Vesztesek

A választások utáni politikai élet ugyanolyan maradt, mint volt. A legfontosabb döntések maximális „háttérzaj” mellett, mindig a legnagyobb csendben születtek/születnek. Nem történt ez másként 2018 tavaszán sem. A csúcsra járatott „migráncsveszély” és a hajléktalanság kriminalizálásának mérhetetlenül etikátlan  jogszabályi kezelése elfedte a mindennapjainkat meghatározó költségvetés tervezet elfogadásából adódó súlyos következmények felismerésének lehetőségét.
Magyarország 2019-es költségvetési tervezetének egy biztos nyertese van, a sport. Megnyugodhatunk, minden bizonnyal folytatódnak a stadionépítések, lesz (költségvetési) pénz a miniszterelnök hobbifocistáinak javadalmazására is, s ennek támogatására a legmegfelelőbb embert találta meg az EMMI legújabb „urának” személyében. Kásler miniszter köztudottan nem ért a sporthoz és a közoktatáshoz. És amihez nem ért az ember, abba (nagyon helyesen) nem beszél bele. Van(nak) erre „képzettebb elvtársak” , így pl. ott van rögtön a miniszterelnök.
Ahol van biztos nyertes, ott kell lennie biztos vesztesnek is. A költségvetés legnagyobb vesztese az oktatás. Gyakorlatilag egy fillérrel nem jut több pénz – az állam által leterített – közoktatásra, mint az idén. Nem lesz pénz a tornatermekre, a rohamosan romló épületek felújítására, a törvényszerűen és szélvészgyorsan amortizálódó infokommunikációs eszközök karbantartására, cseréjére. A sor tetszőlegesen folytatható.   
Miért baj ez? A kérdés költői, de pár mondatos választ azért megér. Bebetonozzuk lemaradásunkat a fejlett világtól. Lehet hazudni a külvilágnak, hogy mi mennyire korszerűek vagyunk, és minket követ mindenki, , de magunkat azért ne csapjuk be. Mert:
- A kor követelményeinek megfelelő tornatermek nélkül nem lehet eredményes testnevelést folytatni. Az elméleti testnevelés óra mindössze egy eléggé át nem gondolt államtitkári agymenés torzszülött „gyermeke”. 
- Elavult eszközökkel nem lehet korszerű eredményeket elérni.
- A minimálbér és a szakmai bérminimum örvendetes (kampányidőszakra eső) emelése következtében a pedagógusbérek elvesztették vonzerejüket, a nélkülözhetetlen vérfrissítés jelentkezők hiányában elmarad, a pályán lévők átlagéletkora rohamosan növekszik, a tanárképző intézményekből kikerülők száma meg sem közelíti a nyugdíjba vonulókét.
- A mantraszerűen ismételgetett „meg kell újítani a tanárképzést” szlogen dacára még csak elképzelés sincs a pedagógusképzés korszerűsítésére. A képzés jellemzően múltszázadi alapokon nyugszik, a pályára kerülők bérezése pedig meg sem közelíti a hasonló (felsőfokú) végzettséggel rendelkezők javadalmazását.
- A közoktatás (20-30 éve pályán lévő) robotosai „látótávolságon” kívülre kerültek a munkaerő-piaci bérektől, s gyorsuló ütemben kiégve tartanak életben egy életképtelen (oktatási) rendszert. Mindannyiunk kárára.
A jövő évi költségvetés tervezet legnagyobb vesztese nem a magyar pedagógus, még csak nem is a magyar közoktatás, hanem Magyarország és annak minden polgára. Nyertese pedig az aktuális hatalom. A gimnáziumokba és az egyetemekre való bejutás mesterséges megnehezítése, a szakképzés tudatos lebutítása következtében ki- és átalakuló társadalom gyenge, érdekérvényesítésre képtelen csoportjai kiszolgáltatott helyzetbe kerülve kényszerülnek elviselni a kormányzóerők „nemzetmegváltó” fantazmagóriáit. A hatalom így veszi el a ki- és felemelkedés (hazai) lehetőségét a vállalkozásra, munkára képes, boldogulni akaró tíz- és százezrektől. Végzetes versenyhátrányba és fejlett világ hátsóudvarába taszítja ezzel hazánkat.
Frissítve: 2018.07.05. 08:38

Lógjak vagy éhezzek?

