Vége a komédiának?

Publikálás dátuma
2018.06.29 08:05

Fotó: /

Csaknem hat évvel ezelőtt, 2012 novemberében - a néhai Népszabadság hasábjain „Finita la commedia?” című írásomban - már firtattam: „A kérdés az, hogy meddig komédiázik a magyar gazdasági kormányzat a több évtizedes múltra visszatekintő, méltán népszerű hazai cafeteria szisztémával? Tényleg megszületett már a „bölcs” döntés a béren kívüli juttatások megsemmisítéséről, vagy miután nyíltan eltörölni nem merik, a konstrukció lassú, sok szenvedéssel járó kivéreztetését választják?”

Az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslat szerint a béren kívüli juttatások döntő többségének jövőre növekedni fog az adóterhe. Bérként fog adózni több, eddig kedvezményes adókulccsal adható elem. A pénzben fizethető béren kívüli juttatás 2019. január 1. napjával megszűnik. Azok a juttatások pedig, melyeknek kedvezményes volt az adóterhe, például az iskolakezdési-támogatás, az ajándékutalvány, a pénztári hozzájárulások, a helyi bérletek közterhe ugyancsak emelkedni fog. Ez a sors vár az eddig adómentesen adható juttatásokra is: nevezetesen az otthonteremtéssel, a munkavállalói mobilitással és a diákhitel-törlesztéssel kapcsolatos elemekre. A Széchenyi Pihenőkártyán adható juttatások keretösszegei és a felhasználási területei (vendéglátás, szálláshely, szabadidős elfoglaltság) megmaradnak, az ehhez tartozó vállalkozói terhek mérséklődnek. A SZÉP-kártyán kívül még „menedékjogot kaphatnak” a bölcsődei és óvodai ellátás után járó juttatások. Fontos kiemelni, hogy a béren kívüli juttatást eddig a munkavállaló nettó értéken kapta (sem SZJA, sem munkavállalói egészségügyi és nyugdíjbiztosítási befizetési kötelezettség nem sújtotta), de ebből egyáltalán nem következik, hogy a munkáltatónak – viszonylag magas közteherrel – megéri a rendszert működtetni.

Ezért az is lehetséges, hogy visszahúzódó munkáltatói reakciókat fogunk tapasztalni a jövőben, aminek még a méltán kedvelt SZÉP-kártya program is áldozatul eshet, elsősorban a versenyszektor vállalkozásai esetében.

Az évente módosuló és közben folyamatosan romló cafeteria környezetben ugyanis racionálisan gondolkodó vállalkozó nem fog új, béren kívüli juttatást bevezetni. 2019-ben a bérhez tapadó és a vállalkozást terhelő szociális hozzájárulási adó 17,5 százalék, de a SZÉP-kártyán kívüli juttatások esetében a cafeteria kulcs és a munkavállalók által fizetett adó-és járulékok együttes összege ennél jóval magasabb lesz.

Vajon a cég valamennyi dolgozójának kedvező-e az a merev szabályozás, hogy esetleges béren kívüli juttatását csakis étteremben, vendégházban, fürdőben vagy szállodában költheti el? Szerintem a munkavállalóknak lehetnek más – földhözragadtabb - céljai és vágyai is, például az, hogy az így kapott juttatást élelmiszerre vagy tanszerre költhessék el a bolti kiskereskedelemben.

A verseny- és működőképesség határán működő kis- és középvállalkozás tulajdonosa – aki eddig biztosított béren kívüli juttatást munkavállalóinak – vélhetően törölni fogja ezt a jövedelem elemet. Megteszi, mert már a bérversenyt is alig bírja, hiszen minden energiáját és forrását felemésztette a munkaerő-hiánnyal folytatott küzdelem és az erőltetett kötelező bértarifa-emelésekből (minimális bér, garantált bérminimum) eredő feszített tempó. A juttatások megszüntetése minden bizonnyal rontani fogja a munkahelyi közérzetet, és negatív irányba befolyásolhatja a jövőbeni munkáltatói-munkavállalói kapcsolatokat.

Félmegoldásként felbukkanhat az a technika is, hogy a munkáltató a munkavállaló bruttó béréhez egyszerűen majd hozzáadja a nettó értékű cafeteria elemet. Ezzel a dolgozó tiszta jövedelme csökken. Kérdés, hogy ezt a hamis bérbruttósítást az éves vállalati szintű tervezett béremelési keret terhére, vagy azon felül végzik-e el.

Régi kérdésemre tehát most kaptam meg a választ: az üzleti szférában a cafeteria szisztémát csaknem végérvényesen likvidálják, mondván, hogy a munkavállalónak munkabér jár, nem pedig holmi béren kívüli juttatás. Emlékszem, nem is olyan régen központi forrásból nyugdíj helyett Erzsébet utalványt osztottak 27 milliárd forint értékben, de akkor kormányzati részről nem merült fel az a szándék, hogy utalvány helyett nyugdíj-kiegészítést adjanak.

