Szegény Magyarország

Az Eurostat friss jelentéséből kiderül: az egy főre jutó tényleges fogyasztás vásárlóerő-paritáson és az egy főre jutó GDP alapján is a legszegényebb európai országok közé tartozunk. Mint minden statisztikai szám, ez is az átlagot veszi alapul. Ezért ebben a számban benne van az Orbán rendszerben meggazdagodottak, a zsíros falatokon élő politikusok, a milliós fizetéseket zsebre tevő köztisztviselők és családtagjainak fogyasztása, de benne van a Kelet-Észak-Magyarországon éhező családok fogyasztása is. Orbán a minap azt mondta, jó úton haladunk, nemsokára a gazdag országok közé fogunk tartozni, nincs szükségünk a németek pénzére. Süket duma, az Unió ideöntött milliárdjai ellenére is itt tartunk. Jobban tenné Orbán, ha a szegénység elleni küzdelemmel foglalkozna, nem a szerencsétlen hajléktalanok üldözésével, a nemlétező menekültek elleni harccal, a civil szervezetek vegzálásával, a bíróságok bedarálásával, a gyülekezési jog mint állampolgári alapjog korlátozásával. Nevetséges,hogy ezek után még ő írja bele az alkotmányba a keresztény kultúra védelmét.

A rizsföldön

Az idei tanszünetben is sok diák dolgozik életében először, és kap munkabért, amiért megdolgozik. Az első munkát, első fizetést senki sem felejti el. Az ötvenes évek közepén, hatodik osztályos koromban szülői, valamint iskolaigazgatói engedéllyel kijárhattam Hódmezővásárhelyhez közeli vajháti rizsföldekre gyomlálni. A rizsőr láthatta, hogy kisgyerekek vagyunk még, gyengegyomos parcellát (kalitkát) adott megmunkálásra, a közép- és erősgyomost a nagyobb és erősebb gyerekeknek adta ki. Megmondta, hogy mennyi pénz jár a kalitkáért, felírta a nevünket, megmutatta, hogyan használjuk a sarlót, lelkünkre kötötte, hogy nagyon vigyázzunk. Lelkesen kezdtünk a munkához, már nem emlékszem, hogy hányszor kértünk új területet, arra viszont igen, hogy sokat játszottunk, dobáltuk egymásnak a gumilabdát a féllábszárig érő langyos vízben. A közelben lévő csatornához is eljártunk, volt játszóterületünk bőven. Úgy emlékszem, hogy két-három hét eltelte után fizetésre vártunk a központban. A fehérre meszelt épület mellett a vörösszilvafákon éppen érett az édes gyümölcs. Az a hír járt közöttünk, hogy nem szabad a gyümölcsből enni, mert aki ezt megteszi, szilvánként öt forintot vonnak le a fizetéséből. El is hittük. Az első keresetemmel örömmel mentem haza, büszkén adtam a pénzes borítékot édesanyám kezébe. Anyám a borítékban lévő pénz láttán elkezdett kiabálni úgy, hogy a harmadik szomszéd is hallhatta. Megmondta, hogy nem mehetek vissza dolgozni: "Hogy van képük ilyen keveset fizetni ezeknek a gyerekeknek..." Édes jó anyám nem tudta, hogy a drága kisfia teljesítménybérben dolgozott, a munkahelyén többet játszott, mint gyomlált.

Tóth Antal