A cafetéria tervezett módosítása heves vitát váltott ki, még Orbán Viktor is kénytelen volt megszólalni az ügyben. A kérdés ilyen fontossá válását elsősorban a nyomor okozza: ha a fizetésekből elfogadható módon meg lehetne élni, akkor nem válna ennyire központi problémává, hogy havi tízezer forint körüli értékben milyen béren kívüli juttatást adható. De mint tudjuk, sokaknak, köztük felsőfokú végzettségű közszolgálati dolgozóknak is elemi, filléres gondjaik vannak. Az ok tehát az, hogy gyalázatosan rossz a hazai átlagbér, az OECD legfrissebb kimutatása szerint Csehországban 25 372, míg Magyarországon 22 576 – a listavezető Luxemburgban viszont 63 062 dollár.
A nyomor emlegetése demagógiának tűnhet, sok ember számára azonban valóban az a kérdés, hogy a BKV – illetve helyi tömegközlekedési – bérletet kérjen a vállalatától, avagy ne ezt válassza, hanem inkább havonta néhány alkalommal megebédeljen normálisan más juttatásból, viszont árgus szemekkel lesse minden nap minden járművön az ellenőrt.
A gyötrő emberi problémák súlyához képest a kormány igen könnyedén nyúlt a kedvezmény-rendszerhez. Megint átgondolatlanul, előkészítetlenül, mindenféle egyeztetés nélkül terjesztette elő a munkavállalókat érzékenyen érintő módosítási tervezetet. Töröljük el a kedvezmények többségét – mondják nagyvonalúan –, mert a munkáért bért kell adni, nem mindenféle jegyeket. És a helyzet azért lehetetlen, mert ebben van igazság, sőt a dolgozók többsége is azt mondja, hogy ide a pénzt a zsebembe, ne a kártyákkal vacakoljunk. Csakhogy bért viszont nem adnak, a közszolgálatokban sem, ahol pedig ők határozzák meg az illetményt, csak évenként egy-két ágazatban csepegtetnek nagy nehezen valamit (a tervek szerint 2019-ben is ezt teszik); a versenyszférában pedig ez jórészt nem is a kormányon múlik.
A törvényjavaslat szerint megszűnne többek között a lakáscélú munkáltatói támogatás, a mobilitási célú lakhatási támogatás, a diákhitel törlesztéséhez adott munkáltatói juttatás adómentessége. Egyedül a SZÉP kártya maradna kedvezményes juttatási lehetőség.
Elvileg támogatná a kormány, hogy az elvesző cafetéria összeget a dolgozó bérben kapja meg. Az ötlet nem rossz, csak a torka véres egy kicsit. Ha nem bruttósítják fel az eddigi kedvezményt, azaz nem adják hozzá azt, ami eddig az adókedvezményből keletkezett, akkor a dolgozó így is rosszul jár. Továbbá: akarja-e és tudja-e ezt a béresítést garantálni az állam a magán vállalatoknál? És ő maga a közszférában? Ha itt-ott egy-egy munkahelyen tényleg „felbruttósítva béresítik” az eddigi béren kívüli juttatást, akkor ott igazságtalanul magasabb bérek keletkeznek, mint ahol korábban a munka színvonalától független okok miatt (pl. szegény önkormányzat a fenntartójuk) nem sikerült semmiféle cafetériát biztosítani. Ez a leghatározottabban sérti az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, különösen a közszolgálatokban, ahol ugyanolyan munkakörben és végzettséggel dolgozók egy részének volt, más részének semmiféle kedvezményes juttatása nem volt és nincs ma sem.
A legnagyobb gond, hogy az így kedvezmények árán, nagy nehezen összehozott szerény béremelés következtében a dolgozó összjövedelme nem emelkedne, mert közben elveszti azt, amit nyert eddig a cafetériával, ugyanakkor ez a változás elfedi azt a tényt, hogy nem történik valóságos béremelés. Hiába vannak tehát valós érvek is a kicsit bonyolult mai adókedvezmény-rendszer ellen, a jelenlegi javaslat ma, ebben a nyomorban nem elfogadható. A dolgozó talán maga sem veszi észre, de rosszul jár. 
Az intézkedés egyéb hátrányokat is okozna. Maga a „cafetéria” elnevezés azért született, mert az egyes kedvezmény-lehetőségek között úgy választhat a dolgozó, mint a kávéházban a kínált termékek közül. A tervezett csökkentés véget vetne a cafetéria e vonzó sajátosságának is, de egyúttal a rendszer legfontosabb funkciójának betöltését is veszélyeztetné. A cafetéria: a munkavállalók részére biztosított kedvezményes természetbeni juttatás, ami az adott munkaadó foglalkoztatási értékét is növeli, a munkavállaló számára is előnyös, ugyanakkor társadalmilag is hasznos célt szolgál, ezért az állam bizonyos mértékű adó- és járulékmentességgel segíti a fenntartását. Ez a társadalmilag hasznos cél azonban nem lehet az ország minden közintézményénél és magánvállalatánál, valamint minden egyes dolgozójánál ugyanaz.
Végül pedig külön gond, hogy a tervezett eltörlések egy jó része kifejezetten a fiatalokat sújtja. A hazai fizetések elsöprően nagy hányadából nem lehet lakást vásárolni, egzisztenciát teremteni, és igen nehéz a diákhitelt törleszteni. Azzal, hogy a kormány megvonja az e feladatok megoldásához adható kedvezményes támogatás lehetőségét, konkrét anyagi hátrányt is okoz, de az érzéketlenségét is deklarálja. Félő, hogy emiatt még többen hagyják el az országot, hogy külföldi jövedelemből teremtsék elő az itthon megoldhatatlan feladataik fedezetét.
Fenti okokból a hat magyar szakszervezeti konföderáció – némi egyszerűsítés mellett – egyhangúlag a főbb kedvezmények megtartását szorgalmazza.
A jelenlegi javaslat ma, ebben a nyomorban nem elfogadható. A dolgozó talán maga sem veszi észre, de rosszul jár

