Hetekig is eltarthat a barlangban rekedt focicsapat kimentése

Publikálás dátuma
2018.07.03 15:59

Fotó: AFP/ LILLIAN SUWANRUMPHA
Élelmiszert, oxigént és orvosi ellátást is kap a barlang mélyén 9 nap után megtalált tizenkét fiú és edzőjük, de kihozni egyelőre nem tudják őket.
Még hetekig tarthat, míg a tíz napja barlangban rekedt focicsapat és edzőjük feljutnak a mélyből. Az áradás és sárcsuszamlások zárta el előlük a kijáratot. A beszorultakat a Tham Luang barlang bejáratától négy kilométerre lévő „Pattaya Beach” nevű részben hiánytalanul, jó egészségi állapotban találta meg hétfőn késő este két világszerte elismert brit barlangi mentő, Richard Stanton és John Volanthen. Hajnalban a Navy SEALS orvosa, ápolónője is elérte őket. Az egészségügyi csapat megvizsgálta a fiúk sérüléseit, a legtöbbjükét könnyűnek minősítette, egyiknek sem súlyos az állapota.
Kedden délelőtt a hadsereg hónapokra elegendő ellátmányt, nagy fehérjetartalmú géleket és vizet kezdett eljuttatni hozzájuk. Sokan ebből arra következtettek, hogy meg akarják várni az esős évszak végét, októbert, hogy akkor hozzák ki a fiúkat. De ha így esik továbbra is, akkor az emelkedő vízszint miatt muszáj lesz lépniük. A folyamatosan emelkedő vízszint nagyon veszélyessé teheti a szűk, zéró látótávolságú járatokon keresztül való közlekedést tapasztalatlanok számára; valójában ez lenne a legrosszabb módja felszínre segítésüknek.  Lehetséges opcióként felmerült, hogy azokat a fiúkat, akik nem tudnak úszni, megtanítanák a búvárfelszerelés használatára. A CNN-nek Anmar Mirza barlangi mentő szerint a barlangi búvárkodás nagyon veszélyes annak, aki nem tapasztalt. Teljes sötétségben kellene utat találniuk, csak a szájba tehető regulátor és a palack segítene nekik lélegezni. Ha elvesztik a regulátort akár csak egy percre is, az végzetes lesz. Mirza szerint a legbiztonságosabb az lenne, ha megvárnák, míg a víz lejjebb megy, vagy találnának egy új járatot. 
Felmerült az is, hogy felülről, természetes víznyelő nyílásokon keresztül lehetne kimenteni a fiúkat, azonban a két ilyen kürtőről, amit a felszínen találtak, nem tudják hová vezet a mélyben, úgy tűnik, a Pattaya Beachtól túl messze érik el a járatot. Új kürtő fúrása nehézségbe ütközne a kemény sziklán keresztül, és még új utakat is ki kellene építeni a hegyen a nehéz fúróberendezések szállításához. 
Még mielőtt bármilyen mentési tervet elkezdenének végrehajtani, azt is meg kell várni, hogy a kilenc napos éhezés után a gyerekek annyira megerősödjenek, hogy nehezebb erőkifejtésre is képesek legyenek. 
A rendőrség megerősítette, megvizsgálják, nem kell-e vád alá helyezni az edzőt, a 25 éves Ekapol Chanthawongot, mert gondatlanságával veszélyeztette a fiúk életét, de a Mae Sae rendőrállomás parancsnoka megtagadta a határozott választ a kérdésre.

A tűzoltó: Richard Stanton

A szakmai források szerint régóta a brit barlangi búvárkodás és mentés arcának számít, jó 35 éve foglalkozik szabadidejében barlangi búvárkodással. Felszerelés nélkül is profi barlangásznak számít. A kilencvenes évek végén ő járta be először a franciaországi Emergence du Ressel barlangrendszerét. A brit Wookey Hole nevű barlangban angol csúcsot ért el, amikor 90 méter mélyre jutott, igen nehéz körülmények között, úgy hogy egy szakaszon ásnia is kellett a víz alatt, hogy tovább tudjon jutni. 2012-ben lovaggá ütötték a világszerte barlangban rekedt emberek kimentésében elért eredményei miatt. 

