Emmi;üldözött keresztények;

2018-06-25 21:31:00

A Facebookon harcol az üldözött keresztényekért a kormány

A menekültek teljes kizárása mellett a kormány sokat beszél az üldözött keresztények megsegítéséről. A jelek szerint ennek szerves része lesz egy weboldal, illetve valaki valamit posztol majd a Facebookra a témában. Szerződést legalábbis már kötöttek erre.

Az Emmi által közzétett szerződéslista tanúsága szerint üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság 2,5 millió forintért bízta meg a weboldalakkal és tartalomgyártással foglalkozó Origami Europe Kft-t, hogy készítsen egy oldalt, illetve „közösségi média tartalmakat” – vagyis Faccebook- vagy Instagram-posztokat – a helyettes államtitkárságnak. A közzétett adatokból az derül ki, hogy a megbízást három ütemben, jövő februárig kell elvégezni.

Ezen kívül havonta 275 ezer forintot kap egy Ozsváth Kálmán nevű magánszemély, hogy menedzselje a közösségi média tevékenységet az üldözött keresztények témakörében, illetve beszámolókat írjon erről. Ez a megbízás a friss táblázat szerint két hónapra szól, de Ozsváth neve már korábban is felbukkant a témában: tavaly novemberben a keresztényüldözésekről szóló tanulmányt rendelt tőle az Emmi.

Ozsváth személye azért is érdekes, mert feltehetően ugyanarról az emberről van szó, aki a korábban újpesti fideszes önkormányzati képviselő volt, és akit 2016 decemberében az Országos Mentőszolgálat belső kommunikációs vezetőjévé neveztek ki.

A szerződésekben szereplő weboldalnak és közösségi-médiatartalmaknak egyelőre nem találtuk nyomát, ami persze nem jelenti azt, hogy nem készülnek el. Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság korábban, tavaly év végén még azzal büszkélkedett, hogy 2,5 milliárd forintot fordítottak a legveszélyeztetettebb közösségek támogatására, főleg Libanonban és Irakban.

Miközben a kormány az üldözött keresztények megsegítéséről beszél, egy szíriai vagy iraki keresztény, akinek az élete minden bizonnyal tényleg veszélyben van, hiába kopogtatna menekült státuszért: a múlt héten elfogadott alaptörvény-módosítás értelmében nem kaphatna védelmet, mert biztonságosnak minősített országokon keresztül utazott. Márpedig – a magyar kormány szerint – mindenkinek csak az első biztonságos országig, jelen esetben például Törökországig lenne szabad menekülnie.