műfaj része, és a looper elterjedésével újra kezd népszerű lenni” – teszi hozzá Dósa Richárd.
Felmerülhet a kérdés, hogy az amerikai megasztárok árnyékában érdemes-e magyarul rappelni, s ezzel óhatatlanul szűkíteni a célközönséget. Richárd szerint „ha már ilyen csodaszép nyelvünk van, hiba lenne lekoppintani az amerikai hangzást a szövegekben.” A kilencvenes években még sorra születtek tükörfordítással a rap-dalok, de ez mára eltűnt. „Az igényes hazai rap-előadók igyekeznek minél fifikásabb, minél több szótagból álló rímekkel elkápráztatni a közönséget.” Busa István úgy véli: a rap lényege pont az eredetiség; nem szabad egy másik előadó „flow-jából” táplálkozni – ezért ő is támogatja a magyar nyelven történő rappelést. Merre alakulhat tovább a műfaj, miből jöhet egy újabb divathullám? – kérdezem végül a két előadót. Busa szerint a hiphop néhány évtized alatt életstílussá vált, ezért nem fog eltűnni; a rap pedig jól ötvözhető más zenei irányzatokkal, s ezért marad a palettán. Dósa még optimistább: „tarolnak a MC-k, itthon és világszinten is. Soha nem gondoltam volna, hogy kedvenc zenei rétegműfajom ilyen népszerű lesz.”    Infó: Fővárosi Rapcirkusz Április 25. Budapest Park

Sokszínűség

A Fővárosi Rapcirkusz szervezőinek az volt a célja, hogy a műfaj legkülönbözőbb áramlatait mutassák be a közönségnek. Így léphet egy koncerten színpadra Dopeman és az Animal Cannibals, a Punnany Massif és az Irie Maffia, valamint sok-sok fiatalabb, feltörekvő csapat. A fellépőket (Nart Orchestra néven) big bandes-szimfonikus hangzású zenekar kíséri, Meggyes Ádám vezényletével. 

Frissítve: 2019.04.24 11:15