Egy különös pékség, ahol bérletre is adnak kenyeret

Megváltozott munkaképességűeket és hajlék nélkül élőket is alkalmaznak a Máltai Szeretetszolgálat pékségében. Új esélyt kapott életekről, kenyérbérletről beszélgettünk velük.

A kétezres évek közepén vetődött fel először a Máltai Szeretetszolgálat saját pékségének terve. Maguk akarták készíteni – nonprofit alapon – azt a sok kenyeret, amit egyébként is megvásárolnak az intézményeikben ellátott embereknek. A tervből 2012-re lett valóság: állami támogatást kaptak, hogy gépeket vegyenek és a megváltozott munkaképességű dolgozókat alkalmazzanak. Az üzem 2013 márciusában indult, április végén pedig a bolt is megnyitott, akkor még kisebb kínálattal.

Eleinte csak a szeretetszolgálat intézményeinek szállítottak, azóta kórházaknak, nyugdíjas otthonoknak és hajléktalanellátó intézményeknek is készítenek naponta átlagosan 250 darab kilós veknit, illetve 100 darab formakenyeret. A novembertől áprilisig tartó krízisidőszakban, amikor az éjjeli menedékhelyek is csatlakoznak a hajléktalanellátáshoz, az ő munkájuk is növekszik. Olyankor naponta majdnem 600 kiló kenyeret és 700-1200 darab péksüteményt állítanak elő. Az üzletben amúgy bárki vásárolhat: egy kiló kenyeret átlagosan 300 forintért, a zsemle 25, a croissant pedig 180 forint. És létezik az úgynevezett kenyérbérlet is, amivel a rászorulók – jelenleg – 180 forintért vehetnek egy veknit. A bérletet a családsegítők osztják szét rászorultsági alapon. A zárás után maradt felesleget a közeli Miklós utcai hajléktalanszállóra viszik.

Fotó: FidelGasztro

Amikor nyitás után nem sokkal le kellett váltani az üzemvezetőt, valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy az utánpótlást házon belül találják meg.

– Az eredeti szakmám pék-cukrász technikus, később mégis szociális munkásnak tanultam tovább – meséli Nagy Zsolt, a Máltai Pékség jelenlegi vezetője. – Már 3 éve dolgoztam a szeretetszolgálatnál a hajléktalanellátásban, amikor úgy éreztem, ezt a két foglalkozást össze kellene kapcsolni.

Örömmel vállalta tehát az új kihívást Zsolt. Vitt is magával néhány hajlék nélkül élőt, akiket önkéntesként foglalkoztatott, majd a közmunkaprogram keretében adott nekik munkát.

– Volt egy „médiasztárunk” is, Lajos, aki az elején még olyanokat nyilatkozott, hogy „értéket tanul itt” és „végre valahol embernek nézik”, de az első fizetése után nem jött többet dolgozni. Sajnos 14 éves korától alkohollal szocializálódott. Kevesek voltunk ahhoz, hogy megváltoztassuk az életét.

Jelenleg 16-20 ember dolgozik a pékségben, öten megváltozott munkaképességűek. Ezen kívül továbbra is közmunkás náluk néhány hajlék nélkül élő.

– Szerencsére sikersztorink is van – folytatja Zsolt. – Csabát az egyik hajléktalan szállón ismertem meg. Ő csak azért ivott, hogy kibírja az utcát és a hideget. Először közmunkára vettük fel, és mivel érdekelte a szakma, betanítottuk. Néhány hónap múlva összejöttek az új boltos kisasszonnyal, és elköltöztek. Ma mindketten a lakóhelyükhöz közeli pékségben dolgoznak.

– A múltkor az egyik munkatárs egy elég nagy hibát követett el. Amikor megrovást kapott, teljesen kiborult. Többször kellett újrabeszélnünk az esetet, mire megértette, a hibák arra valók, hogy tanuljunk belőlük, fejlődjünk, és megerősödve kezdjük elölről - mondja Zsolt.

Az emberek általában azért maradnak a pékségben, mert napi nyolc óránál többet nem kell dolgozniuk, ha mégis, azt előre megbeszélik velük és túlórapénzt fizetnek érte. Emellett mindenki teljes összegre van bejelentve.

(A teljes cikk a júliusi BBC Goodfoodban olvasható.)