Két hang, két Európa, két jövő

Ez is megvolt, még sincs este. Orbán Viktor berlini vizitjében végül is az volt a legérdekesebb, hogy négy évet kellett várnia a meghívásra. Utólag nem is egészen világos, hogy miért - hacsak nem számítjuk a politikai vezetőknél is létező személyes antipátiát. A találkozón aztán a felek konstatálták, hogy a német cégek szépen keresnek Magyarországon, ami mindkettejüket boldoggá teszi, ezen kívül azonban semmiben sem értenek egyet, és ez egyelőre így is marad.
A migrációs válság már csak nyomokban tartalmaz migrációt, a zöme pőre politika. Az örök optimisták számára ezért a legfontosabb Angela Merkel azon mondata, miszerint Orbán teljesen másként látja a jogállamiságot és az annak védelmezésére hivatott Velencei Bizottság javaslatait, mint ő. Ez, ha nincs is benne újdonság, legalább bírálat. Hasonló ahhoz, amire az új amerikai nagykövet utalt a hazája nemzeti ünnepe alkalmából tartott fogadáson: látjuk, mit műveltek, de minket most más izgat, bár később talán még erre is visszatérünk. 
Az örök pesszimisták persze azt a következtetést vonják le ugyanebből, hogy nincs remény, most már örökké ez a rezsim lesz hatalmon. A realisták meg azt, hogy eddig is világos volt: akkor lesz változás, amikor a magyarok döntő többsége majd változást akar. A mi problémáinkat nem oldja meg sem Amerika, sem az Európa sorsát amúgy meghatározó német-francia tengely.
A választás azonban minden korábbinál világosabb. A menekültek kapcsán Merkel úgy fogalmazott: "Nem szabad elfelejteni, hogy emberekről van szó, akik hozzánk jönnek, és ez összefüggésben áll Európa egyik alapelvével, a humanitással."  Orbán válaszul sima hazugsághoz folyamodott : "0-24 órában nyolcezer ember áll fegyverrel a határon, amit ha nem védenének a magyarok, naponta négy-ötezer migráns érkezne Németországba". Először is Orbán ugyanazon a napon elvezényelt a határról négyezer katonát, az őrzés visszakerült a rendőrséghez. Másrészt a menekülteket nem a magyar-szerb határ tartja vissza, hanem Törökország. Elvégre Szerbiában vagy a Balkánon másutt sem halmozódtak fel százezerével. 
A magyar miniszterelnök immár Európa-szerte akar félelmet  gerjeszteni. Itthon újra nyomják a vonatkozó plakátokat, de neki nem elég a hazai közvélemény félrevezetése. Az e téren elért sikerei kapcsán nagyobb céljai lettek. Legyen egész Európa, sőt az egész nyugati világ olyan, mint a mi kis magyar demokráciánk: ne korlátozza semmi a politikusok hatalmát, a készséges milliárdosok gazdagodjanak, ahogyan csak bírnak, a köznép meg fogja be a száját.
Soroljuk a Kádár-rendszer hibái közé, hogy hiába jogvégzett ember Orbán, a történelmet nem tanították meg neki. A populizmusból kinövő önkényuralmi rezsimeknek örökös válsághelyzetre van szükségük, különben elkerülhetetlen a nemkívánatos konszolidáció. Orbánnak és a hozzá hasonlóknak csak a feszültség fenntartása ad esélyt. Menekültek hiányában hamarosan kénytelenek lesznek más ellenség után nézni. Merkel tudja, milyen lenne Európa egy szélsőjobbra forduló Németországgal. Orbán úgy tesz, mintha nem tudná.
2018.07.07 07:30
Frissítve: 2018.07.07 07:30

