Lógjak vagy éhezzek?

A cafetéria tervezett módosítása heves vitát váltott ki, még Orbán Viktor is kénytelen volt megszólalni az ügyben. A kérdés ilyen fontossá válását elsősorban a nyomor okozza: ha a fizetésekből elfogadható módon meg lehetne élni, akkor nem válna ennyire központi problémává, hogy havi tízezer forint körüli értékben milyen béren kívüli juttatást adható. De mint tudjuk, sokaknak, köztük felsőfokú végzettségű közszolgálati dolgozóknak is elemi, filléres gondjaik vannak. Az ok tehát az, hogy gyalázatosan rossz a hazai átlagbér, az OECD legfrissebb kimutatása szerint Csehországban 25 372, míg Magyarországon 22 576 – a listavezető Luxemburgban viszont 63 062 dollár.
A nyomor emlegetése demagógiának tűnhet, sok ember számára azonban valóban az a kérdés, hogy a BKV – illetve helyi tömegközlekedési – bérletet kérjen a vállalatától, avagy ne ezt válassza, hanem inkább havonta néhány alkalommal megebédeljen normálisan más juttatásból, viszont árgus szemekkel lesse minden nap minden járművön az ellenőrt.
A gyötrő emberi problémák súlyához képest a kormány igen könnyedén nyúlt a kedvezmény-rendszerhez. Megint átgondolatlanul, előkészítetlenül, mindenféle egyeztetés nélkül terjesztette elő a munkavállalókat érzékenyen érintő módosítási tervezetet. Töröljük el a kedvezmények többségét – mondják nagyvonalúan –, mert a munkáért bért kell adni, nem mindenféle jegyeket. És a helyzet azért lehetetlen, mert ebben van igazság, sőt a dolgozók többsége is azt mondja, hogy ide a pénzt a zsebembe, ne a kártyákkal vacakoljunk. Csakhogy bért viszont nem adnak, a közszolgálatokban sem, ahol pedig ők határozzák meg az illetményt, csak évenként egy-két ágazatban csepegtetnek nagy nehezen valamit (a tervek szerint 2019-ben is ezt teszik); a versenyszférában pedig ez jórészt nem is a kormányon múlik.
A törvényjavaslat szerint megszűnne többek között a lakáscélú munkáltatói támogatás, a mobilitási célú lakhatási támogatás, a diákhitel törlesztéséhez adott munkáltatói juttatás adómentessége. Egyedül a SZÉP kártya maradna kedvezményes juttatási lehetőség.
Elvileg támogatná a kormány, hogy az elvesző cafetéria összeget a dolgozó bérben kapja meg. Az ötlet nem rossz, csak a torka véres egy kicsit. Ha nem bruttósítják fel az eddigi kedvezményt, azaz nem adják hozzá azt, ami eddig az adókedvezményből keletkezett, akkor a dolgozó így is rosszul jár. Továbbá: akarja-e és tudja-e ezt a béresítést garantálni az állam a magán vállalatoknál? És ő maga a közszférában? Ha itt-ott egy-egy munkahelyen tényleg „felbruttósítva béresítik” az eddigi béren kívüli juttatást, akkor ott igazságtalanul magasabb bérek keletkeznek, mint ahol korábban a munka színvonalától független okok miatt (pl. szegény önkormányzat a fenntartójuk) nem sikerült semmiféle cafetériát biztosítani. Ez a leghatározottabban sérti az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, különösen a közszolgálatokban, ahol ugyanolyan munkakörben és végzettséggel dolgozók egy részének volt, más részének semmiféle kedvezményes juttatása nem volt és nincs ma sem.
A legnagyobb gond, hogy az így kedvezmények árán, nagy nehezen összehozott szerény béremelés következtében a dolgozó összjövedelme nem emelkedne, mert közben elveszti azt, amit nyert eddig a cafetériával, ugyanakkor ez a változás elfedi azt a tényt, hogy nem történik valóságos béremelés. Hiába vannak tehát valós érvek is a kicsit bonyolult mai adókedvezmény-rendszer ellen, a jelenlegi javaslat ma, ebben a nyomorban nem elfogadható. A dolgozó talán maga sem veszi észre, de rosszul jár. 
Az intézkedés egyéb hátrányokat is okozna. Maga a „cafetéria” elnevezés azért született, mert az egyes kedvezmény-lehetőségek között úgy választhat a dolgozó, mint a kávéházban a kínált termékek közül. A tervezett csökkentés véget vetne a cafetéria e vonzó sajátosságának is, de egyúttal a rendszer legfontosabb funkciójának betöltését is veszélyeztetné. A cafetéria: a munkavállalók részére biztosított kedvezményes természetbeni juttatás, ami az adott munkaadó foglalkoztatási értékét is növeli, a munkavállaló számára is előnyös, ugyanakkor társadalmilag is hasznos célt szolgál, ezért az állam bizonyos mértékű adó- és járulékmentességgel segíti a fenntartását. Ez a társadalmilag hasznos cél azonban nem lehet az ország minden közintézményénél és magánvállalatánál, valamint minden egyes dolgozójánál ugyanaz.
Végül pedig külön gond, hogy a tervezett eltörlések egy jó része kifejezetten a fiatalokat sújtja. A hazai fizetések elsöprően nagy hányadából nem lehet lakást vásárolni, egzisztenciát teremteni, és igen nehéz a diákhitelt törleszteni. Azzal, hogy a kormány megvonja az e feladatok megoldásához adható kedvezményes támogatás lehetőségét, konkrét anyagi hátrányt is okoz, de az érzéketlenségét is deklarálja. Félő, hogy emiatt még többen hagyják el az országot, hogy külföldi jövedelemből teremtsék elő az itthon megoldhatatlan feladataik fedezetét.
Fenti okokból a hat magyar szakszervezeti konföderáció – némi egyszerűsítés mellett – egyhangúlag a főbb kedvezmények megtartását szorgalmazza.
A jelenlegi javaslat ma, ebben a nyomorban nem elfogadható. A dolgozó talán maga sem veszi észre, de rosszul jár
2018.07.04 09:00
Frissítve: 2018.07.04 09:14

