1944-ben született Budapesten. 1963 és 1968 között az ELTE BTK matematikai nyelvészet-orosz szakán tanult. 1968 és 1974 között a Magyar Távirati Iroda külpolitikai tudósítója, majd szerkesztője volt. 1974 és 1977 között az MTI pekingi, 1981–1985 között londoni tudósítója. 1985-től öt évig a Magyar Televízió munkatársaként dolgozott. 1986–1990 között az MTV Híradó főszerkesztője, majd 1989-től egy éven át A Hét főszerkesztője is.
A rendszerváltáskor dicstelen módon rúgták ki a televízióból, pedig az a fajta híradózás, amit a keze alatt az akkori stáb művelt máig példaértékű, eltávolítása talán az első nagy sokkja volt a szabad sajtóra vágyó szakmának és közönségnek. 1990-ben pár hónapon át a Kurír társfőszerkesztője, 1991 és 1994 között a Hungarian Economic Review gazdasági magazin felelős szerkesztője. 1991 és 2016 között a Népszabadság külső munkatársa, azonban oda többé nem írhatott, miután a Kiss László úszóedző és bűntársai által csoportosan megerőszakolt lányt becsmérlő, az áldozatot hibáztató álláspontot tett közzé közösségi oldalán. A Nap TV külpolitikai jegyzetírója, a Magyar Televízió és a Klubrádió műsorvezetője is volt. Több, mint szerette, szakértője volt a tenisznek, 1994 és 1997 között a Tenisz Magazin főszerkesztője, 1996-2003 között a PannonVilág főszerkesztője volt. 1999–2008 között a Nap-kelte című műsort vezette, a Klubrádióban pedig a 2000-es évek elején készítette és vezette az Aczélsodrony című sorozatát, amely könyvalakban is megjelent, s mint ilyen, mellőzhetetlen olvasmánya mindenkinek, aki tudni akarja milyenek voltak a Kádár-rendszer évtizedei.
Az egyik legokosabb, legtájékozottabb, kristálytisztán fogalmazó újságíró volt. Hatalmas tudással és kíméletlen logikával elemezte a tényeket, következtetéseivel, ítéleteivel sokszor, nagyon sokszor szembement a közvélekedéssel, más elemzőkkel, ha tetszik mindenféle fősodorral. Nem brahiból, mert nem hajszolta az eredetiséget, mégis minden elemzése eredeti volt, amint bevilágított a valóság pókhálós sarkaiba, ahová másnak nem hogy bátorsága, de elég tapasztalata, ismerete sem volt bepillantani. És persze: tudott tévedni is, aminek következményeit – mint a mellőzöttséget - nehezen viselte, nem úgy, mint a jobboldali sajtó nem múló vehemenciájú, ostoba támadásait „hírszerzői előélete” miatt.
A kíváncsiság, a tudni-akarás és a közönség tájékoztatásának kötelezettsége vezette. Egy – a Gömöri Endre nevével fémjelezhető - nagy generáció méltó örököseként, hírlapíróként alkotott napi múlékonyságú műfajban maradandót. Élete végén a Népszava közölhette sorozatait. Betegsége, amelyet már úgy tetszett, legyőzött, végül felülkerekedett rajta. Szerkesztőségünk megrendülten vesz tőle búcsút.