A programozó: John Volanthen

Végzettségére nézve mérnök, amit a hobbijában is kamatoztat. Ő ugyanis a mentőexpedíciói mellett sokat tett a szűk barlangi járatokban használható speciális búvárfelszerelések fejlesztéséért. A saját maga tervezett úgynevezett légvisszanyerő egy olyan zárt rendszerű készülék, ami kivonja a kilélegzett levegő szén-dioxid-tartalmát, hogy a használója a maradék oxigént újrahasznosíthassa. Szintén „csináld magad” alapon készített búvárfelszereléseket a szokásos hát helyett hason szállított palackkal, szintén a föld alatti körülményekre optimalizálva.  

2018.07.03 15:59
Frissítve: 2018.07.05 09:17

Letelepedési kötvényes oroszok cége ellen indulhatott eljárás Finnországban

Publikálás dátuma
2018.09.24 10:29
Illusztráció
Fotó: AFP/ RONI LEHTI
Hatalmas razziát tartottak egy finn-orosz cég ingatlanjaiban a hatóságok. A vállalkozást olyan orosz üzletemberek vezethetik, akik Magyarországon vásároltak letelepedési kötvényt.
Kiszuperált hadihajókat és szigeteket is felvásárolt az a finn-orosz vállalkozás, ahol a hétvégén óriási rajtaütést tartott a finn Nemzeti Nyomozó Iroda, vagyis a Keskusrikospoliisi – írja a 444.hu.
A több mint száz rendőr és katona részvételével tartott akcióban három embert vettek őrizetbe, akiket egy több millió eurós adócsalási ügy miatt indult nyomozásban gyanúsítottak meg. 
A portál a Helsingi Sangomat értesülését idézve arról ír, hogy az Airiston Helmi nevű, orosz tulajdonban lévő finn vállalkozás volt az akció célpontja: a céget, évek óta figyeli a finn hadsereg és a Supo, a finn elhárítás, vélhetően azért, mert 2007 óta vásárolnak fel szigeteket és ingatlanokat Finnország délnyugati részén, közel a Balti-tenger stratégiai fontosságú hajózási útvonalaihoz, amik az finn-orosz határtól távol kötik össze Finnországot Svédországgal és Európa többi részével. Az oroszok által felvásárolt területek egy része nincs messze a Naantali-ban található finn olajfinomítótól sem, egyébként az egész országban összesen két ilyen létesítmény működik.
A lap kikérte az Airiston Helmi finn cégbírósági papírjait, amiben valóban Magyarország szerepel a céges tisztviselő, Pavel Melnikov tartózkodási helyeként. Legalább ilyen érdekes, hogy Pavel Eduardovich Melnikov neve szerepel a 444 és a Direkt36 részére januárban érkezett feladó nélküli borítékban, ami ismeretlen szerzője szerint a magyar letelepedési kötvényprogramban résztvevő egyes külföldi állampolgárok neveit tartalmazza. A finn cégadatbázis szerint a vállalkozás egy másik tisztviselőjét Shamugiya Shota-nak hívják, és Melnikovhoz hasonlóan az ő neve is szerepel a 444 és a Direkt36-hoz év elején eljutott „kötvényes” borítékban. A portál hétfő hajnalban levelet küldött a magyar Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnak (BMH), arra voltak kíváncsiak, hogy a finn hatósági akció célkeresztjében lévő Airiston Helmi nevű cégben résztvevő két személy, Pavel Eduardovich Melnikov illetve Shamugiya Shota részt vettek-e a magyar letelepedési kötvényprogramban, és ha igen, milyen eredménnyel zárult a biztonsági átvilágításuk. Ha a BMH válaszol a kérdéseikre, közölni fogják, de korábban konkrét személyek letelepedési illetve tartózkodási engedélyével kapcsolatban sosem adtak felvilágosítást a nyilvánosságnak. 
2018.09.24 10:29

