A rizsföldön

Az idei tanszünetben is sok diák dolgozik életében először, és kap munkabért, amiért megdolgozik. Az első munkát, első fizetést senki sem felejti el. Az ötvenes évek közepén, hatodik osztályos koromban szülői, valamint iskolaigazgatói engedéllyel kijárhattam Hódmezővásárhelyhez közeli vajháti rizsföldekre gyomlálni. A rizsőr láthatta, hogy kisgyerekek vagyunk még, gyengegyomos parcellát (kalitkát) adott megmunkálásra, a közép- és erősgyomost a nagyobb és erősebb gyerekeknek adta ki. Megmondta, hogy mennyi pénz jár a kalitkáért, felírta a nevünket, megmutatta, hogyan használjuk a sarlót, lelkünkre kötötte, hogy nagyon vigyázzunk. Lelkesen kezdtünk a munkához, már nem emlékszem, hogy hányszor kértünk új területet, arra viszont igen, hogy sokat játszottunk, dobáltuk egymásnak a gumilabdát a féllábszárig érő langyos vízben. A közelben lévő csatornához is eljártunk, volt játszóterületünk bőven. Úgy emlékszem, hogy két-három hét eltelte után fizetésre vártunk a központban. A fehérre meszelt épület mellett a vörösszilvafákon éppen érett az édes gyümölcs. Az a hír járt közöttünk, hogy nem szabad a gyümölcsből enni, mert aki ezt megteszi, szilvánként öt forintot vonnak le a fizetéséből. El is hittük. Az első keresetemmel örömmel mentem haza, büszkén adtam a pénzes borítékot édesanyám kezébe. Anyám a borítékban lévő pénz láttán elkezdett kiabálni úgy, hogy a harmadik szomszéd is hallhatta. Megmondta, hogy nem mehetek vissza dolgozni: "Hogy van képük ilyen keveset fizetni ezeknek a gyerekeknek..." Édes jó anyám nem tudta, hogy a drága kisfia teljesítménybérben dolgozott, a munkahelyén többet játszott, mint gyomlált.

Szerző