Frissítve: 2018.07.04. 09:14

Szellem

Nagyon téved, aki azt hiszi, előzmények nélküli legújabbkori történelmünkben az, hogy az óvodáknak és az iskoláknak terrorellenes akciótervet kellett készíteniük. Még sokan emlékezhetnek rá, hogy az átkos időkben - a Varsói Szerződés keretében - fontos feladatot róttak a magyar hadseregre. Minthogy pedig hétpecsétes titok volt, hát mindenki tudta: ha kitört volna a harmadik világháború, le kellett volna rohannia Olaszországot. Erre természetesen komolyan készültek - bár azért némi ironikus felhanggal -, szerencsére sosem derült ki, valóban reális volt-e a feladat. (Utólag: nem.)
Ebben az összefüggésben érdemes értékelni a lapunknak nyilatkozó iskolaigazgató szavait, miszerint az akciótervhez mérhető marhaságot még nem látott. Nyilván ifjú emberről lehet szó, netán olyanról, aki egykor még tartalékos sem volt a dicső Néphadseregben. Nem így azok, akik arra kötelezték az óvodákat és iskolákat, hogy pontosan írják le, mit tennének, ha terrortámadás vagy más vészhelyzet miatt rendkívüli állapotot kellene bevezetni. A papír persze sok mindent elbír, nem is ez a lényeg. Az elkészült és múlt szombatig beküldött jelentéseket iktatják, irattárba helyezik, s talán el is felejtik.
Hanem az a veszélyes, ami az egyébként tökéletesen fölösleges aktagyártás mögött van. Hogy nem elég a sorosozás, brüsszelezés, kerítésezés. Rá kell tenni még néhány lapáttal, nehogy már valaki elfelejthesse, itt félni és rettegni kell. Mert jönnek a bevándorlók, a migránsok, az európai kultúra és a kereszténység ellenségei, össze kell tehát fogni, különben a terroristák és kapcsolt részeik elfoglalják édes hazánkat. Veszélyben a jövő nemzedéke (is), érthető, hogy az iskoláknak és az óvodáknak is készen kell állniuk az elhárításra, a harcra. 
Minden új, de a Varsói Szerződés szelleme még itt lebeg felettünk.
Frissítve: 2018.07.04. 09:16