Szerintem

Ledolgozott meló Azt állította Orbán Viktor a sajtótájékoztatóján, hogy a maga részéről elég sokat dolgozott, és „amikor ledolgoztam a melómat, akkor várom a munkabéremet. És azt vagy azonnal, vagy heti bontásban, vagy a hónap végén ki kell fizetni.” A kérdés csupán az, hogy valóban sokat dolgozott-e, már a szó klasszikus, polgári értelmében, noha tudjuk, hogy anyagi ügyekben igen szerencsés volt: a Történelem főutcáján című könyvéért például 18 milliós honoráriumot kapott 2003-ban. A mindenki számára hozzáférhető életrajza szerint, ha a miniszterelnöki funkciót nem számítjuk, akkor mindössze két olyan munkahelyen fordult meg, ahol fizetést és nem tiszteletdíjat kaphatott. 1987 novembere és 1988 márciusa között (ez öt hónap) a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében gyakornokoskodott. Majd 1988 áprilisa és 1989 szeptembere között a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európai Kutatócsoport munkatársa. Mindenki eldöntheti, hogy e két munkahelyen mennyi eshetősége volt annak, hogy munkabérét ne vagy késve fizessék ki. Dr. Jókai Oszkár Utánuk a vízözön Nyugati szomszédunknál a kritikus hóhelyzet több emberéletet is követelt. A néhol három-négy méteres hófalak ráadásul rövidesen olvadni kezdenek, és elindulnak Magyarország felé, ahol vélhetően újra kritikus helyzetet idéznek elő. (Mi lesz vajon az óbudai gáttal?) Persze a természet erre a helyzetre is régen megadta a választ: építs alacsony fekvésű, rossz adottságokkal rendelkező vidékeken megfelelő tározókat, melyek képesek a nagy víztömeg egy részének befogadására, alkalmat adva a mezőgazdaságnak a zöldségtermesztésre és egyéb magas vízigényű növények nevelésére. Ez egyben a vidék megtartóképességét is növelné. Ezenfelül a víztározók idegenforgalmilag is hasznosíthatók lennének, kiegészítve fás-ligetes területekkel. Mindehhez az anyagi lehetőségek is adottak, csak hát a stadionok és a rengeteg presztízsberuházás... Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy előre lássuk a jövőt, mivé lesz mindez, ha eltékozoljuk a lehetőségeket. De jó is lenne, ha valaki megnyomná az újratervezés-gombot! Lantos Péter Szupercentrum Január 11-én pénteken könyök- és kartörés miatt kontroll vizsgálaton voltam a szupercentrumkórházban. A röntgen, az orvosi vizsgálat kifogástalanul, rendben megtörtént, de írásbeli leletet, vizsgálati eredményt nem tudtak adni, mert lefagytak a számítógépek. Választhattunk: megvárjuk a javítást, vagy visszajövünk a leletért. Hazajöttünk, 80 évesen a kisebbik rosszt választottuk. A vidékiek mind maradtak: újabb buszt, vonatot, benzint nem akartak fizetni. Még egy ócska pad sem lévén, néhányan már a falat támasztották. Erdődi Zsuzsanna 
2019.01.21 16:00
Frissítve: 2019.01.21 16:00

