Lógjak vagy éhezzek?

A cafetéria tervezett módosítása heves vitát váltott ki, még Orbán Viktor is kénytelen volt megszólalni az ügyben. A kérdés ilyen fontossá válását elsősorban a nyomor okozza: ha a fizetésekből elfogadható módon meg lehetne élni, akkor nem válna ennyire központi problémává, hogy havi tízezer forint körüli értékben milyen béren kívüli juttatást adható. De mint tudjuk, sokaknak, köztük felsőfokú végzettségű közszolgálati dolgozóknak is elemi, filléres gondjaik vannak. Az ok tehát az, hogy gyalázatosan rossz a hazai átlagbér, az OECD legfrissebb kimutatása szerint Csehországban 25 372, míg Magyarországon 22 576 – a listavezető Luxemburgban viszont 63 062 dollár.
A nyomor emlegetése demagógiának tűnhet, sok ember számára azonban valóban az a kérdés, hogy a BKV – illetve helyi tömegközlekedési – bérletet kérjen a vállalatától, avagy ne ezt válassza, hanem inkább havonta néhány alkalommal megebédeljen normálisan más juttatásból, viszont árgus szemekkel lesse minden nap minden járművön az ellenőrt.
A gyötrő emberi problémák súlyához képest a kormány igen könnyedén nyúlt a kedvezmény-rendszerhez. Megint átgondolatlanul, előkészítetlenül, mindenféle egyeztetés nélkül terjesztette elő a munkavállalókat érzékenyen érintő módosítási tervezetet. Töröljük el a kedvezmények többségét – mondják nagyvonalúan –, mert a munkáért bért kell adni, nem mindenféle jegyeket. És a helyzet azért lehetetlen, mert ebben van igazság, sőt a dolgozók többsége is azt mondja, hogy ide a pénzt a zsebembe, ne a kártyákkal vacakoljunk. Csakhogy bért viszont nem adnak, a közszolgálatokban sem, ahol pedig ők határozzák meg az illetményt, csak évenként egy-két ágazatban csepegtetnek nagy nehezen valamit (a tervek szerint 2019-ben is ezt teszik); a versenyszférában pedig ez jórészt nem is a kormányon múlik.
A törvényjavaslat szerint megszűnne többek között a lakáscélú munkáltatói támogatás, a mobilitási célú lakhatási támogatás, a diákhitel törlesztéséhez adott munkáltatói juttatás adómentessége. Egyedül a SZÉP kártya maradna kedvezményes juttatási lehetőség.
Elvileg támogatná a kormány, hogy az elvesző cafetéria összeget a dolgozó bérben kapja meg. Az ötlet nem rossz, csak a torka véres egy kicsit. Ha nem bruttósítják fel az eddigi kedvezményt, azaz nem adják hozzá azt, ami eddig az adókedvezményből keletkezett, akkor a dolgozó így is rosszul jár. Továbbá: akarja-e és tudja-e ezt a béresítést garantálni az állam a magán vállalatoknál? És ő maga a közszférában? Ha itt-ott egy-egy munkahelyen tényleg „felbruttósítva béresítik” az eddigi béren kívüli juttatást, akkor ott igazságtalanul magasabb bérek keletkeznek, mint ahol korábban a munka színvonalától független okok miatt (pl. szegény önkormányzat a fenntartójuk) nem sikerült semmiféle cafetériát biztosítani. Ez a leghatározottabban sérti az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, különösen a közszolgálatokban, ahol ugyanolyan munkakörben és végzettséggel dolgozók egy részének volt, más részének semmiféle kedvezményes juttatása nem volt és nincs ma sem.
A legnagyobb gond, hogy az így kedvezmények árán, nagy nehezen összehozott szerény béremelés következtében a dolgozó összjövedelme nem emelkedne, mert közben elveszti azt, amit nyert eddig a cafetériával, ugyanakkor ez a változás elfedi azt a tényt, hogy nem történik valóságos béremelés. Hiába vannak tehát valós érvek is a kicsit bonyolult mai adókedvezmény-rendszer ellen, a jelenlegi javaslat ma, ebben a nyomorban nem elfogadható. A dolgozó talán maga sem veszi észre, de rosszul jár. 
Az intézkedés egyéb hátrányokat is okozna. Maga a „cafetéria” elnevezés azért született, mert az egyes kedvezmény-lehetőségek között úgy választhat a dolgozó, mint a kávéházban a kínált termékek közül. A tervezett csökkentés véget vetne a cafetéria e vonzó sajátosságának is, de egyúttal a rendszer legfontosabb funkciójának betöltését is veszélyeztetné. A cafetéria: a munkavállalók részére biztosított kedvezményes természetbeni juttatás, ami az adott munkaadó foglalkoztatási értékét is növeli, a munkavállaló számára is előnyös, ugyanakkor társadalmilag is hasznos célt szolgál, ezért az állam bizonyos mértékű adó- és járulékmentességgel segíti a fenntartását. Ez a társadalmilag hasznos cél azonban nem lehet az ország minden közintézményénél és magánvállalatánál, valamint minden egyes dolgozójánál ugyanaz.
Végül pedig külön gond, hogy a tervezett eltörlések egy jó része kifejezetten a fiatalokat sújtja. A hazai fizetések elsöprően nagy hányadából nem lehet lakást vásárolni, egzisztenciát teremteni, és igen nehéz a diákhitelt törleszteni. Azzal, hogy a kormány megvonja az e feladatok megoldásához adható kedvezményes támogatás lehetőségét, konkrét anyagi hátrányt is okoz, de az érzéketlenségét is deklarálja. Félő, hogy emiatt még többen hagyják el az országot, hogy külföldi jövedelemből teremtsék elő az itthon megoldhatatlan feladataik fedezetét.
Fenti okokból a hat magyar szakszervezeti konföderáció – némi egyszerűsítés mellett – egyhangúlag a főbb kedvezmények megtartását szorgalmazza.
A jelenlegi javaslat ma, ebben a nyomorban nem elfogadható. A dolgozó talán maga sem veszi észre, de rosszul jár
2018.07.04 09:00
Frissítve: 2018.07.04 09:14