Menekülés Davosból

Az elemzők idegesek: növekszik a félelem, a 2008-as válság mélyen belénk égette, mennyire törékeny a világgazdaság. És persze Kína. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász szerint aggasztó, ami ott zajlik, és ha egyszer megreccsen a kínai rendszer, az az egész világgazdaságot magával ránthatja. Tényleg: meddig húzhatja magával a világot a kínai modell, ha a szabadpiaci gazdaság, a liberális demokrácia is sántikál? Ha a saját vezetői rúgják ráadásul bokán?
Kedden a svájci Davosban összeül az 1971-ben alapított világgazdasági fórum, ahová az idén nem megy el az amerikai, a francia és a kínai elnök, s a brit kormányfő sem. Európából a németek – Merkel kancellárral - ott lesznek, a magyarok megint távol maradnak. A világ politikai elitjének tagjai el vannak foglalva a saját bajaikkal, nem látva, hogy azok valamennyiük bajai. Persze, Davos soha nem hozott közvetlen hasznot, közvetve is „csak” annyit, hogy a planéta vezérei, ha nem is mindig néztek egymás szembe, legalább láthatták mindazt, amivel vesződniük kellene. 
Bajban van az Egyesült Államok, ha a baj oka ma – szemben a 2008-as válsággal – kevésbé a rendszerben, inkább az elnökben van. Mert nélkülözi a globális látást, így tolja a szakadékba a liberális demokráciát Nyugat-Európában is, amelynek politikai berendezkedése sokkal sérülékenyebb, mint Amerika intézményes rendjéé. Az America first nem ismeri el az Államok totális és globális felelősségét a liberális parlamenti demokráciákért, amelyeket a második világháború után Európában a jóléti államok formájában megteremtett.  Nem véletlen a washingtoni feledékenység, hiszen Trump amerikai „forradalma” is a jóléti állam azon fogyatékosságaiból nőtt ki, amelyeken az európai jobboldali populizmus is nevelkedett. Davosban is azzal kellene szembenézni, hogy a liberális demokrácia a múlt század húszas-harmincas évei óta legnagyobb válságában van. Hogy – talán a skandináv modellt kivéve – nem sikerült olyan posztkapitalista gazdasági-társadalmi konstrukciót felkínálniuk a tömegtársadalmaknak, amely az egyre növekvő egyenlőtlenségeket csökkentené. (Tavaly a 26 leggazdagabb ember vagyona egyenlő volt az emberiség legszegényebb felének összvagyonával.) 
Nincs olyan modell, amely folytatója lehetne annak a tőke-munka-közösség közti kiegyezésnek, amely a háború után a jólét békéjét megteremtette Európában. Hátrál a liberális demokrácia, s nem segít sem a bázisdemokrácia, amely a politikai hatalom ellenőrzése helyett uralkodni akar, de az antiglobalizmus sem.  Mert ha Krugman a világgazdaságot a kínai összeomlástól félti, akkor mit gondoljunk a görög példáról vagy a Brexitről, amely azt bizonyította, hogy még ebből a lehetőségeitől jóval elmaradó uniós gazdasági-politikai közösségből sincs mód kilépni. Ha pedig az Unióból nincs kiszállás, hát a globalizálódó világból végképp nincs. 
Meglehet, persze, a világ csak a XX. század rendjétől vesz éppen búcsút, s káoszba tart, amelyben új rend terem. De menekülés helyett jobb volna rajta tartani a szemünket ezen az új renden.
2019.01.22 09:00
Frissítve: 2019.01.22 09:09

Mit nem tud?

Nehéz hétvégéje volt több mint hetvenezer általános iskolásnak: szombaton tartották a központi középiskolai felvételit magyarból és matematikából. Az írásbeli vizsgák után minden évben borítékolható a kollektív csalódás, a tesztek ugyanis sosem azt nézik, hogy mit tud a gyerek, hanem azt, hogy mit nem. A közösségi oldalak tele vannak értetlenkedő beszámolókkal: a feladatsorok nehézsége mellett a legtöbben azt kifogásolják, hogy a 10, 12, 14 éves gyerekeknek olyan időnyomás alatt kell dolgozniuk, ami még egy felnőtt idegrendszerét is megterhelné. 
Az utóbbi évek tanúsága szerint a tesztek összesített országos átlaga 50-70 százalék között mozog, ami azt jelenti, hogy a feladatsorok nehézsége jócskán a gyerekek tudásszintje fölé van belőve. Ráadásul a szakértők szerint a középiskolai felvételi nehézsége évről-évre változik – sokkal kiszámíthatatlanabbul, mint például az érettségié –, és sokszor semmi köze ahhoz, amit a gyerekek az iskolában tanulnak. (Igaz, kicsit közelebb van ahhoz, amit egy jó oktatási rendszerben tanulniuk kellene.)
Az Orbán-kormányok oktatáspolitikai döntései jó ideje abba az irányba mutatnak, hogy minél több gyereket tereljenek a szakképzésbe, a gimnáziumok kapui pedig csak az elit számára maradjanak nyitva. A szülőket viszont szerencsére nem egyszerű erről meggyőzni, pontosan tudják, hogy még egy gyenge gimnázium is sokkal biztosabb jövővel kecsegtet, mint egy erős szakgimnázium (korábban szakközépiskola). Éppen ezért elképesztő energiákat mozgósítanak: különóráról különórára vonszolják a gyerekeket, a gimnáziumok pedig szemezgethetnek közülük. 
Nem nehéz belátni, hogy ebben a rendszerben jelentős előnnyel indulnak azok, akiknek a szülei jobb anyagi helyzetben vannak, a „többiek” pedig szép lassan kiszorulnak a gimnáziumokból. Remény sincs arra, hogy a döntéshozók olyan felvételi rendszert vezessenek be, amely figyelembe veszi a gyerekek érdekeit, életkori sajátosságait és nem utolsósorban a lelküket. Ezek mostanában egyébként sem szempontok a magyar oktatási rendszerben.
2019.01.22 09:00
Frissítve: 2019.01.22 09:12