A cafeteria-gyakorlat több mint juttatási rendszer, több mint szabályozási eszköz. Ahol ennek hagyománya és kultúrája van (Franciaország, Skandinávia, USA), ott tudják: közösen meghatározott, társadalmilag elfogadott célok megvalósítása érdekében (megfelelő étkezés és pihenés, egészség- és/vagy nyugdíjbiztosítás) a munkáltató nem teljesítményhez kötött (!) többletjuttatást biztosíthat dolgozói számára, amit a végrehajtó hatalom vállalkozói adókedvezménnyel és munkavállalói adómentességgel honorál. A három nagy jövedelemtulajdonos (munkavállaló, munkaadó, állam) tudatosan teszi ezt, mivel a „béren kívüli gesztus” javítja a dolgozók közérzetét, valamint a munkáltató és a kormány megítélését, ezzel erősítve az állampolgári biztonságot és közbizalmat. A béren kívüli juttatások rendszerének kiterjedt alkalmazása a társadalmi és munkahelyi béke megbecsülésének egyik szimbóluma és fontos eszköze. Na, ezt nem értik, ezt nem tudják azok, akik most látványosan „eltüzelik” az ajándékutalványokat, valamint az utazási bérleteket, és felszámolják a kedvezményes juttatások évtizedek óta sikerrel alkalmazott rendszerét.

Témák
cafeteria
2018.06.29 08:05

Kofi Annan maga volt az ENSZ

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének korábbi főtitkára, Kofi Annan halála okozta megrázkódtatás óta az a kérdés foglalkoztatott, hogy mi tette őt ennyire kivételessé. Véleményem szerint egyszerűen az, hogy Kofi Annan egyszerre volt páratlan és mégis közülünk való. Különleges globális vezető volt, akiben jóformán bárki megláthatta saját magát. A messzi szegénységben, válságok között és reménytelenségben élők szövetségesükre találtak benne, a kezdő ENSZ-kollégák nyomdokaiban járnak, úgy a fiatalok is, akiknek a végsőkig azt mondta, hogy „mindig emlékezzetek arra, hogy soha nem vagytok túl fiatalok ahhoz, hogy vezessetek, mi pedig soha nem leszünk túl idősek ahhoz, hogy tanuljunk”. Korunkban csak kevesek tudták úgy összehozni, megnyugtatni és egyesíteni az embereket egy közös cél iránt a közös emberiségünk érdekében, mint Kofi Annan tudta. Egy régi vicc szerint a diplomácia művészete az, hogy semmit nem mondunk, különösen úgy, hogy közben beszélünk. Kofi Annan mindent ki tudott fejezni néha még anélkül is, hogy akár egy szót is kiejtett volna. Ez a benne mélyről jövő méltóságból, erkölcsi meggyőződésből és emberiességből fakadt. Gyengéd, ütemes hangja mindenkit mosolyra csalt és zenének hallottuk. Szavai viszont erősek és bölcsek voltak. És minél súlyosabb volt egy helyzet, hangja annál halkabb lett. Mi pedig egyre jobban figyeltünk, ahogy a világ is. Cserébe mindannyian részesültünk bölcsességéből. Kofi Annan bátor volt és minden helyzetben felszólalt miközben intenzív önvizsgálatot tartott. Miként elődje Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár, úgy ő is szinte misztikusan hitt abban, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete a jó előmozdítója a csapásokkal teli világban. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy figyelemreméltó eredményeket érjen el. Kofi Annan számos ötletet és kezdeményezést indított el, ideértve a millenniumi fejlesztési célokat és a „Nagyobb szabadságban” című jelentésében foglalt korszakalkotó reformokat. Kinyitotta az Egyesült Nemzetek Szervezetének ajtaját és közelebb hozta az emberekhez világszerte. Új partnereket vont be a környezetvédelembe, az emberi jogok védelmébe, valamint a HIV/AIDS és más gyilkos betegségek elleni harcba. Kofi Annan maga volt az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Egyesült Nemzetek Szervezete maga volt Kofi Annan. Kofi jó barátom is volt. Életünknek számos pontján közösen haladtunk. Amikor Kelet-Timorban az emberek önrendelkezést akartak, akkor Kofi Annan az ENSZ részéről, én pedig Portugália miniszterelnökeként, közösen dolgoztunk azon, hogy támogassuk helyzetük békés megoldását. Amikor az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának új vezetésre volt szüksége, akkor Kofi bízva bennem felkért arra, hogy én vezessem a főbiztosságot, majd rendületlenül támogatta a leginkább rászorultak védelmét és azt, hogy menedéket kapjanak. Most, hogy Kofi irodájában ülök, folyamatosan ösztönöz az ő tisztessége, dinamizmusa és elkötelezettsége. Számára a közöny volt a világ legerősebb mérge. Még főtitkári kinevezését követően is tovább dolgozott a diplomácia élvonalában. Segített a kenyai választásokat követő erőszak enyhítésében és mindent megtett, hogy politikai megoldást találjon a Szíriában zajló kegyetlen háborúra, valamint segített a mianmari rohingyákat megillető igazságszolgáltatás és jogok biztosításában. Kofi számos világot fogott össze, északot és délt, keletet és nyugatot. Mégis számára a legbiztosabb kapocs mindig afrikai gyökerei és identitása maradt. A nagy Nelson Mandelának, akit Madibának is hívtak, saját beceneve volt Kofi számára. Úgy hívta, hogy “vezetőm”. Ez nem tréfa. Kofi mindannyiunk vezetője volt. Mindig úgy fogok emlékezni rá, ahogy legutóbb az ENSZ-ben láttam. Nyugodt volt, mégis határozott, aki készen áll a nevetésre, de mindig érzi a súlyát annak a munkának, amit végzünk. Eltávozott közülünk és mérhetetlenül hiányozni fog nekünk. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy ha nagyon figyelünk, akkor hallani fogjuk Kofi Annan szavait és bölcs tanácsait. Hallom, ahogy mondja, hogy „kérlek, folytassátok”. „Tudjátok, mit kell tennetek. Vigyázzatok egymásra. Vigyázzatok a bolygónkra. Vegyétek észre az embert mindenkiben. És támogassátok az Egyesült Nemzetek Szervezetét, a helyet, ahol mindannyian összegyűlhetünk, hogy megoldjuk problémáinkat, és ahol egy jobb jövőt építhetünk mindannyiunk számára”. Gondosan figyeljünk a kegyelem és az ész hangjára, amely az erkölcs és a szolidaritás hangja. Erre a hangra világunknak nagyobb szüksége van, mint valaha. Amikor nyugtalan és zavaros időnkben ellenállásba ütközünk, akkor mindig Kofi Annan öröksége inspiráljon bennünket és vezessen az a tudat, hogy ő továbbra is beszél hozzánk és sürget, hogy elérjük azokat a célokat, amelyeknek az életét szentelte és valóban előremozdította világunkat.
A szerző az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára. Beszédét a Kofi Annan életútjának szentelt megemlékezésen mondta el szeptember 21-én, az ENSZ Közgyűlésben.
2018.09.21 11:52