Békejobbot nyújtana Erdogan a németeknek

Publikálás dátuma
2018.09.24 09:00

Fotó: AFP/Anadolu Agency/ Kayhan Ozer
A török elnököt nagy csinnadrattával fogadják Berlinben, miközben német állampolgárok ülnek török börtönökben, terrorizmus vádjával.
„Németországi látogatásom prioritása az, hogy véget vessünk az utóbbi évek feszültségeinek a kétoldalú kapcsolatokban” – idézte Recep Tayyip Erdogan szavait a Reuters brit hírügynökség. A török államfő szeptember végén utazik hivatalos kétnapos látogatásra Németországba, Frank-Walter Steinmeier német elnök meghívására. Erdogan ugyanakkor azt is közölte, hogy a gazdasági kapcsolatok erősítésére kívánja helyezni a hangsúlyt, a tárgyalások napirendjén szerepel emellett a két ország kapcsolatának javítása, Törökország azon óhaja, hogy az Európai Unió tagjává váljon, illetve a terrorizmus elleni közös fellépés.      A török elnök két nap alatt kétszer egyeztet majd Angela Merkel kancellárral is, és ugyan nem említette a tárgyalási pontok között, minden bizonnyal a migráció kérdése is napirendre kerül, hiszen Merkel nélkül talán meg sem született volna az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás a szíriai menekültek kapcsán. A török elnök csütörtökön érkezik Berlinbe, majd Kölnbe is ellátogat egy mecset ünnepélyes megnyitására. Bár a kurdok még nyáron jelzett nagy tüntetését nem engedélyezték a török hatóságok, a német sajtó szerint mindkét városban demonstrációra lehet számítani. Emberjogi aktivisták már azt is bírálták, amikor Steinmeier hivatalának tájékoztatása, miszerint Erdogant katonai tiszteletadással fogadják a berlini Bellevue-palotában, majd fogadást tartanak a tiszteletére, miközben máig több német állampolgárt tartanak fogva Törökországban, legtöbbjüket terrorizmussal valamint a 2016-os puccsban való részvétellel vádolva. Még a mostani látogatás bejelentése előtt Németországban komoly közéleti vitát szült az, hogy Erdogan korábban felszólította a németországi törököket, hogy ne illeszkedjenek be a német társadalomba. Steinmeier azonban a török elnökválasztás előtt már jelezte, bárki is legyen az új elnök, meghívja Berlinbe a kétoldalú kapcsolatok javítása érdekében. (Nem mintha sok kétség fért volna a voksolás kimeneteléhez.)    A két ország viszonya is a puccs utáni törökországi tisztogatási hullám, a sorozatos jogsértések miatt romlott meg látványosan az utóbbi időben. De az Erdogan vezette Törökország nemcsak Németországgal, hanem az Európai Unióval is feszült viszonyba került, olyannyira, hogy maga az elnök és több vezető tisztségviselő is már többször sértődötten bejelentette, hogy amennyiben az EU tovább kötözködik az emberi jogok helyzete miatt, nem is kíván már annak tagja lenni. Ezért is meglepő a mostani Erdogan nyilatkozat, amely újra Ankara prioritásai közé sorolja a csatlakozást. A berlini vizitet kiemelt nemzetközi figyelem övezi, mindenekelőtt azért, hogy a német kormány szóvá teszi-e a törökországi emberi jogi sérelmeket vagy az Erdogan kottájából játszva a gazdasági kapcsolatok erősítésére helyezi a hangsúlyt. Heiko Maas német külügyminiszter augusztusban még úgy nyilatkozott, a német-tök államközi kapcsolatokat terhelő valamennyi téma napirendre kerül majd, beleértve a Törökországban fogva tartott német állampolgárok és a Szíria kurdok lakta északi területein folytatott török katonai műveletek kérdését is.

Óriás kisebbség

A Németországban élő török száma mintegy 3 millió. Mellettük hozzávetőleg egymillió kurd is él az országban, akik általában utcai demonstráción tiltakoznak Erdogan kurd politikája ellen a török államfő látogatásai során.  Erdogan eddig miniszterelnökként tízszer, államfőként eddig kétszer tett  hivatalos látogatást Németországban.

Szerző
2018.09.24 09:00
Frissítve: 2018.09.24 09:00