Töretlen fejlődés

Bumfordian bájos fejlődési vonulatát tapasztalhatjuk a NER kormánya számára szokatlanná és – vélhetőleg – idegesítővé, sőt nyugtalanítóvá váló sorozatos tüntetések narrációjának. Míg az átkosban az ilyesmi még nagyjából úgy hangzott, hogy „hosszú hajú huligánok” voltak a minden lében kanalak, a NER jelenlegi csúcsminisztere legutóbb ekképp fogalmazott: „szűk kisebbség agresszív fellépése” és „Soros kitartottak” műve az egész.
De szerencsére a narráció evolúciója itt még nem rekedt meg. Kitűnő jellemzést adott a tüntetőkről a jelenlegi Paks-miniszter is, mondván: „Ami az elmúlt napok tüntetés- és felfordulás sorozatát illeti, azt mondhatom, hogy én nem munkásokat látok a Parlament előtt, vagy az utcákon, hanem fiatalokat, akik szerintem egy napot se dolgoztak eddig”. Amit egy ilyen jeles szakférfiú nyilván már a képernyőkről leolvasva is biztonságosan megállapítani képes.
A függetlennek mondott Volner János mindezt az állatvilágban is pozicionálta: „piócaként kapaszkodtak rá a munkavállalók teljesen jogos érdekvédelmi harcára: az egyesült ballib csürhe a Kossuth téren rombolt”; aztán lett ebből még magyar- és keresztényellenes patkánylázadás is. Egyszóval a magyar nyelv minden szépsége és ereje megcsillan ezekben a fennkölt nyilatkozatokban.
Ezen a ponton azonban már beszállt a narráció evolúciójába a Demokrata c. papíripari termék mozgalmas mozgalmi múltú főszerkesztője is, aki a tüntetőket illetően ezt találta kinyilatkoztatni: „elnézést, de azt kell mondjam, ettől a csürhétől ...” Ami most ily módon kiszakasztatott magasztos szövegének környezetéből, de a felelősen gondolkodó NER hírolvasók bízvást megfejtik az értelmét így is (már ha tudnak különbséget tenni konda és csürhe között).
A fejlődés itt sem állott meg. A Párt 5. tagkönyvese mindezt meg is koronázta emígy: „Azt hiszem, kezd elég lenni ezekből. Az őrjöngő, felakasztással fenyegető, törő-zúzó szar lumpenprolikból, meg az ennek örvendező médiagecikből, Soros-csicskákból, mama kedvenceiből, fröccsöntött forradalmárokból. Készüljetek!”
No, ez már világos beszéd, ezzel kellett volna kezdeni, és nem össze-vissza finomkodni a magyar nyelv ékességeivel. Itt az idő, nincs mese, tessenek készülni!
Szerencsére azonban a másik oldalon is mutatkoznak jelei a fejlődésnek. Ezen jelek némelyike már megjelent, mások még váratnak magukra. Például olyanok, hogy akik eddig kértek engedélyt felvonulásra, egyszer csak majd nem kérnek. Hanem felvonulnak. Csak úgy. Spontán. Aztán már nem kérnek engedélyt félpályás útlezárásra sem, hanem lezárnak. Csak úgy. Spontán. Aztán már nemcsak félpályás, hanem egész pályás lesz a lezárás. Azután majd egyszer csak egy egész műszak (pl. éjszakás) nem megy be a munkahelyére, és nem veszi fel a munkát. Amivel egy folyamatos üzemben működő gyár termelése azonnal leáll. Aztán egyszer csak pajkos autóvezetők körbe-körbe kergetőzgetnek a körforgalmakban, amivel pillanatok alatt megállítják a forgalmat. És még csak nem is szabálytalanok!
A fejlődés – mint látható – megállíthatatlan, a jövő meg beláthatatlan.
De azt már nem evolúciónak fogják hívni, hanem revolúciónak.
2019.01.21 09:32
Frissítve: 2019.01.21 09:35