Közpénzen szórakoznak

Közpénzen szórakoznak, pedig szórakoztatniuk kellene. Andy Vajna sportcsatornái, a Spíler 1 és Spíler 2 szinte ugyanúgy állami forrásból működnek (van piaci bevételük, de átirányított közforrások nélkül nem maradnának életben), mint az M4 Sport. Magyarországon jelenleg  három államilag finanszírozott sportcsatorna létezik, ami agyrém. A rájuk évente elköltött közpénz több tízmilliárd forint. Ennyit fizetnek az adófizetők többek között az is, hogy két, kiemelt érdeklődésre számot tartó sorozat, a labdarúgó Bajnokok Ligája és a spanyol bajnokság olyan csatornára kerülhessen (Spíler 2), amelyet az ország lakosságának mindössze egy százaléka láthat. 
Aztán, amikor a Spíler gondol egyet, egy hétvégére átteszi a spanyol bajnokikat a Spíler 1-re, hogy aztán megint visszakerüljenek a mérkőzések a „láthatatlan csatornára”. Azokkal szórakozik a tévétársaság, akiknek a pénzéből létezik.
A kormánypropaganda szerint migránsválsággal küzdő, ezért hanyatló Németországban ez (is) máshogy működik. Ott két sportcsatorna van összesen, egyiket sem támogatja az állam: a Skysport előfizetésekből és hirdetési bevételekből tartja el magát, üzleti beszámolója szerint tavaly 5,2 millióan fizették ki a választott csomagtól függő havi 10-60 euró közötti díjat, ezen kívül Ausztriában is volt további 700 ezer ügyfele. 
A német Sport1 országos lefedettségű és elérhetőségű, a reklámbevételeiből működik, tulajdonosa a Constantin médiacég. Az állam nem ad egy centet sem egyik sportcsatornának sem, talál jobb helyet is annak a pénznek - így aztán a komoly identitásproblémáktól szenvedő, morális válságban lévő Németországban nem várnak hat-nyolc-tíz órát betegek az ellátásra a kórházak sürgősségi osztályán.
Persze lehet, hogy jobb lett volna a baráti Orosz- vagy Törökországgal, esetleg Kirgizisztánnal példálózni. Mert ezekben az országokban, ahogy nálunk is, minden a legnagyobb rendben van.
2018.09.21 08:15