Újratervezés

Harc az idővel. Két főszereplővel elkezdődött immár a küzdelem a háromnegyed év múlva esedékes európai parlamenti választások mandátumaiért. Ismertek a rámenős versenyzők is. Mindkettőjük kontinentális vezető szerepért száll síkra, meghatározni a demokráciának számára kívánatos minőségét. Emmanuel Macron francia államfő mindenáron mentené az Unió több évtizedes gyakorlatát, a hagyományos liberális elveket követné, Orbán Viktor magyar miniszterelnök viszont a szélsőjobboldali tábor önkényuralmi módszereit. Máris paprikás a hangulat.
Orbán, amint meghatározó szerephez jutott a honi közéletben, különálló négyes alakulatot szervezett Visegrádinak elkeresztelt csoportja élén. Eleve azzal a szándékkal, hogy a szoros integrációval szembehelyezkedve a szétaprózott úgynevezett nemzetállamok csoportjával lazítsa az egységet, miközben természetesen igényt tart a tekintélyes közösségi forrásokra is. A kezdeti buzgalmak után azonban ez a kísérlet lassú sorvadásba ment át. Szlovákia rádöbbent, hogy számára ígéretesebb, ha szorosabban Brüsszelhez alkalmazkodik, a csehek még nem olyan elszántan, de ugyancsak kacérkodni kezdtek a gondolattal, a lengyeleket pedig az késztette töprengésre, hogy a magyar vezetés Putyinnal paktál, az ő vélt nemzeti érdekeikkel ellentétben. Pillanatnyilag az elvben még létező „visegrádi négyes” más törekvésnek adja át a helyét. A fölelevenedett délnyugat európai pszeudo-náci szervezkedések formációinak. Orbánnak az a vágya, hogy a jövő májusi közösségi parlamenti választásokon ez az irányzat meghatározó pozícióba jusson. 
Aki huzamosabb ideje alaposabb figyelemmel követi a hangadó nyugat-európai sajtó kommentárjait, észlelheti, hogy az orbánista magyar közélet jelenségeit mind szigorúbb és szenvedélyesebb megjegyzések kísérik. Nem csupán az úgynevezett liberális elkötelezettségű redakciók rangos elemzői részéről, hanem hovatovább a magukat következetesen konzervatívoknak nevező igényes forrásoknál is. Amilyen mértékben a Fidesz és személy szerint Orbán alkalmazkodik az újsütetű szélsőjobboldal stílusához Brüsszelt és a közösségi szervezeteket ostorozó kirohanásaiban, olyan arányban vadul el az Európát megosztó és pusztító szenvedély.
Franciaország maga sem mentesül semmiben se a hiteles demokráciákat jellemző bírálatoktól. Macron „középpártiként” jellemzi a Sarkozyétől és hasontársaiktól eltérő kísérleti rezsimjét. Baloldali megfigyelők azonban kétségbe vonják ezt a szemlétet, úgy vélik, semmivel se igazságosabb és méltányosabb a piaci módszereket követő,  társadalmi igazságtalanságokat szolgáló európai rendszernél. De az a módszer, ahogyan eddigi politikai pálfordulásaihoz híven Orbán Viktor a szélsőjobboldalhoz most igazodik, arra vezette a francia államfőt, hogy fellépjen a kétségtelenül sorsdöntő közösségi parlamenti választások előtt a demokrácia alapelveinek védelmében. Szókimondón és szenvedélyesen.
2018.09.25 06:58

