Két hang, két Európa, két jövő

Ez is megvolt, még sincs este. Orbán Viktor berlini vizitjében végül is az volt a legérdekesebb, hogy négy évet kellett várnia a meghívásra. Utólag nem is egészen világos, hogy miért - hacsak nem számítjuk a politikai vezetőknél is létező személyes antipátiát. A találkozón aztán a felek konstatálták, hogy a német cégek szépen keresnek Magyarországon, ami mindkettejüket boldoggá teszi, ezen kívül azonban semmiben sem értenek egyet, és ez egyelőre így is marad.
A migrációs válság már csak nyomokban tartalmaz migrációt, a zöme pőre politika. Az örök optimisták számára ezért a legfontosabb Angela Merkel azon mondata, miszerint Orbán teljesen másként látja a jogállamiságot és az annak védelmezésére hivatott Velencei Bizottság javaslatait, mint ő. Ez, ha nincs is benne újdonság, legalább bírálat. Hasonló ahhoz, amire az új amerikai nagykövet utalt a hazája nemzeti ünnepe alkalmából tartott fogadáson: látjuk, mit műveltek, de minket most más izgat, bár később talán még erre is visszatérünk. 
Az örök pesszimisták persze azt a következtetést vonják le ugyanebből, hogy nincs remény, most már örökké ez a rezsim lesz hatalmon. A realisták meg azt, hogy eddig is világos volt: akkor lesz változás, amikor a magyarok döntő többsége majd változást akar. A mi problémáinkat nem oldja meg sem Amerika, sem az Európa sorsát amúgy meghatározó német-francia tengely.
A választás azonban minden korábbinál világosabb. A menekültek kapcsán Merkel úgy fogalmazott: "Nem szabad elfelejteni, hogy emberekről van szó, akik hozzánk jönnek, és ez összefüggésben áll Európa egyik alapelvével, a humanitással."  Orbán válaszul sima hazugsághoz folyamodott : "0-24 órában nyolcezer ember áll fegyverrel a határon, amit ha nem védenének a magyarok, naponta négy-ötezer migráns érkezne Németországba". Először is Orbán ugyanazon a napon elvezényelt a határról négyezer katonát, az őrzés visszakerült a rendőrséghez. Másrészt a menekülteket nem a magyar-szerb határ tartja vissza, hanem Törökország. Elvégre Szerbiában vagy a Balkánon másutt sem halmozódtak fel százezerével. 
A magyar miniszterelnök immár Európa-szerte akar félelmet  gerjeszteni. Itthon újra nyomják a vonatkozó plakátokat, de neki nem elég a hazai közvélemény félrevezetése. Az e téren elért sikerei kapcsán nagyobb céljai lettek. Legyen egész Európa, sőt az egész nyugati világ olyan, mint a mi kis magyar demokráciánk: ne korlátozza semmi a politikusok hatalmát, a készséges milliárdosok gazdagodjanak, ahogyan csak bírnak, a köznép meg fogja be a száját.
Soroljuk a Kádár-rendszer hibái közé, hogy hiába jogvégzett ember Orbán, a történelmet nem tanították meg neki. A populizmusból kinövő önkényuralmi rezsimeknek örökös válsághelyzetre van szükségük, különben elkerülhetetlen a nemkívánatos konszolidáció. Orbánnak és a hozzá hasonlóknak csak a feszültség fenntartása ad esélyt. Menekültek hiányában hamarosan kénytelenek lesznek más ellenség után nézni. Merkel tudja, milyen lenne Európa egy szélsőjobbra forduló Németországgal. Orbán úgy tesz, mintha nem tudná.
2018.07.07 07:30
Frissítve: 2018.07.07 07:30

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04