Vesztesek

A választások utáni politikai élet ugyanolyan maradt, mint volt. A legfontosabb döntések maximális „háttérzaj” mellett, mindig a legnagyobb csendben születtek/születnek. Nem történt ez másként 2018 tavaszán sem. A csúcsra járatott „migráncsveszély” és a hajléktalanság kriminalizálásának mérhetetlenül etikátlan  jogszabályi kezelése elfedte a mindennapjainkat meghatározó költségvetés tervezet elfogadásából adódó súlyos következmények felismerésének lehetőségét.
Magyarország 2019-es költségvetési tervezetének egy biztos nyertese van, a sport. Megnyugodhatunk, minden bizonnyal folytatódnak a stadionépítések, lesz (költségvetési) pénz a miniszterelnök hobbifocistáinak javadalmazására is, s ennek támogatására a legmegfelelőbb embert találta meg az EMMI legújabb „urának” személyében. Kásler miniszter köztudottan nem ért a sporthoz és a közoktatáshoz. És amihez nem ért az ember, abba (nagyon helyesen) nem beszél bele. Van(nak) erre „képzettebb elvtársak” , így pl. ott van rögtön a miniszterelnök.
Ahol van biztos nyertes, ott kell lennie biztos vesztesnek is. A költségvetés legnagyobb vesztese az oktatás. Gyakorlatilag egy fillérrel nem jut több pénz – az állam által leterített – közoktatásra, mint az idén. Nem lesz pénz a tornatermekre, a rohamosan romló épületek felújítására, a törvényszerűen és szélvészgyorsan amortizálódó infokommunikációs eszközök karbantartására, cseréjére. A sor tetszőlegesen folytatható.   
Miért baj ez? A kérdés költői, de pár mondatos választ azért megér. Bebetonozzuk lemaradásunkat a fejlett világtól. Lehet hazudni a külvilágnak, hogy mi mennyire korszerűek vagyunk, és minket követ mindenki, , de magunkat azért ne csapjuk be. Mert:
- A kor követelményeinek megfelelő tornatermek nélkül nem lehet eredményes testnevelést folytatni. Az elméleti testnevelés óra mindössze egy eléggé át nem gondolt államtitkári agymenés torzszülött „gyermeke”. 
- Elavult eszközökkel nem lehet korszerű eredményeket elérni.
- A minimálbér és a szakmai bérminimum örvendetes (kampányidőszakra eső) emelése következtében a pedagógusbérek elvesztették vonzerejüket, a nélkülözhetetlen vérfrissítés jelentkezők hiányában elmarad, a pályán lévők átlagéletkora rohamosan növekszik, a tanárképző intézményekből kikerülők száma meg sem közelíti a nyugdíjba vonulókét.
- A mantraszerűen ismételgetett „meg kell újítani a tanárképzést” szlogen dacára még csak elképzelés sincs a pedagógusképzés korszerűsítésére. A képzés jellemzően múltszázadi alapokon nyugszik, a pályára kerülők bérezése pedig meg sem közelíti a hasonló (felsőfokú) végzettséggel rendelkezők javadalmazását.
- A közoktatás (20-30 éve pályán lévő) robotosai „látótávolságon” kívülre kerültek a munkaerő-piaci bérektől, s gyorsuló ütemben kiégve tartanak életben egy életképtelen (oktatási) rendszert. Mindannyiunk kárára.
A jövő évi költségvetés tervezet legnagyobb vesztese nem a magyar pedagógus, még csak nem is a magyar közoktatás, hanem Magyarország és annak minden polgára. Nyertese pedig az aktuális hatalom. A gimnáziumokba és az egyetemekre való bejutás mesterséges megnehezítése, a szakképzés tudatos lebutítása következtében ki- és átalakuló társadalom gyenge, érdekérvényesítésre képtelen csoportjai kiszolgáltatott helyzetbe kerülve kényszerülnek elviselni a kormányzóerők „nemzetmegváltó” fantazmagóriáit. A hatalom így veszi el a ki- és felemelkedés (hazai) lehetőségét a vállalkozásra, munkára képes, boldogulni akaró tíz- és százezrektől. Végzetes versenyhátrányba és fejlett világ hátsóudvarába taszítja ezzel hazánkat.
2018.07.05 08:30
Frissítve: 2018.07.05 08:38

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04