Egy sűrű nyár után

Sűrű nyár van mögöttünk: a nemzetközi politikában egymást érték a fontosabbnál fontosabb események. Tetszik-nem tetszik, fontos eseménnyé váltak Orbán Viktor nyári lépései is. Hogy ezek a lépések hasznosak-e Magyarországnak, az már egy másik kérdés. Még az sem biztos hogy magának Orbánnak hasznosak-e.
A nyári politikai csúcsforgalmat olyan karakteres események jellemezték, mint Trump botrányos akciója a G7 találkozó zárónyilatkozatának megtorpedózásával, vagy a Putyinnal lezajlott helsinki csúcs utáni közös sajtóértekezleten az amerikai biztonsági szolgálatok szavahihetőségének megkérdőjelezése. Az, hogy Trump az EU-t „ellenségnek”, Németországot „Oroszország által totálisan kontrollált” országnak minősítette, szintén példátlan az 1945 utáni világban. Egyidejűleg a németeket arra szólította fel, hogy a NATO költségvetéséhez való hozzájárulásukat a GDP 2 százalékára - majd rögtön ezután már 4 százalékára - növeljék. A kereskedelmi háborúskodás, a multilaterális nemzetközi intézmények létjogosultságának megkérdőjelezése ugyancsak a Trump fémjelezte amerikai külpolitikai fordulat fontos eseménye. És ez csak egy példálózó felsorolás.
Orbán ugyancsak markánsan tűnt fel a nemzetközi környezetet felforgatni kívánó szereplők sorában. Éves tusnádfürdői beszéde már többször volt alkalom politikai fordulatai bejelentésére. Most éppen illiberálisból kereszténydemokratává vedlett, még ha mindenki tudja is, hogy ő mindig csak Orbán Viktor marad. De a felforgatás kategóriába tartozik nyilvános barátkozása az olasz széljobb vezetőjével, Salvinivel – nota bene a 2019-es EP választáson az Európai Néppárt, a kereszténydemokraták egyik legfőbb riválisával. A Sargentini-jelentés kapcsán keletkezett nemzetközi figyelem Orbán és Magyarország számára ugyancsak ebbe a sorba illeszthető. 
Az események hangzavarából két jól érzékelhető tendencia olvasható ki. Egyrészt Trumpról mindenféle véleményünk lehet, de láthatóan ragaszkodik elnöki programjának végrehajtásához: semmire nem becsüli a nemzetközi rend létező kereteit, a „szabályozott multilateralizmust”. Ellenkezőleg: azok gyengítésére törekszik. Helyette a kétoldalú megállapodásokat („deal”) részesítené előnyben. Így tudná ugyanis érvényesíteni az Egyesült Államok súlyát egy értelemszerűen nála mindig alárendeltebb helyzetű partnerrel szemben. Ezért támogatja a Brexitet, gyengítette May és Merkel politikai pozícióját, ajánlotta Macronnak, hogy Franciaország lépjen ki az EU-ból. Ezért lépett fel németországi nagykövete elefántként a porcelánboltban, és ezért haknizik korábbi főtanácsadója, Bannon Európában a széljobb-nacionalista pártok körül. 
Orbán viszont láthatóan európai helyét keresi, különös tekintettel a 2019 májusban esedékes európai parlamenti választásokra. A látszattal és a közfelfogással ellentétben nincs könnyű helyzetben. Pártcsaládját, az EPP-t súlyosan megosztja az illiberalizmus magyarországi gyakorlata, Orbán az európai liberális konszenzussal szinte mindenben szembeforduló politikája. Befolyásos párt nélkül azonban nincs esélye arra, hogy a majdan megalakuló EP-ben jelentős szerepet töltsön be, pedig láthatóan erre törekszik. Az egyik megoldás lehet számára az EPP orbánosítása, ennek azonban a Sargentini jelentés EP-beli vitája alapján láthatóan kicsi az esélye. A másik lehetőség egy új párt létrehozása lenne, ehhez azonban kevés az idő, és sok pénz kellene hozzá. Egyelőre marad tehát az EPP-ben. Így viszont a néppártnak Orbánnal a soraiban kell majd kampányolnia az EP választásokon az unió globális szerepe, a Trumphoz, Putyinhoz való viszonya és más sürgető, rendezésre váró ügyekben is. A rivális pártok ezt a tisztázatlan helyzetet nyilván jól hasznosíthatják majd.
Orbánnak fő szövetségesül pedig maradnak a sokadszorra kiemelten méltatott Visegrádi négyek, amelyeket jelenleg szinte kizárólag a migrációs ügy egyesít. Ezért is küzd Orbán a migrációnak az EP választás központi – neki kedvezően egyetlen – témájává tételéért. 
Európa mai helyzetében azonban az uniónak és – a szélsőséges populistákon kívül – az összes többi európai pártcsaládnak a Trump jelentette kihívásra, a Brexit sokkjára, a kereskedelmi háborúskodás bontakozására és a globálpolitika szaporodó más súlyos problémáira kell válaszolnia. Semmi sem lehetne károsabb, mint az EP kampányban kizárólag a migrációról beszélni és a többi kihívást feledni. 
A V4 jelentőségét és belső kohézióját egyébként jól jellemzi, hogy aznap, amikor Orbán Putyinnal tárgyalt Moszkvában, Trump a Fehér Házban Duda lengyel elnökkel az orosz veszélyről cserélt eszmét. Beszédes kép.
És még egy fontos szempont: a V4 országok aligha fognak komoly szerepet játszani az EP választási kampányban. A négy országot vezető kormányok pártjai négy különböző, egymással súlyosan rivalizáló európai pártcsaládba tartoznak. A 2019-ben alakuló új Európai Parlamentben – elméleti – többségük csak egymás rovására lenne kialakítható.
2018.09.25 06:58